ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-09-07 / 37. szám

már ismételve felmerült a terv, hogy a szent­atyák müvéből a gymnásiumi oktatásba is vesz­nek föl szemelvényeket s a papnevelők még csak rá sem gondolnak, hogy a katholikus val­lás e klasszikusait legalább szemelvényekben juttassák a növendékpapság kezébe ?! Ez ambí­ciója lehetne a theologiai tanári testületeknek; a hitszónoklati chrestomathiát már az egyháziro­dalmi iskolák is összeállíthatnák. Egyszer már megbeszéltem a tervet az egyházirodalmi iskola elnökével, most itt újra felszólitom az iskolát, vegye fel a kérdést munkaprogrammjába. Ha évenkint lefordítanak 3—4 beszédet, akkor 5 év alatt készen áll a mü; kiadása sem okoz nehéz­séget, mert hisz a többi papnevelökben is szá­mithatnak vevőkre. Lelkes támogatókra pedig e munkába kétségtelenül számithatnak a tanári tes­tületben, első sorban iskoláik lelkes vezetőjében. Szívesen látnám egy ily műnek élén az eszter­gomi papnevelő egyházirodalmi iskoláját. Adja Isten, hogy ugy legyen !*) Acsay Ferenc. HIREK. * A Mbornok hercegprímás folyó hó 2-án a délelőtti vonattal dr. Andor György titkárja kíséretével Budapestre távozott. * Főegyházmegyei hirek. Adminisztráto­roknak neveztettek: Minarik József Felsö-Diosra, Paulovits Lajos Böösre, Huszár István Király­révre, P. Bruha Sebestyén Budapestre, II. Szt. Erzsébet, P. Ambró János Budapestre, II. Szt. István, P. Bacsich Method Nagy-Szécsénybe. — Káplánoknak küldettek; Zlatos András Szomo­lányba, Mischák István Garam-Szent-Benedekre, P. Wittinger Pius Budapestre, II. Szt. Erzsébet, Vozák Ferenc Sopornyára, Zentai József piarista Verbóra, Bachraty Valér Csejthére, Dobrovodszky Mihály Ottóvölgyre, Novinszky Ágoston Vad­kertre, Cservenka Kálmán Dunaszentpálra, Misko­vicz András Kéméndre, Bányász János Esztergom­Bajnára, Simon Lajos Somorjára, Morvay László Garam-Kövesdre, Etele Károly Szt.-Endrére, Miskovicz János Udvardra. — Hitoktatóknak kül­dettek Budapestre : Szalva Dezső, Kristóf János, Ozoray István, Pongrácz József, Sarzpiecz József, Weber János. — Vicarius in spiritualibus: Hojszik Imre Vágsellyén. Lyceumi hitoktató : Halkó István Selmecbányán. * Ezüst menyegző. Már 25 éve, hogy együtt haladnak az élet útjain, mint élettársak hűen osztozva búban és örömben És ebben a haladásban magaslatra értek, honnét nyugodtan tekinthetnek a megtett útra, mert általános tisz­telet és becsülés környezi őket. Folyó ho 4-én délelőtt 8 órakor Frey Ferenc és csaladja a királyvárosi templomban imádkozott Zajtalan csendben, megható magányban emelkedett lel­kük az Ur elé. De ha köztudomású lett volna ez alkalom, bizonyára az egész város ott van a templomban és egy szívvel, egy lélekkel kért volna áldást arra a 25 éves házaspárra, kik min­denkit hálára köteleztek. A jóindulat, szeretet és barátság iskolája volt az ö házuk, hová úgy siet­tünk, mint a sivatagon utazó a hüs oáz felé. A közélet terén előkelő szerepet visznek, de az érdekellentétek harcában igazságos ellenség ve­lük szemben nem létezhetik. Frey Ferencet polgártársai csak úgy ismerik, mint általános tanácsadót, pártfogót és segítőt, ki a kicsinyes érzékenységen fölülemelkedve mindig az igazság és jóindulat szellemében cselekedett. És e nagy­lelkű és szívélyes életfelfogásnak hathatós oka volt mindig az ö »segitö élettársa.« Azért bár csendben volt az ezüst mennyegzö, de azért az ö családi ünnepükkkel nem állnak magányosan, hanem számtalan tisztelőjük a legőszintébb rokon­szenvvel ünnepel velük. *) Megjegyezzük, hogy az itt emiitett óhajok telje­sítve vannak az esztergomi papnevelőben, amenn\ire a rendelkezésre álló idő ezt engedi. Ami pedig az elméleti oktatást illeti: ez multhatlanul szükséges a tudomány el­sajátítására. Szerk. * Pihenésen. A városi kórház igazgató főorvosa, dr. Gönczy Béla négy heti szabadságra utazott Szepességbe és Abbáziába. Távollétében helyettese : dr. Vándor Ödön kórházi orvos. * Az Oltáregyesület nyilvános istentiszte­letét folyó hó 14-én tartja a vizivárosi zárda templomában. Előtte való napon délután 5 órakor litánia van, mely alatt a hivek a sz. gyónást végezhetik. Az imádási napon pedig 1 / 2 7, 8, 9 és 10 órakor szent mise, délután 5 órakor sz. beszéd és litánia. * Zarándoklás Mária-Zellbe. F. hó 3-án este Esztergomból körülbelül 400 zarándok indult útra az ősrégi kegyhelyhez, A nagy csoport festői látványt nyújtott, mert égő gyertyákkal kezükben, énekelve mentek a hajóállomáshoz a plébánia-templomból. Az út programmját lapunk­ban ismertettük és a szép tervet meg is való­sithatják, mert ritka szép idő kedvez most és a fönséges Stájer hegyek között Mária-Zell teljes pompájában díszeleg. A zarándoklat rendezője Kaiser József, ki lelkiismeretesen gondoskodik mindenről és az utasoknak semmi tekintetben sem lesz okuk panaszra. * A harmadik országos katholikus nagy­gyűlés október 15 —18. napjain fog megtartatni, a nagyméltóságú Püspöki kar védnöksége mellett Budapesten, az ország fő- és székvárosában. A nagygyűlésnek rendes tagja lehet minden katho­likus férfi, ki ezen szándékát folyó évi szeptem­ber hó 30-ig a nagygyűlést előkészítő bizottság irodájában (Molnár-utcza 11., katholikus kör) bejelenti s tagsági dij fejében 4 koronát fizet. A rendes tagok résztvehetnek a szakosztályi ülése­ken, a nyilvános üléseken, a nagygyűléssel kap­csolatos ünnepségeken, s a szakosztályi üléseken szólási és szavazási joggal birnak. A hölgyek pártoló-tagjai lehetnek a nagygyűlésnek s tag­sági dij fejében két koronát fizetnek. A pártoló­tagok a nyilvános üléseken s a nagygyűléssel kapcsolatos ünnepélyeken vehetnek részt. Ked­vezményes utazásról, élelmezésről, lakásról gon­doskodva leend, s a szegényebbeknek a tagsági dij elengedtetik. A nagygyűléssel egyidejűleg fog megtartatni ez évben is az oltáregyesületi kongresszus s ugyanekkor lesz a katholikus egye­sületek országos szövetségének évi közgyűlése is. A részletes programmot idejekorán kapják a jelentkezők. A jelentkezések legkésőbb szeptem ber hó 30-ig okvetlenül beküldendők. * Szűk a képezde. Csaknem hihetetlenül hangzik, de igaz, hogy a még egy évtized előtt 60—70 növendékkel szerénykedő érseki tanitó képző az idei isk. évben teljesen szűknek és elégtelennek bizonyult. A mint halljuk ugyanis a jelen isk. évben oly tömegesen jelentkeztek a fölvétetni kivánó növendékek, hogy nem csak az egyes osztályok vannak tultömve, hanem még vissza is kellett helyszűke miatt többeket az I. osztályból utasítani. E tény örvendetes is, szo moru is ; örvendetes, a mennyiben a hatalmasan fejlődő intézet jó hírneve mellett a legszebb bizonyíték, de szomorú, a mennyiben a helyisé gek elégtelen volta a nagy egyházmegye nagy szükségleteinek kielégítését meghiusítja. Ilyen körülmények között nem marad más hátra, mint vagy párhuzamos osztályok felállítása, vagy az intézet kibővítése, esetleg egy uj és a modern igényeknek megfelelő intézet emelése. Ugy hisz­szük, hogy az egyházmegye ügyeit élénk érdek­lődéssel kisérö bib. főpásztor, ki az uj képezde fölállítása ügyében a múltban már kegyesen intéz­kedett is, az egyházmegye ezen szükségletén min­enesetre segiteni fog. * Bérmálás Komjáthon. Tegnap dr. Kohl Medárd püspök 1350 hívőnek osztotta ki Kom­játhon a bérmálás szentségét. A br. W )dianer uradalom ez idöszerinti intézösége a községgel karöltve teljes fénynyel iparkodott fogadni a magas vendeget. Nagy-Céténybol szoinbaion reggel érkező püspök tiszteletére az utjaba eso Csornok község diadalkaput emelt, mely előtt Turcsányi Béla főszolgabíró s a lakosság nevében a csornoki jegyző üdvözölte öt. Komjáth község részéről 40 csikós pompásan felszerelt paripákon jött a várva várt főpap elé. A csikósokat Zom­bory Elemér urad. ispán vezette, ki lelke és in­tézője volt a fogadtatásnak. A komjáthi templom közelében ismét remek diadalkapu alatt vezetett keresztül az út, melyet fehér ruhába öltözött leánykák a község hódolata jeléül illatos virá­gokkal hintettek be. Majd Wladás Pál jegyző üdvözölte a község nevében a püspököt, ki ha­rangzúgás közepette vonult a templomba, hol a vidéki papság élén a komjáthi plébános fogadta. A püspök emelkedett hangú üdvözlésekre szeretetteljes, meleg szavakkal válaszolt s bőven osztotta a jelenlevőkre áldását, mint az égi ke­gyelmek biztos zálogát. A szent szertartások mély áhítattal folytak le. A tót szentbeszédet Horváth I. helybeli plébános mondotta, mig a püspök úr magyarul fejtette ki az erösitö szent­ségnek szükségességét. A sok fáradságot s tü­relmet igénylő szent szertartások után a plébá­nos díszebédet rendezett, mely alatt a nagyszámú vendégsereg köréből több eléggé sikerül toaszt hangzott el. Délután négy órakor hasonló ünne­peltetések között Nagy-Surányba utazott a főpap. — Általános csodálkozást, söt kinos feltűnést keltett, bogy nemcsak a kegyelmes báró úrnak, de teljhatalmú kormányzójának, söt tiszttartójának is épen ez alkalommal puszta véletlenségből az ország másik részében akadt sürgős dolguk. Annál jobb benyomást keltett, hogy a honnma­radt Lányi Pál számtartó s Zombory Elemér ispán szivük sugallatát követve, tőlük kitelhetöleg min­dent megtettek a ritka ünnepély fényének eme­lésére. (Spectator.) * Keresztmegáldás. Az újra épülő szent Orbán-kápolna keresztje f. hó 8-án, Kisasszony ünnepén d. u. 5 órakor fog megáldatni és ünne­pélyesen elhelyeztetni. * ötven évig szolgálatban. Gotthard Ede, a vármegyei és esztergomvidéki gazdasági egye­sületek választmányai tagja, 50 év óta szolgálja Metternich Sándor Paula hercegnét, mint a baj­nai uradalom intézője. A köztiszteletben és köz­becsülésben álló tisztviselő tiszteletére úrnője Bajnán való tartózkodása alatt fényes ünnepélyt fog rendezni, hogy ezzel is kifejezze hűséges tiszt­viselője iránt érzett rokonszenvét és nagyrabe­csülését * A beiratások eredménye az érseki taní­tóképzőben a következő: I. osztály 51, II. 34, III. 27, IV. 30. összesen 142. Emelkedés a tava­lyi évvégi állapothoz viszonyítva 31. Igy az érseki képző egyike az ország legnépesebb kép­zőinek. * Uj római gróf. A pápa ö Szentsége az innsbrucki egyetem theologiai fakultását hallgató Billot Nándor bárót római gróffá nevezte ki. A rangemelésnél érdemül tudták be, hogy a báró magyarországi birtokán kath. iskolát építtetett és hogy tevékeny részt vett a tiroli kath. egyleti mozgalmakban. * Halálozás. Blényi István, az érsekújvári elemi népiskola igazgató-tanítója és az »Érsek­újvár és Videke« szerkesztője folyó évi augusztus hó 31 én délután ] / 2 l órakor, a halotti szentségek ájtatos felvétele után, munkás és áldásos életé­nek 61-ik évében kimúlt. Temetése f. évi szep­tember hó 1-én volt. * A pozsonyi kiállítás programmja. A pozsonyi gazdasági kiállítás már csaknem teljesen készen várja a szeptember hetedikén történendő megnyitását. A mult héten kibocsátották már a kiállítás és a vele kapcsolatos ünnepségek pro­grammját, mely a következő : Szept. 7-én d. e. 11 órakor a kiállítás ünnepélyes megnyitása a védnök által. Monstre hangverseny. Este a szín­házban díszelőadás, 8 órakor tűzijáték. Szept. 8 án d. e. 9 órakor VI. orsz. gazdakongresszus megnyitása a ligeti Arénában, d. u. Regatta ver­seny. Este 8 órakor velencei kivilágítás. Szept. 9-én d. e. 9—2 óráig VI. orsz. gazdakongresszus ülése. Este 8 órakor lampion kerékpár-korzó. Este 10 órakor mozgó fényképek. Szept. 10-én d. e. 9 — 2 óráig VI. orsz. gazdakongresszus ülése. Este 8 órakor tűzijáték. Szept. 11-én. Este 8 Minden helybeli és vidéki tan­intézetben használatra előirt iskolai tankönyv valamint a legjobb minőségű író- és rajz­szerek kaphatók Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében Esztergomban. Részletes . tankönyv-jegyzékek ingyen.

Next

/
Thumbnails
Contents