ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-08-31 / 36. szám

Az ünnepély hálaadó isteni tisztelettel kezdődött. Az érseki képzőnél gyülekező öreg tanitók d. e. 9 órakor a belvárosi templomba vonultak, a hova képezdész-korukban a mindennapi sz. misére jártak. Mise alatt, melyet Guzsvenitz Vilmos a képezde jelenlegi igazgatója végzett, meghatottan énekelték a régi szép mise énekeket, úgy az egykori képezdészek, mint a még életben lévő nagyérdemű két tanáruk : lovag Kaan János és Klinda Rezső. Mise után megtekintették a képezde régi helyiségeit. A városház és a LÖrinc-utcai palota sarkán csodálkozva látták a nagy változást, melyet a régi helyeken tapasztaltak. Visszatérve a képző igazgatói irodájába, Guzsvenitz Vilmos igazgató, mint házi gazda, meleg szavakkal üdvözölte az összejötteket. örömét fejezte ki a fölött, hogy az intézet falai között fogadhatja azokat az érdemes férfiakat, a kik 40 év terhes és magasztos munkálkodása gyümölcseivel koszorúzva tértek vissza az anyaintézetbe, a mely őket egykor a ker. szellemű művelődés terjesztésére az országba kibocsátotta. Indítványozta egyúttal, hogy ez alkalommal táviratilag üdvözöljék egykori igazgatójukat Zajnai János nagyváradi praelatus-kanonokot. Az indítványt nagy lelkesedéssel fogadták és azonnal foganatosították is. Végül az elnöklő igazgató az összegyűltek legnagyobb örömére jelentette, hogy 0 Eminenciája az összegyűlt ünneplök fogadását kilátásba helyezni kegyeskedett. Eután Bitvai Tódor tett jelentést az összejövetel egyes mozzanatairól és előterjesztette a hozzá küldött kimentő és üdvözlő leveleket s kérte az egyes társakat, hogy életök fontosabb eseményeit s müködésök főbb mozzanatait egymás okulására adják elö.E változatos, sokszor naiv, majd mulatságos, majd szomorú epizódok hol jókedvet okoztak, hol meg résztvevő könnyeket csaltak a régi jó barátok szemébe. Az öröm és szomorúság e váltakozó hangulatába beszövődött nem egy nemes és hazafias működés magasztos eredménye is, a midőn egyik-másik apostola a magyarságnak előadta, hogy 30—35 év alatt mennyire sikerült egyik-másik községet megmagyarositania. E kedves emlékek felújítása után megtekintették az intézetet és csodálkozva konstatálták a tapasztalt óriási változást és haladást. Ezután következett az ünnepély fénypontja: tisztelgés a bib. hercegprímásnál. Az ősz tanítókat és a királyi elismeréssel kitüntetett két jeles tanárt Guzsvenitz Vilmos igazgató vezette O Eminenciája magas szine elé. A kegyes főpásztor a leggyengédebb szeretettel szólt az egybegyűltekhez, megköszönte buzgó munkálkodásukat és kívánta, hogy 40 éves fáradozásaik eredményei képezzék legszebb jutalmukat. E szeretetteljes és kegyes föpásztori leereszkedést szűnni nem akaró éljenzéssel viszonozta a szive mélyéig meghatott tanítóság. Végül az intézetbe visszatérve, megköszönték az igazgatónak fáradozásait és elhatározták, hogy 5 év múlva ismét összejönnek, akiket a jó Isten addig még életben tart. Ezután következett az ünnepély kedélyes része, a Fürdő kerthelyiségében tartott közös ebéd. A vidám hangulatot a sok tréfás visszaemlékezés között egyegy felköszöntö fűszerezte. Igy Guzsvenitz Vilmos igazgató a jubilálókra és még élö tanáraikra, lovag Kaán János az egykori tanítványokra, Bitvai Tódor Zajnai prelátusra, volt igazgatójukra, Biró Lajos a mostani igazgatóra mondtak felköszöntőt. A hazafias érzület e közös ebéden fényes manifesztáczióba tört ki, a midőn Pirovits János erőteljes tenor hangjával a hymnuszt intonálta, a melyet azután az egész társaság állva énekelt. Hogy pedig e valóban szép és feledhetetlen ünnepélynek maradandó nyoma legyen, az egész társaság lefényképeztette magát, a minek végeztével a régi bajtársak egy-egy baráti kézszorítással, egy-egy forró öleléssel vettek búcsút egymástól, magukkal vivén ifjúságuk felújított kedves emlékeit, az intézethez való ragaszkodásukat és a bib. hercegprímás magas kegye fölött érzett fiúi hálájukat. Elváláskor az uj találkozás reményében mondtak egymásnak Isten hozzádot és erősen fogadkoztak, hogy 5 év múlva jobban fölismerik egymást, mint most 40 év után. Egy jó házból való fiu, ki egy vagy két középiskolát végzett, BUZÁROVITS GUSZTÁV könyvnyomdájában tanulóul felvétetik. HIREK. Zárkő-letétel. Az emberiség lelkén egy mély seb tátong! . . . — A melynek fekélye mindenünket ellepett, S alig vetünk rá komoly tekintetet. Bűn sorvasztja el a fél világot korán, S az apák bűneiért minket ostorozván, Nemzetről-nemzetre, apáról-fiura, Sujt az Urnák keze, ver az Isten átka! De szent dicsőségére lám oltár készül, S áldozatot hoznak kiengesztelésül. Ime! kész az oltár, mely a könyörület S felebaráti szívből felépülhetett; Fényes, mint azoknak nemeslelküsége, Kik adtak reá az Urnák szent nevébe'. A szegény fillérek; gazdag adományok Emelték egy-egy téglakővel s utánok Eljövének sokan, — ki mit tudott hozva, S oromzatát lám : már a nap aranyozza. Ime ! kész az oltár, mily ragyogó, fényes, Szent a célja, méltó annak a nevéhez. Ki nemes szivének, hő, meleg sugarát, Biboros trónjáról bőven árasztja ránk. Véssétek fel nevét ne csak márványkőre, Hajoljon meg zászlónk mélyen ő előtte, Véssétek fel nevét, ahogy illik mélyen, Hagy dobogjon mindég a nemzet szivében. S—m. * 6 Eminenciája a papi nyugdíjról. A főegyházmegye papsága nagy érdeklődéssel várta Ő Eminenciájának intézkedéseit a nyugdij-ügyben. Mondhatjuk, hogy várakozásunkban nem csalódtunk s bizalommal nézünk a jövőbe. — A kiküldött bizottság kedden adta át a kongresszus nyugdij-szabályzatát, melyet a hercegprímás igen kegyesen fogadott s már akkor jelezte állásfoglalását a szabályzattal szemben, melyet aztán a káptalannal együttesen tartott, úgynevezett primási konzisztoriumban kifejtett. Ez a konzisztórium csütörtökön esett meg. A hercegprímás itt határozottan kimondta, hogy a nyugdij-szabályzatnak végrehajtását kívánja s a maga részéről mindent meg fog tenni, hogy a nyugdij-intézmény minél előbb megvalósuljon. Különösen három pontban összegezte nézeteit és nagylelkű terveit. Először is keveselte a 800 frtot. Ha akarunk nyugdijt, mely a célnak megfeleljen, s tisztességes, bár szerény existenciát biztosítson, akkor azt nem szabad 1000 frtnál kevesebbre szabnunk. A szükséges alap megteremtését illetőleg pedig kimondta, hogy mihelyt a kongrua rendezve lesz, a káplánoknak évenkint kiutalványoztatni szokott 10.000 frtot nem fogja megvonni a papságtól, hanem azt azontúl minden évben a nyugdijalapnak juttatja, úgy, hogy az alap 0 Eminenciája részéről évi 10.000 frt segélyben részesülne. — Harmadszor megígérte, hogy e szent célról végrendeletében is meg fog emlékezni. — Fölhívta a káptalan figyelmét arra is, amit a kongresszusban is említettek, hogy lehetne talán egyik-másik cél-vesztett alapítványt is a nyugdíj-alaphoz csatolni s ha volna ilyen, O Eminenciája a Szentszék hozzájárulásának kieszközlését kilátásba helyezte. Miután igy a Bibornok-hercegprimás határozottan állást foglalt a nyugdíj-szabályzat mellett s annak életbeléptetését kívánja, a káptalannak elhatározásától függ, hogy a nyugdijintézmény kikerülhetlen s föltartóztathatlan megvalósulása elé akadályok ne gördüljenek. A káptalan szombaton konzisztoriumot tart s abban megajánlja a maga részéről hozandó áldozatot. Biztosra vehetjük, hogy az ügy jelen, fejlett stádiumában, a káptalan sem fogja már magát kivonni s oly határozatot hoz, mely tradícióinak s a közóhajnak teljesen megfelel. * Adomány a szegényeknek. A biboros hercegprímás már rövid pár napi itt tartózkodása után fényes jelét adta nemeslelküségének; ugyanis a nála tisztelgő Niedermann József rendőrkapitánynak 500 koronát adott át azon meghagyással, hogy azt a szegények házának felszerelési költségeire fordítsák. * Adományok a magyar kath. tanitók római zarándoklatára. Az egri káptalan e célra 200 koronát adományozott. Krizsán Mihály a budapesti központi papnevelde alkormányzója 100 koronát adott a rendező-bizottság elnökének, hogy ez összegen egy tanitó római zarándoklatának költsége fedezve legyen. A zarándoklatban való részvételre eddig a következők jelentkeztek : Budaváry Ágoston sissói, Kanyó József mohorai, Lankay Sándor nagymagyari, dr. Ott Ádám buda-ujlaki, Fialkovszky József ubrersi, Dómján Károly várpalotai plébános, Torma Izidor tatatóvárosi zárdafönök, Guzsvenitz Vilmos képezdei igazgató Esztergomból, Stenger Gyula nagyszőllösi káplán, Matulay József nyitra-kutti, Koronny Nándor türjei, Zsamborovszky Rezső nagyváradi tanitó, Schmidt Antal és Schmidt Ferenc pozsonyi fötanitók, Szvoboda Irma nagyszombati tanítónő. A pozsonyi tanitók Schmidt Antal fötanitóval élén nagy ügyekezettel gyűjtik a társakat a zarándoklatban való részvételre. Kérjük is az összes lelkészeket és tanítókat, hogy híveik, barátaik és ismerőseik körében minél többet jelentkezésre serkenteni és a jelentkezéseket legkésőbb szeptember 6-ára megtenni szíveskedjenek. A mi a tanitók szabadságoltatását illeti, aziránt a tanitók nyugodtak lehetnek, mert a biboros főpásztor azt készséggel megadta. * Adományozás. Pellet József c. püspök, esztergomi praelátus-kanonok a budapesti egyetemi ifjak otthona részére 1000 koronát adott. * A katholikus nagy-gyülésre, mely folyó évi október 15—18-án fog tartatni, a jelentkezések megkezdődtek. Mint a külföldön mindenütt, úgy nálunk is az ily nagyarányú gyűlés előkészítése sok kiadásba kerül. Külön hivatalokat kell szervezni, melyek a levelezéseket, lakásokat, tájékozásokat intézik; gyorsírókat kell szerződtetni, nyomdaköltségeket fedezni és végül a nyilvános ülések helyét, a fővárosi Vigadó termeit kibérelni. Ezen nagy pénzbeli kiadások miatt a nagygyűlésen megjelenők tagsági dijat fizetnek, a férfiak 4, a hölgyek 2 koronát, mely már most küldendő az előkészítő bizottság irodájába: Budapest, Molnár-utca 11. szám, Katholikus Kör. * Püspök-vendég a plébánián. Badnay Farkas fölszentelt püspök, nagyváradi kanonok, dr. Való Simon, pozsonyi kanonok és dr. Platz Bonifác főigazgató társaságában Szelőcén vendége volt Gyürky István ottani esperes-plébánosnak. A püspök három napot töltött megelégedéssel a baráti körben. * Kinevezés. Horváth Béla főispán Fekete Rezső megyei közig, gyakornokot tiszteletbeli szolgabiróvá nevezte ki. * Uj Adalbertinisták. A csütörtöki primási konzisztoriumban O Eminenciája kinevezte a sz. Adalbert-nyugdij-intézet uj tagjait : Turcsángi Mátyás t. kanonok s nyugalmazott komjáthi plébánosra s Mohács Sándor sellyei plébánosra esett választása. E kitüntető figyelem ez esetben nemcsak a kort, nemcsak a rokkant egészségi állapotot tekintette, hanem első sorban az igazi érdemet jutalmazta. Mindkét férfiú egyházmegyénk disze; életüket az Isten szolgálatában töltötték és úgy töltötték, hogy fölemésztették; mindketten az egyházías érzésnek s a papi jellemnek kiváló példái, akiket a hivek szerettek s az egyház ellenségei magukénak nem tekintettek. Kincseket nem gyűjtöttek s nem volt náluk semmi eladó, azért azok, kik lelkeket is vesznek, az ö házuk tájékát kerülték. E két veteránunk kitüntetéséhez a velük érző papságnak bizonyára csak egy szava van : ad multos, eosque felices annos! * Tanítóink gyűlése. A magyar katholikus tanitók segélyalapjának központi bizottsága Walter Gyula dr. pápai praelátus elnöklete alatt az elmúlt héten tartotta meg évi rendes közgyűlését a fővárosban. Egész ország katholikus tanítósága képviselve volt itt. Walter Gyula dr. megnyitván a gyűlést, rövid visszapillantást vetett az egyesület 18 éves múltjára, s fájdalom-