ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-03-31 / 14. szám

cegprimáshoz intézett kimerítő jelentését, mit éljenzéssel vett tudomásul az ülés. Bertalan Vince, Röhn Nándor és Barabás Károly fölszólalásai után elhatározták^ hogy a kongresszus lefolyását tárgyaló összes iratok összegyűjtve, külön füzetben mint emlékkönyv kiadassanak és minél szélesebb körben terjesztessenek. A megszerkesztéssel Dreisziger titkárt bizta meg az elnökség. Ezután Bertalan Vince ezen indítványai fogadtattak el: 1. A népiskolák közigazgatásának egyöntetű eljárása céljából szükséges összes, az iskolák bel- és külterületére vonatkozó nyomtatványok szerkesztése végett küldjön ki egy szükebbkörü bizottságot és ezen bizottság munkálatainak felülbírálása után kérettessék fel a püspöki kar, hogy ezt általánosan kötelezővé tegye s a kiadással a Szent-István-Társulatot bizza meg, melyből bizonyos jövedelem a tanügyi tanácsra esnék. 2. Gondoskodjék a Tanács, hogy a százas bizottság minden egyes tagja egy, az elnökség által kiállított okiratot kapjon, mely mint kitüntetés szolgájon jutalmul a katholikus tanügy terén kifejtett munkásságért. Végül a százas bizottság közgyűlésének idejéül augusztus hó második fele állapittatik meg. A tárgysorozatról az elnökség gondoskodik. A pénztári jelentéssel a gyűlés befejeztetett. Vasárnapi levél. — Egyről-másról. — Tek. Szerkesztő Ur ! Már kezdem unni ezt a világot s igy megbócsáthatja nekem, hogy merészen neki reszkírozom magam egy vasárnapi levélnek. A múltkor kért, hogy írjak tárcát; hát hiszen irnék én, de mikor hiányzik az a izé, a hangulat. No mert ugy-e hangulat kell ehhez? Én fel nem tudom fogni, hogy Írhatnék valamit hangulat nélkül. Maguknál, ott a redakcióban [egészen más, ha a szedögyerek egy hasábravaló kéziratot kér, hát leülnek és irnak valamit, amit még nem irtak meg, aztán megvan. De én ! — hát honnan vegyem a hangulatot, ha ilyen téli idő jár, mikor én tavaszi tárcát szeretnék írni. No nézze csak ! Március, hó esett. Igaz, kevés, de esett; s én mégis összeszedtem annyit, hogy megmosdottam benne. Mondja csak kedves bzerk. miért mondják, hogy ez a hó szépit ? Mert hogy nem szépit, az igaz ! Ép olyan vagyok, mint azelőtt, ugyan nem egészen, mert a szél kifújta az arcomat és most hámlik a bőröm Hát ez szépség ? Ugy-e nem ? Hanem azt az egyet tudom, hogy én nem mosdom többé márciusi hóban. De hát mit is akar ez az idő ? A Milla néni, aki mint tudja, még hajadon, azt mondta a minap, hogy az ö idejében egész más idők jártak. Azt mondja, hogy a mostani természet meghazudtolja magát Például azt mondja : most már tavasznak kellene lenni ! S végül még azt mondja ... megint azt mondja . . . (Maguk okos emberek ott a redakcióba, mondják meg, hogy mit mondjon az ember ahelyett, ha azt mondja, hogy : azt mondja ?) tehát a Milla néni azt mondja, hogy ö egyáltalán nem érti, de az ö fiatal éveiben nem késtek úgy az évszakok, mint manapság ; késik a tél, késik a tavasz, és minden késik. Süstere hopp! Megvan: Én kisütöm, hogy miért késnek mindég az évszakok. Nevezzen bár engem az egész redakció tudákos hóbortzsáknak, vagy hóbortos tubák-zsáknak, de leirom az én feltevésemet. De nem rohanok be ajtóstól, gyerünk csak küszöbröl-küszöbre. Hát ugy-e ? Nagyon régen, ki tudja mikor, a rómaiak csináltak egy időszámítást. Aztán megint mások nem találták elég helyesnek ezt, és csináltak egy ujabb időszámítást. De azt is régen csinálták, még akkor, mikor nem állott rendelkezésükre az embereknek annyi tökéletes és finom műszer, mint manapság; mikor még nem számíthatták ki oly tüzetesen percekre azt az időt, a mit igénybe vesz a mi sárgolyónk, hogy körül szédelegje a napot; s ugy-e bár a természet örök törvény, amely nem mondhat magának ellent, — tehát az én véleményem oda irányul, hogy téves az időszámítás. Talán egy esztendőben egy-két percet hibáztak azok a jó öregek, akik még egy uj csillag jelentkezéséből következtettek a baromfi állomanyuk szaporodására, s ma pedig, emberöltők után már napokkal késnek az évszakok. Csodálom, hogy a tudós akadémián nincs ember, aki ezt a kérdést feltegye. Tehát rossz a kalendárium. Nem irok erről többet, mert utoljára is beválasztanának valami tudós társaságba. Ments meg Uram ettől! Visszatérek a kisvárosi élet szürke társadalmára. Hát ez, tudja, borzasztó ! Már mint a mi társadalmunk . . . Apró köztársaságok, cseprö klikkek, miniatűr kasztok . . . Egyik a másikhoz nem közelit, át nem lépné a világért sem azt a vonalat, amelyet körüle húzott az érdek, bűvös varázs-erővel üzi vissza magától a közeledőt ez a vonal, melynek határán túl még az udvariasság is más fogalom. Semmi összetartás, semmi közös cél. Hisz ne is csodálja, ha nem tudok tárcát irni. Ugyan miről irjak, hát van itt szellemi élet ? No most még van egy kicsi, hogy eljárhatunk a lelkigyakorlatokra, de ezt is csak azért tesszük, mert egyszer már mi asszonyok is szeretnénk magunkkal tisztába jönni. Csak most tudjuk meg igazán, hogy bűneink halmazánál csak hiúságunk nagyobb. De nem csak mi, hanem az egész világ olyan bűnös s panama életet él. Napról-napra sikkasztás sikkasztást ér, lopás lopást. Sehol talán nem közigazgatnak olyan egyszerű logikával, mint nálunk. A mi tied, az az enyém. Sülyedünk! Az a nép, melynek vezetői az erkölcsi tönk szélén állnak, maga sem tarthatja magát az erkölcsi magasság piedesztálján. Csak nevetek mindég, ha valaki azt mondja, hogy ez a nép felvilágosult, mikor megtagad minden józan ész szülte tanácsot, és karjaiba dobja magát az uralkodó eszmének, anélkül, hogy észrevenné, miszerint ez az eszme tele van fekélylyel, s erkölcstelenségével maga az útmutatója ennek a társadalomnak a pokol felé. Szabadelvúség. Ugyan miért van ott az elvűség ? Miért nem az értelmesség kedvéért: malteros kanál. Hát nem üres frázis ez ? Hát van még ma valakinek szabad elve ? — főkép a pénz ellenében ? Látom, már megint felülemelkedtem a vicinális gondolatok horizontján, azért tehát visszatérek a városhoz. Azt mondtam, hogy nincs egyetértés. Egyben van. Ha még úgy el volna tagolva e város társadalma, egy szörnyetegnek egyformán hódol. Egy hétfejű sárkány előtt egyformán leborulnak, ezt mindenki eteti, hizlalja. Ez a rettenetes rém a: közöny. Néha ugyan neki rugaszkodik valaki ennek a fenevadnak, csak hogy ám, mi is itt vagyunk ! Nemes Esztergom város közönsége ! Egyszerűen lefüleljük az ipsét, és oda dobjuk a mi dédelgetett kedvencünk gyomrának kellős közepébe. Semmi e városban nem alhat meg, semmi sem tűnhet fel, mert felfalja ez a sárkány. Városunk műértő közönsége ; igy irják ezt Maguk újságírók; ha van itt valami zenger-csapat, meghallgatja a közönség; a »Lieb Schrammel« négyes, kedélyes estéit szivesebben nézzük végig, mint valami hozzánk tévedt nagyobb művészt. Ugy teszünk, mint az ánglius, aki a világot hatszor körüllovagolta szamáron : mi már mindennél láttunk szebbet-jobbat. Szóval a közöny sötét szárnyait nagyon szétterjesztő városunk felett. Vagy ha már oly finoman fejlett a müizlésünk, mért nem tudjuk felhasználni az ingyen kínálkozó alkalmakat. Itt van például az ország legremekebb temploma, itt van az ország egyik legjobb karmesterétől dirigált énnekkar, kit és amelyet messziről jönnek műértők csodálni, mi esztergomiak figyelmen kivül hagyjuk. Kik járnak oda? Többnyire földmivesek, akik csak azt tudják, hogy ott a márvány »finyes« és hogy nagyon szépen »sikítanak* fönt a kóruson. Műértő és inteligens embert, aki megtudja érteni az ott előadott miséket, akinek az áhítatos műélvezetet szerez, alig látni egyet, kettőt. És ezenképen van ám mindenben ; ezt önöknek kellene orvosolni, vagy ez ellen nincs orvosság ? A sajtó szereti magát nagyhatalomnak nevezni, tehát itt a próbakő, törje meg. Erre, tudom, kedves Szerk. urnák van egy felelete, az t. i., hogy a közöny oly erös hadállást foglalt el a mi városunkban, hogy lehetetlen azt még egy nagyhatalom erejével is kiverni. De hisz akkor süssék meg a nagyhatalmasságukat. No de most búcsúzom kedves Szerk. Ne haragudjék, hogy igy, ennyi sok mindent összefirkáltam, de az érzelmek ugy kavarognak a lelkemben, hogy képtelen vagyok más irályt követni. Roppant furcsa hangulatot keltett bennem a gondolatok összevisszasága, és nagyon jól esett, hogy ime kiönthettem lelkemből ezt a furcsaságot. Vagy talán nem is hangulat ez, amit én jóleső furcsaságnak mondok, hanem maga a szecessió. Tehát ég vele kedves Szerk. kíváncsi vagyok, mivel honorálja ezen irodalmi merényletemet. An sichttel talán ? Ezt kezdem unni, mert nagyon elfajult ez a sport. Az Ansicht-lázban már a szélsőséget keresik. Tegnap kaptam ilyen formán egy elhasznált cigóriás skatulyának a fedelét. Jó vicc, de még jobb volna, ha Kuglerdobozt küldött volna az ipse, melynek minden oldala és az eredeti tartalma is megvan. Márga. HIREK. * Nagyhét a főszékesegyházban. A nagyheti szertartások a föszékesegyházban a következő sorrendben fognak megtartatni : Szerdán, csütörtökön és pénteken a délesti ájtatosság mindenkor 3 órakor veszi kezdetét. Csütörtökön reggeli 8 órakor kezdődik a szent mise az olajszenteléssel és lábmosással. Pénteken délelőtt a szertartás után dr. Csernoch János praelatuskanonok szent beszédet mond. Ugyancsak ő végzi szombaton reggeli 7 órakor a tüzszentelést. Szombaton este 7 órakor tartatik a feltámadás. A nagyheti szertartásokat délelőttönként, valamint húsvétvasárnap az ünnepi szent misét Boltizár Józef püspök, ált. érseki helynök fogja végezni, a szent beszédet pedig dr. Csernoch János praelatus-kanonok mondja. * Adakozás. Pór Antal praelatus-kanonok a lazaristáknak Budapesten építendő templomára 500 koronát adományozott. * A bazilikái ének- és zenekar nagyheti programmja: Virágvasárnap: Passió alatt Nekes F. turbái, éneklik a clericusok és a székesegyházi kar. — Nagyszerdán d. u. 3 órakor: Siel: Lamentatio. Seyler : Miserere, G-moll. — Nagycsütörtölcön reggel 8 órakor: 1. Zeller: Missa sol. in D. 2- Giov. Croce: Missa octavi Toni, 5 szól. v. kar. 3. Arnold : Christus factus est. 4. Kersch : Dextera Domini. A sz. áldozás alatt: 1. Martini: O salutaris. 2. Casciolini: Sacris solemniis. 3. Baini: Panis angelicus. 4. Oh Jézus, Jézus ! Délután 3 órakor: Seyler : Miserere, 5 szól. v. kar. — Nagypénteken: 1. Martini: In monte oliveti. 2. Kersch: Tristis est anima mea. 3. Kersch: Inter vestibulum. 4. Ruffo V. : Adoramus te Christe. Délután: Seyler: Miserere, 6 szól. v. kar. — Nagyszombaton: Choral Kyrie. Brosig: Missa in C. falsobordoni. C. de Zacchariis et Vittoriatól. Feltámadásra: 1. Kersch: Quare obdormis. 2. Kersch : Exurge. 3. Piet: Falsobordoni. 4 Kersch: Regina coeli. 5. Ortwein: Tantum ergo. 6. Griesbacher: Te Deum. — Húsvét vasárnapján a 76-ik gy. e. zenekarának közreműködésével: 1. Stehle: Missa solemnis, op. 67. 2. Mitterer : Haec dies I. 3. Haller: Terra tremuit. — Húsvét hétfőn : 1. Filke : Missa solemnis in E—G. 2 Mitterer: Haec dies II. 3. Haller : Angelus Domini. * Sujánszky Antal v. püspök és nagyprépost, a fögymnáziumban létesítendő tápintézet javára 100 koronát adományozott. * A vízivárosi zárda t. fönókje által rendezett évenkint szokásos lelkigyakorlatok folyó hó 29-én végződtek. Az előadásokat dr. Prohászka Ottokár tartotta a mindig nagyszámban megjelent hölgyeknek. * A katonai vivó-akadémia estélye rendkívül fényesen sikerült. 28 án már reggel 9 órakor kezdődött a mérkőzés a juri előtt. A biráló bizottság elnöke maga Hartmann Gusztáv ezredes volt, versenybírák pedig Puff Gusztáv, Gernóth Lajos, lovag Arlow Viktor és Khayll Frigyes századosok, Moldrik Antal, Czikely István főhadnagyok, Kaltschmid Pál és Nóvák Kálmán hadnagyok. Akik részt vettek a verseny-küzdelemben, azok egy része este nagy és fényes közönség előtt rövidesen még egyszer mérkőzött. Igen szép látványt nyújtott a legférfiasabb sportnak ezen ritka alkalmatossága. Alig lehetett szemmel kisérni a fényes acél gyors villanásait, de legszebb volt a két mester mérkőzése, mert ezek döntő harcukat a közönség előtt vivták meg. Czikely főhadnagy állt szemben Kaltschmid hadnagygyal. A főhadnagy roppant nyugodtan és biztosan támadott és hideg vérrel védte magát, ellenfele irtózatos gyors és heves rohamai ellen. Az utolsó összecsapásnál az első vágást Czikely