ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-03-03 / 10. szám

a közvélemény szakadó partjába, a partszakadás megakasztódik s az ország kormányzásában s a közigazgatásban hathatósan lehet majd elveinknek érvényt szerezni. Hát mit szóltok ehhez ti, kik a néppárt ellen kifogásokat emeltek ? Érzitek, hogy gyöngék s szervezetlenek vagyunk, s még sem akartok erősbülni? Érzitek, hogy kullogtok a szekér után kivert kuvaszokként, s mégis a kegyelem-kenyér elméletét hirdetitek? Beteges lelketek tünetét látjuk mi viselkedéstekben, veszedelmes influenzát, mely a nagyoknak, a felsőbbeknek határozatlanságából szivárog el csontjaitokba. Igen; ennél eszünkbe jön valami; csodálkoztunk, hogy egy magyar főpap sem gratulált tüntetőleg gróf Zichy Jánosnak s Rakovszkynak; de bizonyára megtették titokban. — Maszlaghy Ferenc praelatus-kanonok kitüntetése. A párisi világkiállítás alkalmából O Felsége által kitüntetettek sorában örömmel olvassuk előkelő helyen Maszlaghy Ferenc praelatusnak a nevét. O Felsége a Ferenc József-rend középkeresztjével tüntette ki öt. Mi e kitüntetésnek nemcsak azért örvendünk, mert jutalmazva látjuk benne a fökáptalan kincstartó kanonokjának, a főszékesegyházi kincstár szakszerű gondozása, őrzése s kiállítása körül kifejtett buzgólkodását és fáradozását, hanem azért is, mert a magyar .katholikus szépirodalom egyik legrégibb és legavatottabb művelőjének is szól e kitüntetés. Maszlaghy Ferenc kanonok", mint iró örökbecsű müvekkel gazdagította a magyar irodalmat s megmutatta, hogyan lehet finoman, előkelően irni, hogyan lehet az írónak szórakoztatni, tanítani, mulattatni és élvezetet nyújtani anélkül, hogy akár az igazság, vagy jó erkölcs rovására vétene, vagy valakit érzelmeiben sértene, mint azt sokszor a legtöbb ujabbkori iró teszi. Szépirodalmi müvei olyanok, hogy azokat mindenki élvezettel és haszonnal olvashatja s örök emléket biztosítanak neki a magyar irodalomban. Maszlaghy Ferenc neve azonban szerepelni fog a történelemben más téren is Mint Simor János primás kísérője a jelenlegi pápa választásánál a conclávéban volt és fontos állami érdekek gondozása volt reá bizva. — Az Országos PázmányEgyesületnek is nagylelkű pártfogója, melynek céljaira legutóbb is 400 koronát adományozott. Kétszeresen örvendünk azért kitüntetésének s zivböl kívánjuk, hogy azt sokáig jó egészségben viselhesse. Az esztergomi kath. kör, amelynek ö egyik buzgó és áldozatkész tagja, vasárnap vacsorát rendez az ő tiszteletére s mi már előre is csatlakozunk jókivánatainkkal az ott elhangzandó éljenekhez. — Az autonómiáról. Az autonómiai hármas bizottság, miként lapunk legutolsó számában jeleztük, február 24-én tartotta utolsó ülését. Az ülés ismét Schlauch Lőrinc bibornok s nagyváradi püspök lakásán volt s abban úgy a püspöki karnak küldöttei, mint a hármas bizottságnak tagjai : gróf Szápáry Gyula, gróf Apponyi Albert és dr. Rajner Lajos praelatus vettek részt. A kormánynyal és a püspöki karral folytatott tárgyalások eredményei már szövegezve kerültek a vegyes bizottság elé, amely azokat hitelesítette és elfogadta. Gróf Szápáry Gyula az autonómiai kongresszusnak világi elnöke ennek következtében március 12-ére hivta össze a tizenkettes bizottságot, amely csak tudomásul fogja venni a tárgyalások eredményét és mindjárt másnap, márc. 13-án összeül maga a huszonhetes bizottság, amely már rendszeres tárgyalás alá veszi a megállapodásokat és jelentést tesz az autonómiai kongresszusnak. Minthogy a magunk részéről addig minden vitatkozást meddőnek és célra nem vezetőnek tartunk, a további észrevételektől tartózkodunk, annyival is inkább, minthogy amúgy sincs már messze az idő, midőn a tárgyalások eredményei az illetékes forum, az autonómiai kongresszus s igy a nyilvánosság elé kerülnek. Gyámoltalanság vagy rosszakarat ? A kultusz-vita alkalmával elhangzott beszédek mindegyike tükör, még pedig olyan, melyben nemcsak a beszélők gondolatait olvashatjuk, hanem azt is, hogy az egyes pártok milyen elvek és programm szerint óhajtják az ország erkölcsi és szellemi haladását biztosítani és előmozdítani. Oh .és ezek a tükrök jobbára torzképeket mutatnak. Jobb azokba bele sem tekinteni, mert elszorul a szivünk, ha látjuk, hogy a modern állam intézői mikép veszélyeztetik, sőt fosztják meg a dicső Magyarországot keresztény jellegétől, s mikép forgatják ki ezáltal sarkaiból. A keresztény Magyarország kultuszminisztere nem meri ajkára venni a keresztény szót. Talán még a gondolatától is fél, mert a szabadkőművesek még ezt is el találják lesni. Fél az egyetemi ifjúság óhaját, hogy a keresztet függeszszék ki az egyetem díszhelyein, teljesíteni vagy arra csak helyeslőleg is válaszolni, mert a nek . . . hisz szerették, még most is szeretik egymást. A déli piros rózsa még jobban lekonyitja fejecskéjét . . »0, ennyire szerettetni!« . . . köny rezg a bársony szirmokon. A nap már magasan áll, a rózsa felébred, azt álmodta, hogy az énekes közelében köszönti a reggelt. S im — álma teljesült, mert a dal kis művésze ott himbálódzott a rózsaágon. Szótlanul bámulta a csodaszép piros rózsát. Tekintete majd az ég kékjén repült végig, mely forrón fénylett felette — majd a rózsa pírján akadt meg, mely szerelmet lehelt feléje ! Fény és szerelem. — Miből volnál sziv, mely nem lángolnál, nem indulnál meg fényben, szerelemben!? A rózsa az énekes keblére simul: «0 kedvesem — dalolj csak nekem —• dalolj! Ne, ne mondd, hogy csak egyet tudsz szeretni, hogy dalod csak neki szól, hogy itt csak egyszer daloltál, csak egyszer és utoljára . . . eldaloltad a válás fájdalmát s a viszontlátás örömét.« Az énekes szomor.uan bólintott fejével . . . de a rózsa kábitó, szenvedélyes suttogása elbűvölte. »Csak egy napig . . csak egy napig maradj még itt, látod aztán már úgysem flátlak többé! A te rózsád talán már elfonyadt, letört, vagy már mást örvendeztet illatával . . . Felüdíted, feléleszted, magadhoz láncolod-e énekeddel? Azt hiszed? Mily szerencsés ő, bir téged . . . maradj nálam, ó maradj egy napig, s még egy napig . . . nem dalolsz! — ó, mert szivedben hullámzanak az érzelmek . . . Már enyém vagy, enyém! ne, ne énekelj hát . . . szeress!« A csalogány nem dalolt, hanem szeretett, elkábította a déli rózsa bűvös illata, magához édesgette a rózsa bájos pirja . . . még egy napig, — csak egy napig ! A napsugár meghozta az üzenetet, oda fenn már minden zöldéi, tavaszi szellő játszadozik a fák lombjával, már csak a fülemülét várják. A lepkék egész serege szálldogál az illatos légben: menj, már csak te hiányzol! — Még egy napig ! — súgja a rózsa, s az énekes marad, de már nem talál annyi élvet a rózsa odaadásában. Most a szellő is megérkezik, az elámított énekes megrázkódik, ó, várnak rá s a fehér rózsa elenyészik, ha nem siet. Piros rózsa, déli rózsa! élj boldogul! — Csak egy gondolat viszi tovább — előre, hazája felé, a gyengéd rózsához, melylyel együtt egy bokorban növekedtek. Nem fárad el, már semmi sem csábítja el, átszeli a léget apró szárnyaival, hol is találja meg szenvedő kis rózsáját — végre, ó itt van! Megtalálta . . . Jaj, de ez haldoklik s a kis énekes bánata dalban ömlik ki. Dalol neki a jövő boldogságról, az örök szerelemről, de a rózsa már nem hallja esküjét, ígéreteit, mert szeme már örökre lecsukódott. Másnap megrepedt szívvel találták a kis énekest a magas bokor tövében. Bajmóczi. keresztény Magyarország vallásügyi minisztere a zsidók haragját súlyosabbnak véli, veszedelmesebbnak tartja, mint a sok millió keresztényét. Hát nem felfordult világ ez ? A keresztény Magyarországban a keresztény hazafiak kívánságának, szavának nincs annyi ereje, mint a zsidóság titkos haragjának ? Mi mindössze nem tudunk akkora vihart előidézni, amekkorát a Lipótváros ? Vihart, mely magával söpörne mindent, ami a gondolkozásunkkal, érzelmeinkkel, szent meggyőződésünkkel ellenkezésben van ! A mit pedig a zsidó liberalizmus gondol és óhajt, az már parancs, s hozzá olyan, mely még századok megszentelte és meggyökerezte jogokat, szokásokat, felfogásokat is megsemmisít s nem létezőkké tesz. Oh, ha ennyire jutottunk, csak önhibánkból juthattunk ide. Gyávaságból, nemtörődömségből, elpuhultságból, szóval totyaságból, söt tán rosszakaratból ? Bizony szégyenlenünk kell magunkat, hogy míg a protestáns Németország császára és minisztere nyíltan, parlamenten kivül és belül hangoztatják a keresztény polgárok érdekeit, a keresztény eszmék és elemek fentartását, nálunk még a kultuszminiszter sem meri a keresztény erkölcstan elveit állítani oda, mint a nevelés alapelveit, s a kereszt jogát sem meri nemcsak megvédeni, de helyeselni sem. A néppárt kis csapata szállt sikra egyedül a kereszt és keresztény nevelés érdekében. A néppárti szónokok beszédei egyedül azok a tükrök, melyekben a keresztény Magyarország tündöklik. Kizárólagosan a néppárt érdeme, hogy az ország erkölcsi és szellemi tényezőinek s az azokra fordított költségek tárgyalásánál az erkölcsi és szellemi élet kétezer éves jelképe és palládiuma: a kereszt a láthatárra emelkedett. Mit szólnak ehhez a kormánypárti papok és a néhai revizionista képviselők? Néppárt nélkül a kereszt még mindig csak a pad alól kandikálna ki, s ott húzódnék meg szerényen a reverenda gombjai között. Ne a szivünkhöz szorongassuk a keresztet, de a homlokunkra tűzzük. A sziv nagyon bizonytalan járású malom, igen csalfa jószág. Minél üresebb a garat, annál jobban zakatol. Az észnek kell igazgatni s az örölésre szánt magot szolgáltatni. S ha a néppárt ilyen páratlanul álló és feltétlen tiszteletet parancsoló szereplése, a Zichy- és Rakovszky-féle konfesszori beszédek után is vannak még igaz, keresztény lelkek s katholikus papok, kik a liberalizmushoz vonzódnak, s a néppártot nem támogatják, vájjon ez ismét nem bárgyúság-e vagy rosszakarat ? Szabad a választás, de ebből kiút nincs, tertium non datur. Hallják napról-napra a kormánypárt korifeusainak anti-keresztény nyilatkozatait, s ugyancsak látják és hallják nap-nap után a néppárt keresztény felfogását, s még most sem látnak tisztán? Bárgyúság-e ez, vagy rosszakarat? Nem azt mondjuk, hogy mindenki kivétel nélkül álljon fel a hordók tetejére, s onnan tartson néppárti beszédeket, erre nincs mindenki hivatva, se kényszerítve. Azt sem mondjuk, hogy akik a közjogi kérdéseket illetőleg nem tartoznak szívvel és lélekkel a néppárthoz s úgy annak, mint politikai pártnak, ép e kérdés miatt, formális tagjai mindeddig nem lehettek, most egyszerre 67-es néppártiakká legyenek. De igen is a néppárt eddigi szereplése miatt minden keresztény gondolkozású embertől elvárhatja, hogy ha közjogi kérdésekben nincs köztük különbség, csak ehhez a párthoz vonzódjék, ennek az ügyét mozdítsa elö tehetsége szerint, szóval, tettel, jó akaratú támogatásával; azoktól pedig, kiket a néppárt közjogi alapja zár ki a pártból, de akik katholikus politikusoknak tartják magukat, elvárhatja, hogy legalább mint keresztény pártot elveiket fel nem adva támogassák, vele rokonszenvezzenek, iránta szimpátiát keltsenek, söt még a semmikép sem helyeselhető passi-