ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-02-10 / 7. szám

gasztosságától áthatva önzetlen szivvel és el nem fáradó buzgalommal nevelik a kicsinyt és jót akaró barátai a nagynak. Egy szóval lélek kell a tanítónak, önfeláldozó, jóságos lélek. De honnét merítjük a lelket? — Onnét, a hol az van. De ez nincs a száraz ismerethalmazban, nincs a politikai gögben, nincs a kávéházi füstös levegőben. Nincs ez a lélek a francia közoktatási minister most világgá eresztett tervezetében sem, hol a »kiszáritó mostani rendszer« helyébe »meleg családiasságot« és a »túlnyomóan nevelői iranyt« hangoztatja. Csak hangoztatja, de nem adhatja. Mert egy ministeri rendelet is csak betü, de nem lélek. Az Isten a lélek és lelket egyedül belőle lehet meríteni. Az esztergomi tanítóképző vezetősége tehát a dolog lényegét valósítja meg, midőn a sok szép szavak helyett a cselekvés mezejére lép és növendékei számára egy intézményt alkotott, hol azok a lelket táplálják. A febr. 2-án ünnepélyesen megalakított Mária-Társulat olyan önképzőkör, hol a sziv tisztulása, a lélek nemesítése a cél. Mária, az Isten anyja, a legtökéletesebb keresztény lélek. Ezért ő volt ideálja mindig azoknak, kik a tökéletesség felé törekszenek, kik a vallást nem külső formának tartják, hanem bensőséges érzelemnek, az egész életet átható gondolatnak. Az Isten dicsőséges Anyjának különös tisztelete nevelte a kereszténység minden nagy alakját, ez óvta a veszélyektől, csüggedéstöl, ez volt az a forrás, melyből a lélek a lankadatlan buzgalmat, az áldást árasztó kegyelmeket merítette. Azért a legbensőbb örömmel szemléltük a fényes ünnepséget és megható lélekkel élveztük tartalmát. Dr. Walter Gyula praelatus-kanonok, egyházmegyei fötanfelügyelö végezte a tagok felvételét és a papnövendékek ének- és zenekara emelte az ünnep fényét. Azt a gondolatot láttuk ebben szemléltetve, hogy a tanitó és lelkész kölcsönös együttműködésben van, egyik a másiknak dicsősége. Az esztergomi várhegy egyik oldalán van a tanítóképző, a másikon a szeminárium. Es e két intézet tartja a hegyen emelkedő Bazilikát. Ha ez a két ház összeomlik, akkor a Bazilika is romba dől és nem lesz más, mint egy szomorú kripta. De mig a két intézetben lelkes, igazi munkások képződnek, kik az emberiséget a valódi műveltség színvonalára segítik, kik megóvják a pogány szellem hazug jelszavaitól: addig fényben ragyog Szent István dicső emléke és Magyarország. Bíboros főp ásztorunk, mint ezen tanítóképző intézet fentartója iránt is hálás lehet az ország, amiért az intézet élére olyan jeles tantestületet állított, mely mindon irányban megfelelve feladatának, az esztergomi tanítóképzőt a keresztény nevelés mintaintézetévé tette. (—a.) A hitelszövetkezetekről. — Irja egy öreg falusi plébános. — II. Előző levelemben feltettem magamnak a tételt: bebizonyítani, hogy a hitelszövetkezetek az áltatok elfogadható hetetekre nézve, emberileg szólva, feltétlen biztosságot nyújtanak. Első érvemet alaptőkéik viszonylagos magasságából vettem, tekintve a kört, melyben mozognak s melynek keretéig terjeszkedhetnek. S itt, bizonyitgatásom elején, egy mondat kihagyása folytán, oly sajtóhiba csúszott a lapba, mely egészen értelmetlenné teszi a magyarázatot. Szabadjon ezt kijavítani. Helyesbítve igy szól a mondat: »Ugyanis minden tag jegyzett üzletrészeire nézve ötszörös szavatosságot vállal, vagyis egy-egy jegyzett üzletrészére lefizetni tartozik 50 koronát s azon kivül — veszteség vagy bukás esetén — összes vagyonával 200 korona erejéig fedezi minden egyes ületrészét.« — Szükségesnek tartottam e rectificatiót különösen azon t. olvasó kedvéért, a ki netán hajlandó volna a sajtóhibát felcserélni az iró értelmi fogyatkozásával s ebből ismét az ügyre nézve vonná le barátságtalan következtetéseit. Ennek előrebocsátása után állításomat bizonyítom 2-szor a kiadott kölcsönök lehetőleg abszolút biztosságával. Ide iktatom előre az Országos Központ kötelékébe tartozó hitelszövetkezetek közös alap szabályainak a kölcsönadásra vonatkozó paragrafusait : »23. §. A szövetkezet váltó kölcsönt csak hitelképes tagjainak és legfeljebb hat havi lejáratra adhat.« Tudtommal a hitelszövetkezetek váltókkal csak kivételes esetekben, teszem azt rövid időre kért kölcsönöknél dolgoznak és pedig kiváltképen azért, hogy a hitelt igénybe vevő tag megtakarítsa a bélyegköltséget; mig t. i. kötelezvényeink bélyegmentesek, a váltóknál teljes érvényben van az 1-sö fokú skála. »24. §. Kötelezvényre kölcsönök csak hitelképes szövetkezeti tagoknak és csak teljes fedezet mellett adhatók. Ily fedezetnek tekinthető ha a) az adós teljes biztosítékot nyújtó készpénzfizető kezest állit, vagy b) az adós tartozásának biztosítására a zálogjog ingatlanra bekebeleztetik. Ebben az esetben a kölcsönösség a lekötött ingatlan becsértékének 60°/

0-áig terjedhet« (Népünk helyzetének meg nem felelő ehhez képest az egyházi vagyon elhelyezésénél divó 30°/

0

.) Ha az adós nös, a kötelezvényt rendszerint a nőnek is, mint egyenes adósnak, alá kell írnia.« »25. §. Egy tagnak sem adható nagyobb kölcsön, mint a szövetkezet összes jegyzett üzletrészei összegének 15°/

0-ka.« »26. §. Igazgatósági, felügyelő bizottsági tag, vagy a szövetkezeti hivatalnok részére megszavazott minden kölcsön, továbbá 400 frtnál (800 koronánál) nagyobb, vagy nem első helyi betáblázással biztosított kölcsön folyósításához a központ jóváhagyása szükséges.« »28. A kölcsönkérés az igazgatóság valamely tagjánál, vagy a könyvelőnél szóval bejelenthető és a legközelebbi igazgatósági ülésen tárgyalandó. A kölcsön megszavazása alkalmával nem csak a biztosíték képezi a bírálat tárgyát, de az is, mi célra kívántatik és mennyire szükséges.« 29. §. Az igazgatóságnak jogában áll a megszavazott kölcsönt a kölcsönvevönek ki nem adni, hanem az általa megjelölt célra fizetni.« 30. §. Az országos központi hitelszövetkezet kötelékébe tartozó szövetkezet saját tagja ellen fennálló követelése erejéig, végrehajtás vagy csőd esetében, minden más törvényes elsőbbséggel nem biró követelést megelőző kielégítési joggal bir adósának összes ingó vagyonára.« Igy szólnak az alapszabályok. Ezeknek és az orsz. központ által kiadott igazgatósági ügyrendnek kötelező erejénél fogva pedig imigyen történik a kölcsönök megszavazása. Vasárnap litánia után összeülnek a kirendelt igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok. Amazokból legalább négynek kell együtt lennie, mig a felügyelő-bizottságból egy tag jelenléte kívántatik érvényes határozathoz. — És jönnek a. kölcsöntkérö tagok; mindegyiknek a 28. §. szerint meg kell mondania, mire kell neki a kölcsön és kik lesznek készpénz fizető kezesei ? Egyikük földet vett, vagy marhát akar vásárolni; a másik leégett, vagy illetéket kell neki fizetnie, vagy halottat temet, vagy pedig 10—15% uzsorás adósságát akarja convertálni, és igy tovább. (Nálunk eddig a legutolsó rubrikába esett a legtöbb kérelmező.) Mindez jegyzőkönyvbe vétetik. A kölcsöntkérök távoznak és a jelenlevő igazgatósági tagok sorra tárgyalják az egyes eseteket. Es e tárgyalás döntő körülmény a kölcsönök biztosságára nézve. Falun nem úgy áll a dolog, mint a városi nép közt. Városban rendesen a külső szerint ítélik meg a hitelképességet: pedig a jólét külső látszata, a fogat, a gavallér életmód vajmi gyakran mélyen tátongó űrt takar a zsebben. A pénzfajnak kiváló szimatoló ereje van e körül és mégis sokszor beleesik a verembe. Falun a földmives nép közt úgy szólván egymás bensejébe látnak az emberek és általában mindenkiről tudják, hányadán vannak vele hitelképessége dolgában. Á furfang csak elvétve sikerül valamely gubás svindlernek s akkor is csak igazán naiv lelket tehetett lóvá. Ép azért a falusi hitelszövetkezeteknek igazgatói, kik legnagyobbrészt földmivelők — 99 esetben 100 közül tisztán látnak és saját felelősségük tudatában meg nem szavazzák a kölcsönt kétes falusi existentiáknak. Megsegítik a szegény tagot, a ki becsületes, törekvő ember, ha mindjárt szegényebb, de szintén becsületes kezest állit elő; de megtagadják a hitelt a könnyelmű, gondatlan telkes gazdától, ha mindjárt Rotschild vagy legalább is Krőzus irná alá kötelezvényét. — Lehet-e ily kölcsönmegszavazási mód mellett félteni a szövetkezetet oly aránylagosan nagy veszteségektől, mint a minők pl. a kis-czelli, az érsekújvári stb. bankokat érték a közel múltban ? Tessék azután hozzávenni még a kölcsönök megszavazható összegét is. A 25. §. értelmében a szövetkezet egy tagjának sem adható nagyobb kölcsön, mint a szövetkezet összes jegyzett üzletrészei összegének 15°/

0

~

a

» tehát pl. szövetkezetünkben 3500 koronát. Mi ez összeget azonban még senkinek sem szavaztuk meg, — nem is kérték; legmagasabb kölcsönünk 2000 korona két tagnál, kik azt harmadéve kapták, midőn többek társaságában megvették a patronusnak határunkban fekvő 70 holdas birtokát. Most készül a statisztika; e szerint kölcsöneink 60°/

0-ja. 10—200 korona, 20°/

0-ja 200—400, 15%-ja 400—800 korona közt mozog s csak 5°/

0

"

a magasabb 800 koronánál. Ha évek folytán egy-két kölcsönünk, mondjuk néhány száz korona, — mégis odaveszne, alterálná-e ezen, söt még ennél is nagyobb veszteség a szövetkezetünknél elhelyezett betétek biztosságát ? — Soha! Még az üzletrészes tagok sem szenvednének, mert a tartalékalap, melyet az 53. §. szerint növelni kell mindaddig, mig az összes üzletrészek felét el nem éri — elegendő lenne ezen előre nem látott veszteségek pótlására. Környékünkben ismerek vagy tiz szövetkezetet, melyek már három éve működnek s közülök egyetlen egynek sem volt eddig egy fillérnyi vesztesége, söt még pörös követelése sem. Hátra van még két erős érvem a betétek biztonsága mellett; t. i. az ellenőrzés szigorúsága és a vezetők becsületessége. Erről azonban a jövő levélben. A szerzetesek és a keresztény megújulás. (H.) A szerzetesekről való beszédet nemcsak az Egyetértés könnyelmű elszólása teszi aktuálissá; aktuális ez magában is és nem megvetni való problémája a kornak. Hogy az, azt a történelmi összevetés is igazolja. A világ már többször is volt oly állapotban, mint jelenleg : züllőben, átalakulóban. S mindannyiszor a szerzetesek oldották meg a nagy feladatot.. Róma bukására s az utána következő népvándorlásra fölösleges rámutatnom. Hogy a római világ romjai fölé épült uj Európának a szerzetesek voltak épitömesterei, mindenki tudja. Hasonló hivatásuk volt a középkor második felében a nagy koldulórendeknek. És a reformációval megindított álalakulásnak is megvolt a maga szerzetes rendje, Jézus társasága. A modern társadalom is züllőben, átalakulóban van, az emberi társadalom fejlődésének uj fokozata felé tör. Hogy ez uj társadalom milyenné fog alakulni, még titok. Eszméi már kisértenek, de még igazi kisértet módra. Az az egy biztos, hogy e társadalomnak kereszténynek kell lennie. A történelem során ugyanis a bizonyos tökéletességet jelző fokozaton mindig keresztény volt a társadalom. Magától mintha egyebet se tudna az emberiség, csak zülleni; hogy aztán megmegujul, az mindig a kereszténység érdeme. Nem mondjuk, hogy az emberiség a kereszténység nélkül is nem tudna előre törni s a tökéletesség bizonyos fokára jutni; a görög és római miveltséget hiba volna szem elöl vesztenünk. Csakhogy ott van ám a fejlődés végén eredményéül — a züllés, a rothadás. Hogy fejlődésének kapcsán magát meg ne emészsze, ahhoz csak a kereszténység adhat az előretörő halandónak tehetséget. A kereszténység csodaiz, mely a magától természetének törvényei szerint csak vénhedő emberiséget ifjon tartaná, ha az emberiség tudna vele élni. De idegenkedik tőle, s ezért van, hogy nem örök ifjúságot, hanem csak meg-megtérö megifjodást mutat a történelem. Hogy most ily megifjodásnak állunk küszöbén, nagyon sok jel mutatja. Nagyon közel még nem vagyunk hozzá, annyira azonban mégis, hogy az előmunkálatokat már okvetlenül meg kell kezdenünk. Hadjáratok előtt begyakorolják a hadseregeket, a kereszténység hadseregének is készülnie kell. E hadsereg a szerzetesség. Ezért problémája a kornak a szerzetesség. Nem ábrándozom uj szerzetesrend megalakulásáról, csak a meglevőknek fellendüléséről, erősödéséről. Bizony sajnálattal kell megvallanunk, hogy a modern világ áramlatai a szerzetesi fegyelmet is általában megbomlasztották. Evvel szemben azonban örömmel kell a már egyre általánosabban érezhető visszahatást is észrevennünk. Bizonyos újjászületés kívánságai észlelhetők nem egy kolostorban; akinek van módja megfigyelni, hamar észreveheti: mintha éreznék, hogy ismét világtörténelmi szerep nehezedik vállukra, hogy újra Ők lesznek a világ megmentöi, a modern keresztény társadalom megteremtői. E feladat megoldása egészen különös köve-