ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-02-03 / 6. szám

VI. évfolyam. Esztergom, 1901. február 3. 6. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. üres püspöki-székek. Esztergom, február 1. (Dr. P.) A székesfejérvári és szombathelyi püspöki-székek már jó ideje üresek s nem mondhatni, hogy valami különös mozgalom volt volna észrevehető az érdekeltek körében, a Pester Lloyd-ot s néhány catilináris szerkesztö-existenciát leszámítva. Nem hiszszük ugyan, hogy a nagy férfiakban nem szűkölködő magyar egyház keblében ne lettek volna olyanok, kik hivatást nem éreztek volna magukban s nem hozták volna meg az apostoli élet nélkülözéseinek áldozatát akár a székesfejérvári, akár a szombathelyi püspökségért, ilyesmit képzelni Magyarországon holdkórossággal fölérne; tudjuk ugyanis tapasztalatból, hogy a felelősségteljes püspökségek elfogadására mindig több a vállalkozó, mint a kis felelősséggel járó' kóspallagi, únyi vagy mohorai plébániákra. Azt meg épen nem szabad föltételezni, hogy a szerényebb ellátású, vékonypénzü székesfejérvári püspökség nem vonzza az apostoli lelkeket. Ki keresne jövedelmet, mikor az apostolok utódjának lenni készül s hogy intézhetné az evangélium által gyűlölt arany a püspöki kinevezések s áthelyezések kényes ügyét ? Távozzál tőlünk sátán! Most azonban, hogy Győr is megüresedett s a tavaszhoz is közelebb értünk, erősen hiszszük, hogy nagyobb lesz az érdeklődés és buján serken a püspöki hivatás. A kultuszminiszter is több levelet íog kapni, ahol finom tollvonásokkal szemei elé várathatnak a hivatalosak árnyképei s megir[ aranyos tiszteletdíj nélkül is azt a »cano1 „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. „A könyörületesség." Irta : S. Elfrida. Szomorúan, elhagyatottan áll a néma természet, hatalmát a tél kegyetlen Démona teljes erejében érezteti, megfosztva minden ékétől. Vidám madárdal nem hallatszik, vándorútra kelt; oda, hol örök tavasz van s örök napsugár! Hófehér lepellel borítva az egész táj, melynek felülete a nap csókjaitól ezer csillagként tündököl. Fagyos zúz váltja fel a fák suttogó lombjait, csupán a feltámadás reményének örökzöld repkénye karolja át hálás fiúként. A kedves patakocskát, mely bánatos könyeit hullatja kis barátnői, a szép virágok halála felett, fagyos kezével végigsimítja a tél rideg tündére s elnémítja hosszú időre csengő ajkait. Mindenütt síri csend honol, melyet csak az éhes varjak károgása szakit itt-ott meg. Szomorúságában fenséges kép ez és sajátos varázsával ugy hat szivünkre, mintha a természet örök álmát aludna. De im, vidám gyermekhad közéig, édes orcájukat rózsásra festette a tél hidege; sietnek Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. nicus processust«, mely bizonyára elfogulatlanabb mint az, melyet a már püspöknek kiválasztott s átlag szerencsésnek tartott halandó a régi stilusu formalitásoknak megfelelve, veszély nélkül áll ki a bécsi nunciatura ósdi szobáiban. Mennyi püspök-aspiranst végeznek ki ezekben az anonym levelekben, melyekkel a kegyelmes miniszter úr megtiszteltetik. Mint hajdan sz. Cassiant iró-stilusokkal szurkálták agyon hálátlan gyermekek: ugy most éles pennákkal szurkálják halálra sok jelességnek viruló reményét a jó és rosz barátok. Ó átkos irigység! S mialatt a hivatalosak lótnak-futnak, remélnek, Ígérnek, szurkáltatnak s vívódnak, addig azok

; kik igazán hivatottak volnának, rejtőznek, vonakodnak s szerencséjükre ignoráltatnak. Igy volt ez régen, igy van ez most. Sz. Cyprian elrejtőzött midőn megtudta, hogy püspökké akarják választani; sz. Athanáz megszökött Alexandriából; aranyszájú szent János, sz. Vazul, nazianzi sz. Gergely csak akkor fogadták el a püspökséget, mikor megbizonyosodtak arról, hogy a klérus s a nép egyértelmüleg kívánják őket. Sz. Ágoston elkerüli azokat a városokat, melyekben a püspöki-szék megürült, nehogy valamely választónak rajta akadjon meg szeme. Ahogy törik magukat most egyes kitűnőségek a püspökségek s érsekségek után : épp úgy vonakodtak önérzetes korok tisztább jellemei azok elfogadásától. Nem maradtak a világos beszédnél, hanem a cselekvés mezejére léptek; némelyek elbújtak üregekbe, mások kérték Istent, hogy vegye el őket, mielőtt fölszenteltetnének; ezek konszekráfényes korcsolyával kezükben hódolni a tél gyönyöreinek. Majd csilingelő szánkó szakítja meg az ünnepélyes csendet, mely szélsebesen siklik tova a szeplőtelen hó felületén, kisérve boldog arcoktól, kik örömtől mosolyogva, prémes bundáikból elégedetten tekintgetnek tova. Nekik nem rideg a tél, mert gyönyöreit élvezhetik, s ha átfázva kedvtelésüket megelégelik, jó meleg szoba várja őket. Majd ismét fényes bálteremben, ezer csillogó lámpák között, melyek tündéri fényét csak a bálkirálynök gyémántjai ragyogják túl, bút, bánatot feledve, boldogan hódolnak »Terpsichore« bájos múzsának! Oh bár gondolnának ezen boldog emberek, kiket az élet szépsége s varázsa, s a földi javak birása elégedetté tett, azokra is, kik éhezve, fázva, az enyészetnek odadobva érzik a tél kegyetlenségét, s a »könyörületesseg« balzsamos írját várják szenvedéseikre ! . . . Mily borzasztóan kétségbe-ejtö volna e szenvedő ember küzdelmes élete, ha a biztató remény melengető fénye nem kalauzolná s nem derítené föl sötét útját ? ! . . . Ezek szivében a »remeny« tüze éled; azok, kiknek nemes szivében a részvét lángja lobog embertársuk szenvedése s nyomora felett, igyekeznek a »könyörületesseg« gyönyörű feladatát Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. ciójáról irja sz. Ágoston: »lefogják, elzárják, őrzik őket, nehogy megszökjenek; szinte megkötözve állítják oda a fölszentelő püspök kezei alá, hogy a szó szoros értelmében áldozatokul tekintessenek.« (Epist. 173.) Söt még erélyesebben léptek föl: sz. Epifánnak a diakónusok befogják száját, hogy ne emelhessen szót a rajta elkövetett szent erőszak ellen. Ammonius levágja ujjait s füleit, s azzal ijesztgeti az öt még azután is fölszentelni szándékozó püspököket, hogy leharapja még a nyelvét is, ha békében nem hagyják. Soroljunk-e föl még más példákat is ? Amit ezek tettek, az, gondolom, elég arra, hogy a könnyelmű s elkapatott embereknek önbizalmát megszégyenitse, de aligha elég arra, hogy azoknak a vakmerőségét fékezze, kik a karrier ügető tempójában tüskön-bokron átugratnak s túlteszik magukat azokon a korlátokon, melyeket fenkölt gondolkozás, lelkiismeret, kánonok, alázat, szerénység emeltek. Szükség volt a nagy jellemeknek túlzott aggályosságára s megdöbbentő alázatosságára, hogy a mitől sem félő, kis lelkeknek megnyíljék a szemük, s ha nem is érzik át a nagy lelkek gondolatait, legalább a szerénységnek nagy nehezen fölvert sejtelme ejtse őket egy keveset gondolkozóba, hogy tán még sem valók ők arra, amire annyira kívánkoznak. A hetedik század végén tartott Nantes-i zsinat megfosztott állásától minden egyházi férfiút, ki uj méltóságok után törte magát. Tekintve az utolsó harminc év tapasztalatát, nem volna-e jó ezt a kánont, a szendergő kánonok beláthatlan sirdombjaiból föltámaszgyakorolni! Hiszen a Mindenható Isten az Ö végtelen bölcsessége s jósága folytán éppen azért részesített számos lelket földi javakban, hogy ez által mások nyomorán enyhítve a »könyörületesseg« dicső erényét gyakorolhassák. Oh! de hány ember szive hasonló a tél fagyos hidegségéhez, ki könyörtelenül fordul el a hozzá esdeklő nyomorulttól, kinek családja talán az éhség- és hidegtől félholtan kínlódik kis viskójában, önző lelke előtt közönyös minden, mi személyén kivül áll! — felebarátja szenvedése meg nem hatja öt! Hisz' kinek szive van, az egy nyomorult kis férget sem hagy elveszni, s mily szivettépő gondolat az, hogy Isten legszebb remeke, az »ember« közül csak egy is elpusztuljon — részvétlenség miatt. De elküldte az Úr a »jótékonyság« angyalát a földre, hogy kezében a »segitseg« fáklyájával, lángoló betűkkel irja fel a részvétlenség s közöny sötétjébe a »könyörületesseg« szent igéit és százezreket mentsen meg az életnek. És az égi szikra gyújtott az emberiség szivében; ma már hatalmasan lobog fel a felebaráti szeretet s részvét lángja, melegével s fényével besugározva a szenvedőket. Oh! bár minden ember hozzá járulna a magasztos cél eléréséhez, hogy a nyomorgók könyeit letörülve, vigasztaljuk őket!