ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-02-03 / 6. szám

VI. évfolyam. Esztergom, 1901. február 3. 6. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. üres püspöki-székek. Esztergom, február 1. (Dr. P.) A székesfejérvári és szombat­helyi püspöki-székek már jó ideje üresek s nem mondhatni, hogy valami különös moz­galom volt volna észrevehető az érdekeltek körében, a Pester Lloyd-ot s néhány catilináris szerkesztö-existenciát leszámítva. Nem hisz­szük ugyan, hogy a nagy férfiakban nem szűkölködő magyar egyház keblében ne let­tek volna olyanok, kik hivatást nem éreztek volna magukban s nem hozták volna meg az apostoli élet nélkülözéseinek áldozatát akár a székesfejérvári, akár a szombathelyi püspökségért, ilyesmit képzelni Magyarorszá­gon holdkórossággal fölérne; tudjuk ugyanis tapasztalatból, hogy a felelősségteljes püs­pökségek elfogadására mindig több a vállal­kozó, mint a kis felelősséggel járó' kóspal­lagi, únyi vagy mohorai plébániákra. Azt meg épen nem szabad föltételezni, hogy a szerényebb ellátású, vékonypénzü székes­fejérvári püspökség nem vonzza az apostoli lelkeket. Ki keresne jövedelmet, mikor az apostolok utódjának lenni készül s hogy intézhetné az evangélium által gyűlölt arany a püspöki kinevezések s áthelyezések kényes ügyét ? Távozzál tőlünk sátán! Most azonban, hogy Győr is megürese­dett s a tavaszhoz is közelebb értünk, erő­sen hiszszük, hogy nagyobb lesz az érdek­lődés és buján serken a püspöki hivatás. A kultuszminiszter is több levelet íog kapni, ahol finom tollvonásokkal szemei elé vára­thatnak a hivatalosak árnyképei s megir­[ aranyos tiszteletdíj nélkül is azt a »cano­1 „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. „A könyörületesség." Irta : S. Elfrida. Szomorúan, elhagyatottan áll a néma ter­mészet, hatalmát a tél kegyetlen Démona teljes erejében érezteti, megfosztva minden ékétől. Vi­dám madárdal nem hallatszik, vándorútra kelt; oda, hol örök tavasz van s örök napsugár! Hófehér lepellel borítva az egész táj, mely­nek felülete a nap csókjaitól ezer csillagként tündököl. Fagyos zúz váltja fel a fák suttogó lombjait, csupán a feltámadás reményének örök­zöld repkénye karolja át hálás fiúként. A ked­ves patakocskát, mely bánatos könyeit hullatja kis barátnői, a szép virágok halála felett, fagyos kezével végigsimítja a tél rideg tündére s el­némítja hosszú időre csengő ajkait. Mindenütt síri csend honol, melyet csak az éhes varjak károgása szakit itt-ott meg. Szomorúságában fenséges kép ez és sajátos varázsával ugy hat szivünkre, mintha a természet örök álmát aludna. De im, vidám gyermekhad közéig, édes orcájukat rózsásra festette a tél hidege; sietnek Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. nicus processust«, mely bizonyára elfogulat­lanabb mint az, melyet a már püspöknek kiválasztott s átlag szerencsésnek tartott ha­landó a régi stilusu formalitásoknak meg­felelve, veszély nélkül áll ki a bécsi nuncia­tura ósdi szobáiban. Mennyi püspök-aspiranst végeznek ki ezekben az anonym levelekben, melyekkel a kegyelmes miniszter úr megtiszteltetik. Mint hajdan sz. Cassiant iró-stilusokkal szur­kálták agyon hálátlan gyermekek: ugy most éles pennákkal szurkálják halálra sok jeles­ségnek viruló reményét a jó és rosz bará­tok. Ó átkos irigység! S mialatt a hivatalosak lótnak-futnak, remélnek, Ígérnek, szurkáltatnak s vívódnak, addig azok ; kik igazán hivatottak volnának, rejtőznek, vonakodnak s szerencséjükre igno­ráltatnak. Igy volt ez régen, igy van ez most. Sz. Cyprian elrejtőzött midőn megtudta, hogy püspökké akarják választani; sz. Athanáz megszökött Alexandriából; aranyszájú szent János, sz. Vazul, nazianzi sz. Gergely csak akkor fogadták el a püspökséget, mikor megbizonyosodtak arról, hogy a klérus s a nép egyértelmüleg kívánják őket. Sz. Ágoston elkerüli azokat a városokat, melyekben a püspöki-szék megürült, nehogy valamely vá­lasztónak rajta akadjon meg szeme. Ahogy törik magukat most egyes kitűnő­ségek a püspökségek s érsekségek után : épp úgy vonakodtak önérzetes korok tisztább jellemei azok elfogadásától. Nem maradtak a világos beszédnél, hanem a cselekvés meze­jére léptek; némelyek elbújtak üregekbe, mások kérték Istent, hogy vegye el őket, mielőtt fölszenteltetnének; ezek konszekrá­fényes korcsolyával kezükben hódolni a tél gyö­nyöreinek. Majd csilingelő szánkó szakítja meg az ünnepélyes csendet, mely szélsebesen siklik tova a szeplőtelen hó felületén, kisérve boldog arcoktól, kik örömtől mosolyogva, prémes bun­dáikból elégedetten tekintgetnek tova. Nekik nem rideg a tél, mert gyönyöreit élvezhetik, s ha átfázva kedvtelésüket megelégelik, jó meleg szoba várja őket. Majd ismét fényes bálteremben, ezer csil­logó lámpák között, melyek tündéri fényét csak a bálkirálynök gyémántjai ragyogják túl, bút, bánatot feledve, boldogan hódolnak »Terpsi­chore« bájos múzsának! Oh bár gondolnának ezen boldog emberek, kiket az élet szépsége s varázsa, s a földi javak birása elégedetté tett, azokra is, kik éhezve, fázva, az enyészetnek odadobva érzik a tél kegyetlenségét, s a »kö­nyörületesseg« balzsamos írját várják szenvedé­seikre ! . . . Mily borzasztóan kétségbe-ejtö volna e szenvedő ember küzdelmes élete, ha a biztató remény melengető fénye nem kalauzolná s nem derítené föl sötét útját ? ! . . . Ezek szivében a »remeny« tüze éled; azok, kiknek nemes szivében a részvét lángja lobog embertársuk szenvedése s nyomora felett, igye­keznek a »könyörületesseg« gyönyörű feladatát Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. ciójáról irja sz. Ágoston: »lefogják, elzárják, őrzik őket, nehogy megszökjenek; szinte megkötözve állítják oda a fölszentelő püspök kezei alá, hogy a szó szoros értelmében ál­dozatokul tekintessenek.« (Epist. 173.) Söt még erélyesebben léptek föl: sz. Epifánnak a diakónusok befogják száját, hogy ne emel­hessen szót a rajta elkövetett szent erőszak ellen. Ammonius levágja ujjait s füleit, s azzal ijesztgeti az öt még azután is föl­szentelni szándékozó püspököket, hogy leha­rapja még a nyelvét is, ha békében nem hagyják. Soroljunk-e föl még más példákat is ? Amit ezek tettek, az, gondolom, elég arra, hogy a könnyelmű s elkapatott embereknek önbizalmát megszégyenitse, de aligha elég arra, hogy azoknak a vakmerőségét fékezze, kik a karrier ügető tempójában tüskön-bok­ron átugratnak s túlteszik magukat azokon a korlátokon, melyeket fenkölt gondolkozás, lelkiismeret, kánonok, alázat, szerénység emeltek. Szükség volt a nagy jellemeknek túlzott aggályosságára s megdöbbentő aláza­tosságára, hogy a mitől sem félő, kis lel­keknek megnyíljék a szemük, s ha nem is érzik át a nagy lelkek gondolatait, legalább a szerénységnek nagy nehezen fölvert sej­telme ejtse őket egy keveset gondolkozóba, hogy tán még sem valók ők arra, amire annyira kívánkoznak. A hetedik század végén tartott Nantes-i zsinat megfosztott állásától minden egyházi férfiút, ki uj méltóságok után törte magát. Tekintve az utolsó harminc év tapasztalatát, nem volna-e jó ezt a kánont, a szendergő kánonok beláthatlan sirdombjaiból föltámasz­gyakorolni! Hiszen a Mindenható Isten az Ö végtelen bölcsessége s jósága folytán éppen azért részesített számos lelket földi javakban, hogy ez által mások nyomorán enyhítve a »könyörületes­seg« dicső erényét gyakorolhassák. Oh! de hány ember szive hasonló a tél fagyos hidegségéhez, ki könyörtelenül fordul el a hozzá esdeklő nyomorulttól, kinek családja talán az éhség- és hidegtől félholtan kínlódik kis viskójában, önző lelke előtt közönyös minden, mi személyén kivül áll! — felebarátja szenve­dése meg nem hatja öt! Hisz' kinek szive van, az egy nyomorult kis férget sem hagy elveszni, s mily szivettépő gondolat az, hogy Isten leg­szebb remeke, az »ember« közül csak egy is el­pusztuljon — részvétlenség miatt. De elküldte az Úr a »jótékonyság« angya­lát a földre, hogy kezében a »segitseg« fáklyá­jával, lángoló betűkkel irja fel a részvétlenség s közöny sötétjébe a »könyörületesseg« szent igéit és százezreket mentsen meg az életnek. És az égi szikra gyújtott az emberiség szivében; ma már hatalmasan lobog fel a felebaráti szeretet s részvét lángja, melegével s fényével besugározva a szenvedőket. Oh! bár minden ember hozzá járulna a magasztos cél eléréséhez, hogy a nyo­morgók könyeit letörülve, vigasztaljuk őket!

Next

/
Thumbnails
Contents