ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-12-25 / 52. szám

2 V — . ' * átják, kik maguk ez éjben állnak s ez éjből világosság után epednek. Epedjünk világosság után, — érezzük it a földi lét kinját s fölragyog szemünkben \ bethlehemi éjnek fényes víziója : Krisztus! Azután nemcsak éjben, hanem hidegben illsz. A világ fagyosan lehel rád s érzéketenségétöl meghűlt volna ereidben a vér, ha lem volna forró, izzó szived, melynek szereetével a világ szeretetlenségét le akartad gyözű. Az egész világ olyan, mint a jegestenger, égnek • sivatagja. A hideg ész sugara világit oele, megtörik a jéglapokon, de nem olvasztja neg s nem termékenyíti meg a rögöt. S ez i hideg, fagyos szellem, az önzésnek hatalna, tért foglal a világban s kúszik előre, mint az alpesek gletserje, hogy kiszorítsa a lemes, szerető, emberi érzést, s nyomorulabbá tegye az emberiséget. Epedjünk meleg után, érezzük át az »nzés szívtelenségét s a szeretet szükségeslégét s kienged szivünkből a világ fagya s L bethlehemi kisded szeretete lüktet majd (reinkben. A bethlehemi kisdednek szive lesz i megdermedt világnak tűzhelye; szeretete negtöri a fagynak békóit; meglazítja a föld ögeit s fölszabadítja egy szebb, tisztább életíek erőit; lesz majd megint virág, lesz gyümölcs a földön. Értitek-e már, hogy kiket hódit meg a bethlehemi kisded s hogy kikhez jött? Azokhoz jött, kik sötétségben élnek, s íiknek a sötétség kín; — azokhoz jött, kik i hidegben állnak s kik a hidegben fáznak. Akik pedig már vakok s a sötétséget nem átják, — akik érzéketlenek s a hidegben nár nem fáznak, azokat a bethlehemi világosság föl nem világositja s a jászol melege 'öl nem üdíti; ó'k a sötétség gyermekei. Jf Mi pedig nem akarunk a sötétség fiai "enni; mi világosságot szomjazva s meleg éltető lelkei keresve járulunk a jászolhoz. Biztos, hogy aki igy keresi az Urat, az meglátja öt. — „Magyarország a magyaroké." Ezt a jelszót hangoztatja az országos gazdaszövetség. Miért kell ezt hangoztatni ? Talán kétségessé vált ez állítás igazsága és most országos törekvés céljául kell kitűzni ? Kié tehát az ország ? — Ime! a dicsőséges szabadelvüség uralkodásának oly szeretetteljes otthont létesít nekik, hogy örömükben nem törődnek a távozók izgalmával, hanem kíváncsian találgatják, mit csinálhat a kis Jézuska az ebédlőben, ahol az angyalkákkal most díszíti a karácsonyfát. Csak egy kis szőke Fiú mereng bánatossággal az ablakon át a távolba. Ifjú arcára bizonyos korai érett vonást rajzolt az élet komolysága. Az egyik árva, pajzán jókedvében karon ragadja- és hancúrozva kérdi töle : »Nem mész haza, hiszen neked van otthonod ?« Pali bánatosan rázva fejét és nem válaszol. Bizonyos büszkeséggel elnyomja feltörő könnyeit és durcásan hátat fordítva társának, tovább nézi a csillogó hómezöt. Nem akarja, iiogy észrevegye ellágyulását, úgyis elég keserűséget, sok könnyes éjszakát okozott neki már, hogy karácsonyra nem mehet haza. Ezer gondoat zsong most agyában, a visszaemlékezésre édes-bús képek rajzanak fel lelkében. Hogy is :örtént mindez ? ... itt van idegen helyen, szerető, de idegen emberek között, kiszakítva kedves családi körből, távol szerető atyjától . . . tét éve . . . akkor még élt édes anyja! . . . Oh, az ö édes anyja ! Aki oly kedves, jó és izép volt, hogy midön a jó szüz Máriáról beizélt, a fiúcska rajongva bizalmas gyengédségjel kérdezte anyját, vájjon a szent szüz volt-e >ly szép, mint az ö édes mamája ? És nemsokára dvitték a temetőbe, helyébe egy más asszony ött, atyja szeretete pedig mintha kihűlt volna ránta. Fürtös fejében ilyen gondolatok jártak, ^.z új mama sohasem volt vele megelégedve, s gy végre nem is tűnt fel neki oly különösnek, nikor intézetbe adták; söt idővel jobban érezte tt magát, mert a nélkülözött szeretetet feltalálta ESZTERGOM. egyik eredménye az, hogy e jelszót kell kimondani. Pulszky Ferenc, az egykori szabadkőműves nagymester volt a jelenlegi szabadelvű párt szellemének az alkotója és ö irta először a Pesti Hírlapban, hogy »az országra nézve mindegy, bárki fizeti is az adót.« Ez az elv rombolta le Magyarország történelmi szellemét és a nemzeti érzületet. Minden erkölcsi alapot félredobva kizárólag anyagelvi felfogás szerint rendezte az államot. A pénz lett a kizárólagos tényező és a pénzhatalom ridegen legázolt minden történelmi hagyományt, megfojtotta a nemzeti lelket. Megszűnt az otthon biztonsága, nincsen erös alap a családok számára. A statisztikai kimutatás szerint a mult évben 514000 birtok cserélt gazdát, az ingatlanok telekkönyvi terhei 678*4 millió koronára növekedtek. Ebből látszik, hogy az ingatlan birtokokon is a pénzhatalom az ur. Már pedig a pénz nem ismer hazát és nemzetet, előtte a hazaszeretet ismeretlen fogalom. Fölülemelkedik minden erkölcsi gondolaton és ridegen rombol le minden korlátot. A vége aztán az, hogy a költő szava szerint a magyar »szertenezett s nem leié honját e hazában.« — E lesújtó sötétségben egyetlen reménycsillag fénye világit. Gróf Károlyi Sándorhoz elmegy az egyetemi ifjak küldöttsége és szívből jövö szavakkal tesz előtte fogadást, hogy egész életük törekvése lesz az, hogy Magyarország a magyaroké legyen. A jelenleg uralkodó nemzedék a szabadelvüség ravaszságától elbódítva félrelökte az erkölcsi tényezőket, melyek a nemzet és haza fentartó erejét képezik, de ök az anyagelvű gondolkozást megvetve visszatérnek az idealizmushoz, szeretni fogják az eszményiséget, a vallást, az erkölcsi törvényeket. — Épen karácsonykor történik ez. Kinek nem jut eszébe itt az a betlehemi csillag, melynek. ragyogását sokan látták ugyan, de jelentését csak emelkedett gondolkodású, királyi lelkek értették meg. Ezek készséggel követték aztán hivó szavát annak a csillagnak, mely elvezette őket a Megváltóhoz. Vasárnapi levél. — Egy kis reklám. — Tisztelettel alulírott gentri, ezennel kijelentem, hogy reklámot szeretnék csinálni nagyságos Wázsonyi Vilmos polgártársnak. Reklámot pedig azért, mert belátom, hogy ö a reklám szárnyain nőt nagygyá s a reklámra még mindig szüksége van, mert hisz még nálunk nem emeltek Pantheont, hová öt rövid időn szerzett halhatatlanságával temetnök. S addig, mig felépitik, ugy-e ki menne a divatból Wázsonyi polgártárs. O olyan delikates, amit .már francia gyomor megemésztene, de mi még nem kóstoltuk pajtásaiban és a kedves testvérekben. Már alig gondolt haza és akár mindig itt maradt volna, de ma karácsony elönapján elszorult a szive, és elgondolta az utolsó karácsonyt, melyet jó anyjával töltött. Majd megemberelte magát, erőszakosan nyelte le a feltóduló keserűséget, elfojtotta könnyeit. Csomag biztosan fog érkezni hazulról telve játékokkal, édességgel és akkor minden vágya ki lesz elégítve . . . Azután ide is eljön a kis Jézuska, lesz nagy karácsonyfa, mely csillogni fog a sok gyertyától, arany-diótól, cukortól, ajándéktól. Az árvák legalább csodadolgokat beszéltek a tavalyi karácsony-estéről. A karácsony-est homálya már ráterült a vidékre. A zajongó gyermek-sereg elvonult, az intézetben maradottak találgatással, tervezgetéssel töltik az időt. össze-esküdtek, hogy az idén meglesik Jézuskát és nem várnak addig, mig Cyprian testvér hivni fogja őket, mert addigra Jézuska mindig eltűnik; az ebédlő ajtajánál fognak várni, mig a csengetyü megszólal. Közben letekintettek az alant elterülő városra, melyben egyenkint gyúlnak ki a gáz-lámpák és a házak ablakai, mintha az egész város fönséges kivilágítást rendezne a születendő kis Jézusnak. Az utcákon festői zűrzavar uralkodik, az emberek ki-bejárnak a boltokba, hogy még egyet-mást beszerezzenek; a piacon szegényebb emberek és asszonyok járkálnak a fenyőfák között, hogy a visszamaradt fákat olcsó áron megvegyék, mert hiszen karácsony-este van, az pedig karácsonyfa nélkül nem is igazi karácsony-est. A fiúk éppen a fenyő- és tömjénillatos kápolnában vannak litánián, ahol kerekre nyilt szemmel bámulják a bethlehemet és ujjongó sziv«ddig, hát kissé kerülgetjük és végtére mi is csak hozzáfognánk a demokrataságához, azonban rettenetes kellemetlen mellékize van Wázsonyi polgártárs politikájának. A ki sok hagymát eszik, maga soha sem érzi a szagát, igy van Weiszfeld, pardon Wázsonyi polgártárs is. Nem érzi, de mi kiérezzük, hogy szaga is van a politikájának, rettenetes hagyma szaga. És pedig, hogy egykét finyás orrú gentri tudtára is adta Wázsonyi polgártársnak, miszerint jó lesz kiöblögetni politikai véleményeit, ezért ö nagyon megharagudott, s a saját nyelvén leszidja azokat, akik csak zsidót látnak benne és nem demokratát. És most következik a tulajdonképeni reklám : Van egy újság tekintetes olvasóim, mely hogy, hogy nem a Il-ik évfolyamát éli, Uj század a cime, demokrata politikai újság és a főszerkesztője Wázsonyi Vilmos polgártárs. Ez az újság kiváltképen a főszerkesztője kedveért szerkesztődik s ö maga kezdi a vezércikkben igy: » Uraim ne hízelegjenek! Miért hízelegnek azzal, hogy nap-nap után piszkolnak és kocsi számra dobálják rám a sarat ? Ha tudnák, hogy milyen jói esik ez nekem, bizonnyára abban hagynák.« Természetes! Minden teremtmény a saját elemében érzi jól magát. A halat engedd a víznek, a kacsát a pocsolyának, s igy tovább . . . Söt no lám mily jól esik Wázsonyi polgártársnak, ha öt támadják. Saját nyelvén igy is szól a cikk: »Csak üvöltsetek, mennyei kórus ez nekem.« »Csak pecegjetek jezsuita tollak! Sarat, minél több sarat!« Wázsonyi polgártárs pályatévesztett ember, mert neki sokkal jobban kifizetődne egy csatorna tisztító vállalat vezérigazgatósága. Igy talán nem kellene oly kétségbeejtő hangon sarat kérne! Volna elegendő, dúskálhatna benne. Az idézett mondatok mind megvannak a jeles lapban, melynek ime egy kis reklámot csináltam. S hogy még nagyobb érdeklődéssel keressék Wázsonyi polgártárs lapját, ime egy idézet, mi egyik munkatársának szellemsziporkája «... Stuwer egy gyufával játszó pelenkás kölyök ö hozzá képest.« Azzal zárom soraimat, hogy Wázsonyi polgártársat keleténél jobban reklamiroztam, s nem maradt helyem azon gondolkozni, hogy miérC" lett ö Wázsonyi, ha Weiszfeld volt, talán ez tul demokrata név? — s azután még azon szerettem volna gondolkozni, hogy tudja-e Weiszfeld ur, merre van Vázsony. Tpszilon. vei köszöntik az újszülött kisdedet, aki nekik ennyi örömöt szerez. És ekkor a kapu csengetyüje csendesen megszólal. Zakariás testvér kimegy a kápolnából, a gyermekek pedig kiragadva áhítatos hangulatukból, villogó szemekkel tekintgetnek egymásra, mintegy jelezve, hogy a »kriszkindli« itt van. Palika egykedvűen néz társaira, ö már tudja, hogy az ajándékot nem a Jézuska, hanem a postás hozza, az csenget most. A csengetyü másodszor is megszólal, de nem oly szendén-csendesen, mint a kriszkindli szokta megrázni, hanem idegesen, türelmetlenül. A kapus Zakariás testvérnek névjegyet ad át azzal a hirrel, hogy egy hölgy óhajt vele a társalgóban beszélni. A testvér arczán csodálattal vegyes megütközés vonul át. — Igen meg vagyok lepve nagyságos asszonyom — monda Zakariás a társalgóba lépve, miután a hölgyet üdvözölte és helylyel kínálta. — Ily hosszú útról, ilyen időben és épen ma este, igazán nem tudom magamnak megmagyarázni az okot. A hölgy hosszú, fájdalmas tekintetet vet az alázatos testvérre, majd váratlanul szenvedélyes hangon tör ki: — Férjem megjósolta, hogy egyszer igy fog történni. I A testvér ámulva tekint a hölgyre. 1 — Mi történt asszonyom ? Talán Palika .. . — Nem, hallgasson előbb meg; maga szer-j zetes, akinek irgalmasabb, szeretöbb szive van, mint más férfiúnak, maga meg fog érteni. Nincsenek bár gyermekei, de mindenki azt mondja, hogy maga a gyermekek nagy barátja, kinek egész gondolatvilága kedves gyermekekkel van