ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-12-15 / 51. szám

A magyar polgári házasság törvénye többszörösen vét a természetes és kinyilat­koztatott isteni törvény ellen, többszörösen sérti a kath. egyház jogait és a Syllabusnak 65., 67., 68., 71., 73. és 74. pontjaiban van kárhoztatva. Az általános vallásszabadság törvénye a józan ész és erkölcs ellen van, mert az államnak van ugyan joga a már bevett fele­kezeteket tűrni, mint kisebb rosszat a béke kedvéért, de sehonnan sem kapta azt a jo­got, hogy eleve, törvény által tág kaput nyisson akárminemü vallási hóbortoknak és oktalan szektáknak. Ezt a törvényt elitéli és kárhoztatja a Syllabus 78., 79. és a Quanta cura Encyclikának 3-ik pontja. Ugyanezt a sérelmet tartalmazza és pedig minden korlát és megszorítás nélkül a felekezetlenség törvénye, amely szerint a magyar törvény nem kivan a magyar állam­polgártól vallást és istentiszteletet. Már pedig tudhatná a magyar állam is, hogy olyan polgár, kinek se temploma, se oltára, se szentsége, se papja, az azután csakugyan nem több, mint az állat. Ime, ezek volnának eddig a magyar liberalizmus nemes fájának érett egyházpoli­tikai gyümölcsei; mondom egyházpolitikai, mert más liberális gyümölcsöt eleget élve­zünk már. Ki tudja, hogy mennyi nagyre­ményű gyümölcs függ még ezen az áldott fán rügy- és bimbóformában. Annyit tudunk, hogy a 48-as zsenge liberalizmus már ily­nemű dolgokat is feszegetett: törvényjavaslat egyházi személyekről, az egyházi vagyon elkobzásáról, a szerzetesrendek eltörléséről, stb. stb. Tehát ez a magyar liberalizmus! A magyar liberalizmus elvitázhatlan, szentesitett törvényeiben sokszorosan sérti nemcsak az egyházat, hanem magát a józan ész által hirdetett természetes isteni törvényt és a ki­nyilatkoztatott isteni törvényt, csak ép úgy, mint minden más liberalizmus. A magyar liberalizmus a maga törvényhozásában telje­sen ugyanazon istentelen alapra helyezkedik, mint a többi liberalizmus, azaz a magyar liberalizmus is annak az elvnek az alapján áll, amely a Syllabusnak 39., 57. és a Quanta cura Encyclicának 4-ik pontjában van kárhoztatva; ugyanis, hogy az állami törvénynek szabad és kell az egyházi, söt az vén, lett a város neve Istergram, később ma­gyar nyelven Esztergom. Hogy itt a város alatt elterülő rész, melyen mi lakunk, honnét vette nevét, nem tudható. Annyit azonban tudunk, hogy már hétszáz év előtt említve van a szent Györgyről nevezett zöldmezei prépostság. Püspöki székhelyen a káp­talan képezte mindig a püspöki tanácsot, de püspöki székhelyekhez közel is alakultak társas káptalanok, melyeknek feje prépost cimet vi­selt, ilyen prépostság volt itt is. Az idők változtak, hosszú ideig, a török igája miatt, a fökáptalan sem volt Esztergom­ban ; a szentgyörgymezei prépostságnak csak neve maradt meg, mint cimet viseli azt mindig egyik esztergomi kanonok. Esztergom város századokon át nagy vál­tozásokon ment keresztül. A történetírók ugy irják le Esztergomot, mint Pannoniának legszebb, leggazdagabb városát, mely lakhelye vala feje­delmeinknek s királyainknak. Esztergom nagysá­gát, fényét a tatárok tiporták le. IV. Béla király igyekezett királyi bőkezűséggel helyre állítani a várost, de előbbi fényébe nem hozhatta. A török uralmat Esztergom is sokáig viselte. 1708-ik év­ben lett Esztergom királyi városi rangra emelve. 1820-ik évben jött az érsek Pozsonyból s a fö­káptalan Nagyszombatból ide vissza, ott laktak elűzve innen a török által. Természetes, hogy Szentgyörgymezönek, mint a várossal egybekapcsolt kis községnek sorsa, a várossal mindig együtt járt. Külön tör­ténelmi följegyzések alig találhatók. Szentgyörgy ­isteni törvénynyel is ellenkeznie, mert az állam minden jognak a forrása. És ebben áll a modern államok istentelenségének a veleje. Most kérdem, te jámbor magyar ka­tholicizmus, még mindig azt hiszed, hogy a magyar liberalizmus is olyan jámbor extra­fajta? Kérdem, szabad öntudatos kath. em­bernek ezt a méreg-fát még tovább öntöznie és ápolnia? Szabad még mindig rossz szem­mel nézni a néppártnak azt az isteni ajkak által szentesitett elvét, hogy a rossz fát ki kell vágni és a tűzre vetni? Ugyan mit men­tettünk eddig opportunuskodásunkkal és nyá­jaskodásunkkal? A Syllabus 80. és utolsó pontjában kárhoztatja azt az elvet, hogy a római pápá­nak ki lehet és ki kell egyeznie a modern haladással és liberalizmussal. És ezzel szem­ben a magyar katholicizmus meg tudna férni ezzel a liberalizmussal?! Nincs mentségünk! Ha ki nem kerülhetjük sorsunkat, amely a liberalizmus felöl fenyeget, legalább hősök módjára essünk el jogaink, kötelmeink vé­delmében, igy kivánja ezt legszentebb ügyünk becsülete ! !! — A szociális politika. Végre valahára a magyar parlamentben is hallunk olyan hangokat, melyeket régen vártunk. A világ majdnem min­den parlamentje eljutott már arra a belátásra, hogy meddő elméleti vitákkal az ország jólétét előmozdítani nem lehet, hanem a nép gyakorlati helyzetét kell szem előtt tartani. Az állam fel­adata a földi jólét előmozdítása és semmi más. Magasan járó közjogi kérdések stb. a tudósok könyveibe valók, a kormányzók feladata azon­ban az, hogy az alattvalók megélhetése és min­den irányú biztonsága meg legyen. Azonban a magyar mindig csak politizáló nemzet volt. Be­szélni, szónokolni sokat szokott, de a praktikus téren a kényelmet szerette. Már Vörösmarty is gúnyolódott e felett: «Nagyot iszik a hazáért s felsivit; csakhogy egyszer tenne is már valamit!» Most azonban egyre ijesztőbben lép elö a népek nyomasztó helyzete és ez komoly gondolatokat kelt. Lassankint kezdik belátni, hogy a törvény­hozásnak nemcsak arra kell irányulni, hogy a kor­mány befolyását erősítsék és a hatalmi törekvé­seket kiterjesszék, de a népek magánérdekeit is gondozzák. Az állam nemcsak a felső tizezerek javára van, hanem az alsó milliók is szem előtt tartandók. És abban áll a szociális politika, hogy az ország minden rétegébe lehatoljon a gondos­kodás, az ellentétes érdekek kiegyenlítése meg­valósuljon. Azonban e cél megvalósítására az államhatalom egyedül nem elegendő, mert hí­mező község volt, földesura pedig a hercegpri­más. Ott állott a község mindig, a hol most, mert hisz a templom körül mindenütt régi falak ma­radványaira akadunk, ezek tanúsítják, hogy a I régi templom is azon a helyen állott a hol a mostani, tehát körülötte kellett lenni a lakosság házainak. Nagy városok eredetét is homály födi s igy Szentgyörgymezö község régi történetét hiába keresnénk. Templomunkat a földesúr, gróf Csáky Miklós hercegprimás építette 1755. A hercegpri­más volt a kegyúr mindig s teljesítette is a kegyúr kötelmeit. Draveczky Ferencz kanonok (szentgyörgymezei prépost), 1790-ben nagy ösz­szeget költött a templomra és a plébániára; e jótevőn kivül mindig a kegyuraság viselte gond­ját templomunknak. Rudnay Sándor hercegpri­más földeket adott a templomnak, hogy ennek jövedelme szolgáljon a napi kiadásokra, mert nem illő, hogy a templomra, mint azelőtt tették, házról-házra kéregessenek. Legújabban a mult évben uj ruhába öltöztette templomunkat 3000 forintot költvén annak javítására. A hívek közül is mindig akadtak, kik sze­retvén az Úr házát, hozzájárultak adományaikkal a költségek fedezéséhez. Különösen kitűnnek e tekintetben Tiszó András gazdag nemes ember és Nagy Mihály templomatya. Az istenitiszteletnél régebben a német nyelv is használtatott, az ötvenes évek óta azonban már felesleges. A német nyelvű hivek sokan sohasem voltak. A templomon kivül és többször nem üres szavakban, hanem áldozatokban nyil­vánult a hivek buzgósága, erről tanúskodnak a ányzik benne egy lényeges elem, mely nélkül a szociális működés a gyakorlati téren el sem kép­zelhető. Az állam önmagában véve egy rideg jogi szervezet, melynek szive nincs. Már pedig sziv nélkül az életet megérteni nem lehet. A munkásnak és munkaadónak egymáshoz való viszonya olyan, hogy azt a megnyugtató mederbe csakis erkölcsi tényezők segélyével lehet hozni. Annak az őszinte igazságosságnak és méltányos türelemnek érzete szükséges ide, melyet a tör­vény szakaszaival megteremteni nem lehet. Ezért meddőnek bizonyult mindenütt a munkáskérdés megoldása ott, hol csak anyagi szempontból in­dult ki a törvényhozás. Mert a népek nyomora nem pusztán gyomor-kérdés. Az is, de csak felé­ben. Másik fele pedig a lelkületben van. Munka­kedv, önmegtagadás, takarékosság, megbízhatóság a munkásban, a munkaadó részéről jóindulatú méltányosság, önzetlen igazságérzet épen olyan szükséges itt, mint a szorosan vett fizetés. — De a magyar liberalismus a vallás-erkölcsi ténye­zők iránt ellenséges indulattal viseltetik, tehát azokkal együtt működni nem fog. Ezért eredmé­nyes szociális politikát töle várni nem lehet. Vasárnapi levél. — Megoldás. — A nép kenyeret kért cirkusz nélkül. Ez utóbbiról már gondoskodott az alkot­mány, mikor a sándor-utcai palotát megnyitotta a felvezetett nagyságos urak előtt. Tehát csak kenyér kell; erről kellene gondoskodni a parla­mentnek, de az mindeddig csak ágyukat adott a népnek. A milliókba kerülő bronz csövekbe azonban nem haraphat az ember, mert az kemé­nyebb a kenyérnél s bele törik a legerősebb napszámos-fog is, de a gyomor sem emészti meg, igy hát kérni mert a nép. Rudnay főkapitányt táviratilag hivták haza Kecskeméthi kéjutjáról, midön a 10000 munkanél­küli ellepte a múzeum környékét és farkassze­met nézett a m. kir. karhatalommal. A főkapitány délfelé érkezett meg Trieszt felöl s bevágva magát kocsijába, lóhalálába re­pült a T. Házhoz. Útjában meglátta a belügy­minisztert, ki gyalogosan jött a képviselőházból. Rögtön megállította a kocsiját. — Kegyelmes uram! Milyen könyelmüség, hogy csak igy gyalogosan jársz ilyenkor. — Ugyan kérlek, hisz nem oly veszedel­mes a helyzet. Ez a tömeg intelligensebb a jogá­szoknál, egész nyugodtan viseli magát. Hisz még most csak kér! Nem is üllt fel a felajánlott kocsira, hanem határban levő keresztek és szobrok. Az alapítók ezeket Isten dicsőségére, saját lelkük javára, utódaik oktatására állították ; e keresztek és szob­rok nyilt hitvallomások. A földművelő ember minden munkájában tapasztalja, hogy fáradságának sikere Isten ke­zében van; az élet tanítja öt istenfélelemre. Az Istenbe vetett bizodalom vezette azokat, kik egy század előtt kint a kútnál a szent János kápol­nát épitették közadakozásból. Százhúsz év előtt a temető a mostani pri­mási téglaház helyén volt, midőn már ott üres hely nem volt, akkor adta a primás, mint föl­desúr, a mostani temetőt a híveknek. A temető­ben Miklósffy Endre ügyvéd által 1831-ben épitett kápolna soká nem volt fölszentelhető, mert fentartásáról nem volt alapitványnyal gon­doskodva. Midőn Bubla Károly esztergomi kano­nok alapítványt tett annak fentartására, akkor lett csak fölszentelhető, fölépítése után 50 év múlva. A honvéd temető, hová az 1848/49-ik évi szabadságharca áldozataiból 604 lett eltemetve, az Ötvenes években elhagyatva állott, még a holtak iránti kegyeletben sem mert megnyilat­kozni a hazafias érzés, igy csak később a viszo­nyok jobbra fordultával lett ott emlékkő állítva s ünnepélyesen fölszentelve. A temetéseknél fáklyák a régibb időben itt nem voltak használatban, 1799-ik évben Mó czik József községi biró a megyei hatósághoz azon kérelemmel fordult, hogy a község szalma és nádfedelü házaira való tekintetből legyen itt megtiltva a temetéseknél a fáklyákat használni.

Next

/
Thumbnails
Contents