ESZTERGOM VI. évfolyam 1901
1901-11-17 / 47. szám
Képzelheti kedves Redaktor ur, hogy éreztem magam ; midőn a fehér világba léptem. A mamák itt is ép ugy, mint a nagy bálokban, a fal mellett körül ülték a termet, csak az ajtó mögött a sarokban akadt egy gazdátlan szék. Leültem és ringattam magam, nem a székben, hanem abban a kora tavaszi, üde, zöld szinben, mely a terem levegőjének az alapszínét adta. Kezdett a szivem melegedni, a kedvem felderülni ennyi üdeség láttára és no — megvallom: a jövö bálkiráiynöiböl válogattam magamnak, hogy 1904. farsangján, vagy talán előbb is, melyikkel táncolom a négyest. Nem tűnik fel itt Redaktor urnák, hogy én, aki a jelen embere vagyok, itt a jövőre gondoltam ? Ez nekem is feltűnt, de bocsánat : nem tudom én sem megmagyarázni. A leánykák igen jól mulattak. Legény ugyan nem volt, de a nagyobbak, kik már voltak valóságos deákmajálison is, tehát ismerték már azokat a snajdig mozdulatokat, melyekkel őket körül vezették a termen, ezek a leánykák voltak a: fiuk. Ezek vezették a kisebbeket és a főrendező Schönbeck Steíike hangja még az étkezőbe is kihallatszott: Séta jobbra. Hölgyek kettővel előre. Ekkor történt meg, hogy épen előttem egy piciny kis lány olyan naivul kiáltott fel: kérem én fiu vagyok! És valóban nagy zavarban volt. Elgondolkoztam, midön egy halmazba láttam ennyi ártatlanságot, ennyi meleg nyugalmat, amit a sziv csendje adott meg azoknak a kis babáknak; — újból elgondolkoztam, midön eszembe jutottak azok a rózsaszínű álmok, amik felrázzák majd ezeket az apró piskótaszineket. Ugy szerettem volna én is gyerek lenni, aki még nem tud semmit azokról az útvesztőkről, melyeken az életben idáig támolyogtam. Egy nyurga jogász telepedett később mellém s ezzel éppen arról beszéltünk, hogy mi tulajdonképen idegenek vagyunk ebben a világban, midőn elénk toppan az egész apró ármádia és meghívókat kér. Tessék ! Ez soha sem esett meg velem, de most zavarban voltam, sőt még a protekcióm is cserben hagyott. Igy hát mit volt mit tenni, az étkezőben kellett helyet foglnunk és üvegfalon keresztül nézni az ő mulatságukat. Meg is fogadtam, hogy kiszerkesztem a rendezőket és megírom, hogy a tilalom ellenére még 9 órakor is táncoltak. Haza felé menet a városi gazolin lámpák kísérteties nótát fújtak a borús esti sötétségbe, de még ebben is poezist találtam és igy érthető, hogy tavaszi verseket faragtam. Azonban a költeményeket nem közlöm le, mert ezeken is elömlik az a koratavaszi zöld hangulat, ami pedig nem illik bele az őszi világba. Ugy-e ért engem kedves Redaktor urf Lyza. Jíyitra-Bajna. Tekintetes Szerkesztő ur! Hogy mennyire össze van forrva a mi szivünk Nyitra-Bajna — vagyis az ottani magyar keresztény iskolatestvérek első anyaházával, mutatja azon körülmény is, hogy mi ürményiek koncertezünk, táncolunk, nem csak azért, hogy magunk mulassunk, hanem hogy az anyaháznak pár fillért mulatságunk révén is juttassunk. A mint e lapok hasábjain közölve is volt, folyó hó 9-én a kath. kör helyiségében egy feledhetlen, tánccal egybekötött hangverseny folyt le, a melynek fénypontját a kör védnöke, gróf Hunyady Imre O Excelentiája és magas családja megjelenése képezte. — A programm 4. és 5. pontjait a kegyelmes gróf legfiatalabb leánya Hunyady Teréz grófnő valósította meg s nem csak kiváló szép éneke, de különösen perfect játékával meghódította, magával ragadta az öszszes jelenlevőket. — özv. Gáger Mihályné ö nagysága arca az örömtől sugárzott, hogy tanítványa a fiatal grófnő a sok technikát igénylő nehéz darabot játszi könyedséggel adta elő. Egy gyönyörű virágcsokorral tüntette ki és róta le háláját a hallgatóság a szellemdus fiatal grófnő iránt kifogástalan énekei- s valódi művészi játékáért. Nem vagyok arra eléggé szakértő, hogy özv. Gáger Mihályné ő nagysága zene-művészi tehetségéről Ítéletet mondjak, de azt állithatom, hogy ritkán volt alkalmam oly nagy műélvezettel hangversenyt végig hallgatnom és nem hallottam senkit, a ki ellenkezőképpen érzett, vagy nyilatkozott volna. — Karsay Aladár, Alajos iskolatestvér, Suszlik János mindmegannyi művész a zene terén, a kik bámulatba ejtettek játékukkal. A koncertet táncmulatság követte. Az első csárdást Ajtics Horváth Dezső Hunyady Teréz grófnövel nyitotta meg, mire a fiatalság fáradságot nem ismerő lelkesedéssel csatlakozott a táncolókhoz. — öröm volt nézni a fiatal pezsgő jókedvet, a mely magával ragadta az idősebbeket is. A csárdásokat a francianégyes, majd a cotillon követte, a melyhez a ^szebbnél-szebb jelvényeket gróf Hunyady Imre O Excelenciája ajándékozta. A kellemes s mindenkire emlékezetes estély hajnal hasadtával ért véget. A táncmulatsággal egybekötött hangversenyen ott láttuk a hölgyek közül gróf Hunyady Imréné O Excellentiáját leányával Teréz grófnövel, Ajtics Horváth Dezsönét, özv. Bileknét Erna leányával, Majláth Ferencnét, Zámpori Ferencnét, Erdélyi Károlynét, dr. Fülöp Ignácnét, Uhrich Ferencnét leányával, Vásony Józsefnét Ilka és Irma leányaival, Karsay Lajosnét, Prenoszil Ödönnét, Etter Kálmánnét, Markovich A. Lászlónét, Koller Ferencnét, Hlavaty Károlynét, Madleczky Hedvig, Grofits Margitka, Móró Jeni, Smalka Lujza, Sülé Ilonka, Tornóczi és Kocsis kisasszonyokat stb. A minő fényes volt az erkölcsi, ép oly fényesnek mondható az anyagi siker is. Az összes bevétel . 632 K. 93 fill. kiadás . 130 K. 94 fill. Tiszta haszon 501 K. 99 fill. F'ölülfizettek : gróf Hunyady Imre 200 kor. gróf Eszterházy János 50 kor., gróf Hunyady Imréné 40 kor., Wagner József praelatus kanonok 20 kor., özv. Gáger Mihályné 20 kor., Ajtics Horváth Dezső 15 kor., Bilek Rezső 5 kor., dr. Lakits István 5 kor., Sötér Ferenc 5 kor., Tally István 6 kor., dr. Tóth Károly 5 kor., Prenoszil Ödön 5 kor., dr. Fülöp Ignác 5 .kor., Majláth Ferenc 5 kor., Karsay Lajos 5 kor., Grafits Ármin 5 kor., Drexler Ignác 3 kor. Midön a nagylelkű fölülfizetéseket a magyar iskolatestvérek nevében hálás szívvel megköszönöm, el nem mulaszthatom örök hálámat leróni azon közreműködőknek, kik a programmot megvalósították s ez által nem csak nekünk szereztek egy feledhetetlen estélyt, hanem a magyar iskolatestvérek első anyaházának 501 kor. 99 fillér tiszta hasznot ajándékoztak. A jó Isten fizesse meg! Ürmény 1901. november 12. Dr. Tóth Károly, uradalmi orvos. Szenzációs leleplezés. Az »Esztergom« olvasói köréből mostanában sűrűn érkeztek levelek, melyekben mind a párkányi tigris históriája után tuda kozódnak, ugy hogy már nem térhetünk ki mi sem e kényes kérdés elöl és az abbiakban számolunk az esettel: Az elmúlt hónap közepe felé járt s fönt Budán a miniszterelnöki palotában komor gondolatokkaljárkált Magyarország miniszterelnöke. Nehéz órákat okozott neki még egy-két hátralevő pótválasztás. Csöngetett leghívebb hivatalnokának; s ez bejött. — Te Pista! hogy állunk a dorogi kerületben ? — Rosszul kegyelmes uram, mert van ott egy Páfkány nevü falu, az nagyon kétes. — De hát miért kétes ? — Mert a lakosai bátor emberek, nem félnek senkitől, nem ugy, mint a Duna túlsó felén, hol több ijesztő alak áll rendelkezésünkre. A miniszterelnök gondolkozott, majd mosolyogva kaparta meg tokáját és suttogva közölte tervét. Meg kell félemlíteni ezt a falut. Nagy sürgés-forgás volt észlelhető ezután a házban. Titkos rendelet ment ki Esztergom megyébe, hogy egy eleven eröstermetü cigányt szállítsanak fel, ki ismerős a helyi viszonyokkal. A párkányi járás föszolgabirája a területén hónapok óta kószáló cigányok közül 7 darabot küldött fel a kormányelnöknek. Szél Kálmán először megértette velük, hogy egy hónapig legalább is fenevadakká lesznek. A cigányokat bevárták medve, tigris, oroszlán és párducbőrbe és vonaton Bécs felé szállították, de Párkány-Nána és Kövesd között a nyitva hagyott ketrecekből ki kellett szökniök. A terv ugyanis az volt, hogy a párkányiakat rá szorítsák, hogy vegyék a kormányt igénybe. A kormány pedig csak akkor fogja kiirtani a bestiákat, ha Párkány a jelöltjére szavaz. A többit tudják a kedves olvesók. A tigrisek legelőször Krammer mészáros juhai közé mentek s ott széttéptek annyit, hogy a hatósági felügyelet alatt és előre kijelelt helyen elásott birkahús elég legyen a határban tartózkodó rajkóknak. A rettenetes félelem köztudomású és az is, hogy mindaddig, mig Párkány nagyobb része le nem szavazott a kormányra, a belügyminiszter semmit sem tett a fenevadak ellen. A választás után megjelent a rendelet, a melyre hivatalos körvadászatokat rendelt és jelentkezésre szólítja fel a tigriseket. A cigányok megijedtek, szépen kivetkőztek a bőrökből s eladták jó áron, dacára, hogy azokat vissza kellett volna szolgáltatniuk. Riporter I. A tényállás ez, s csak a dolog befejezésére akarak én egy kis világot vetni, mert ugyanis nem való az, hogy a cigányok a hajtóvadászat hirére vetették le a tigrisbőrt, mert hiszen ez velük előre tudatva volt. Az igazság, amit Rip. I. elhallgatott, ez : Midön a szóban forgó rendelet megjelent, lapunk szerkesztője, ki mindig távirati stilusban beszél a riportereivel, telefonon hivta. Rip. I-et. — Halló ! Párkányban tigris van, járjon utána. Rip. I-nek első dolga volt az ujságvállalat igazgatójához rohanni, kit az «Esztergom» 47 és 3 / 4 riportere, ha csak rajta állana, finánc miniszterré tenne, mert szerintünk Magyarország szorult pénzügyeit csak az ö takarékosságával lehetne rendezni. — Kérek előleget. — Mire ? — Tigrist interjúvolok . . . — A tigrisnek pénz nem imponál. És nem is adott pénzt, hanem bevezette Rip. I-et a lap arzenáljába és ott ráakasztott: egy express puskát; 2 manlicher revolvert:, 3 vadászkést és 4 fiaskó szilvóriumot. Rip. I-nek legelső dolga volt otthon lerakni a nehéz mordákokat, azután egy beamier barátjával csupán a szilvoriummal felfegyverkezve Kövesd felé tartott. Kövesden elfogyasztották a szilvóriumot s miután egy lányos háznál, mint «tigrisvadaszokat» ünnepelték, éjfélután 2 órakor hazafelé indultak, toronyiránt, a réten és nádason keresztül. Nagyobb biztosság kedvéért t. i. hogy a tigriseket félrevezessék és magukhoz csalják, négykézláb és folyton morogva mentek a nádasnak. A cigány-tigrisek észrevették őket, s a legerősebbet küldték ki a zsákmányra. Rip. I. ment elő s bár tudta, hogy a tigrisbörben cigány van, még is megilletődött, midőn a szinte 4 lábon járó rémmel szemben találta magát. Mindazonáltal tudja magáról, hogy ellenállhatlan ember, mert egy szavával meg-