ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-11-17 / 47. szám

Megelőzte a néppárt a kormányt a választási törvények revíziójának benyújtásával. Erről a fontos kérdésről a trónbeszéd hallgatott. Természetesen a visszhang se adta vissza. Széli és Falk s velük a többség is hallgattak. Pedig nem hisszük, hogy ne látnák a választási törvények abszurd, igazságtalan voltát. Miért hallgattak tehát? Igy mehetnék tovább a feliratban megérintett kérdéseken s mindenütt látnók, hogy a néppárt nemcsak a revízióban tér el s tud ujat mondani. S nemcsak uj javaslatokat vet a szőnyegre, hanem még a közös kérdéseknél is van egy-egy árnyalat, sokszor nagyon markáns, mely a kormány és a néppárt felfogását elválasztja. A közigazgatási reform, az adók rendezése, a szociális kérdések, a gyülekezési szabadság és a többi társadalmi, magánjogi, gazdasági, erkölcsi kérdések mindegyikénél észrevehetni azt. Némuljon el tehát minden szó, mely a néppárt életképességét vonná kétségbe. Nem, az egyházpolitikai kérdések megoldásában nincs kimeritve a mi programmunk. Ez annak csak egy kicsiny, de azért lényeges része. Aki eddig tévedésben lett volna, annak is ajánljuk a néppárti felirat elolvasását. Lássák már egyszer, hogy mi a néppárt ? Mit akar a néppárt ? Mi pedig örüljünk, hogy ilyen magvas és nemes feliratot terjeszt be a néppárt a néppártiak nevében is. Örülünk, hogy az autonómiát, mint a magyar katholikusok jogos követelését emliti fel a felirat. Sokatmondó, szinte kemény szó ez, mindazonáltal bővebb is lehetne, nehogy mellékesül tűnjék fel a többi szépen kidolgozott kérdések mellett. Különben ahhoz az alaphoz és szellemhez ragaszkodva, melyet a felirat megjelöl s azon modern és hazánkra életkérdések sürgetését s megvalósítását várva a néppárttól, melyeket feliratában a jövö teendőiként sorol föl, üdvözöljük a néppártot feliratáért. Igaz magyar hazafiságáról, független s alkotmányos gondolkozásáról állított ki nemesi levelet. Keresztény szelleméről, nemes erkölcsi felfogásáról, mely az állami kérdéseknél is érvényre akar julni, tett tanúságot. Bozóky Mihály emlékezete. Az »Esztergom-járási róm. kath. Tanitoegyesulet« f. évi október hó 29 én tartott közgyűlésén felolvasta: Karácsonyi Béla tanitó. A mostani nemzedék, mely a kultúra mezejének járt utain halad és korunk csodás szellemi haladásának megbecsülhetetlen előnyeit élvezi, nagy hálátlanságot követne el a mult hagyományai, emlékei iránt, ha a szellemi tökéletesedés e magaslatán azokról a munkás elődökről, kiknek nehéz hivatásuk a kevés hálára érdemesített úttörő munka volt, — teljesen megfeledkeznénk. A begyöpesedett, behorpadt sirok, századok utjának, letűnésének útjelzői, a mely síroknak nagyrésze az emberiség egy-egy érdemes munkását, a tudománynak valamely elfelejtett bajnokát rejti, kiknek »nagy és dicső példájuk dicső tettekre hiv.« A népnevelés ideális országa szintén gazdag ily jeltelen sírokban, a melyekben a tanügynek egykor szerény munkássai, úttörői nyugosznak. Tanítóegyesületeinknek jut az a kegyeletes, hálás és dicső tettekre hevitő feladat, hogy ez érdemes elődök emlékezetét a feledés homályából kiemelve, kegyeletes megemlékezésük tárgyává tegyék, követvén ezzel a költő ama szép szavait is, a melyek szerint: A lelkes eljár ősei sirlakához, S gyújt régi fénynél uj szövétneket! L Abban a korban, mely Bozóky Mihály kath. kántortanító működési éveit (1772—1829.) foglalja Megmutatta, hogy a haza érdekeit mélyen érintő kérdéseket átérzi s felfogja, s azt bátorsággal követeli a trón zsámolyánál is. Bátrabban, hazafiasabban és öntudatosabban mint azok, kiknek az ezidöszerint hivatalbeli kötelességük volna. Túri. — A becsület és a sajtószabadság-. Mind a kettő olyan dolog, melyet féltékeny gonddal kell őrizni, megvédeni. A becsület a magánjegyén olyan kelléke, mely nélkül tisztességes társaságban meg nem élhet, a sajtószabadság pedig a haladás azon vívmánya, mely az egyént és intézményeket megvédi a hatalom túlkapásai, vagy zsarnoksága ellen. Tehát a sajtószabadság olyan közkincse az emberiségnek, melynek fentartását és kifejlesztését az előrehaladó műveltség föltétlenül követeli. De sajnos jelenség az, hogy e vivmánynyal olyan rut visszaélést lehet elkövetni, amilyet semmi más aljassággal Összehasonlítani nem lehet. Oka ennek a hiány, amely a sajtótörvényben van. Midön a magyar parlamentben először tárgyalták a szabad sajtóról szóló törvényjavaslatot, Deák Ferenc véleménye az volt, hogy az csak egy paragrafusból álljon: „Nem szabad hazudni." És a megalkotott sajtótörvényben erre nincs meg a leghatásosabb biztosíték. Mert a büntető intézkedések ugyan sok irányban akadályozzák a veszélyes eredményeket, azonban a tapasztalat azt igazolja, hogy az egyéni becsület mégis sok tekintetben védtelenül áll. A példák erre sűrűn jelentkeznek legfökép a vidéki sajtóban. A szabadkai eset az egész országban ismeretes. A polgármester és más tekintélyes egyének becsületében hosszú időn át gázol az a helyi lap és midön megszoritják a szerkesztőt, töredelmesen bevallja, hogy ö csak eszköz volt egyes érdekcsoport kezében. Megélhetési szempontból szüksége volt a pénzre, melyre a »leleplezések«-kel való fenyegetéssel tett szert. Szerencsére volt ott egy főispán, ki »vasbottal« megfékezte a fenevadat. — Hasonló példákat sürün olvasunk a lapokban és az összes eseményekből azt a tanulságot vonja le mindenik, hogy egy hírlapnál az egyéni becsület legfőbb biztositéka a szerkesztő tisztessége. Mert ha olyan ember veszi kezébe a tollat, kinek veszteni valója nincs, kire nem hat az, hogy minden társaságból kizárták, hogy tisztességes izlésü vele szóba nem magában, a szó igaz értelmében vett képzett kántorok még nem voltak. A kántor-képzés eszméje csak e korban kezd tért hódítani, s az első »diplomás«, korhűen mondva »helyben hagyó diplomás levéllel biró« kántor-tanítók a Pyrker J. László szepesi püspök által (1820.) alapított szepesi, majd, mint egri érsek által, Egerben (1829.) nyitott praeparandiából kerülnek ki. A kántor-tanitók nagy része eleddig — különösen a felsőbb megyékben — hivatásának nem igen felelt meg, s a beözönlő más nemzetiségű, s a kántorságot inkább mesterség gyanánt űző egyének, úgy a lelki épülés, mint nemzeti szempontból is, inkább kárára voltak az ügynek, mert legtöbb helyen »az éneklő kántorok nem a hivek épülésére, hanem zavarására fogadottaknak lenni látszanak.« Ritka kivételkép zeng a dicséret a sümeghi kántor helyes énekéről, kit Kisfaludy Sándor nagynevű költőnk Somlójában ekép halhatatlanit: »Mise alatt, ha az Istent Fellengezve dicsérte, És szavait az orgona Hangjaival kisérte, — Ha zsoltáros gondolati Az egekben járának Szine előtt a meny és föld Mindenható Urának : Akkor a nép egy szeráfot Vélt hallani szavában. Énekének szárnyaival Felkapván a lelkeket A' mennyei idvességgel Tölte meg a' sziveket.« Azon kevesek közül, kik a kath. kántorság áll: az ilyennek nem levén érzéke a becsület iránt, szemérmetlenül piszkolódik, földúlni igyekszik a társadalmi békét, nyomdafestékkel szenynyezi be a tiszteltebb egyéneket. Azért mindig hangosabb lesz a követelés, hogy a sajtótörvény figyelme a szerkesztő egyéniségére is terjedjen ki és a »tisztességes« minősítést megkövetelje. Ez lesz a legfőbb és sok esetben az egyedüli biztosíték a »becsüiet« érdekében. Válasz az „Autonómiádra. {Dr. P.) Az »Esztergom« utolsó számában megjebnt az Autonómiáról egy cikk, melynek rövid s velős értelme ez: ne csináljunk Autonómiát, -hanem legyünk buzgó katholikusok. S miért ne csináljunk autonómiát ? azért ne, mert ha a püspökjelölést egy vegyes bizottságra bizzuk, nem kapunk különb püspököket, mint a milyeneket most kapunk a t. kormány tói; másodszor azért ne, mert a sok mindenféle egyháztanács nem fogna több jót, mint rosszat eredményezni; az adminisztráció meglassitatnék s a választások révén veszekedés és pártoskodás ütné föl köztünk fejét. Ime ott a virágvölgyi s szakolcai plébános-választás, mindkettőt meg kellett semmisíteni ; sokkal jobb volna, ha a polgárok békében maradnának s hagynák intézni dolgaikat a fölsöbbségektöl; két-három ember könnyebben fér meg egymással s hamarább egyeznek meg, mint százan-ezren. Helyes, m- t. cikkíró ur ! mindenesetre legjobb volna, ha a pápa adna nekünk püspököket, apostoli, kiváló férfiakat; nem különben legjobb volna, ha e jeles püspökök nevelnének maguknak kitünö, apostoli papokat, kiket a hivek bizalommal fogadnak, mert hiszen a főpásztor küldi őket,' az, aki lelkét is odaadja juhaiért, s ki csakis a lelkek üdvét tartja szem előtt. Igen, ez volna a legjobb ; de ugy-e ez tiszta teória, sublimált elvonás, illatos képzelgés és semmi egyéb s ehelyett van egy szabad rendelkezésétől megfosztott, agyongyámságolt egyház, mely a kormánytól kapja püspökeit, kanonokjait, épp ugy, mint ahogy a hadsereg kapja tábornokait és őrnagyait; van egy állami hatalom, mely természeténél fogva mindent hatalma "alá akar hajtani s mely a polgárok vallási szabadságát csak ugy mint politikai függetlenségét saját hatalmi és az egyházi népéneklés terén, a korukban mutatkozó hiányokat és szertelenségeket fölismerve, igyekezetük, tudásuk, söt irodalmi munkásságuk által is a kath. egyház és vallásos hitélet segítségére voltak, Bozóky Mihály p.-maróthi kántortanító nevéhez elévülhetetlenül fűződnek ez érdemek, ki értékes és korában igazán hézagpótló egyházi énektárai által nagy hasznára volt az elhanyagolt egyházi zene és ének ügyének. O egyébiránt igen fiatalon érzett tehetséget és hajlamot e rögös pályára, s már mint 17 éves ifjú, Domös község kántora, majd egy évvel később a szomszédos Pilis-Maróth 'kántortanitójává — s az akkori szokás szerint egyszersmind nótáriusává is — leszen és 56 évre visszatekintő és szakadatlan munkássággal betöltött pályáját is itt fejezé be. Nevezetes müve, mely nevét kántor-társai s az egyházi énekköltészet kedvelői előtt csakhamar ismeretessé és országos hirüvé tette, a „Katholikus karbéli kótás Énekeskönyv", melyet »a maróthi egyháznak legkisebb szolgája és kantora« Vácon nyomatott 1797-ben 4. r. 323 l.

1

) *) A ma már ritkaság számba menő könyv teljes cimlapja, mely a mű rövid tartalmát és felosztását is, a kor szokása szerint, előszó gyanánt magában foglalja, a következő: Katholikus karbéli | Kótás | Énekes könyv, | melyben foglaltatik I az apostoli hit, remény és szeretet | három részekre felosztva I és az egész esztendőre alkalmaztatva. | A Tsiki és Szeleptsényi nevezetű énekes könyveinkből a váló | gatott énekek kiszedegetve', s más uj énekekkel megbővittetve táláltatnak. | Első rész. Az apostoli hit, | mely az evangyéliumokat, s azokban a Hitnek Tzikkelyjei és | azokból való Tanúságokat, az Üllő-Ünnepeket és az oltári | Szentségnek imádását élőnkbe adja. j Második rész. A Reménység, j Melly az Adventi, Karátsonyi, Uj-Esztendő napi, Viz-Kereszti, Böjti, | Hüsvéthi, Ur-