ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-11-10 / 46. szám

ház — és pedig főleg a tanüó egyház — a felekezetlen kormány gyámsága alól. Mert igazán nagy anomália, hogy a felekezetlen kormány tagjai ülnek össze és kandidálnak a katholikus Egyháznak püspököket. Többször hallottuk azt a hasonlatot, hogy a miniszteri jelölések a püspöki székekre épen ugy festenek, mintha például a muszka föhaditanács jelölné a mi tábornokainkat. Elismerjük, hogy ez a hasonlat nagyon sántit; s azért mondunk egyet, mely alig sántit: az emiitett miniszteri jelölés épen olyan dolog, mintha például a magyar püspöki kar tenne előterjesztést a honvédtábornokok kinevezésére. A vallásalap kezelése a kormány által pedig épen olybá megy, mintha például az egri fökáptalan kezelné teljes hatalommal a honvédség összes pénzeit. Hát ez nagy anomália. De hogy ezen segitene-e az, ha a jelölést egy vegyes bizottságra bizzuk, nagy kérdés. Ideális állapot csak az volna, ha a tanitó Egyház fejeit maga a tanitó Egyház jelölné meg a fökegyurnak: akár a megyebeli papság, akár az illető káptalan, akár komprovinciális püspökök, akár a magyarhoni püspöki kar által. Hanem hát de strigis, quae non sunt, nulla quaestio fiat. Nyugodjunk meg az apostoli fökegyur katholikus érzületében, mely az Egyháznak csak jó püspököket akar adni s nyugodjunk meg az apostoli szentszék éberségében, mely minden alkalmatlan jelöltet okvetetlenül visszautasít. Fogadjunk bizalommal minden főpapi kinevezést : a jelölt kiállotta ugyan a minisztertanács rostáját, de kiállotta az apostoli királyét és az apostoli szentszékét is: kineveztetik pedig valóban : Dei miseratione et apostolicae Sedis gratia. De azért ne tegyük ölbe kezeinket: ne mondjunk le a törekvésről, hogy azoknak jusson a jog a Felség legmagasabb figyelmét egyes nevekre felhivni, kik ennek gyakorlására a legilletékesebbek: a tanitó Egyház tagjainak. S ez iránt nem tehetünk mást, mint hogy erősítsük a katholikus közvéleményt s ennek orgánumait : a katholikus sajtót és a néppártot. Minél többet teszünk ezen a téren, annál előbb visszük oda a kormányt, hogy ily értelmű javaslatot tegyen az apostoli fökegyurnak. A másik kérdés: a világi elem befolyása a katholikus ügyekre. Az eddig felmerült autonómiai tervezetek nem győztek meg bennünket arról, hogy a sok Emelkedett tiszta sziv nélkül pedig nincs tekintélye, súlya elveinek. És önök, az ifjúságnak jövengö tanitói! meggondolták-e, mennyit rombolhatnak, pusztíthatnak a vezetésük alatt levő gyermekekben ép úgy elméjük műveltségének hiánya, mint hivatásuk könnyelmű felfogása és erkölcsi elveik fogyatékossága miatt ? A kik nemzedékek bölcsőjénél állanak és azt ringatják, azok teljesitik az egyház, a haza körül a legéletbevágóbb feladatokat. Az a méreg, a melyet a növény gyökereibe beleviszünk, megmételyezi a gyümölcsöt is. — Azok a hibák vagy erények, melyeket a gyermek lelkébe csepegtetünk, alakítják majd ki a férfi egész életét. A tanítónak tehát egészen belső világától, erkölcsi tartalmától, nemes gondolkozásától függ, hogy a külvilág előtt oly szerény hivatásának leghétköznapiasabb kötelességeit is milyen vallásos lendülettel teljesiti. Az a tanitó »Sursum cordá«-ja, ha mindig emelkedett lelkülettel, ha mindig önfeláldozó kötelességérzéssel szenteli meg szent hivatásának igénytelen tényeit is. Szent vallásunk érdekei s a nemzet boldogsága unszolnak, hogy zászlóikat hajtsák meg szent Imre előtt! Szeressék a zajtalan, csendes munkát és szenteljék meg a szívnek tiszta szándékaival. Szeressék a lélek boldogságát, a tiszta sziv örömét és helyezzék azt a felületes élet elé ! Igy tett szent Imre ! ! Azért kell a saját lelkének, saját benső életének élö szent Imrét az ifjúság lelkébe vésni! mindenféle egyháztanács több jót eredményezne, mint rosszat. Az adminisztráció végtelen meglassitása mindenesetre következnék belőle. Még a plébánosválasztást illetőleg is csak annyit mondunk, hogy vestigia terrentlNem nagyon biztató jel, hogy például az esztergomi főegyházmegyei hatóságnak az utóbbi időben két autonómiai plébánosválasztást kellett megsemmisítenie : a szakolcait és a pozsony-virágvölgyit. A szenvedélyek felkeltése, a kisebbség elkeseredése a lelkipásztorkodást kimondhatatlanul megnehezíti. De ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a világiak ne tegyenek semmit a katholikus közügyek terén. Sőt ellenkezőleg azt akarjuk, hogy tegyenek minél többet és pedig a társadalmi és a politikai téren. Ehhez pedig nem kell uj országos keret, mert ilyen már van valamint a politikai, ugy a társadalmi tevékenység terén. A politika terén itt van a néppárt, mely a nélkül, hogy a felekezetek jogait csorbítani akarná, mégis a katholikus jogok védelmét tekinti egyik főcéljának. Itt van továbbá az Ugron-árnyalat Hortoványi-töredéke, mely szintén védeni akarja a katholikus hit és egyház jogait. A társadalmi tevékenység terén itt vannak köreink, egyleteink, szövetkezeteink. Száz szónak is egy a vége: Egyház-községi tanácsnál többet ér egy katholikus olvasókör, hitel- és fogyasztási szövetkezet minden plébánia területén. A világiak ebben többet és érdemesebbet is tehetnek a jó ügyért. Egyházmegyei tanácsnál többet ér néhány néppárti képviselő s egy-két nagyobbszabásu vidéki egyesület, mint pl. a pozsonyi katholikus sajtópártoló egylet. Országos autonómiai tanácsnál többet ér a katholikus világi értelmiség tevékeny részvétele a katholikus nagygyűléseken, az Országos Pázmány-Egylet, a katholikus körök és keresztény szövetkezetek országos központi bizottságainak tanácskozmányaiban. Itt vannak a keresztény Magyarország társadalmi, gazdasági, tudományos, irodalmi, művészeti érdekei: itt a szervezetek és intézmények azoknak felkarolása; itt van az a megmérhetetlen nagy munkatér, mely végtelenül nagyobb, fonCsak hadd rezegjen hát szent Imre a Te képed zászlóinkról szemeink, törekvéseink elé ! ! Szent Imre ! Te a nemzet bölcsőjénél állottál, és megszentelted ifjúságát! Tanits meg szeretni Istent, az egyházat, melynek nagy szentje, a hazát, melynek virága, hü gyermeke vagy. Tudjunk mindenről lemondani Istenért, és égö áldozatok lenni a hazáért! Mária gyermeke. (Vége.) Hosszú időn át semmi hir sem jött Lajosról. Takácsné folyton sirt és imádkozott; siratta elveszett gyermekét, imádkozott elveszett gyermeke megtéréseért. A folytonos bánat és aggódás azonban megtörték testi erejét és ágyba döntötték. A birtok kezdett lassankint pusztulni, romlani; a betegség folytán keletkezett költségek meg egyre fogyasztották úgy, hogy Takácsné már azon kezdett aggódni, hogy ma-holnap betevő falatja-sem lesz. — De mindez nem törte meg akaraterejét. — Lassankint visszatért egészsége, melyet hathatósan támogatott az imádság által nyert lelki béke és nyugalom. Vagyona töredékét rendbe hozta s épen annyi jövedelmet létesített, melyből élete végéig szerényen de tisztességesen megélhetett. Imádság és munka közt folyt élete, mikor egyik nap levelet kapott fiától, ki nagy pénzösszeget kért töle; de az anya, bár akarta, még sem tudta fia kérését oly tosabb és érdekesebb is, mint bürokratikus ülésezések és veszekedések. Ahol mindez nem elég az érdeklődés felkeltésére, ott az érdeklődés nem szunnyadozik, hanem nincs. S ahol nincs, ott hiába ébresztgetsz, mert ahol nincs, ne keress! — Megyei)izottsági tag-választás. A haldokló megyei autonómia előre veti árnyékát; haldoklik az önkormányzás alapján álló megyei szervezet, haldoklik azért, mert megért rá; haldoklik, mert nem törődnek vele azok, kiknek a megyei szervezetben önmagukat kellene kormányozniuk. Hát hol van — kérdezem — az a köztudat a mai megyékben, hogy ott a polgárok önmagukat kormányozzák ?! hol hagyják gondoskodni mindenről s önmagukról is az államot, s hol kérnek lehetőleg keveset maguk számára a kormányzásból, ha nem a mai megyében ? S mivel ilyen öntudatlan a közszellem, azért oly szervezetlen és erőtlen a megyebizottsági tagok választása körül kifejlett mozgalom. Tervvel seholsem találkozunk; szorgoskodás, gongoskdás, előrelátás sehol semmiféle párton nem jelentkezik. Az egész mozgalomnak a rugója egyik-másik személyes ambíció vagy az a szándéklat, hogy ennek is, meg annak is az uradalomnak legyen egy képviselője. A gazdatisztek ambíciója is rendesen a bizalomnak e fokára iparkodik följutni s a szavazó polgároknak hathatósan tudja öntudatára hozni, hogy mégis csak jó lesz rájuk szavazni. Van azonban az akarnokoknak még egy faja, s ez az országgyűlésből kicseppent honatyák szomorú gárdája, amelynek szintén dukál bejutni a megyegyülésre bizalomból, ha nem juthat be vagyona révén. Ilyen tervszerűtlen és lutriszerü lévén ez a megyebizottsági tag-választás, a szavazók is úgy futkosnak, mint az anyátlan csirkék; az egyik ennek, a másik annak ígérkezik oda; ki totyaságból, ki barátságból és a legkevesebben gondolják föl észszel, hogy voltakép ez is annak az alkotmányos jognak a gyakorlata, amelyért az országgyűlési választások világában bor és vér folyik. Az elvek ugyanazok, a támadások s a védekezések ugyanazok, akár a Sándor-utcai országházban, akár a Botthány-utcai megyeházban folynak; az érdekek itt is, ott is szenvednek, leszavaztatnak vagy győznek. Tehát hol veszik a szavazók azt a következetességet, hogy a megyeházba liberálist s az országgyűlésre néppártit küldenek ? hol veszik a logikát, mely a megyeházban az agrár-érdeket segiti, mig az országgyűlésen a merkantilizmus szekerét tolja ? Ezt józan észszel csak úgy tehetik, hogy gondolják : a megye ugy sem határoz. Nincs igazuk; a megye is határoz ; csak gondolkozzanak minden megyében alkotmányosan és elvhűen s meglátják, hogy a megye is határoz. Reméljük, hogy a megyerövid idö alatt teljesíteni, mint ezt fia kívánta. Alig egy hét leforgása alatt azonban hivatalos levelet kapott, amely tudatta vele, hogy fia öngyilkosságot követett el és a főváros egyik kórházában fekszik; ha akar vele beszélni, jöjjön minél előbb, mert a szerencsétlen fiatal ember állapota reménytelen. — Ez egy újabb és erösebb szúrás volt sajgó szivének, de bizott a fájdalmas szüz Anyában. Gyorsan elindult s még az nap este a kórházba érkezett. — Fia után tudakozódott, aki az öngyilkosok osztályában feküdt egy apáca felügyelete és vezetése alatt. — Bevezették a gyéren világított szobácskába, a honnan csak halk és fojtott sóhajok hallatszottak. Fia nem vette észre, mert épen megérkezésekor erös sebláz gyötörte . . . Kinos percek következtek ezután . . . Fia, egyetlen gyermeke ott feküdt előtte mint közönséges, de még ennél is rosszabb gonosztevő, aki megfeledkezett Istenről, elvetve a kegyelem sugalatait, önmaga ellen fordította az ördög fegyverét . . . A láz lassankint megszűnt, a beteg fölemelte bágyadt tekintetét s mintha hirtelen új tüz lobbant volna föl benne, élesen anyjára nézett s átható szaggatott hangon kiáltá: »Anyám! . . . édes jó anyám eljöttél gonosz fiadhoz ? . . . Ne vess meg! Imádkozzál értem, mert . . . mert igen nagy szükségem van reá! . . .« — A bánatos anya oda futott fia ágyához, ölelte és csókolta gyermekét, de határtalan lett öröme, mikor fia kezén meglátta régi olvasóját, melyet még gymnasísta korában adott fiának. — Észrevette ezt a fiú is és arra kérte anyját, hogy előbb küldjön