ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-11-10 / 46. szám

vök nevében is, mert nem a nézetek különbsége, nem a katholikus kongresszus kevésre becsülése vagy a rokonszenv hiánya tartották távol a püspöki kar többi tagjait sem. Bár ezt jól tudjuk, mindazonáltal nem hallgathatjuk el lelkünk szavát, nem némíthatjuk el szivünk ama hö óhajtását, hogy bárcsak a püspöki karnak még több tagját üdvözölhettük volna a kongresszuson. Hisz olyan rút világot élünk, hogy ellenségeink mindent kihasználnak ellenünk. A »Pesti Hirlap« már előre úgy mutatta be a katholikus kongresszust, mint harci riadót. De nem ám a katholikusok tömörítésére, fölrázására — hisz ebben igaza volt volna — hanem harci riadót a püspöki kar szelid és békét hirdető tagjaival szemben. Zsidó vakmerőségében annyira ment, hogy a katholikus kongresszust egyenesen szembe állította a biboros hercegprimás 10 éves jubileumával, mintha az emennek válasz, vagy ellentéte akarna lenni. Igy akarják ördögi számítással és célzattal megzavarni az egyesítést, a békét, a tiszteletet és ragaszkodást a katholikus társadalom s katholicizmus fejei között. Ezért örültünk, hogy főpapjaink megmutatták, hogy velünk tartanak, hogy minket ök irányítanak. S ezért örültünk volna, ha főpapjaink közöl senkit sem akadályoztak volna körülményei a megjelenésben, hogy lássa a világ is, az egész nemzet is, hogy a katholikus társadalom a főpapoknak, s azok elsejének a biboros herczegprimásnak vezetése alatt tömörül, szervezkedik. Apostoli küldetésük, közjogi magas állásuk egyaránt egyedül teszik hivatottakká a katholikus társadalomnak, a magyar katholicizmusnak' a haza üdvére irányuló nemes munkájában. Ebben a tudatban föpásztoraink személyes megjelenése, helyeslő szavaik és tapsaik, rokon-érzelmükről, együttérzésükről tanúskodó üdvözlő távirataik által megerősítve oszlottak szét a katholikus társadalom képviselői, a kongresszus tagjai. Élénk emlékezetben s hálás szívvel fogják őrizni lelkükben a kongresszus ama fenséges s biztató jeleneteit, midön jelenlevő föpásztorai élükön a nagyváradi bíborossal melegen üdvözölték a kongresszus szónokait. A kongresszusi tagok óriási lelkesedése szintén arra mutat, hogy talpon állunk; már nemsokára érző, gondolkodó, működő, ható szerve leszünk az állami életünknek. bájos vonásaidat a mult homályából visszavarázsolja, s fürkésző pillantásaim vállaidon bíborpalástot, egész termeteden aranynyal, ezüsttel hímzett selyem ruhát lát, borongó lelkem szomorúan kérdi: »Védőszentje vagy-e te ennek az ifjúságnak itt, a melynek nagy része kora gyermekéveitől a nélkülözés sovány kenyerét eszi ? A kinek osztályrésze később is szerény hivatás, fáradságos, elvonult munka lesz ? Talán inkább azok szemében ragyoghatnak szép lelked, gondolatvilágod, vágyaid, kiket magas születésük fényes jövő kilátásával, a nyilvános élet terén feltűnő szerepléssel kecsegtet ? Nem ! O az önök védőszentje ! Szent Imre a csendes, fejlődni, nemesedni, tökéletesedni vágyó lelki életet és munkásságot dicsőítette meg. Nagy győzelmeket nemzete harcaiban nem aratott, de győzelmeket vivott ki a lélek küzdelmeiben, szelleme nem kifelé irányult, hanem Önönmagán csüggött. Nem a- külvilág volt működési tere, hanem saját belső élete ! Nem emelt palotákat, templomokat sem épített, de önmagában a Szentlélek templomát kialakította! Művészeteket sem pártolt, de szive vágya volt a művésziesen kicsiszolt lélek! Műhelye tehát lelke volt! Munkássága zajtalan és gyengéd! — És nem ez lesz-e az önök hivatása is ? ! Nevelni annyit tesz, mint lelkeket faragni! Nevelni annyit tesz, mint lelkeket idomítani, kialakítani Isten örökszép gondolatai szerint. Oly finom foglalkozás ez, mint a szobrász, vagy festő remeklése, aki nem is vési, rajzolja, Ez a hangulat hatotta át a távozó kongresszusi tagokat. Ez volt mindenki sziklaszilárd meggyőződése: lesz irányítás, lesz egységes katholikus társadalom, lesz egységes szervezet, lesz mindenütt komoly, kitartó munkásság, s a magyar katholicizmus újra faktor lesz a hazában. De csakis akkor! Túri. — Három új püspököt nevezett ki a magyar király nov. 1-ki kelettel: a győri székre Széchenyi Miklós gróf pápai praelatust, a Pazmaneum rektorát, a székesfehérvárira Váross.y Gyula dr. pápai praelatust, a budapesti központi papnevelő-intézet kormányzóját, kalocsai kanonokot, a szombathelyire István Vilmos dr. szombathelyi kanonokot és felszentelt püspököt. Az első helyen emiitett új főpásztor, Széchenyi Miklós gróf kineveztetése minket első sorban is azért érdekel s tölt el örömmel, mert az esztergomi fökáptalan kebeléből, tehát abból a fényes testületből megyén működése új helyére, ahonnan már annyi jeles főpapot nyert a magyar haza. Fiatalon, alig 35 éves korában éri öt a magas kitüntetés; de azért van már múltja, amelyre visszatekinthet. Hat évet töltött a biboros hercegprimás O Eminenciája oldala mellett, mint titkár, és 1898. óta mint a bécsi Pázmányintézet kormányzója működött. És kivált itt fejtett ki oly tevékenységet, amelynek kihatása messze időkre szól. A régi, avult, céljának már alig-alig megfelelő intézet helyett nagy buzgalommal, sok utánjárással új hajlékot emelt a Pazmaneumnak, s ezt az építést, meg a régi telepnek finanszírozását oly szerencsés kézzel vitte keresztül, hogy az intézet vagyonát is meggyarapitotta. E mellett a növendékeknek, kik ebben a jeles intézetben — amely ma igazán mintája egy modern tanintézetnek — valóságos jótevő atyja volt. Soha nem fogják feledni azok a pazmaniták, kik Széchenyi gróf rektorsága alatt voltak szerencsések nevelkedni, az ö atyai szeretetét, humánus bánásmódját, baráti érintkezését, amely rájuk oly fölemelöleg hatott. Ezen kormányzói erényei, kitartó egyenessége, erös akarata garanciát nyújtanak, hogy ama sokkal nagyobb működési téren is, melyre most a Gondviselés helyezte, szintén a legüdvösebben fog munkálkodni, amihez szivünkből kívánjuk is az Isten bő áldását. Várossy Gyula dr., az új székesfehérvári de leheli gondolatait, érzelmeit arra a köre, arra a Vászonra ! A tanitó a lélek örvényeiben, mélységében működik, mint a bányász a föld méhében ! És valamint a bányász fáradságos, testetleiket ölő munkáját oly csendben végzi, hogy a külvilág, a fényben, pompában, illatárban úszó élet mit sem hall, mit sem sejt belőle, úgy a tanitó zajtalanul, észre nem véve, vagy alig megfigyelve küzd, fárad, dolgozik ! De az ö keze a lelkekig ér ! És azért mily finomnak kell annak az ujjnak lennie, mely azt a lelket idomítja ! Mennyi nemes vonásnak, mily gyengéd kedélynek kell annak arcán visszatükröződnie, ki tervszerűen szűri s mintegy saját lelkét közli másokkal. A tanitó saját lelkét száz és száz gyengéd lélekben pillantja meg, a mint a nap képét kecsesei szemléli a tiszta viz tükrében. Ám közönséges utcai lélek képes-e nemes lelkeket teremteni? Durva, parlagias embernek vannak-e gyengéd gondolatai ? Vagy kinek keze kérges, tud-e gyengéd vonásokat rajzolni ? Azért Szent Imre figyelmüket arra irányítja, hogy világjuk, működési terük első sorban saj-át bensőjük legyen ! Mélyedjenek bele, vessenek ott alapot egy finom, emelkedett lelki életnek, nemes gondolatvilágnak. K. N. Jövö hivatásuk felelőssége már most nehezedik önökre ! Valóban nincs életüknek komolyabb időszaka, mint a melyben eldől, milyen lesz jövő pályájuk folyása. Mert a mint testük külseje mindig megtartja gyermekkori, lényeges és másoktól megkülönböztető vonásait; úgy lelkük irányai, törekvései, vonásai, a melyek jellepüspöknek, aki négy év óta kormányozza a budapesti központi papnevelő-intézetet, igazán nem tudjuk, szivjóságát, tudományát, vagy szerény alázatosságát magasztaljuk-e jobban. Csak gratulálhatunk a székesfehérvári egyházmegyének, hogy ily jeles föpásztort kapott. Isten áldása kisérje öt is működésében. Legkevesebbet tudunk István Vilmos dr.-ról, az új szombathelyi föpásztorról. De tudjuk azt, hogy hosszú évekig a szentéletü Hidassy Kornél püspök oldalán tanulta meg, mi a püspök, úgy papjaival, mint híveivel szemben, s hisszük és reméljük, hogy püspöki működésében ez után a szép mintakép után fog indulni. Dr. K. V. Autonómia. Előkelő kézből kaptuk e sorokat. Akik a magyarországi katholikus önkormányzat kérdéséről gondolkoznak, nagy érdeklődéssel olvashatják, mert ezekben a magasabb körök véleménye tükröződik és igy világosságot árasztanak az autonómia akadályainak egyes homályban levő okaira. — A hozzászólásoknak készséggel helyt fogunk adni. Annyi ténta folyt már az Autonómia ügyében, hogy akár egy becsületes kis feketetenger is kitelnék belőle. De hogy a hazai katholikus közvélemény tisztában volna önmagával aziránt, hogy tehát már most mit óhajtson, épen nem mondható. Nap-nap után halljuk és olvassuk még mindig a legellentétesebb véleményeket. Folyjék tehát a ténta csak tovább is: valahára talán majd megegyezünk mindnyájan egy közös óhajtásban és közös akciótervben — katholikus hitünk érdekében. Ha az autonómiáról beszélünk, két kérdést kell megkülönböztetnünk, mert egymástól a két kérdés nagyon különbözik. S azt hisszük, hogy minden zavarnak lenn és minden bizalmatlanságnak fenn az az egyik föoka, hogy a két kérdés nem lett mindig elég élesen egymástól elválasztva. Az egyik kérdés: a magyarhoni katholikus egyház függetlenítése a felekezetlen kormány gyámsága alól; a másik kérdés: a világi elem befolyása- a katholikus közügyekbe. Ha a két kérdést nem tárgyaljuk különkülön, csak forgalomzavar lehet az eredmény. Az első kérdés tehát arról szól, hogy miként volna kivonandó a magyarhoni katholikus Egymüket összefoglalják, visszaviszik eredetüket az ifjúság tüzes, szenvedélyes perceihez. Nem lehetnek nemesen gondolkodó, kristálylelkü, gyengéd érzésű férfiak, ha mint ifjak nem ilyenek ! De a jellem folytonos benső életnek, cselekedeteik mérlegének, hibáik csiszolásának, törekvéseik önérzetes keresztülvitelének édes gyümölcse ! Ha ily férfiak lesznek, nem panaszkodhatnak, hogy működési terük szük, szerény, élettelen. Higyjék el, hogy a tanitóság működésének ezernyi szálaiból szövődik a nemzet boldogsága, az egyház fénye. Iskolában működői ? — De szavaid a családi otthon csendjében visszhangzanak ! A gyermekeknek beszélsz ? — De csácsogó szájuk az édes anya, az édes apa lelkébe is beviszik gondolataidat, érzelmeidet! Gyengéd lelkek előtt öntőd ki szived ? — De ök egykor a haza polgárai, az egyház lelkes tagjai lesznek. Ezen magas szempontok lebegnek az egyház szeme előtt, midön önök fejlődésére, és egykor működésükre pillant. Édes anyánk, az egyház nagy válságok pillanataiban mindig képes volt a nagyság színvonalára emelkedni és megtalálta azon eszközöket, a melyekkel alapjait megvédhette !! Az egyház fénye a lelki, a szellemi élet hányadától és tiszta erkölcsi világnézetének ragyogásától függ!! Műveltség és kristálytiszta szivek nélkül nem versenyezhetünk azon felekezetekkel, akik sikamlós szavakkal, szép kilátások kecsegtető ábrándjaival férkőznek a szivekhez. Bizonyos fokú műveltség nélkül nincs jólét sem, nincs virágzás, hanem csak koldulás, tengődés !