ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-11-03 / 45. szám

hitetlenség és az erkölcsi gyengeség karjai közt tespedő társadalmat csak a hitben és jellemben erős férfiak képesek átalakitani. Aki maga gyenge, senkit sem tehet az erőssé, önöknek azért erőslelkü, határozott jellemű férfiakká, a keresztény eszmék bátor harcosaivá kell lenniök, mert különben a kor hitetlen szelleme elnyeli önöket is és működésük nyom nélkül fog elenyészni. Ne féljenek tehát a munkától és ne ijedjenek meg a korszellemtől. A gyengéket elsöpri az élet, az erősek munkáját azonban siker koronázza. És ha magasztos eszmék szeretete és nagy célokért való lelkesedés tölti be szivöket, akkor nincs mitől félniök. Ez a gondolat erősítse önöket K. N.! És ha nehéz munkájokban lankadni találnak, jusson eszükbe a Szentlélek Ígérete: »légy hü mindhalálig és neked adom az élet koronáját.« Ezek után igaz és őszinte szívből fakadt köszönetem legyen csekély jutalma a mai ünnepély sikerét előkészítő tanár uraknak, valamint a közreműködő ifjúságnak is. Intézetünk kegyes fentartóját pedig a jó Isten sokáig éltesse ! A vizivárosi nőnevelőben. Aki ismeri az esztergomi zárda-ünnepélyeket, az gondolhatja, hogy a legutóbbi is méltán sorakozhatik a többi mellé. Azon áhítat, mely azok között a falak között lakik, elömlik az ilyen ünnepélyre meghívottak lelkén s ugy sietnek oda, hogy lássanak mesebeli alakokat, halljanak babaprimadonnák ajkáról ártatlan szövegű melódiákat. Csupa jóizlésü emberek ülnek ilyenkor a nézőtérré alakított díszteremben, olyanok, akik még tudnak örülni az ártatlanságnak és szeretik a nyilladozó rózsákat. És a zárda érdemes főnöknője egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy az ö játékszerbe illő filigrán művészeit sikerrel szerepeltesse. Szerdán este 6 órakor intelligens közönség gyűlt egybe, hogy a növendékekkel együtt megünnepeljék a biboros főpásztor tiz éves szeretetét, atyai gondoskodását. Legelőször Leibachnak egy 4 kézre irt »Fantázia«-ját adták elö zongorán. Palkovics Janka és Hüke Erzsike remekeltek ebben s azután nagy érdeklődés között mondta el Nagyfejei) Gabriella a saját ünnepi beszédét. Szép és hatásos szónoklat volt és ujabb bizonyítéka annak, hogy Gabi kisasszony készültsége, szellemi műveltsége mi kívánni valót sem hagy hátra. A második pont thüringeni népdal volt Haesnertöl. Ezt Hegedűs Margitka, egy bájos jelenség játszotta hegedűn zongorán pedig Palkovics Janka. Éz a pont tette a legnagyobb hatást. A kis Hegedűs Margit bűvös hegedűjét a jelenvoltak szivükkel hallgatták. Ez után következett »Jancsi és Juliska«, Poldini Ede énekes tündérjátéka. Jánoska volt Mattyasóvszky Klemike, Juliska pedig Lévay Margitka, ki már megszerezte a tanítónői oklevelet is. Boszorka Polyák Rózsi volt, és igen megtapsolták, midön a kemencébe került, hol bizonynyal lehullott róla az a csúnya álarc, a mit olyan művésziesen tudott kifesteni. Senki AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Eljárok a temetőbe ... Eljárok a temetőbe, Emlékeim Vadvirágos tanyájára; Itt is, ott is rábukkanok Jóbarátom, Ismerősöm sírhalmára. Szivemben mély érzés támad, Szemem gyakran könybe lábad : Hej ! mulandó ez az élet, — Tekintetem Mindig ujabb sírra réved. Halkan szól az estharangszó, Ide hallszik A toronyból méla hangja, Eltűnődő, elborongó, Bús lelkemet Estimára hívogatja. Titokzatos csend van itten, Közel van hozzám az Isten; S imádkozom, fohászkodom: Add meg békés Nyugalmukat mindenkoron . . . Karácsonyi Béla. sem mondta volna, hogy olyan fiatal, mint a milyennek tudjuk. Ebben az ártatlan színdarabban, melyben minden szereplő kitett magáért, és énekben különösen Lévay Margitka tünt ki kellemes és eléggé terjedelmes hangjával — még madarak is szerepeltek, 9 kis baba elragadó kosztümben. Az ünnepély végeztével dr. Walter Gyula kanonok mondott szép beszédet a közönséghez, majd a növendékekhez. D. Az óvónőképzőben. Ritka sikerű szép ünnepséggel fejezték ki kegyeletüket október 30-án az óvónőképző növendékei Vaszary Kolos bibornok O Eminenciája, intézetük nemeslelkü alapitója s áldozatkész fentartója érsekségének tizedik évfordulója alkalmával. Az ügyesen összeállított műsor a következő volt: 1. »Üdvözlö,« Mendelssohn B. Három hangra énekli: a növendékek kara. 2. »Alkalmi óda.« Mondja: Illés Erzsébet. 3. »A merengőhöz.« Vörösmarty M. Előadja: Merényi Etel. 4. »A kis harang.« Erödi E. Két hangra énekli: a növendékek kara. 5. »Az ibolya álmai.« Tompa M. Mondja: Kmetz Irén. 6. »A válás fájdalma.« Abt F. Két hangra éneklik: Bola Erzsébet és Rassovszky Ilona. 7. »Az utolsó sor. <' Várady A. Mondja: Milotay Berta. 8. »Nem törődve semmi gonddal.« Három hangra énekli a növendékek kara. A rendezők a programm minden egyes számával dicséretet arattak: különösen nemes egyszerűséggel, de meleg érzéssel szavaltak Illés Erzsébet és Milotay Berta, az előbbi az ünnepi ódát, az utóbbi pedig Váradynak Az utolsó sor cimü remek költeményét; az énekeket a kar kiváló szabatossággal adta elő. Az ünnepség végén Számord Ignác igazgató mondott a nap magasztosságához illő beszédet, lelkes szavakkai buzdítván a növendékeket, hogy ök, akik az elsők között részesültek O Eminenciája áldástosztó jobbjának jótéteményeiben, elsők legyenek a hála és kegyelet nyilvánításában is. Városi közgyűlés. A város képviselőtestülete f. hó 27-én, vasárnap délelőtt fél 9 órakor közgyűlést tartott. A közgyűlés egyedüli tárgya Vaszary Kolos hercegprimás tízéves föpásztori jubileumának méltó módon való ünneplése volt. Kollár Károly polgármester-helyettes a közgyűlést megnyitván, előadta az összehívás indokát s felkérte dr. Földváry István főügyészt, hogy a város tanácsának javaslatát terjessze elö. Dr. Földváry István erre a következő lendületes beszédet mondotta el: Tekintetes Képviselőtestület! Valahányszor nagy események ünnepe támad e hazában s milliók szive magasztos érzésben olvad össze : itt, a mi székházunk egyszerű termében, őszinte igaz visszhangja csendül s ennek az ősi városnak sok viharral megküzdött népe a maga oltárán is kigyújtja az ö örömtüzét. A magyar katholikus világ hálás szívvel Anyám sírjánál. Alig-alig szenvedhetett Bárki többet Tenáladnál, Eltemetett édes Anyám ! Mégis panasz nélkül haltál . . . S most pihensz a temetőben. Ha most már a sorom nehéz, S rám is lesújt a búbánat, Lelkem nyugodt s a szivemben Keserűség soh'se támad . . . Csak megyek a temetőbe. Igaz ugyan olykor-olykor Örömökben is volt részed; De te tudtad, hogy elmúlik S vágyó szemmel nem is nézted: Kiláttál a temetőbe. S ez, mi véd az öröm ellen, Teljen el bár lelkem véle, Nem ejt rabul. Eszembe jut: Mindennek a sir a vége ; Igy tanitsz a temetőbe. Jeszenei. fordul e napokban a béke és szeretet fölkent apostola felé, aki a legnehezebb idők megpróbáltatásai közt immár egy évtized óta áll kormányánál, aki meg nem lankadó erővel és lelkesedéssel harcol mint vezér, az egyház és haza javáért, annak békéjeért s tántorithatlanul halad az úton, melyre őt az isteni sugallat vezette. Ez a város, mely oly közel van az ö jóságos szivéhez, mely az ő szeretetében részesül, kitörő örömmel fogadta egy évtized előtt jövetelét, mely feilángolásnak emlékezetét főterünk művészi ékessége hosszú időkre hirdeti; — most tiz év után hirdesse jegyzökönyvünk annak a hálás érzésnek megnyilatkozását, amely betölti a sziveket, hogy O Fömagassága, Vaszary Kolos, Magyarország Hercegprímása, esztergomi Érsek, ennek a városnak büszkesége, első és díszpolgára, szerető atyja a jó Isten kegyelméből teljes erőban az első tiz évet betölthette. Áldott volt ö, mikor az Ur nevében jött és áldott azóta! Neve, — mely immár fogalom a magyar nép tudatában a béke és jóság jelzésére, — a messze jövőé, melyből sokszor fognak visszatekinteni reá s az idők távolának, a küzdelmes élet páráitól megtisztult légköréből fogják csak teljesen meglátni az ö lelkének, szivének nagyságát, a nemzet fejlődésére gyakorolt üdvös hatását, fogják csak megérteni az ö élete nagy missiójának nemzeti fontosságát. Az ő élete az Isten rendelése, jóságos arany szive és erös, tiszta magyar érzése az Isten ajándéka, mely e nemzetnek adatott. Midön a szab. kir. város egyetemét képviselő ezen tisztelt közgyűlésben a magyar katholikusok hálaszózatát visszhangozom, indítványozom, hogy az örvendetes évforduló alkalmából ezen ünnepi közgyűlés O Fömagasságát, minden valláskülömbség nélkül, az egész város nevében feliratilag üdvözölje. Az éljenzések által szakgatott szép beszéd után Rothnagel Ferencz főjegyző olvasta fel a hercegprímáshoz intézendő távirat szövegét, mire annak elküldését elhatározták és dr. P'öldváry beszédének jegyzőkönyvbe való iktatását határozatilag kimondották. A város által küldött távirat a következő : »Fömagassagu és főtisztelendő Vaszary Kolos Biboros Hercegprimás Úrnak Budapest. Eminentiád székvárosának közönsége örömmel és hódolattal üdvözli Eminentiádat hercegprímássá történt kinevezésének tizedik évfordulóján. Az öröm érzete, mely tiz év előtt Eminentiád legkegyelmesebb kinevezése hirére mindnyájunk szivében lángra gyúlt, a lefolyt tiz év alatt a hála érzelmévé fokozódott; s a keblünkben élö mély tisztelet, benső ragaszkodás és őszinte hála érzelmeinek kifejezésére gyűltünk ma össze képviseleti közgyűlésre. Eminentiádnak hűséges székvárosa iránt való változatlan jóindulata, közügyei iránt taMária gyermeke. Az anyatermészet diszét kezdte -hullatni, kedves dalosai már melegebb vidékre költöztek s legfölebb egy-két megkésett fecske és daru család iparkodott a távozottak után, mikor a kis Lajos először meglátta a napvilágot, azaz meglátta volna, ha lomha szürke köd nem nehezedett volna a tájékra, mely még alig két hónapja gyenge kalászokat ringatott és fürösztött az aranyhintő napsugarakban. Takácsoknál (igy hivták a kis Lajoska szülőit) Lajoska megjelenése óta néma csend uralkodott, a melyet csak az ajtónál heverésző Bodri morgása, meg a kis Lajos életjeladása szakított meg olykor-olykor; benn az egyik szobában több napon át az orvos tanácskozott izgatott hangon Takácscsal, aki könnyezve, hallgatagon, de kétkedöleg bólintva adott kifejezést gondolatának, melylyel az orvos szavait kisérte, — a másik szobában pedig gyenge, bágyadt, el-elhaló hangon szólítgatta a beteg asszony újszülött és már megkeresztelt gyermekét, a ki tágra nyitott szemekkel és mosolygásra álló arccal bámulta anyját és bámult mindent, a mi szeme elé került. . . A kis Lajos élete majdnem édes anyja életébe került, aki midőn látta életvidor kicsikéjét, élni kivánt, élni gyermekéért és épen ezért, hogy életét, egészségét megváltsa és gyermeke mellett maradhasson, felajánlotta gyermekét a fájdalmas Anyának, megfogadván, hogy teljesen az O szolgálatára fogja nevelni. A fájdalmas szűz Anya