ESZTERGOM VI. évfolyam 1901
1901-10-13 / 42. szám
elviselnie, olykor az is fenyegeti, hogy elbukik; •de ha el is bukik, szükségképen föl kell támadnia épen azért, mert igazság; az igazságnak élnie és győznie kell! A néppárt is élni és győzni fog ! ! ! Nyitra-Bajna.*) Fényes, örökre feledhetetlen napra virradt folyó hó 6-án Nyitra-Bajna lakossága. A magyar keresztény iskolatestvérek első anyaháza édes hazánkban lön megáldva és ideiglenes kápolnája beszentelve. Az ünnepély délután fél négy órakor vette kezdetét. A hivek a templomból lobogókkal és zászlókkal, ének- és zeneszó mellett vonultak föl élükön Boll János plébánossal, ki teljes papi ornatusba öltözve vezette a menetet a magyar iskola testvérek háza elé, a hol a Nagy-Tapolcsányból érkezett Szecsányi Vilmos cimzetes kanonok, esperes-plébánost gyönyörű alkalmi beszéddel üdvözölte, elmondva a ház történetét, kiemelve a keresztény iskolatestvérek működését, hangsúlyozva azt a nagy kitüntetést, mely a Bajnaiakat érte az által, hogy a m. ker. iskolatestvérek bölcsőjét ök ringathatják, s áldásos működésüknek első sugarai őket, Bajnaiakat éri, a mely sugarak nemcsak világosságot szórnak, hanem éltető meleget is terjesztenek, s megérlelni segítik kebleikben az élö keresztény hit gyümölcsét, a jámbor keresztény életet, a felebaráti szeretetet, s alapját vetik meg a békés családi életnek, a megelégedettségnek. A hit az, a mi az embert tulajdonképpen emberré teszi és felemeli egyéb lények fölé. A hitet és tudást a hazaszerettei fogják a'keresztény iskola-testvérek gyermekeink szivébe oltani, S egyházunknak és hazánknak egyenlőképen hü fiakat nevelni, a kikre a korona minden körülmények között bizton támaszkodhatik. Büszkék lehetünk tehát, hogy az Isten végtelen nagy kegyelme éppen a mi községünknek tartotta fenn azt a végtelen nagy szerencsét, hogy falai közé fogadhassa La Salle szent János fiait, a m. ker. iskola-testvéreket, a kiknek áldásos működése eddig úgyszólván névtelen kis községünkből árad édes hazánk minden részébe. E házat jött a cimzetes kanonok megáldani és beszentelni, a melyre mindannyian Isten áldását kérjük. A mély hatást keltett beszéd után a kanonok egyházi ornátusban a hivek kiséretében az emeletes épülethez közeledett, beszentelte azt, azután átlépve annak küszöbét, bal felöl a földszinti helyiségbe lépett, mely az elemi iskolákat foglalja magában, a melyet a kor kívánalmainak megfelelöleg Boll János plébános rendezett be a község nevében. — Az egymásba nyiló két nagy terem megáldása után az emeletre ment, a hol az ideiglenes kápolna lön beszentelve, majd a novitiusok iskolája, azután az iskolatestvérek lakosztályai és hálótermei és végre az egész ház. Beszentelés után a hivekhez lélekemelő beszédet mondott a cimzetes kanonok, kiemelve főleg Boll János érdemeit, melyeket a ház megvásárlása körül szerzett. — Majd dr. Tóth Károlynak köszönte meg, hogy e házat örök időre és visszavonhatatlanul a m. kereszt, iskolatestvérek rendelkezésére bocsátotta, s ezzel a m. ker. iskolatestvérek első anyaházának alapját megvetette. — A jelen levő iskolatestvérekhez fordult ezután, s szivükre kötötte, hogy hazafias, vallásos, erkölcsös nevelést adjanak az új nemzedéknek s ne csak tanitsák, de neveljék is, mert a költő szerint is »Minden országnak támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha elvész, Róma ledől és rabigába görnyed.« A beszéd után a körmenet ének- és zeneszó mellett vissza ment a templomba, a hol áldással ért véget a feledhetlen szép ünnepély. A m. ker. iskolatestvérek jelenleg heten vannak Nyitra-Bajnán, kik közül egy a kántori teendőket látja el, kettő a népiskolákban tanit, 3 a novitiusokkal van elfoglalva és egy a házat gondozza. A novitiusok közül egy Budapestről, egy Kalocsáról, egy Mindszentről, kettő Csornáról és kettő Ny.-Bajnáról való. — Többet a visitator nem vehetett fel, mert eltartásukra nincs fedezet. Ujabban a m. keresztény iskolatestvéreket képző és segélyzö egyesületbe léptek Plecho Béla örök időre évi 2 kor. 50 fill., Pallavicini Stefánia 6 évre évi 5 kor., Döbrossy Alajos kanonok egyszer s mindenkorra 10 kor., Konczet Be*) Vidéki laptársainkat e közlemény szives átvételére kérjük. nedek évi 2 kor., Pataki Jánosné évi 1 kor., Czeczko Vince évi 1 kor., Massbauer Gizella évi 1 kor. 50 fill., Dávid Benő 2 kor., Mészáros Mihály 2 kor., dr. Bűben László 4 kor., Kemszky Mihály lelkész 5 kor., Irgalmas nővérek MáriaNostra 5 kor., Nemecskai László káplán évi 10 kor., gróf Csáky Károly megyés püspök évi 10 kor. 6 évre lefizetve, Steinhubel Ambrus plébános évi 10 kor., Tagányi Alajos esp.-plébános évi 2 kor., Prikoschovitsch Antal évii k or., Grocz Béla kanonok évi 10 kor., Hohenlohe Sarolta hercegné évi 20 kor. 6 évre, Majláth Géza gróf 120 kor. egyszer s mindenkorra, Majláth Mariette grófnő évi 30 korona 6 évre, kiknek e helyen is forró köszönetemet nyilvánitom a m. ker. Iskolatestvérek nevében. — De hálás szivvel emlékszem meg és szivem mélyéből köszönöm gróf Hunyadi Imre O Excellenciájának azon nagy kegyességét, hogy a nyitra- bajnai anyaháznak az újoncok részére egy remek zongorát, az ürményi testvérek kápolnája részére pedig egy művészies kivitelű oltárt teljesen felszerelve ajándékozni kegyeskedett. — Isten fizesse meg! Egyesületünk vagyona ezek után a mai napon 31.864 korona 50 fillért tesz ki s ezzel működését szerény keretek között meg is kezdette. — Az egyesületnek van háza, van egy kis alaptökéje, melynek kamatai- és a tagsági dijakból igyekszik fedezni kiadásait. — Az egyesület tehát tényleg már fenn áll, formailag azonban a jövö hónap elején Budapesten fog megalakulni, a midön a tagok gyűjtése édes hazánk minden részében megkezdetik. Ürmény, 1901 október 7-én, Dr. Tóth Károly, uradalmi orvos. Kik azok a „lelkes" emberek? Nagytapolcsány, okt. 10. Mindenekelőtt jónak látom magyarázatát adni annak, hogy mit értünk e szó alatt: lelkes. ). Ha egy élőlényre azt mondjuk, hogy lelkes : az embert jelent. 2. Oly ember, ki valamely magasztos, szép eszméért áldozatot hoz, érte lelkesedik: azt lelkes embernek nevezzük. Van azonban a »lelkes« jelzőnek egy harmadik faja is, mely csak, de éppen csak névül szolgál s ilyenkor esetleg az a képtelenség tárulhat elénk, hogy pl. egy bizonyos, vagy több uri embert lelkes-nek csúfolnak, de azért meglehetősen lelketlenek lehetnek. Hogy az érthetőbb legyen, egy kis politikai történetkét mondok el. Elmentünk hármacskán egy városkába — mondjuk mi, Nyitra megyeiek pl. Nagy-Bippénybe — korteskedni, jobban mondva csak értésére adni a választóközönségnek, hogy Nagytapolcsányban Szulyovszky Dezsőnek, a hírhedt választási elnöknek néppárti ellenjelöltje lesz. A jelöltnek nevét nem tudván, tisztán csak a néppárt elveire támaszkodtunk. A választóknak nagyon tetszett e kijelentés, s már-már arcuk is elárulta azt a forró vágyat, mely sziveiket a néppárti jelölt megválasztatásához kötötte. Majd betértünk egy közszeretet- és tiszteletnek örvendő uri ember házába, szintén ezen hirrel. •—• Hogy e történetkét világosabban s érthetőbben adhassam elö, nevezzük azt a bizonyos uri embert pl, hát legyen »Zsiga bácsi.« E bizalmas elnevezés legalább magában foglalja egyúttal a közszeretet és tiszteletet. — Zsiga bácsi szintén nagyon örült a néppárt eme mozgalmának annyival is inkább, mert ö Szulyovszkynak esküdt ellensége, de csak volt. Kijelentette, hogy mint katholikus ember, bár liberális érzelmű, hive az egyházpolitikai revisiónak, tehát a aéppártnak is s mivel Szulyovszkynak ellensége, a néppárt érdekében mindent elkövet. E tüzes nyilatkozata s lelkes szavai, csak fokozták bennünk az örömet és a reményt. Fokozódott az öröm érzete bennünk annyival is inkább, mert esküvel igérte, hogy Szulyovszkyra nem szavaz, söt feljogosított minket arra, hogy tapolcsányi zsochárokkal (zsákhordó) elverethetjük, ha Szulyovszkyért egy lépést is tesz. Ez aztán már erös kijelentés, ezek csak igazi lelkes szavak ! De mi történt ? A néppártnak jelöltje Janda József dr. nem tetszett Zsiga bácsinak. Mit tegyen hát ? Kibékült bizonyos feltételek mellett Szulyovszkyval s nemcsak hogy szavazatát igérte neki, hanem még korteskedett is. Ejnye, ejnye ! Ez a »lelkes« Zsiga bácsi nemcsak lelketlen volt ez esetben, hanem más ... is, a mit a közönség különben is hangosan fog gondolni. Ez nem meggyőződés, nem álhatatosság, hanem a mai korszakban nagyon is divatozó köpeny forgatás. Ez nem felel meg Zsiga bácsi azon elvének: »igerni nehéz, de könnyű megadni,« pedig ezt ottlétünkkor nagyon is hangoztatta. De nem baj. Tanultunk legalább, mert tudni fogjuk, hogy a nagyképű emberek nem szoktak nagylelkűek is lenni még ha »lelkes«-ek is. Mindazonáltal nem akarom kétségbe vonni a »lelkes« Zsiga bácsi lelkének nagyságát, terjedelmét, de még a számát sem, hisz ö soklelkü; csak azt nem tudom, hogy mennyire kell kerülnöm a Zsiga bácsit, ha a szentírás azt mondja: »kerüld a kétlelkű embereket ?« Nagytapolcsányi. HIREK. * Yaszary Kolos, Magyarország biboros hercegprímása a II. országos katholikus nagygyűlés érdekében a következő leiratot intézte ifj. Zichy János grófhoz, a nagygyűlés elnökéhez : Örömmel vettem Méltóságodnak nagybecsű meghívását a november hó 4-től 7-ig Budapesten tartandó katholikus nagygyűlésre. A felajánlott védnökséget készségesen elfogadom és a nagygyülés ügyére annál is szivesebben fel fogom hivni papságom és hiveim figyelmét, inert a nagygyülés intézményét fölötte fontos és üdvös eszköznek tartom a hitélet erősítésének, a katholikus öntudat ébresztésének és a katholikus társadalmi erők tömörítésének nagy munkájában. Forrón kívánva, hogy Istennek bőséges kegyelme kisérje és termékenyítse Méltóságodnak és a szövetség lelkes munkásainak fáradozásait, maradok őszinte nagyrabecsülésem kifejezésével Vaszary Kolos, bibornok, hercegprimás. * Főúri vadászatok Bajnán. B. Bergheim követségi attache Parisból, gróf idősb Vilcsek János poroszországi földbirtokos, gróf Golloredo Mansfeld Bécsből, gróf Kinszky Leo Csehországból, mint Metternich Sándor Paula hercegasszony vendégei jelenleg Bajnán időznek. A vendégek szórakoztatására a hercegasszony nagyobb vadászatokat rendeztet. * Az esztergomi oltáregyesillet terjesztő hölgyei értekezletet tartottak folyó hó 10-én. Az igazgató előterjesztette az évi számadást, a bevételek és kiadások kimutatását. Elhatároztatott ezután, hogy azon tagok számára, kik évi 24? fillért szoktak az egyesület céljára adományozni, egy gyüjtö-perselyt állit a templomban, hogy ebbe tegyék egyszerre, vagy részletekben a szegény templomok segítségére szánt alamizsnát. A folyó évi november hó 6-án Budapesten tartandó oltáregyesületi nagy-gyülésen az esztergomi egyesület is képviseltetni fog. Végül elhatározták, hogy az elhunyt tagokért évenként szokásos gyászistentisztelet november hó folyamán lesz a vizivárosi zárda templomában. A napot majd kellőképen tudomására hozzuk a tagoknak. * Esztergom képviselője választóihoz a következő levelet küldte: Igen tisztelt Uram! Mély hála és köszönet érzete tölti be egész valómat azon tisztelt polgártársaim, barátaim és jóakaróim iránt, kik a tegnap végbement választás alkalmával megtisztelő bizalmukkal kitüntetni kegyesek voltak. Ennek az őszintén érzett hálának és köszönetnek óhajtok kifejezést adni egyelőre e néhány igénytelen szóval; de mindenkor és minden tisztelt választóm iránt tettre is készen, valahányszor erre módom és alkalmam leend. Fogadja kérem még egyszer köszönetemet, melylyel tiszteletem és hazafias üdvözletem mellett maradok Esztergomban, 1901. október hó 3-án őszinte hive Frey Ferenc országgyűlési képviselő. * Az érseki vöröskereszt kórház új orvosa. Az érseki vöröskereszt kórházban a dr. Mátray Ferenc halála által megüresedett orvosi állásra, mint halljuk, dr. Gedeon Kálmán papnöveldéi orvos neveztetett ki. Ez alkalommal a célzatosan terjesztett hírekkel szemben, mintha a vöröskereszt kórháznak, nem is tudjuk elképzelni, ki által tiltatott volna meg magánbetegek felvétele, — kijelentjük, hogy ez egyszerűen nem igaz.