ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-09-22 / 39. szám

öt a további küzdelemre. Most már oly erös e kerületben a néppárt, hogy az ellenpártok egyike sem veheti fel vele a harcot. Ezt már be is látják, mert például Kobek István mint a szárnyaszegett madár hullott le eszményképe magaslatáról. Minden mozdulata, minden életjeladása arra vall, hogy Bonitzban és hatalmas, tömör pártjában respektálja az ügybuzgóságot és az eröt. Belátja, hogy hasztalanul erőlködne, hiába kapaszkodnék. A kerület határozottan ellenszenvvel van a volt képviselő ur iránt. Nem tudta tiz év alatt megszilárditani a maga iránti hangulatot, igy hát azt hiszszük, most hamarjába nem íogja azt megcselekedni. Aztán még nem mindég a képviselő személyére szavaznak ám, hanem az elvekre is néha. Igy leszen ez a köbölkúti kerületben is. Az igaz, a nemes eszme győzni fog, mert zászlója alatt olyan tekintélyes sereg áll, mely a diadalt ki fogja küzdeni annak a lobogónak, mely alá igaz meggyőződéssel, önzetlenül, minden érdeknek kizárásával, szivböl szegődött. És ugyan van-e ki merné — ha csak burkolt fogalmakban is — a néppárt actióját a jog, törvény és igazság planétája alatt született és suba alatt folytatott törvénytelenséggel vádolni. Oh, mi kérem, épen mert kigyót-békát kiabálnak ránk, és saját lelkeik szurtos mázát iparkodnak elveink fehér zászlajára kenni, épen azért vagyunk olyan helyzetben, hogy nem kell olyan eszközökhöz fordulnunk, melyeket a szabadelveknek sánta lelkű apostolai használnak, de mert tudják, hogy kormosak, minket is be szeretnének feketiteni. Szauder Károly, kir. táblabiró, függetlenségi önjelölt most már tudjuk, kicsoda. O kérem egy budapesti kávémérö, ki ott Pesten olcsón méri a kávét és még se mén az üzlete, tehát eljőve ö a dicső, hogy itt mi nálunk Esztergom megyében, a jó köbölkúti kerület választóinak beadja az olcsó kávéból visszamaradt zaccot — vagyis magyarul a: maszlagot. Se nem táblabiró, se nem bankigazgató, hanem egész fél Köbölkút községnek rokona, ki talán a jó rokonokkal sok váltót Íratott alá, mert most meg szeretnék választani képviselőnek. Szauder, mint a »verziok« mondják, a váltókat akkor igérte beváltani, ha majd képviselő lesz. Vakmerően neki rontott a jelöltségnek önprogrammal, mert e sorok Írójának volt alkalma Kossuth sajátkezű levelét látni, melyben az egy választó előtt kijelenté, hogy Szauder nem jelöltje a pártnak. Igaz ugyan, irja Kossuth, hogy Szaudert a kerületből nekem egy páran ajánlották, de nem látom benne biztositékát annak, hogy pártunk komoly küzdelmét rá bizhassuk. A függetlenségi hivatalos jelölt Michnya János volt eddig s mint irják, kitünö humorizáló alak. Rokonszenves megjelenése azonban nem tudott magának nagyobb pártot csinálni. A Kossuth-párt ezen torzsolkodással, azzal hogy egyszerre három négy jelöltet engedett működni, elrontotta minden hitelét és hiveik közül csoportosan szegődnek a néppártiakhoz. B. Szauder Károly Kossuth-párti jelölt előre bejelentette magát Dunamocsra, hova 17-én kedden meg is érkezett és hosszú lére eresztett beszédében a néppárt és a kormány-párt támadásai ellen panaszkodott stb. Sok szóval semmit sem mondott. Jellemző két függetlenségi polgár nyilatkozata: az egyik rosszalta a néppárt támadását, a másik pedig Így szólt : »kevesen voltunk s a jelölt biz gyengén beszélt.« Más fogadtatásra számítottak Dunamocson, hol 103 református szavazó polgár van 5 katholikus szavazó ellenében. Az érsekújvári kerületből. Fogtak már képviselőjelöltet. — Hosszú keresgélés és kitartó kutatás után végre sikerült az érsekújvári zsidó-liberális hazafiaknak is jelöltet fogni, dr. Timon Ákos, egyetemi tanár személyében. Meg is tartották már a harmadik jelölő értekezletet f. hó 17-én, a városi szálloda nagytermében. A 20—25 tagból álló értekezletet Laucsik Máté közjegyző, a kazárliberális párt atyamestere s elnöke nyitotta meg s örömmel adta tudtul elvhiveinek, hogy Timon a jelöltséget elfogadta. A nagyobbrészt zsidókból, a város tisztikarának tagjaiból s a római kath. fögymnásiumunk tanáraiból álló gyülekezet lelkesedését a forrpontra hevítette dr. Ozorai József, ezelőtt erös ellenzéki ügyvédnek liberális eszmékben gazdag beszéde, mely után, mint a kik dolgukat jól végezték, csendesen eloszlottak, hogy megkezdhessék a »hivatalos müködest«. Természetesen a néppárt szeretett jelöltje, dr. Kovács Pál ellen. Különben is, még jelöltjük sem volt s egyes intelligensnek látszó urak világos nappal, nyilvánosan, utcai suhancok módjára tépdelték le máris a néppárti jelölt falragaszait. De az ellenpárt gondoskodott róla, hogy az ily eljárás méltó jutalmát vegye. Egyébiránt is a »Banffy rendszer« itt úgylátszik még most sem járta le magát. A kerületi jegyzők ugyanis — bizonyára nem hívatlanul — poharazás közben, már a jelölés előtti napon konferenciáztak, itt a kerület főhelyén, Érsekujvárott, bizonyos nagylelkű liberális úr házában ; — konferenciájuk tárgyát bizonyára nem a tisztviselők mozgalmának megvitatása képezte. A néppárt mindennek dacára erös; — ébren van s az efféle eseteket mind tudomásul veszi. Egy néppárti. A galgóci (Nyitra m.) kerületben dr. Rudnyánszky Béla szabadelvű képviselőjelölttel szemben báró Gagern Miksa soproni nagybirtokos, volt huszárfőhadnagy néppárti programmal lépett fel, a kinek alapos kilátása van a győzelemre. Nagyszombatban hatalmas falragaszok hirdetik, hogy dr. Halmos Ignác a város néppárti képviselőjelöltje. Vasárnapi levél. — Gavallér választók. •— A Curia már nagyban készülődik, hogy az uj mandátumok számát az előre látható okok miatt kissé megrostálja. A kisorsolt curiai birák, kik ebben az ügyekben Ítélkezni fognak, mind pártatlan s az ilyen ügyekben még be nem mártott egyének, kik mindenesetre tapintatosan és kérlelhetlen szigorral fognak eljárni. Némely szabadelvű jelölt mandátuma már most, még el sem nyerte, meg van semmisítve. Tudjuk, hogy szinte önkéntelenül mennek bele ezek az urak, mert a nép nem hiszi el, hogy szigorú törvények hozattak volna a szavazat vásárlás meggátlására. »Hiszen — mondja kivált a földmives, nem muszáj a pénzt a piacon átadni, küldje el postán, tudom én, hogy kitől jön, vagy adja át négyszemközt.« Ilyen esetekkel szemben aztán a tisztelt szabadelvű jelölt ur szépen átadja a pénzt egyik kortesének, az pedig felét zsebre vágja, felét meg a morgó választónak adja. Az sem igen ritka, de rossz fogás, ami például Szaczelláry jelölt ur többször emiitett párkányi beszéde után rendezett banketten történt. Sokan voltak, a Hungáriában volt az eszem-iszom. A Hungária bérlője pedig »igen ravaszos« ember, aki bizony megnyitotta Szemere előtt is a kapuját és talán annak is tett ígéretet. Igen ám, de ha a vendéglős ravaszos, a vendégnek is olyannak kell lenni. Ugy fundálták hát ki, hogy az ebédet nem Szaczelláry fizeti, hanem minden tizedik lakmározó fizeti a vele ülő 9-nek számláját. Ehhez azonban egy kis kétség fér, mert ha már a dorogi kerület választó polgárai közül Szaczelláryhoz szegődik is egynéhány, azon ügyefogyottság már még sem tételezhető fel róluk, hogy 9 más polgártársuknak lakmározását kifizessék. Ilyen esetek mind feljelentésre alkalmasak, és aztán csak az a kérdés, hogy a curia kisorsolt birái mennyire fogják ismerni a megyénkbeli választók áldozatkészségét. Mi úgy ismerjük, hogy p. o. Esztergomban Frey ellen csak azért akarnak ellenjelöltet állítani, mert ingyen nem akarnak választani. Még nem is tudják Freyröl, hogy vájjon milyen nézetei vannak a politikai viszonyokról, már gondoskodtak, tanakodtak, hogy vájjon kit lehetne ellene felléptetni, kinek pénze van. Hogy pedig nem állt senki kötélnek, erről ök nem tehetnek, de azért el vannak tökélve, hogy szavazni sem mennek el, ha nem lesz »ellenjelölt**. Lehet azonban, hogy a dorogi kerületben máskép van. Lehet, hogy ott a választók költenek százakat, és buzgón fohászkodnak, hogy vajha ök lehetnének azon szerencsések, kik 9 társuk számláját kifizethetik. Talán epedve várják a pillanatot, mikor a sok pezsgős muri után tönkre mentek, és Szaczelláry előtt igy kiálthatnak fel : — Uram ! Boldog vagyok, mert mindenemet feláldoztam neked, elveidnek és a rád szavazni köteles választó polgártársaimnak. Határtalan megelégedettséggel szemlélem nyomorúságomat, mert mindezt te kívántad igy, aki, hogy céljaidat elérjed, ide jöttél hozzánk messziről, egész a (honnan is nó !) — mennyországból. Lehet, hogy a dorogi kerületben ilyenek a hangulatok, de ezt már a curiai bíróknak kell majd megállapítani, mert másnak nem hisszük el. Ipse. Selmecbánya ünnepe. Rosz cimet választottam! Nem a város ünnepe volt ez; talán a 150 éves kálváriáé sem, hanem amint a tengernyi nép énekéből, imájából és buzgóságából kiböngésztem — megváltásunk szt. jelének, a keresztnek ünnepe, újonnan való felmagasztalása volt. Budapesten a mult évben a keresztény ifjúság szive lángra lobbant a szt. keresztért, Selmecbányán az ezernyi-ezer pór szive nyilatkozott meg. Mily felséges, mily lelkesítő, szivet felemelő látvány is volt az egy hivő lélekre, de még fagyos szivre is, midön látta, hogy ahány út vezet a regényes fekvésű városba, mind tele ájtatos néppel ! Erre a szt. keresztről szóló ének fájdalmas accordjait viszhangozták a ködbe borult hegyek; arra a 7 tör átjárta szt. szivet magasztalta a buzgó lélek; amarra egy számos tagból álló zarándok csapat áhítattal mondta az olvasót. Egy nagy templommá változott át Selmecbánya. Mennyezete a sötét felhöktakarta ég, oszlopai a kincseket rejtő, erdökoszoruzta, ködbe borult hegyek; és ebben a nagy templomban 25—30 ezer buzgó hivő éneke és imája — német, tót és magyar nyelven — dicsőítette a szt. keresztet és a hét fájdalmú drága szüz Anyát. Valóban »Exaltatio Crucis« ünnepe volt! Már pénteken kezdtek szállinkózni a zarándokok. A legtöbbje lelkészeik vezetése alatt. Hont és Bars megyék legnagyobb része képviselve volt. Akadt is elég dolga a három buzgó rendezőnek: Hlavathy, Halké és Rozim káplánoknak, kik fáradtságot nem ismerve gondoskodtak az elszállásolásról. Nem könnyű dolog 25—30 ezer embernek elhelyezéséről gondoskodni! mikor a plébánia templom hatalmas ivei alatt ember ember hátán állva szorong és tolong a sok gyónószék felé. E tekintetben segítségükre volt az esztergomi és besztercebányai egyh. megyékből öszszegyült 35 pap, kik legkevesebb 25 ezer hivöt gyóntattak meg. Őszinte elismerés illeti és illetheti meg e három buzgó fiatal embert önzetlen fáradozásukért. Néma szemlélője voltam, hogy még a legutolsó tót paraszt asszonynak is a legelözékenyebben — mint valami urinónek — adtak útbaigazítást. A föérdem mindenesetre Selmec népszerű, szelid lelkű és vendégszerető prépostját, Podhragyay Pált illeti, ki mint a rendező biz. elnöke és házigazda, erősen kivette részét az ünnepség napjainak fáradalmaiból. Szombaton d. u. 2-kor zuhogó esőben robogtak a fogatok Boltizár József püspök fogadására, ki a bpesti vonattal érkezett egykori működése helyére dr. Prohászka Ottokár és Schreiber Aladár kíséretében. A perronon nagyszámú papság és a városi tanács fogadta a főpapot, ki a hozzá intézett üdvözlő beszédre a nála már természetes szeretetreméltó szavakkal válaszolt. Lelkes éljenzés között, — mely mindnyájunk szivéből fakadt — lépett a prépost fogatára és harangzugás, mozsárdurrogás között a város végén felállított diadalkapun át érkezett a plébániára. A templomban végzett adoratió után fogadta a kerületi és idegen papságot és a küldöttségek tisztelgését. Szüz Mária nevenapjára bíborban kelt a nap. Eltűntek — végtelen örömünkre — a felhők és csak az égbe magasló hegyek ormai voltak ködbe borulva.