ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-01-20 / 4. szám

Az újkori társadalom alakulása azon a harcmezőn fog eldőlni, melyen a kereszténység és ellenségei az emberi lélek birtokáért viaskodnak, mert a minő eszmék éltetik a jövendő generációkat, a szerint fog a jövendő társadalom képe kialakulni. Nem csoda tehát, ha a szellemek irányításának jogát ugy a kereszténység, mint annak ellenségei egyformán biztosítani akarják maguknak. E téren az egyház nem engedhet, mert ha egyszer a lélek alakításának jogát kiadta kezéből, halálos ítéletét is aláirta. Innét van azon sokszor megújuló jelenség, hogy megtámadva, mindenkor védekezett, pillanatnyira legyőzetve, újra fölkelt. Sokat veszitett, sokszor megraboltatott, de a tanításhoz való jogát soha föl nem adta. Az iskolák kérdése nálunk nem oly régi mint a külföldön, mondhatni uj dolog. Nem is lépett fel oly viharos erővel, mint másutt és nem is hord méhében oly rombolást, mint a minőt másutt már elvégzett. Némileg megszelídülve lát munkájához; de bizonyos tekintetben veszedelmesebb ily szelídebb köntösben, mintha csatabárddal kezében jelennék meg és mindent össze akarna kaszabolni, a mi kezeügyébe esik; mert észrevétlenül lopódzva, nem hivja ki oly feltűnően az ellenállást. És valóban a tapasztalat csakugyan azt mutatja, hogy a közhangulat nem mérlegeli nálunk az iskolák jellegbeli különbségét azzal a kényes lelkiismeretességgel, melyet e kérdés komolysága valóban megérdemel. Nekem ugy tetszik, hogy az iskolakérdés nálunk két ok miatt veszedelmes: 1. Az oktatás és a nevelés közötti különbség figyelmen kivül hagyása ; 2. a társadalom közönye miatt. A kereszténységtől való eltávolodás nálunk még nem oly nagy, hogy gyászos gyümölcsei már egész meztelenségökben nyilvánulnának, azért nincs is még élénken a szivekbe vésve annak az igazságnak tudata, hogy mindig befejezetlen és épen azért veszedelmes az olyan nevelés, melyből az értelem és a sziv kiművelése közötti szoros összhang és kellő arány hiányzik. Épen azért sokan abban a téves véleményben ringatják magukat, hogy az állami és a ker. jellegű iskolák között semmi különbség sincs, hisz ugyanazon ismereteket sajátíthatják el gyermekeik mindkettőben, hittant az állami iskolákban is tanítanak; igaz, hogy a Krisztus szent jelére nem sokat adnak, de templomba ott is járnak, a tudomány pedig nem ismer felekezetet. Ily körülmények között az alapelvek közötti óriási különbség mintegy elmosódik az emberek tudatában; s lassanként bekövetkezik az az állapot, a melyet naprólnapra megvalósít az élet, midőn az iskola a sziv nemesítését az értelem emelése mellett következetes szívóssággal másodrangú szerepre kárhoztatja. Azért ha ker. szellemű népnevelést akarunk, mindenekelőtt a nevelés és tanítás közötti helyes viszonyt kell megállapítanunk. E mellett másodrangú kérdés az, mely a nevelés jogával foglalkozik. A jogot az egyház soha sem feszegeti. Csak akkor emeli fel szavát, midőn a joggal együtt a yermeki lélek ártatlanságát is veszélyeztetve ítja. A mai társadalom azt hiszi, hogy mindent íegtett a népek boldogitására, ha olyan iskoláat állit, a melyeknek összes tevékenysége arra ányul, hogy a gyermeket külsőleg kicsiszolja, fejet gőggel, az akaratot engedetlenséggel és képzelődő tehetséget az ember és az állatok ;rmészetrajzának korai ismertetése által megtöltse rzékiséggel. Azért egészen természetes követezmény, ha az ilyen iskolából kikerült ifjúság pen azon a társadalmon próbálja ki a belésepegtetett elvek hasznavehetöségét, a mely öt ;imüvelte.. Azt mondják azonban, hogy az állami oktatás nem hozza magával az értelem egyoldalú s épen azért káros müvelését, söt ellenkezőleg nálunk még szigorúan ügyelnek is az erkölcsök megőrzésére s a vallásosság ápolására. Ez némileg igaz is a jelen idő szerint. Ámde az a másod vagy harmadrangú szerep, mely az oktatás mellett a nevelésnek jut, épen csak arra elég, hogy a jobb indulatú emberek szemét bekösse; de képtelen arra, hogy szilárd jellemű, önfeláldozó, az élet kísértéseiben diadalmasan megálló férfiakkal ajándékozza meg a világot. Szünet nélkül hirdetik, hogy a mit a ker. szellemű iskolák különös gonddal ápolnak, arra az állami intézetek is súlyt helyeznek s mégis tele van a világ panaszszal, hogy az emberek szivéből minden eszményi kihalt, az ifjúság csak élvezetek után futkos, áldozatokra, tiszta lelkesedésre, önzetlen tettekre képtelen. Az egyház folyton hangoztatja, hogy a tudomány magában véve még nem erény, hogy a kiművelt szellemnek nem föltétlen kísérője a sziv nemessége és az akarat szilárdsága, söt ellenkezőleg az akaratnak és a szívnek különös fegyelmezése nélkül a pusztán szellemi művelődés az embert inkább üressé, kevélylyé és arra teszi alkalmassá, hogy szenvedélyeit nagyobb lelkiismeretlenséggel és ügyességgel elégítse ki. Ezt az igazságot jelen társadalmi állapotok mindjobban megerősítik. De hát ez nem is lehet máskép ! mert a hol a ker. élet csak szép szavakba van öltöztetve, de soha cselekedetekben nem nyilvánul, ott hiába keresünk maradandó eredményeket. A mi időnknek jellemző tulajdonsága, megbocsáthatatlan bűne az akarat elhanyagolása, az önmegtagadástól való irtózás, az önfeláldozásra való teljes képtelenség. Nem is csoda! Hisz szép szavak, puszta elméletek, melyekben a tudomány dúslakodik, még senkit sem tettek az eszmék vértanúivá! Azt hiszik némelyek, hogy mindent megtettek, ha az elmét kiművelték és néhány erőtlen s kétes értékű érzelmet támasztottak a szívben. De hogy azt, a mit kötelességnek ismernek föl, komolyan akarják, a mi jó és szép, a mi lelkesít, ezt szünet nélkül munkálják és minden nehézség daczára is megvalósítani törekedjenek, arról most szó sincs! A puszta tanítás senkit sem képesít arra, hogy anyagi előnyöket, hiu dicsőséget, hatalmat és kitüntetést, fényt és ünnepeltetést a jellem nemességének, a lélek becsületességének rovására ne hajhásszon. Erre csak az a nevelés képes, melynek alaphangját a lélek szennynélküli tisztasága, az Isten örök igazságának eleven tudata és mindenttudásának mély érzete adja meg. A ker. szellemnek az iskolákból való kiszorítása a társadalom züllését vonja maga után, lerontása pedig oly hajmeresztő eredményeket szül, a melyek nap-nap után borzadással és rettegéssel töltik el az elámult világot. Csak a legutóbbi évek bünlajstromát fussuk végig képzeletben és hü képet fogunk nyerni arról a rombolásról, melylyel a ker. nevelés hiánya, az iskolák vallástalansága, a társadalom hitetlensége, az ifjúság elvadulása lepte meg a világot. A kit e jelenségek észre nem térítenek, arra nézve az emberi észnek nincs argumentuma Szervezzük a Mária-kongregációkat. Azon nagy társadalmi felbuzdulásnak, a melynek az elmúlt évben tanúi valánk, szükséges kifolyása az ifjúságnak a Mária-kongregációkban való szervezése. Az iskolában nemcsak az a hivatása az ifjúnak, hogy a vallás elemeit elsajátítsa, hanem az, hogy megtanuljon a szerint élni. Hiábavaló minden jó érzület, gondolkodás, ha ezek az emberben csak nyugalmi állapotban vannak, és soha külsőleg nem érvényesülnek. Ne értsük félre egymást! Nem azt mondom, hogy az ifjúság vallási nevelésben nem részesül. Tudom hogy járnak templomba, elvégzik gyónásaikat. Nem is akarok semmi szemrehányást tenni senkinek sem! Hanem ezek mind, mondjuk ki, köznapiak, a melyet mindenkinek, minden ifjúnak meg kell tennie. Az akarat szabadsága, az öntevékenység, a saját lelki életének magasabb, lelkesebb gondozása a kongregációban folyik le. Az esztergomi tanítóképző intézetben már két év óta áldásosán működik a Mária-kongregáció. Most ujjá lesz szervezve, miután a római kongregációval egyesittetett. Azokra az ifjakra, kik a társulatban nevelkednek, reményteli szívvel tekinthetünk. Azok az életben egy lelki közösséget fognak alkotni. Egybe forrasztja őket Mária szeretete, tisztelete. Jaj az elszigeteltnek! De a kik e társulatból kikerülnek, nem lesznek egyedül, Őket az életben talán a gúny, talán a kicsinyeskedés ellen meg fogja védeni e társulatnak szelleme, tekintélye, az összetartozás érzülete. Megismerik, hogy az összetartásban, a tömörülésben van az erő és hogy semmitől sem szabad a jóknak annyira félniök, mint az egyenetlenkedéstöl. Ettől a kongregációtól várjuk a tanítóság szellemének felfrissülését. Nagyon, nagyon sokat vesztettek katholikus érzületükből. Isten és az anyaszentegyház parancsai nem zsinórmértéke életüknek. A krisztusi szellemet agyonnyomták bennük a gyakorlati eretnekségek, sokszor öntu datlanul, a vallás szertartásainak, isteni tiszteletének kicsinylése, s a rattonalistikus világnézlet; kevés bennük az egyházhoz való hűséges ragaszkodás. Nem a személyek ellen ingerültek, de az egyház ellen. Fel kell rázni legalább a fiatal sziveket. A kik a katekizmust nemcsak tanítják, hanem a szerint élnek is, kik nem csak szóból állnak, hanem tettekből is. Ne legyenek rokkant vitézek, hanem Krisztus tetterős bajnokai. Mivel meglazult a tanítóságban a gyengéd hit, a vallás iránti szeretet, azért azt tapasztaljuk, hogy bizony nagyon elhúznak a felekezeti iskoláktól. Sóvárognak azon idő után, midőn az állam mindenhatósága alatt görnyedhetnek. Szándékosan mondom, hogy görnyedhetnek, mert csak akkor látják be, milyen az a baráti kéz, milyen vasmarok, a melyet az állam nyújt, és mint ropogtat az. A kongregációban feléled az egyháznak szeretete. Nem csak tanulnak, de a szerint élnek is. Megkedvelik az áhítat szellemét, megerősödnek a buzgóságban, lelkesedésben. Egész emberekké nőnek ki, akik állni fognak akkor is a maguk lábán, ha igazságtalanság, mellöztetés lesz osztályrészük. Az elv emberei lesznek, azt képviselik, a szerint dolgoznak. És én azt hiszem, az esztergomi tanítóképző intézet kongregációja virágozni fog. Hiszen oly erők állanak élén, akik mindmegannyi emeltyűi a szívnek és az észnek. A konferenciákat ugyanis hetenkint dr. Prohászka Ottokár, esetleges elfoglaltsága esetén dr. Andor György, illetve dr. Rott Nándor tartják. A vizivárosi irgalmas nővérek temploma kedves otthont nyújt. Megtelik a sziv áhítattal a kedves szép templomban, az ész meggyőződéssel a szent beszédek alkalmával. Isten és a szent Szűz meg fogják áldani ezt a kedves társulatot és meg vagyunk győződve, hogy azon ifjak, akik már ezen kongregációnak tagjai voltak, meg fogják ujitani lelkükben a fogadalmat, hogy ezen kongregációnak továbbra is tagjai óhajtanak lenni. Fel is szólítjuk őket ez úttal is, hogy ezen kívánságukat, a kik még nem jelentették be, az esztergomi tanítóképző intézet hittanáránál írásban közöljék. 1. f. Ä szentgyörgymezei polgári olvasókör közgyűlése. Szentgyörgymező polgárságának kedvelt otthona és találkozó helye, a polgári olvasókör helyisége, f. hó 13-án délután, élénk és mozgalmas képet nyújtott. Ugyanis e napon — d. u. 4Yg órakor — tartotta fennállása óta a VIII. évi rendes közgyűlését, s hozzátehetjük, hogy a fönti címen egyszersmind az utolsót is. Az idők változása, az eszmék tisztulása és ennek folytán a katolikusoknak az egész országban való szoros tömörülése a szentgyörgymezei polgárságot is reá bírták a nyilt színvallásra, hogy ezáltal a katolicizmusban megtisztult eszmé.k megvalósítását és diadalra juttatását, az ezen eszméket hirdető zászló alatt való egyesülés által keresztül vinni segítsenek. S már közel az idő, midőn a nagy lelkesedéssel kimondott elv gyakorlati megvalósulást fog nyerni, s helyiségének homlokzata viselni fogja a katolikus jelzőt. Csak a jó pásztort, a lelkes és ügybuzgó vezetőt várták. Érthető volt tehát az a nagy lelkesedés és izgalom, mely a kör helyiségeit egészen betöltő tagok sorain ezúttal végig rezgett, mert hiszen a közgyűlés tárgysorozatának főpontja a jövendőbeli uj elnök megválasztása volt. Pontban a kitűzött időben a tagok éljenzése közt jelent meg Frey Ferenc orsz. képviselő, a kör diszelnöke és hatásos szavak kíséretében megnyitván a közgyűlést, első tárgyul az árván maradt elnöki szék betöltését tűzte ki, A közgyűlés, a választmány egyhangú jelölésével egyetértvén, nagy lelkesedéssel dr. Babura Lászlót kiáltotta ki elnökének s az uj elnököt, a közgyűlés folytatólagos vezetésére Heller Ferenc alelnök vezetésével egy öttagú küldöttség által nyomban meg is hívta. A lelkes éljenzések kíséretében megérkező uj elnök elfoglalván az elnöki széket, Frey Ferenc diszelnök hosszas és az egész közgyűlésre mély benyomást tevő beszéd kíséretében tolmácsolta előtte a közgyűlés érzelmeit, a személyéhez fűzött reményeket s azon óhaját, vajha az ö közreműködése és vezetése által ismét oly virágzásra jutna a kör belélete, mint volt az ö közvetett elődjének, dr. Okányik Lajosnak — a kör felejthetetlen volt elnökének —• ideje alatt. A diszelnök szavait a közgyűlés osztatlan és lelkes éljenzése kisérte és fejezte be, a mely után dr. Babura László elnök emelkedett szólásra, s mély meghatottság hangján mondott köszönetet a diszelnöknek s a közgyűlésnek a beléje