ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-08-18 / 34. szám

kedés. A hitoktató megtette azt, a mit kötelessége volt megtenni: kihirdette az osztályokban, hogy az Egyház az ö híveinek nagyböjti időben tiltja a táncot, hogy a tánctanulás vagy a szorosan vett táncpróba még nem szegi meg a törvényt, de az olyan táncmulatság, a mely nyilvános, a melyre, mint erre is, belépő jegyeket árulnak, igen, — tehát a ki mégis szabadakaratból részt vesz rajta, súlyosan vétkezik. — Ezt megmondta és ezt kötelessége volt megmondania, ha nem tette volna, nem pap volna, hanem reverendás farizeus. Az eredmény is megvolt. A környékbeli fiúiskolák — közép- és polgári iskolák — hitoktatói is megtiltották növendékeiknek a táncmulatságon való részvételt, — az ugyan megtartatott, bele is nyúlt a fekete vasárnapba, de belépő jegy — vendégek számára — mindössze 23, szóval huszonhárom fogyott el, ugyanannyi korona értékben. El lehet képzelni a megsértett igazgatói istenség haragját másnap és a következő napokon. Olyan »majd megmutatom én« féle tónusban kezdődtek a direktori allokuciók és futották végig a hangskálát, átcsapva a magas C-n. Közben lecsapott a haragosan megcsördült fözökanál is, a tantestületi hölgykoszorú is erélyesen adogatta át a szegény katechétát a köz-, magán- és egyéb megvetéseknek. O természetesen iparkodott mindezen szeretetreméltóságokra tehetsége szerint megfelelni s igy azon időben a konferenciák megszámolatlan órákig tartottak. A végkifejlet nem sokáig késett. Az igazgató ur egy fermánjával beszedette a növendékektől a katechéta tulajdonát képező ifjúsági olvasmányokat — csupa Szt. István társulati és esztergomi egyházirodalmi iskolai kiadványt —• és valamennyit szorgalmasan átolvasva, a királyi segédtanfelügyelö részvételével megtartott konferencián törvényt ült fölöttük és a hitoktató egyéb bűnei fölött. És ezen a konferencián csodálatos dolgok estek. Itt tudta meg a bámuló Európa, hogy a Bíboros Herczegprimás fővédnöksége és a magyar püspöki kar védnöksége alatt álló Szt. István Társulat minő pokoli raffineriával dolgozik a fiatal lelkek megrontásán, midön egyik könyvében, mely a maga egészében »ügyes orvtámadás«, a »felekezeti gyűlölséget szitja«, — a másikban (Dr. Kisfaludy: Levelek húgomhoz az olvasásról) »a véteknek túlságos festésével erkölcsi romlásra vezet«, — máskor ismét hiábavalóságokkal rabolja el az időt, mint pl. Martini G. életrajzával, melyről a csalhatatlan direktori kritika azt mondja, hogy »felesleges a leányoknak olyan bőven megismerkedni egy jezsuita atya életével« stb. Az esztergomi kiadványok is megkapták a magukét, de még mindig jobban jártak, mint a »Fabiola« c. rémregény — irta valami Wiseman Miklós bibornok — a mely »rémes, izgató jeleneteivel nem való leányok kezébe.« (Igen kérem a t. olvasót, ne gondolja, hogy Cervantes-ból citálok; nem, nagyon komoly aktából, mely egy feljelentés ügyiratai közt szerepel.) — A katechétának ezen, valamint egyéb bűnei: felekezet és igazgatói tekintély elleni izgatások stb. előadatván, végezetül megkérdeztetett, hogy nincs-e valami megjegyezni valója? O ugy gondolta, hogy nem ért a súlyosabb fajtájú idegbetegségekhez és azt felelte, hogy nincs. Erre rövid időn belül az iratok áttétettek a székesfőváros VII. (közoktatásügyi) ügyosztályához. Idáig tart a történet. Száraz valóság, melynek minden sorát irott vagy nyomtatott betü igazolja. Hogy mi lesz a vége? Arra nézve minden egészségesen gondolkozó ember csak egy konklúzióra juthat, arra, hogy erkölcsi lehetetlenség, hogy a becsületesen cselekedett hitoktató huzza a rövidebbet ebben a hajszában, — és hogy a pápákat és Wisemant recenzeáló igazgató urat majd udvariasan visszatessékelik a saját jogkörébe. De hát nem az lett a vége. Időközben két dolog történt. Az egyik az, hogy végre a kerület papsága megsokallotta az illető iskolának évek sora óta tartó botrányos vallási állapotait és az egyik paptársa ellen folyó rendszeres hajszát, és három plébános, továbbá tizenöt káplán és hitoktató aláírásával beadványt intézett a székesfőváros tekintetes Tanácsához, kérvén azt, hogy ezen állapotoknak vessen véget és ne engedje, hogy egy ember beteges prepotenciája és elfogultsága folytonos zavarokat tartson napirenden éppen a legkényesebb, a vallási téren. — Ez volt az egyik dolog, a másik pedig az, hogy az illető igazgató ur időközben törvényhatósági bizottsági tag, városatya lett. — A két dolognak látszólag nem sok köze volna egymáshoz, a valóság azonban ugy áll, hogy az igazgatónak hitoktatója ellen tett feljelentése azonnal számot kapott és ment a maga utján, a három fővárosi plébános stb. beadványának pedig még másfél hónap múlva sem volt nyoma az iktatóhivatalban, hanem a békés elintézés csöndes vizein evezve iparkodott eredményt érni. ígéret történt, hogy rendelésben fogják az iskolai táncmulatságok idejét szabályozni, cserébe azonban áldozatot kértek és az ki lett volna más, mint a — hitoktató! Nem rideg hivatalos formában, barátságos tanács alakjában kapta meg a felszólítást, hogy rezignáljon önkényt, kérje áthelyezését más iskolához, mert az ő feje a béke "ára. — Tetszik tudni, mi az a harakiri ? Nálunk ugy hívják, hogy: »békés elintézés«. Hát ez volna a kérdés megoldása szerintük. De most már ugy-e tetszik érteni, hogy milyen a guerilla harc, a mikor a közember küzd, dolgozik, félredobva a saját érdekeit az ügyért, — mikor azután segítség kellene, akkor veszi észre, hogy egyedül maradt és törvényen kivül. — Kis embereknek kis dolgai ezek, nem fordul meg tőlük a világ, éppen csak az a csöndes, szelid teremtés, az Igazság erénye kap egy hatalmas oldalbaütést és áll szegény, jajgatva, odább. Tökéletes szabadkőműves taktika ez, mely látszólag sima alakban fojtja meg a vallás érdekeit. Az a hitoktató ott az ö működésével egy elvet képvisel: a katholikus életre való nevelést. Az úgynevezett »vallastant« csak megtűrik, mert az elméletet a többi tanitó ellensúlyozni reméli, de a vallás szerinti életet már nem engedi a »vallás szabad gyakorlatának« kora. Ha azt a hitoktatót sikerül megsemmisíteni, ugy vele bukik az általa vezetett katholikus szellem. Mert a Máriatársulat, jó olvasmányok, a szentségekhez való ragaszkodás, a vallás önkéntes gyakorlatára való buzdítás, az Egyház törvényeinek megtartása: elengedhetlen föltétel a vallási nevelésben. Egy meggyőződésből dolgozó és a vallásosságot valóban terjesztő lelkész működését minden módon akadályozni kell. De ha jönne egy semmirevaló liberális pap, ugy ezt mosolylyal fogadják. Vasárnapi levél. — A fürdőből. — Kedves Szerkesztő úr ! — Csak a felszólításra vártam, hogy ezen levelet megírjam, mert igazán szeretek innen leveleket irni. Oh hisz azt maguk redaktorok el sem képzelik, mily élvezet igazi fürdői leveleket irni. Igazit mondom, olyant, mint a milyet én irok, s nem holmi talmi »Fürdö leveleket«, a melyeket gyakorta a redakció lezsalugáterozott félhomályában, otthon csinálnak az élelmesebb újságírók. Mondhatom csodálkoztam, hogy b. lapunk munkatársai a fürdői levelek iránt semmi érzékkel nem birnak, s már resteltem is, mert tudja a lap ide is utánam jár, (sic!) és összehasonlítva a többiekkel bizony azt hittem, hogy lapunk »el van maradva«. Ugy bizony, s ha most maliciózus akarnék lenni, azt mondanám, hogy direkte azért jöttem Siófokra, hogy az »Esztergom«-nak fürdői levelet irjak. Ezt azonban nem teszem, mert hisz már három hete vagyok itt, és csak most vettem levelét, mely e rovatba szólit. Tehát irom a fürdői levelet : Siófok (Magyarország) 1901. augusztus 16. Mig csak ide nem értünk, folyton tanakodtunk a Mamával, hogy vájjon ne menjünk-e az idén Osztendébe (Az igazat megvallva, teljesen haszontalan szóbeszéd volt, mert a Papa egész idáig megváltotta a jegyünket, hogy sehol ki ne szállhassunk. Ezzel el akarta kerülni, hogy Székesfehérvárott a nagymamához t. i. az ö anyósához ne menjünk látogatóba.) Tehát miért tanakodtunk Osztendén ? Azért, mert ez úton megismerkedtünk egy Mágnással, valami Csenszky gróffal, ki somogyi birtokait ment megnézni, s aztán, mint mondta, Osztendébe megy. A mama félre hivott és figyelmeztetett. Hisz tudja szerkesztő úr, hogy a mamák szokszor és minden ok nélkül is »figyelmeztetnek«, hát még ha egy eleven gróffal kötünk ismeretséget az úton. A gróf feltűnően elegáns volt és a vakmerészelésig udvarolt nekem. A mama öt percekre át ment a szomszéd kabinba egy utazó beteges nőhöz. Magunkra hagyott kis időre, de lelkemre kötötte, hogy ne mondjam a grófnak, miszerint Siófokra megyünk, mert még azt hinné, hogy izraeliták vagyunk. Ez kétségtelen rosz benyomást szült volna, mert nevéről ítélve lengyel gróf, a lengyelek pedig nagyon ragaszkodnak hitükhöz. A mama gyakran behunyta a szemét egy pillanatra, és én tudom, hogy ilyenkor az én jövőmröl álmodik apró, tüneményes képeket. Szegény mama, de nagyon szeretne férjhez adni! Tudom, mint tűntek szeme elé soha nem valósuló ideálok. Már ö látta talán, amint én Esztergomban a »krinolin hidon« egy valóságos eleven és beszélő gróffal kerülgetem a dinnyehéjat vagy más, a »mi« publikumunk által el nem fogyasztott gyümölcs maradványokat. Tagadhatlan, a gróf, mint szokták mondani, »közeledett« és midön egyszer a mama kicsit elfordult, a nyakamon levő arany szivre célozva megjegyezte, hogy igen szép szivem van. Én mosolyogtam, mire megint kérdezte, hogy vájjon kit őrzök benne. Senkit, — mondtam, van ugyan egy arcképnek való hely benne, de még ki sem volt nyitva. Ezen csodálkozott és nézegette a szivén levő gyémántokat. Igaziak benne a drágakövek ? — kérdezte hamisan. Nem tudtam hamarosan, mit akar. Képletesen a szivemben levő érzelmekre célzott, vagy próbára tett, hogy parvenü módra nem fogok-e az árával dicsekedni. Ez utóbbi esetben talán kitalálta volna, hogy Siófokra megyünk, vagy naivnak tartott volna, tehát azt mondtam, hogy a szivemben még minden igaz drágakő. Épen a legélénkebb lett volna a diskurzus, midön egy nem is elegáns úr ment át a kabinon. Ez megzavarta a továbbiakat s a gróf a következő állomáson kiszállt, de azért csak beszéltünk Osztendéröl, mert még többen is ültek a kupéban, s mi nem zökkenhettünk ki szerepünkből. Igy értünk Siófokra, hol ha hegyek volnának, azt hinném, hogy Kovácspatakon vagyunk. A hőség rettenetes, egész nap a habokban vagyok. További élményeimet megírom. Tiszteli híve Márga. HIREK. * Yaszary Kolos bibornok hercegprímás az országos ünnepek alkalmából jelenleg Budapesten tartózkodik, melyek elmultával — miként értesülünk — székhelyére, Esztergomba szándékozik jönni és itt körülbelül szeptember közepéig fog tartózkodni. * Nagyboldogasszony napján az ünnepi sz. misét a bazilikában Boltizár József püspök, általános érseki helynök, a sz. beszédet pedig Dr. Csernoch János praelatus-kanonok mondotta. Hasonlókép O méltósága fogja végezni az istentiszteletet augusztus 18-án a király születés-napja alkalmával, valamint szt. István ünnepén is. * Személyi liirek. Dr. Walter Gyula praelatus-kanonok, hercegprimási irodaigazgató Marienbadból hazaérkezett és átvette az iroda vezetését. — Sujánszky Antal nagyprépost és Pellet József c. püspök fürdőzésükből hazaérkeztek. —Maszlaghy Ferenc praelatus Mária-Schutzba utazott. — Dr. Kohl Medárd püspök-kanonok a verebélyi templom szentelése után Tajna-Sárira ment a báró Révay-család látogatására, a honnét — mint halljuk — Nyitrára szándékozik menni, a nyitrai püspököt látogatni. — Dr. Klinda Teofil c. kanonok és titkár Budapestre távozott, részt leendő az ottani országos ünnepélyekben. * Zene a bazilikában. Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén, Haller gyönyörű caeciliánus miséje (d 11. sz. quinque vocum inaequalium) került előadásra a föszékesegyházban.