ESZTERGOM VI. évfolyam 1901
1901-08-18 / 34. szám
VI. évfolyam. E sztergom, 1901. augusztus 1 8. 3á. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Tisztul az ég. Esztergom, augusztus 17. (Dr. P.) Kánikula van. Be jó volna, ha tisztulna a levegő! Be jó volna, ha végig zúgna a hazán, a nemzet közéletén valami frissítő, élesztő, levegőt tisztító vihar, mely nem dönt, nem zúz, de megmozgat minden gallyat, minden levelet, s nyaka közé zúdítja a nyavalyás, álmos világnak az ébresztő, erösitö fürdőt! Zűrzavaros, ólmos s álmos a látóhatár; az emberek ásítoznak és unatkoznak ; csak a követjelöltek mozognak, hol szerényen, egymagukban, hol »forspontosan«, ki ökörrel, ki szamárral, ki pappal, ki csizmadiával. Mindenki várja, hogy mit csinál majd a »tisztult<( liberalizmus s mint tisztul majd ki a BáníTyéktól és Tiszáéktól. Mindenki várja, hogy mily purgáción megy majd át a Széli Kálmán pártja, mikor a liberális programm határozatlanságának révén e pártba belecsimpaszkodik boldog-boldogtalan, kinek egy szerelme, egy gondolata van ' s az a régi rendszer. Mindenki várja, hogy mily világosság gyúl ki majd a politikai zűrzavar megtisztítására, ha a liberális rémuralomnak messzevilágitó oszlopai egyesitik fényüket a Széli-féle liberalizmusnak szelidfényü mécsesével. Erre a nagy komédiára kíváncsi mindenki. S mikor itt kíváncsiskodunk s türelmetlenül szellőztetjük a közel jövőnek szürke fátyolát, a messze távol múltnak kékségéböl egy mezítlábas, de királyi alak jön felénk; megáll a nemzeti komédiának nagy, vásáros bódéja előtt, leszakítja a lengő nemzeti zászlóAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Látomás. Miért borult az esthomály Honom virányira, Mért sebzi népem jobbjait A fájdalom nyila? A nagy királyok nagy kora Mért tünt örökre el, Mért van, hogy völgyön s bérctetcn Csak pusztulás terem ? Mit ezredévig annyi kar Fáradva alkota, Miért hever romok között Nagy hírünk temploma ? .... Szivem tüzes lázban dobog Keblem piheg, zihál; Szememre éjsötéten ül Káprázatos homály. Távol s közel nincsen világ Nincs legkisebbke fény; Honnan, miként szerezzelek Megmentő szent remény ? Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. kat s ostort köt belőlük; fogja a zászlórudat s botnak használja, nem önmagának támaszára, hanem a zsibongó népnek s a szereplő komédiásoknak hátára, s rendet csinál. Szétveri a szédelgőket s kijózanítja az elámítottakat. A kijózanodott nép pedig kerekre nyilt szemmel néz s látja maga előtt szent Istvánt, az alázatos lelkű és mezítlábas, de apostoli s höslelkü királyt; homlokához kap s eldobja magától a szembekötö fátyolt, melyet raffinált gyanúsításokból s rágalmakból szőttek szemeire ellenséges kezek, s arra veszi útját, hol tiszta, haj hatatlan elvek s meleg fajszeretet élnek. Ez már volna levegő- és közélet-tisztulás, s a nemzet egyetlen, határozott lépéssel lelépne arról a kálváriás keresztútról, melyen porkolábok s farizeusok vonszoljak a szenvedő nemzetet. Pedig hát oly nehéz-e fölnyitni a bágyadt szemeket s kidörzsölni belőlük a szólamok igézetét*? Oly nehéz-e eligazodni azon, hogy hol, merre van az igazság s a javitás?! A szemem megakad a szent király mezítelen lábán s fénysugaras fején. A fénysugaras fej jelenti az örök eszméket s a verőfényes elveket s a mezítelen láb jelenti a föld népével való közösséget. Mi e kettőt valljuk. Mi áll ezzel szemben? A tisztességes liberálisok ezzel szemben határozatlan gumielveket, nemzetközi, kozmopolita szólamokat hangoztatnak; a tisztességtelenek pedig a gyanúsítás, rágalmazás homályát borítják a közönségre, s egyre reakcióval és ultramonMig igy a kétség kínjai Vak éjbe hajtanak, Miként a villám megjelen Egy glóriás alak. Nagy szóra nyílnak ajkai, Az égre int keze : »Az Úrral alkotám e hont Nem áll meg csak Vele!« Hallgasd magyar, hallgasd tehát Honalkotód szavát, Hisz árulóid, gyilkosid Sokáig hallgatád. E szót harsogja bérctetö, Ezt zengje völgy, halom, S ébredjen tespedő szived Az áldott hangokon. Csak vissza, vissza nemzetem, Az ősök szent nyomán, S tégy esküt szentet és nagyot Az oltár zsámolyán. Tégy esküt, hogy mig életed A sírgödörbe lép, El nem hagyod, el nem hagyod Szent István Istenét. Ozoray István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. tanizmussal dolgoznak, ijesztenek és rémítenek ; zavarják a vizet s a kedélyeket. Ök nem írnak, hanem mázolnak, kezükben a nyomdafesték festékes bögrévé lesz s világosság helyett sötétséget árasztanak. Ezektől nem tisztul a politikai légkör. De ott van még a mezítelen láb, mely az alázatos leereszkedésnek, a föld népével való közösségnek, a szenvedélyes fajszeretetnek kifejezése. Szent István király éji zarándokútjain alázatból szeretett mezítláb járni, járni úgy, mint ahogy a nép jár, s az ilyen alázatos, bár királyi léleknek nem esett azután nehezére érezni is úgy, mint ahogy a nép érez; érezni, szenvedni s küzködni a néppel! Szívesen elismerem azt a csekély politikai megtisztulást, mely az új kormányzathoz fűződik, s mely kivált az agrárpolitikának némi érvényesülése volt. De ha ez irányban fekszik a politikai megtisztulás, ugyan remélhetünk-e sokat a jövőnek liberalizmusától, melynek valóságos kínszenvedését épp az agrár-politika képezi ? remélhetünk-e lényeges javulást attól a politikai párttól, melybe belevonulnak a gazdasági egyenlőtlenségnek védői, a destruktív irányzatnak kalózkodó lovagjai, kik minden áron megakarják akasztani a magyar gazdasági életnek ezt a kiindulását s a gazdasági politikának ez irányzatát? Ott nem látunk érzést, részvétet, fajszeretet; ott nem törődnek a néppel s a szegénység szenvedéseivel; ha azon a párton, keres valaki lábat, megtalálja azt is, de nem a földet taposó, gyalogos mezitlábat, hanem a lólábat! A lóláb, az kilátszik mindenhol '> Egy poéta levele. Asszonyom ! Szép ! Mi tagadás, angyali szép, de fönségesen diszkrét, méltóságosan zárkózott ön aszszonyom. Mikor először megláttam, elbűvölt a tekintete, jótékony kinba ringott a lelkem és vágytam, ugy vágytam a szenvedést, hogy lássa beteges lázban égő szememből, hogy kiértse lemondó mosolygásomból azt, amit szivemben rejtek mélyen, örökre, a szenvedést, a kint: egy egész Golgotát. Mindezeket látja ön asszonyom, és mindezekre egykedvű eleganciával mosolyog, mikor szemben jön velem. Mosolyog, mert ez elegáns, ez feltűnően jóláll azon a szép, angyali szép arcán. És ez a mosoly az én világom; az én menyországom; az én üdvösségem. Mert poéta ember vagyok; mert ideált keresek, szerelmet, örök, fájdalomteli szerelmet, amiben elég a lelkem, a mi kínpadra vonszolja a szivemet. Mert érteni akarom az embert megdöntő hatalmas eröt, a szenvedést,. .. ezért lesem órák hosszát semmitmondó mosolygását. És ha szivembe nyilai szemének a sugara, az a mosoly . . . Istenem! Halálra kinoz és mégis olyan édes, oly kellemes . . .
