ESZTERGOM VI. évfolyam 1901
1901-08-11 / 33. szám
hogy a jelentkező védhimlövel másodszor is be van oltva. Azok a jelentkezők, a kik nem közvetlenül a középiskolából szándékoznak az intézetbe lépni s iskolai tanulmányaikat legalább egy félévvel előbb megszakították: erkölcsi bizonyítványt is tartoznak előmutatni. A lefizetendő dijak: felvételi vizsgálat dija 6 korona, beiratási dij 4 korona, szertári biztosíték 6 korona. — A tandíj félévenként 20 korona. — Az intézet igazgatósága készséggel ad bővebb felvilágosítást. Az igazgatóság. * Szenes József mücukrász Esztergom, Lörinc-utca, takarékpénztár uj bérpalotájában. Ajánlja Kugler-sütemény, torta és fagylalt különlegességeit a legmodernebb formákban és legfinomabb kivitelben. — A hires Delicieux-torta, mely a milleniumi kiállításon a cukrászati cikkek közt az első dijat nyerte, 2 koronáért naponta frissen kapható, vidékre 2 kor. 40 fillér beküldése mellett bérmentve küldetik. * Öngyilkosság vagy baleset % Ez a kérdés foglalkoztatja most Táth község lakosságát, hol f. hó 5-én Ekstein Mór gabonakereskedő Blehó János nevü kocsisa a Dunába ment fürödni és azóta nem tért vissza. Az öngyilkosság valószínűsége mellett szól, hogy Blehó több barátjától elbúcsúzott, és a reábízott dolgokat mind rendbe rakta, hogy könnyen megtalálják. * Balesetek. Dömösön a budapesti Roheimcég iparvasut építésénél f. hó 3-án Simon Károly és Luigi Giovannó munkások kőfejtés közben súlyosabb sérülést szenvedtek. — Ugyancsak Dömösön f. hó 2-án Molnár János kötörö munkás 4 éves Pali nevü fiát Szabó Lajos dömösi lakos kocsija elgázolta. — Ács István helybeli gazda f. hó 3-án követ szállított s kocsiján 15 mázsa teher volt. O maga a kocsi tetején ült, de midön le akart szállni, oly szerencsétlenül ugrott, hogy egyik lába a kerekek alá került és eltörött. Az első segélyt Simonyi Adolf dr. nyújtotta a boldogtalan embernek. Esztergom 1848—49-ben. (7) April 27-én ismét gyűlésre sereglett Esztergom város közönsége, még pedig oly nagy számmal, hogy Bottyán ősi palotájának tanácsterme ismét szűknek bizonyult, tehát a városház udvarán helyezkedtek el. E közgyűlés főtárgyát az elnökválasztás képezte, mely mint láttuk, a legutóbbi közgyűlésen oly konfúziót idézett elö. Miután a belügyministernek ide vonatkozó rendelete felolvastatott, Takács István polgármester saját véleményét nyíltan kijelentvén, részéről az elnöki tisztre legalkalmasabbnak Besze Jánost tartotta, és ezt a közgyűlésnek is figyelmébe ajánlotta, — ez értelemben szólottak még többen a tanács és választott polgárság köréből. Leipolder József tanácsnok kijelenté, hogy a választmány nagy része szinte Beszét kivánja elnöknek, mire a jelenvoltak harsány, kitörő örömére Besze János minden ellentmondás nélkül elnöknek megválasztatott. Besze János szép szavakkal köszönte meg polgártársainak ezen szép bizalmát és megesküdött, hogy pártatlan és igazságos lesz eljárásában, hü tolmácsolója a többség akaratának s minden munkájával a város közjavát fogja előmozdítani. — Ezután a választók összeírására küldöttséget választottak és a tisztújítás máj. 22-ére tüzetett ki, Besze János kívánatára pedig még minden tisztviselőnek meghagyatott, hogy a tiszti választásokig minden tárgyról, mely kezelése alatt áll, körülményes jelentést tegyen, mert különben azon tisztviselő, ki hátramaradásban van, a választásoknál nem fog jelöltetni. Ezután a közgyűlés még több miniszteri rendeletet olvastatott fel, és a sokaság az új elnök éljenzése között szétoszlott. Besze János ügyvéd népszerűségét, mely, mint látjuk, ily szép módon nyilatkozott meg, rendületlen hazafiságának és kiváló szónoki tehetségének köszönhette. Ezeken felül páratlan egyenes jelleme, kiváló politikai éleslátása helyezték öt a polgárság fölébe. Résztvett minden mozgalomban, mely a haza jobb sorsát célozta, s ott szóval és tettel kivette a maga részét a küzdelemből, s igy alkalmasabb embert már aligha választhatott volna a polgárság a fontos szerepre. April 30-án a vármegye közbenjöttével hármas ünnepet ült Esztergom városa, »Fenyes ünnepet, a milyet még soha . . . irja Maiina János jegyzeteiben. Esztergom város polgárai mindig a haladás zászlaja alatt küzdöttek, tehát akkor sem maradhattak el, midön a haza újjászületésének ünnepélyét ülte. A haza szabadságát célzó eszmék megtestesültek, a hazafiak lelkesen gondoltak a most már bekövetkezendő szép napokra, örömárban úszott az egész ország, ebben Esztergom is. April 30-ika volt a király születése napja, melyet évente ünnepelni szokott úgy a megye, mint a város; ez évben azonban sokkal nagyobb fénynyel akarták e napot megünnepelni, s azért közös elhatározással e napra tették az összes nemzetőrség felesketését, valamint a nemzeti átalakulás szerencsés végbemenetele alkalmából tartandó hálaünnepet. E napon tehát ugy a megye, mint a város tisztikara teljes díszben vonult fel a városház előtti főtérre, a hol a városi, a sz.-tamási, érsekvárosi, sz.-györgymezei és párkányi nemzetőrség századonként már fel volt állítva. A megyebeli községek elöljárói és lakosai is nagy számmal jöttek be az ünnepélyre, mely a tér közepén emelt diszes sátor alatt tartott hálaadó istentisztelettel kezdődött. Ezután több szónok méltatta a nap jelentőségét, végül pedig az ünnepély koronájául az összes nemzetőrség felesküdött, hogy hazájáért és királyáért bármely órában kész életét és vagyonát feláldozni. Az eskütétel után a jelen volt óriási néptömeg a nemzetőröket megéljenezte. Este a várost fényesen kivilágították, s a polgárság ez örömlángok fényénél csoportokban, vigadozva járta be az utcákat a nemzetörséggel együtt." 1 ) Fegyverkezés. Mig Esztergomban lelkesedve ünnepelték a haza szerencsés átalakulását, és hálaadó istentiszteletet tartottak, hogy a nagy reformokat békésen, minden zavar és vérontás nélkül elértük, ez alatt délen a nemzetiségek bujtogatva a bécsi irányadó körök ügynökei által, ijesztően mozgolódtak, és nyilt állást foglaltak az új alkotmányos kormány ellen. E mozgalmak hire maga megadta a feleletet Esztergom közönségének a kormányhoz intézett azon fennebb emiitett kérdésére, hogy miért van délen oly sok rendes katonaság felállítva. Bár lett volna ott több katona saját véreinkből, talán akkor megakadályozható lett volna azon rettenetes vérengzés, a mi csak ezután következett. Az ország magyar részeiről állított sorkatonaság a külföldi harctereken és állomásokon volt lekötve, mig Magyarország területén, s kivált a nyugtalankodó nemzetiségek lakta vidékeken csupa ellenséges érzelmű idegen ezred állomásozott. A katonaság semmit nem tett a magyar érdekek megóvására, és alig várta az alkalmat, hogy a fellázadt csordával együtt támadja meg a védtelen magyar nemzetet. Horvátország nyilt pártütésének vészhire épen azon napon járta be az országot, midön Esztergom és a többi városok hálaimát rebegtek az ég Urához nemzeti ügyünk jobbrafordultáért. Már másnap eljutott az ijesztő hir Esztergomba is. A kitörő öröm, mely e város lakosainak keblét eltöltötte, melylyel ünnepelt, most hirtelen szomorúságra változott. A hir oly lesújtó volt, hogy eleinte nem akartak hitelt adni valódiságának, s e miatt úgy a megye, mint a város részéről egyesek a legközelebbi gőzhajón Pestre mentek, hogy ott az ország szivében mindent leplezetlen igazságában tudjanak meg, s ez iránt a népet felvilágosíthassák. Ez időben érkezett Pestre az erdélyi rendek 14 tagú küldöttsége is, mely az unió véghezvitelét volt megsürgetendő. Ezen küldöttséget a már akkor szemevilágát vesztett Wesselényi Miklós báró vezette s ezek is Pesten értesültek Jellasich vakmerő pártütéséröl, habár Erdélyben az oláhok már feltűnt mozgalma is a horvát bán fellépésére támaszkodott. Ezen küldöttség, mintha a mindenható erők különös intézkedéséből hirtelen más cél elérését tűzte volna maga elé, hangadója lett oly eszmének, mely keretébe vonta aztán nemcsak Esztergomot, de az egész hazát. Ugyanis e küldöttség tiszteletére a »Radikal Körben« adott lakomán br. Wesselényi a legfrisebb benyomások alatt mondta azon történeti nevezetességű pohárköszöntöt, melyben fegyverre szólítja a hazát, s megadta eszméjét a magyar önálló honvédseregnek : 1 ) Ezen ünnepséget Kőrösy »Esztergom« cimű munkájában tévesen 25-ére teszi, mig a város levéltárában levő tanácsjegyzőkönyv és a »Pesti Hirlap« 1848 május 6-iki száma, de Maiina János ugyan töredékes, de egykorú jegyzetei is az általam jelzett dátum mellett bizonyítanak. »Fegyverre polgártársak! Elszánt ember kevés is sokat tehet. Engem a balsors megfosztott attól, hogy zászlót ragadva fölkereshessem a helyet, hol legtöbb a veszély és legméltóbb a küzdés. De igy is nemzetünknek néhány ellenségét fojtandja meg ez izmos két kar, mielőtt honomnak még szabad földén elvérzem. Elet vagy enyészet vár-e nemzetünkre? — Isten kezében áll; de a mi kezünkben van becsületünk és a nemzet becsülete. Azért éljünk, vagy haljunk, de magyarok és szabadok véglehelletünkig. Poharamat a független és szabad magyar hazára ürítem! « Igy végezte szavait a nagy erejű nemes báró s e beszéd szülte meg a radikal körnek a miniszterekhez intézett azon feliratát, melyből azok a magyar hadsereg felállításához az eszmét nyerték. Ezek történtek akkor, midön Esztergom örömárban úszott, s ez hü képe az akkori viszonyok változásainak, az események gyors, egymást megelőzni iparkodó kergetödzésének. Ezen hirek máj. 1-én bejárták a várost s az ugyanazon nap tartott megyei törvényhirdető közgyűlésen általános szóbeszéd tárgyát képezték s nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a gyűlés a már szokott nyugodt hangulatából kizökkent, s a megye székházában izgatott hangok, beszédek hangzottak el. (Folytatjuk.) Irodalom és művészet. „Praeorator" és „Litániáskönyv." E napokban hagyta el a sajtót egy hézagpótló mü, a »Litániásköny v.« Németh József beöi plébános állította össze nagy gonddal a györmegyei csepregi alesperesi kerület megbízásából. (Ára szép vászonkötésben 3 korona 60 fillér.) Megyénkben már félévvel előbb látott napvilágot egy hasonló célú munka: a „Praeorator" ; alkalomszerűnek találom, hogy most a két egyirányú munkáról egybevetöleg szóljak. Régi óhajtásnak kívánt a »Praeorator« eleget tenni, midön a különféle alkalmakkor, de főleg a délutáni istenitiszteleken előimádkozó papnak alkalmas és szabatos imádságokat kivánt nyújtani. Már nagyon is kellett egy ily irányú könyv, mely felölelje mindazt, ami a közös istenitisztelet egyöntetű és épületes végzésére szükséges. Hisz e tekintetben oly nagy az eltérés, hogy elmondhatjuk : ahány templom, annyi szokás. örömmel üdvözöltem tehát a »Praeoratort« s mielőbb siettem azt megszerezni. De alig lapoztam át, , csakhamar lelohadt lelkesedésem. Sajnálattal kellett látnom, hogy csak félmunkát végzett annak összeállítója. Ismét ott vagyunk, ahol voltunk. Mert mit is vártunk a »Praeorator«-tól? Azt, hogy lehetőleg mind magában foglalja, amit a papnak ittott előimádkoznia szükséges; hogy ne kelljen az istenitiszteletet végző papnak majd egy, majd más imádságos könyvből elöböngésznie az alkalomnak megfelelő imádságot, s itt-ott 2—3 imádságos könyvet is elöcipeltetnie. Segitett-e ezen a bajon a »Praeorator«? Sajnos, nem! Alig kezdtük használni a karácsonyra megjelent müvet, máris az ó-év estéjén, majd az uj-év elején a »Praeorator« mellé a » Statuta«-kat is elő kellett hozatni, hogy abból a szép hálaimát, s az uj-évi felajánló, szívhez szóló imádságot elimádkozhassuk. Mert azt csak mindenki tapasztalhatta, hogy a nép vallásos buzgalma szívesen veszi, söt elvárja papjától, hogy ünnepélyes alkalmakkor ö imádkozzék neki elö a napnak jelentőségét hiven kidomborító szabatos imádságokat. Az ily könyörgések sokszor nagyobb hatással vannak az ájtatoskodók lelkére, mint a szentbeszédek. Azután kérem, átaljában szólva, az is nagy baja sokszor közös imádságainknak, hogy nagyon idegen hangzású kifejezéseket találunk azokban. Emlékszünk még reá, hogy midön a kismisék után előimádkozandó könyörgések első magyar fordításban kiadattak, ezek magyartalansága oly visszatetszést keltett mindenfelé, hogy csakhamar egy jobb fordítással kellett azokat pótolni. Majd a régi nyelvkincsekböl elöböngészett, de ma már nem használatos szólásmódokkal akartak a hívőknek kedveskedni; de a nép ezeket sem veszi szívesen, mert ami elütöen hangzik az ö közönségesen használt nyelvezetétől, az sérti hallását. Kívánatos, hogy az ily közimák népszerű, helyes nyelvezettel legyenek mindig szerkesztve, ne
