ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-08-11 / 33. szám

Gondviselést dicsőségesen uralkodó pápánk jólétéért. A bíboros helynök elrendelte, hogy a szent misében az ő szentségeért mondandó imák erre a szándékra mondassanak, nemkülömben minden templomban a szent olvasó után az »Oremus pro pontince nostro Leone : Dominus conservet Eum« kezdetű ima mondassék. Valóban megható a római templomokban az ájtatos sokaság imáit hallani, melyek a pápa hosszú életéért, boldogságáért és dicsőséges uralkodásáért emelkednek a magasba. E célból azonkívül f. hó 9-én a helynök ur ö fömagassága külön ájtatosságot tartatott a római szent Ignácz templomban, melyre Rómának minden kath. iskoláját meghívta. O maga mondotta a szent misét és számos hívőnek osztotta ki az élet kenyerét. Legyen ezen ünnepségek fénypontja, melyben testvér a testvérrel vetekedve mintegy ajándékul hozza a szentséges atyának legszebb ajándékát, szive ájtatosságát. Hogy pedig a szentséges atya szivének édes vigasztalást szerezzünk, egy ujabb tervét óhajtanok megvalósítani, melynek létesítése végett mindazok jó szivéhez és nagylelkűségéhez fordulunk, akik e szent célra közremunkálkodni óhajtanak. I. Kell, hogy kivétel nélkül minden ker. kath. ember szeretettel és ragaszkodással viseltessék a római pápa székesegyháza a lateráni szt. János Bazilika iránt, melynek tetőzete elkerülhetlen javításokra szorul. Ki lépett be hivő lélekkel a szentélybe és nem érezte magát elragadtatva annyira, hogy Konstantin bazilikájának a világ összes templomai anyjának és fejének emléke lelkéből soha ki ne törlődjék? A szent-Ferenc-rend négy rendfőnöke e célra alamizsnaadásra kérte föl a harmadik rend tagjait. Bizunk benne, hogy szt. Ferenc harmadik rendjének fiai nem késnek az Isten dicsőségére emelt e nagyszerű építmény ékesitésére sietni, hogy ezáltal örömet szerezzenek a szentséges atyának, kinek annyira szivén fekszik, hogy ez a bazilika, melyet már III. Ince pápa assisi szent Ferenc vállain szemlélt, fényben, pompában és ékességben ragyogjon az Összegyház dicsőségére. Az összes egyházmegyék föpásztorait fölkérjük majd, hívják föl papjaik jó szivét arra, hogy kiki egy szent miséje alamizsnáját erre a célra áldozza. A főtisztelendő papság a felajána késő órákban bandukolt az öreg ellen konspirációt tervezet triumvirátus meglehetős borközi hangulatban haza felé ... A stácinak különben valamelyes megkapó ötlete támadhatott, mert az eléggé barátságos 36°-os estén kedélyesen dörzsölgette a kezét ... Másnap találkoztak. — Hová, hová Demikém ? —• Vásárra, ha ugyan megyek. — Lovakért, nemde ? — De milyenekért, gyerek ! — Valami jó vérű lovat csak nem bizol a »proletár« kocsishadra. Rendelek sürgönyileg jó kocsit a lovaknak s legjobb lesz, ha te is velük mégysz. Igy biztosítva vagy minden baj ellen. Tüzes angoloknál könnyű a lábtörés, a vasút meg nem szavatol. — Megölellek szentem; — tört ki a lelkesedés az Öregből, — pompás gondolat. Előre is köszönöm. Vásár után küldök egy-két »füstmosó«-t! Szervusz ! Megrázogatta barátságosan a stáci kezét s elköszönt. Ez meg sunyi szemmel fordult be az irodába, a hol nemsokára a monoton klappolást kacaj nyomta el . . . Szerették volna mindannyian — legalább is a waggon ablakán bekukkantva szemlélni az öreg nem szokott, lovaiért áldozott (mert a magyar dzsentri sokra képes a lóért) keserves utazását ... Várták is Demetert a vásárról ! O nem jött ugyan, de a lovászgyerek egy ákum-bákumos levelet hozott másnap a főnöknek, a ki a fenomenális siker teljes tudatában lelkesedéssel olvasta a következendöket: lott alamizsnát a föpásztorhoz juttatja, ki a helynök ur ö fömagassága utján ö szentsége lábaihoz helyezi. II. Külön felhívások fognak küldetni az apácáknak, női nevelőintézeteknek és mindazoknak, kik a szegény templomok számára egyházi ruhákat készítenek, hogy ez évben az egyházi ruhákat nagyobb számban készíteni szíveskedjenek, hogy igy a szegény templomok számára több jusson elosztásra, az istentisztelet fényének emelésére. Nagy vigasztalás lenne a szentséges atyára nézve, ha a neki felajánlott egyházi készleteket az O nevében a szegény templomoknak kioszthatnák, és ez által örömet szereznének a legméltóságosabb Oltáriszentségben rejlő édes Jézusnak. III. A jövö évi április felében a kath. világ nagy zarándoklatra készül az apostolok sírjához és a szentatya lábaihoz. Róma a világegyház fiaihoz intézi hivó szózatát, hogy minél többen vegyenek részt ezen a világünnepélyen. Rajta tehát mindnyájan, kik tehetősek és befolyásosak vagytok, járuljatok hozzá, hogy a Krisztus helytartójának, a vatikáni Aggastyának szánt fiúi hódolat minél fényesebben sikerüljön; különösen pedig azok vegyenek részt, kik társadalmi állásuk és vagyonuknál fogva Istennek többel tartoznak, mint mások. IV. E szomorú időkben legyen a Péterfillér, több, mint egyszerű könyöradomány, legyen valóságos tartozása, adója a kath. népnek, hogy Krisztus mindenéből kifosztott helytartója könynyebben viselhesse ama nagy kiadásokat, melyek már csak a külföldi missiók fentartására és gyarapításával is vállaira nehezednek és hogy igy a kath. hivek is közremunkálkodjanak szent hitünk terjesztésében. A közelgő ünnepi évben legyenek a katholikusok is a rendesnél bökezüebbek közös atyjuk, a római pápa iránt és a hivők sugallta adományt legyenek szívesek az illető püspök úrhoz juttatni. A püspök urak pedig a római rendező-bizottság utján a bíboros helynöknek, vagy személyesen a szentséges atyának mutatják be a nevezett adományokat. V. A kath. érdekeket védő római Primariaegyesület különös ünnepségekről gondoskodik majd Rómában. Ily különös ünnepségeket ajánl a hely és idő körülményeihez képest az egyes egyházmegyékben is azon vállalatok előmozdítására, melyek a hivek lelkében és szivében az »Köszönöm a figyelmet: »ökörtöl lotanacs«. Csakhogy darabokban nem liferáltak haza . . . Pipám csutorája a rázkódástól csaknem a fogam fehérjét hagyatta ott velem. Se' leülni, se' állani. Dühömben majd a lovászgyerekeket dobáltam ki ábécérendben. Perjésnél tovább nem álltam ki már. Inkább a lovak vesszenek, mint én. A mi a »füstmosót« illeti: kapsz — kancsukát. Téves nézetem megváltozott: ezek mártírok, ti vagytok az urak, dehogy — a prole.tárok. Jobb erkölcsöket! stb.« Megtörtelek ezzel a kis utazással — öreg dió — fejezte be a megjegyzések sorozatát a stáci. ... Jó ideig nem mert ugyan az öreg szeme elé kerülni, de azóta, hogy megbékült, a kivedlett reformátor gyakran beszél a közlekedésügy mártírjairól . . . * Ilyen testet-lelket ölő forróságban nincs nagyobb passzióm, mint a lapokat olvasva böngészni ä híreket, csak azért, hogy a közlekedésügy éber őreinek én is tehessek egy kis viszontszolgálatot, ha mással nem, legalább azzal az Örvendetes hírrel, hogy akadt egy maecenás, a ki az ő javukat is szivén viseli; mert a fejemet adom arra, hogy az öreg nemes Litkey testamentuma a vasutasok amúgy is mozgalmas életében szivet megmozgató Örömet szül : egy nagylelkű alapítvány alakjában . . . . . . De a gőz és a füst századában a stílszerűség adja tollamra azt a szivetszoritó csüggedést is: vájjon a szerkesztő ur nem füstöl-e ki értesítésemmel ? Lacsny Ferenc. igazi krisztusi szeretetet növelni leginkább alkalmasak. Oh Romának és a kath. világnak hivei ! Iparkodjatok lelketek egész hevével e meghívást követni. Minél jobban távolodik a világ Krisztus Helytartójától, annál többet szenved; minél jobban közeledik Hozzá, annál bővebben részesül Krisztus kegyelmének ajándékában. Ünnepségeinkkel XIII. Leo pápaságának 25 éves jubileumát óhajtjuk megünnepelni. Bár vezetné vissza ájtatosságunk fönsége és komolysága eltévedt testvéreinket ahhoz, ki e földön a mennyország kulcsait hordozza. Áldja meg a jó Isten a mi egyetértésünket e vállalat megvalósításában és engedje, hogy meghozza a várva-várt gyümölcsét, a hitélet föllendülését. Kelt Rómában, Űrnapján, 1901. Pespighi Péter, bíboros, helynök, az ünnepi bizottság elnöke, és mások, kik az elnökség és igazgatóság tagjai. Színházainkról. Korunk legnagyobb nevelője a korszellem. O tetőzi be a munkát, melyet a modern paedagogia az iskolákban megkezd. E nevelő a szabadelvüség és felvilágosultság zászlaját lobogtatva, varázserővel gyűjti maga köré a tanítványok ezreit, millióit. Tantermei a színházak, sör- és borcsarnokok, kaszinók, szabadkőműves páholy és parlamentek. Tankönyvei a pogányszellemü lapok, erkölcstelen regények, politikai irányú, szépirodalmi müvek, költemények és az Isten-eszmét gúnyoló természettudományi és főleg bölcseleti könyvek. Serény munkálkodását korlátlanul űzheti e hamis nevelő a szabadsajtó aegise alatt. Az állami közegek, melyek pedig a legkisebb gyanús harasztzörgést is államveszélyesnek tartják, e nevelő pusztító garázdálkodásával szemben nem gyakorolják föfelügyeleti jogukat, söt megfoghatatlan módon még útját egyengetik. Csak akkor jajdulnak fel, akkor kapkodnak fühöz-fához, mikor a gonosz nevelő tanítványai szerzett tudományukból nyilvánosan practice vizsgálatot tesznek: midőn a miniszterelnök palotáját ostrom alá veszik, a fejedelmek szivére gyilkot irányoznak, vagy »sérthetetlen« személyöket megserétezik. Lássuk csak, hogy korunk legnagyobb nevelője a korszellem, miként működik a színházakban. A pogány Róma rabszolga népe testi és lelki igényeinek kielégítéséül nem kért mást, mint: »panem et circenses«, kenyeret és véres színjátékot. A mai kor fehér rabszolgái sem kivannak mást, mint vér- és idegizgató jeleneteket. Ezen célra pedig legjobban megfelelnek a színházak. Szaporodik is a színházak száma rohamosan. A mit egykor Plutarch állított a vallásról t. i. hogy inkább létezhetik város falak, házak, nap nélkül, mint vallás nélkül, azt ma szórói-szóra elmondhatjuk a színházról. Mert nélküle csakugyan alig található város. Az a kérdés azonban, hogy örüljünk-e, vagy szomorkodjunk e miatt? Vájjon a színház hasznos-e, vagy veszélyes ? Színházaink hajdan hazafias hivatást teljesítettek. Ezek voltak hivatva a magyar nyelv tiszteletét erősíteni, nemzetiségünk fönmaradásába vetett hitet föntartani és minél mélyebben meggyökereztetni. Ma ezeket nem tekinthetjük a színházak hivatásának. És pedig azért nem, mert a színházak már nem az erény és honszeretet melegágyai. A színházak mai szervezetükben, eredeti céljukat tekintve épen ellenkező irányban működnek: nem épitenek de rombolnak, nem nevelő intézetek, hanem büntanyák. Ma a színház, mint Bonald francia iró megjegyzé: »finomitja a modort, a társalgást; rontja az erkölcsiséget.« Hallgassunk csak meg néhány tekintélyt, miként vélekednek a színházról: Racine János, az első rangú drámaíró annyira megutálta a színházat, a színműírási s minden vele járó dicsőséget, hogy 38 éves korában (1677.) teljesen félre vonult s családja körében, mint példányszerü