ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-07-28 / 31. szám

egyház érdekeit védő képviselők, köztapasztalat szerint semmit sem ér. A kormány pártkérdéssé nyilvánítja az érdekeinket közel érintő ügyet s ez előtt minden képviselőnek meg kell hajolnia. Láttuk az egyházpolitika tárgyalásánál ; még a secessio sem használt. Elmúlván a fergeteg, amely a liberális pártban való maradásukat lehetetlenné tette, szépen bevonultak a »Lloyd-klub« termeibe. E tekintetben legfölebb az Ugron-párt egyes embereiben lehetne megbízni; de ezeknek a helyzete sem könnyű, miután azok is radikálisoktól vannak körülvéve. Feltétlenül szükséges ennélfogva egy önálló, a többiektől független párt, amely általában a keresztény és a katholikus érdekek védelmét tűzte ki zászlajára. Csak egy ilyen párt kény szeritheti a kormányt, hogy a katholikus autonómia kérdésében is igazságosabb álláspontra helyezkedjék. Ha pedig valakinek nincs Ínyére, »a felszínen levő katholikus politika«, iparkodjék másnak parlamenti képviselőket szerezni, ha célt akar érni, mert azzal, hogy minden párton legyenek ügyünket jóakaratúlag elbíráló képviselők, a múltban tett szomorú tapasztalatok után, semmi célt sem fog elérni. — Zsidó foolondgoinha. A Magyar Hírlapnak és a kiadásában megjelenő Friss Újságnak zsidai tudvalevőleg ketté váltak. Egyik részök, követvén őseiknek kivonulását Egyptomból, szintén megcselekedte az exodust, mert összeveszvén a koncon, kivonult. De azért maradtak még elegen ahhoz, hogy minden alkalommal egyet rúgjanak a katholikus egyházon és annak papjain. Kimutatták a legközelebb lefolyt privigyei választás alkalmával. Valóságos tajtékzó dühhel neki estek a katholikus papoknak azért, hogy éltek alkotmányos jogukkal s maguk is a néppárti jelöltre szavaztak és híveiket is őrizték, hogy a zsidó kortesek hálójába ne essenek. Ezért természetétesen magukra vonták a zsidók haragját. De nemcsak ők, hanem a kispapok is kikaptak. Ott voltak szerintök a budapesti központi papnöveldének növendékei, a bécsi pázmániták, de még hozzá az esztergomi papnöveldének növendékei ís. Különös dolog, hogy sem a nyitrai, sem a besztercebányai növendékpapok nem voltak ott. Ennyi hazugságot nem szegyeinek a türelmes papirosra leírni. Természetesen mindezeket odadirigálták az Ott álltak az ablak mellett és a poéta gyöngéden ráncigálta Mócikának ujas részét. — Ugyan, jöjjön már Mócikám! ... ha szeret, hát mért nem jön ? — Még ráérünk ... én nem akarok férjhez menni! — De ha én akarom ? — Akkor juszt se! — És ha kérem ? — Akkor igen. És mentek kézenfogva a papa elé, a ki lelkes bur-barát volt és a háború kiütése óta búr kalapot, Krüger szakált és fogai közt füstölgő pipát viselt. Épen újságot olvasott hatalmas bőrszékében és a közeledő fiatalok elé hatalmas füstfelhöt pöffentett. Mócika köhécselni kezdett a füsttől, a barna fiu pedig fuldokló hangon kezdett valami ékes szónoklatba, de elcsuklott, tehát hüvelykujjával vállán át, a háta mögött álló leánykára mutogatva egyszerűbben szólt: — Szeretjük egymást . . . A papa erre letette az újságot köszvényes térdeire és pápaszeme fölött kukucskálva, sokáig figyelte az ifjút, majd leakasztotta füleiről az illető papnöveldék elöljárói és tanárai, csak a nyitraiak és besztercebányaiak nem, a kik pedig közelebb voltak a választás színhelyéhez. A szélrózsa minden irányában szünidőn levő kispapokat ott látta a hazug riporter, csak a zsidókat nem látta ott, mert ezek odahaza ültek és tétlenül nézték a választást. Hát csak hazudjanak, de ne gondolják, hogy ha a hatalmukba kerített Judapesten a keresztény nép hallgatagon türi is folytonos rágalmaikat, hogy a vidék is úgy gondolkodik. Nem, a vidéken máskép Ítélik meg a dolgot. Itt a keresztény nép megbotránkozik ezeken a folytonos durva támadásokon és rágalmakon, a katholikus papság pedig megjegyzi magának ezt a különös felebaráti szeretetet. Hát csak tovább igy, legalább azoknak szemei is kinyiinak, akik eddig látni nem akartak. Áll ez különben nemcsak a jelzett lapról, hanem a katholikus papok körül settenkedő P. Lloydról s kollégáiról is, akik ez alkalommal is kimutatták, hogy hazugság nélkül irni sem tudnak. Törvényhatóságunk figyelmébe. (

Jf

*#) A létért való heves küzdelemben az emberek között sok igazságtalanság tö;ténik, ha a jogot és méltányosságot az emberi szenvedélyek : a személyes ellenszenv vagy rokonszenv kelleténél nagyobb mértékben befolyásolják. Az ellenszenv mindent sötét szemüvegen tekint, szeretetlenül fontolgat és a boszu színezetétől soha sem ment következtetésre sarkal. Nyomában visszavonás születik, mely később, ha a torzszülött felcseperedett, első sorban a tisztességnek üzeni meg a háborút. A vesztes mindig a közügy, a polgárok közjava. A rokonszenv vak, sokszor ostoba. Vak, mert csak az embert nézi, cselekedeteivel vajmi keveset bíbelődik. Ostoba, mert nem tud odáig felemelkedni, hogy: „A vágyak az észnek engedelmeskedjenek.

1

' A rokonszenv tövében nőnek nagygyá a tucat emberek, kik mint a Nabukodonosor által álomban látott képszobrok, a közügyek terén rettenetesek lesznek. Sokan azt gondolják, hogy az ilyenek feje az elme-él finom szinaranyából van, mellök és karjaik hamisítatlan ezüst, lábszáraik vasból valók, melyek egyedül a közügyekért fáradoznak, kimerülni soha sem képesek; a lábtö azonban térdig részint vasból, részint cserépből valók : vasból lefelé, cserépből fölfelé. Szerencséje az emberi társadalomnak, hogy olykor-olykor a magasból kiszakad egy kő okulárét, és roppant komoly hangon beszélni kezdett: — A tervük helyes, de mit tennének akkor, ha Blumfontént csakugyan elfoglalnák az angolok ? A szerelmeseknek majd az álkapcsuk szakadt le. — De kérem . , . — De papa . . . — Mit de ! ? Igaz ugyan, hogy Cronje még tartja magát, de előbb-utóbb utat enged nekik. Visszavonul és egyesül a fősereggel. Ez az én nézetem. Erre már Mócika sirva fakadt, és igy a papa is észrevette, hogy ez már nem a búr háború. — Hát te miért bőgsz ? A lányka a fiúra mutatott. — Majd megmondja. A poéta pedig egész határozottan mondta: — Szeretjük egymást. Az öreg feltette szemüvegét. — Ja úgy ? Hát azért ne sirj lányom, hisz nem esz meg. — De nekem egy kérésem volna, — mondta a fiu nekibátorodva. és megüti a képszobornak cserép lábait s összetöri az egész alkotmányt. Az arany, ezüst, réz és vas, mint a nyári szérű polyvája pihévé válik, melyet a forgószél könnyedén emel a magasba, hogy a szélrózsa minden irányába széttaszítsa s igy megsemmisítse azt. Az életben a mindennapi tapasztalás azt bizonyítja, hogy csak a valódi érdemnek van maradandó becse; csak a jog és méltányosság szellemében történt választások adnak a közügyeknek bátor, kitartó és tehetséges munkásokat. Valahányszor tehát egyes állások betöltéséről van szó, mindig kötelességszerűen felemeljük szavunkat és nem tudjuk eléggé ajánlani, hogy az üresedésben levő hely betöltésénéi az arra hivatott egyéneket soha se irányítsa az ellenszenv, de a személyes rokonszenv sem, mert ezen utóbbi talán még veszedelmesebb az elsőnél, hanem igenis mindig az volna a kívánatos, hogy a már kipróbált tehetség a jog és méltányosság szemelött tartása mellett emeltetnék a hivatalba. Alkalomszerűnek tartjuk mi ezen elmélkedést, mert a közel jövőben vármegyénk központi főszolgabírójának megválasztásáról lesz szó. Többen futnak ezen diszes állás elnyeréseért, de mi azt hisszük, hogy ha törvényhatóságunk tagjait az ellenszenv vagy a rokonszenv vezetni nem fogja, jogosan és méltányossági szempontból csak az lehet a vármegyének komoly választottja, ki sok évi tisztességes munkája által már ma tényleg megmutatta, hogy a vármegye bizalma méltatlanban összpontosulni nem fog. Minket ellenszenv vagy személyes rokonszenv irányitni nem szokott, ugy ebben is csak a közügyet tekintjük; mi nem vonunk le senki érdemeiből sem; nem bírálgatjuk a pályázók rátermettségét, de szívesen kijelentjük, hogy a becsületes, kipróbált munkást tiszteljük, bárki legyen is az s kívánatosnak tartjuk, hogy az irányadó körök által a becsületes s kipróbált munkás, ha alkalom nyilik, promoveáltassék. A mellőzés a tisztviselő nemes ambitióját mélyen sértheti és egyszerű napszámossá alacsonyítja le, ki aztán hivatalos óráit betartja ugyan, mert élni muszáj, de hivatásból dolgozni nem fog soha. A nemes ambitiót kell ápolni tisztviselőinkben, hogy becsületesen és kedvvel dolgozzanak. Az ellenszenv és személyes rokonszenv a törtörvényhatóság termeiből minden választásnál száműzessék; győzzön a tehetség, a jog és méltányosság. Ez a rátermettséget és gyakorlottságot bizonyára mindig méltányolni fogja. Az ellen— No csak ki vele. — Feleségül venném a izét . . . — Kit? — A Mócit. — No jó! — és miből élnétek? A fiu a plafondot kezdte lelkiismeretesen vizsgálni. Bizony ő erre még alig gondolt. De iszen majd csak megélnek, — no már hogy ne élnének meg! — Miből ? — hát... izé minden évben egy kötet verset fogok hozzá irni és kinyomatom 4000 példányban, aztán eladjuk koronájával. — Négyezer korona, az kétezer forint évi jövedelem — no Isten neki, ha ő is szeret, hát vedd el; ámbár jobb volna, ha a búrok közé állnál és nem ilyen ostobaságon törnéd a fejedet. Egymásé lettek, berendezkedtek. Mócika erővel hat szobát akart, a papa azonban csak háromra adott bútort. De az aztán szép bútor volt. Vadonat uj és vagy hét napig jártak rá alkudni. Az egyik szoba volt a dolgozó szoba, a poéta szentélye. Ide Mócikának nem volt szabad belépni. Nem bizony, mert a falakon lévő lehetetlen pózokban fotografált színésznőkre, a mosolygó ünnepelt világszépekre utóbb is fél-