ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-01-13 / 3. szám

* A halál kaszája. Az elmúlt hóban Esz­tergom szab. kir. város területén 35-en, az esz­tergomi járásban 27-en, a párkányiban 99-en haltak el. összesen 211-en; 26-tal többen mint a mult év december havában, és 42-vel többen, mint novemberben. * A gazdasági ismétlő iskolai teendőket ellátó tanitók tisztelet-dijára a vallás és köz­oktatásügyi miniszter 1900. évtől kezdve öt évre, évenkint 200 koronát utalványozott és erről a kir. tanfelügyelő által értesitette a várost. A ta­nács máris utasitotta a pénztárt, hogy az ese­dékek első részletét vegye fel. * A belvárosi olvasó-körben igen üdvös indítványt tett a mult év utolsó választmányi ülésén Tátus János városi képviselő és az olvasó kör lelkes könyvtárosa. Azt indítványozta ugyanis, hogy engedtessék meg a 16 évet betöltött fiatal földműves legényeknek, hogy az olvasó-körben esténkinti szórakozásra, olvasásra és egyéb üd­vös dolgok megbeszélésére összejövetelt tart­hassanak, amit a választmányi tagok is helyes­nek találtak. Alig telt el nyolc nap, máris olyan szép számmal iratkoztak be, hogy legnagyobb örömre az összes helyiségek zsúfolásig vannak és barátságos egyetértésben töltik az estéket. Mégis csak dicséretre méltó a jó indítvány. * Elöljárók választása. A nagy községgé alakult Cséven az elöljárók számát szaporítani kellett, miért a h. főszolgabíró pót-választást tű­zött ki, ami ugyancsak Kakass h. föbiró elnök­lete alatt csütörtökön a csévi községházán rend­ben meg is történt. * Hegyközségek alakítása. Kakass László h. főszolgabíró e hét folyamán több a központi járásba tartozó községben megkisérlette a hegy­községek alakítását, de egyelőre csak arra kel­let szorítkoznia, hogy a községeket kioktassa a hegyközséggé alakulás előnyeiről és mintegy előkészítse őket a tulajdonképeni megalakulás végrehajtására. * A kenyérmezei szeszgyár új tulajdonosa. A megyeri Krausz Izidor tulajdonát képezett kenyérmezei gazdasági szeszgyár gazdát cserélt. Kopelka és társa, fővárosi szeszgyáros cég tulaj­donába ment át és a gyárat már át is vették. Most folynak a munkálatok a gyár kibővítésénél, mert az uj tulajdonosok a gyárban finomítót is rendeznek be. A gazdát cserélt gyár még alig kezdte meg üzemét, már is összeütközésbe jött a városi hatósággal. Ugyanis az uj cég minden további megjegyzés nélkül egyszerűen csak beje­lentette a város tanácsánál, hogy a szeszgyárat átveszi, s anélkül, hogy iparengedélyt váltott volna a városi tanácsnál, üzembe hozta a gyárat. A tanács erre intette Kopelkáékat, hogy nem csak bejelenteni, de iparengedélyt is tartoznak váltani, mire az uj szeszfőző visszairt, hogy ö neki már van iparjoga, s Budapesten a Nagykorona-utcá­ban egy hasonló gyárban, már régen üzi azt. Természetes a tanács megint ráirt a szeszélyes gyárosra, hogy 15 nap alatt szerezzen iparjogot az esztergomi ipartestületen levő gyárhoz, mert ellenkező esetben törvényes lépéseket tesz ellene. * A naszvadi kath. népkör pásztorjáték­kal ünnepelte meg karácsony szent napjait. Há­romszor adták a »Bün büntetése« cimü pásztor­játékot és mind a három előadáson zsúfolásig megtelt a terem. A játszók valósággal remekel­tek és igazán kedves, sokáig emlékezetes mu­latságot szereztek a község lakosainak. Különö­sen kiemelendök Dibúz Lajos, aki Heródest sze­mélyesítette, és Kovácsics Gyula a fövámos, ezek­nek játéka őszinte bámulatra ragadta az ünneplő közönséget. A dekorációk Kristóf fik és Hrivnyák tanitók ügyességéből jöttek létre, mig a főren­dezői szerepet az ottani segéd-lelkész töltötte be. * Szomorú viszontlátás. Eberhard János táthi lakos dacára 70 évének, még mindég ép erős ember volt, s miután kis gazdaságát fiai kö­zött megosztotta, Nyerges-Újfaluba ment lakni, s az ottani téglagyárban mint napszámos dolgoz­gatott. A különben derék és szorgalmas ember még a mult év nov. 23—24-ike közti éjjelen nyomtalanul eltűnt Nyergesujfaluról, s többé nem jelentkezett a gyárban munkára, sem pedig Tá­thon lakó fiainál. A különös eset érthető szo­morúságot és izgalmat keltett a családban,, és mindenfelé keresték az eltüntet, de nyomára sehol nem akadtak. A téglagyár vezetősége is kereste, sőt a hatóság is foglalkozott a rejtélyes eltűnéssel, de ezek is hasztalan. Végre most, e hó 5-én szomorú körülmények között láthatták viszont fiai a szerencsétlen elveszett apjukat. A táthi Dunaágból ugyanis egy férfi hulláját fogták ki, s az ottani hulla-kamrába tették, mig az érte­sített hatóság megtette az intézkedéseit. A hul­lát addig a faluból sokan megnézték s többek között az Eberhard fiúk is, kik fájdalmasan konstatálták, hogy a már oszlásnak indult holt­test az ö édes apjuk, ki oly hirtelen tűnt el Nyergesujfaluról. * Tévedésből letartóztatták. A központi főszolgabírói hivatal egyik tisztviselője hétfőn este 10 tájban a Buda-utcában járt, s miután dohányos ember, kivette dohány-szelencéjét egy lámpa alatt, hogy cigarettát sodorjon. Elké­szülve e műtéttel ép hazafelé tartott, és kéjelegve gondolt meleg szobájára, mikor hirtelen két ren­dőr állott eléje. — Mit keres maga itt ? — Én semmit sem keresek. — Hát hová való ? — Esztergomba. A rendnek éber őrei most vissza vitték a csávába kerültet a lámpa alá és ott körül szemlélték. — Mi magát nem ismerjük. — Hja, én arról nem tehetek, pedig har­madik szomszédban lakom az őrszobájuktól. — Tudja mit? én magát letartóztatom. Előre. És mit kellett tennie a meleg otthonra vágyó ­ifjúnak, sétálni a rendörök előtt a Magyar­Király vendéglőig, ahol egy inspekciós rendőr­tisztviselő, ki ismerte, becsülettel igazolta kilétét és szabadon bocsátotta. * Az esztergomi kir. büntető járásbíró­ságnak 1900. évi forgalmi statisztikája. A) Vét­ségi és kihágást ügyek: 1899. évről folyamatban maradt 6. Érkezett: vétségi ügy 569, kihágási ügy 50. összesen: 619. Befejeztetett összesen : 605. A legtávolabbi tárgyalás határnapja 1901. 1/10. Hozott ítéletek száma 157. Folyamatban maradt összesen: 20. B) Vizsgáló bírói ügyek: Mult évről folyamatban maradt 5. Érkezett 39. Befejeztetett 42. Folyamatban maradt 2. C) Bün­tető ügyi megkeresések: Mult évről folyamatban maradt 1. Érkezett 111. Elintéztetett 110. Fo­lyamatban maradt 2. D) Büntető vegyes ügyek: Mult évről folyamatban maradt 11. Érkezett 133. Befejeztetett 142. Folyamatban maradt 2. — Büntető bíróság vezetője : Körmendy Mihály kir. aljárásbiró. Ügyészségi megbízott: Szlávy Elemér aljegyző. Jegyzőkönyvvezető: Holly Sándor kezelő. * A hideg és pálinka áldozata. Minden­felé beköszöntött a hideg tél, dermesztő lehe­letének mindennap vannak áldozatai, s ha jól figyelemre vesszük a megfagyott emberek ese­teit, borzadva látjuk, hogy azoknak 4 / 5 része ré­szegségben szenderült át a hideg által okozott halálba. Igy történt ez Lutovszky István 32 éves nagysápi földművessel is, ki Esztergomba két malacot hozott eladni. Az egyiket el is adta sze­rencsésen és efeletti örömében egy kis áldomást ivott, amely áldomás nagyon megártott neki, mert alig ért haza felé tartott útjában a dorogi út torkolata elé, ott elbukott. A nagy hideg bi­zony kihütötte a tehetetlen embernek minden csepp vérét, és amire rátaláltak, megvolt fagyva. Beszállították még a közkórházba, de minden kísérlet, mit felélesztésére tettek, sikertelen maradt. * Tolvaj rendőr. Dobai Pál helybeli ren­dőrt a vámos-mikolai járásbíróság lopás büntette miatt elitélte, s a helybeli rendőrség kötelékéből ugyanezen vétség miatt elbocsáttatott. * Megakarta nézni a belső részét. Spitzer Lipót szatócs és korcsmáros, üres óráiban izrae­lita, már bezárta boltját, mikor Léstár János szé­les nagy kedvében megjelent az ajtója előtt és italt kért, mert még birt valamelyes egyensúlyt tartani ingó lábain. Ha lúd legyen kövér, ha ré­szeg az ember, legyen holt, ezt tartja Léstár uram. Azonban Spitzer látván az ittas embert, dicséretére legyen mondva, nem nyitotta ki korcs­máját. Léstár pedig nem az az ember, aki en­gedné ! azért hát kerített egy dorongot és azz; 1 addig verte a Spitzer ajtaját, mig az beszakadt. A' dühös részeg továbbá bicskát is húzott elő és sűrűn hangoztatta, hogy engedjék be, mert ő azzal a bicsakkal ki szeretné bontani Spitzer Poldit, s megnézni, hogy vájjon mit evett az nap. A rendörök végre közbejöttek és eltávolí­tották a kíváncsi embert, Spitzer pedig panaszt emelt ellene a rendőrségen, hogy: megakarta nézni a belső részét. A magyar sajtóról. Ki van adva a jelszó, hogy csak keresztény szellemű hírlapirodalmat pártoljunk és a zsidó szellemű sajtót zárjuk ki ' a családból, forduljon el tőle szellemünk. Ez a keresztény világnézet élet-halál követelménye. Ezzel szemben eddig az volt az ellenvetés, hogy Magyarországban nincs olyan kimerítő hír­lapirodalom, mely minden igényt kielégítene. A világ ezerféle változásairól csak sokoldalú sajtó­szolgálat képes tájékoztatni, azért rászorulunk a liberális lapokra. Tehát például egy család szá­mára, hol nők is olvasni akarnak változatos, érde­kes, az ő Ízlésüknek megfelelő dolgokat, nehéz a keresztény hírlapirodalomról tanácsot adni. Hála a felébredő keresztény érzületnek, ez a nehézség már nálunk is megszűnt! Vannak keresztény szellemű lapok, melyek a hírlapirodalom mai színvonalán állanak és a legtisztább levegőben élő családok körében is­bátran megállják helyüket. Karoljuk fel az Alkotmányt, mely a katholikus politikai törekvések bátor vé­dője és a vallás érdekeinek harcosa. Aki sze­reti vallását, annak rokonszenvezni kell e lappal. Továbbá teljes méltánylásunkra érdemes a Hazánk politikai lap, mely az ország megrendült köz­gazdasági viszonyait keresztény szellemben, az egyedül célravezető irányban igyekszik orvosolni. Nemes, előkelő modora, becses szépirodalmi gazdagsága lelket nemesítő hatású. Kizárólag a vallásos érzés ápolására is vannak szép lapjaink. Az Örökimádás havi folyóirat az Oltáregyesületek közlönye,, melylyel a hazánkban is örvendetesen terjedő kultuszt a legfölségesebb Oltáriszentség iránt ápoljuk. Ez az áhítat a müveit nyugaton fönsé­ges mérveket öltött és a tulajdonképeni oka a katholicizmus föllendülésének. Amely családban az Urökimádást olvassák, ott a vallásosság delelő ponton áll. A budapesti központi Oltáregyesület (IV. váci u. 46.) gazdag és ízléses kiállítással adja ki e lapot csekély 3 korona előfizetésért, hogy terjeszsze a boldogító igazságot. Hasonló célt szolgál a Jézus szent Szivének Hírnöke és Mária-kert^ Kalocsán a Jézustársasági atyák adják ki és elő­fizetése 4 korona 60 fillér. Jézus szent Szivének imádása a legédesebb vigasztalások forrása, azért a katholikus lelkek a legmelegebben gyakorolják ezt. Mikor volt nagyobb szüksége az emberiség­nek a szeretet és erő forrására ? Azért vigyük ezt a Megváltót puszta otthonunkba ! Kilépve a közéletbe, vallásunkat a nyilvá­nosság előtt is kell gyakorolnunk. A mai világ­ban ezt »modern« alakban kell tennünk, az egye­sületek terén. Ez a szükséglet teremtette a Társulati Értesítő cimü közlönyt, mely a számos keresztény egye­sületek hivatalos lapja. Szerkeszti Gyürky Ödön, kinek nevét mindig hálás elismeréssel fogja emle­getni a történelem, midőn a magyarországi ka­tholicizmus ébredését fogja megírni. Ha iparos ifjak gondozása van reánk bízva, terjeszszük köztük a Tanoncok Lapja újságot. Megható az a szeretet, melylyel az ed­dig elhagyott, megvetett iparos inasokat nemes szivek gondozásukba vették. Szellemi, erkölcsi érdekeik ápolására egyesületekbe gyűjtik őket, hogy az utca szennyétől megóvják és neveljék. Budapesten és a vidék egyes városaiban már több ily egyesület van, melyek a katholikus vallás legfényesebb dicsőségéhez tartoznak. Ezen ügy előmozdítására és az iparos ifjak szellemi táplálékára keletkezett a Tanoncok Lapja. (Szer­kesztőség: Budapest, IV. Kálvin-tér 3. számf előfizetése egész évre 1 korona 20 fillér.) Hitbuzgalmi irányú: Páduai szent Antal Lapja, mely e különleges és jelenleg igen népszerű ájtatosság ápolását célozza. Figyelmesen és ízlé­sesen szerkesztve sok kedves olvasmányt nyújt. Havonta kétszer jelenik meg, előfizetési ára egész évre 3 korona 20 fillér. Megrendelhető Buday Aladár szerkesztő-kiadónál, Budapest, VIII. Szent­királyi utca 28/b szám alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents