ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-07-14 / 29. szám

kórházban gyomormosást végeztek. —r Papp István szenttamási Duna-vizhordó a napokban lováról oly szerencsétlenül esett le, hogy koponyatörést szenvedett. Sérülése súlyos. * Balesetek. A hét folyamán Párkányban két oly baleset is történt, amelyik egy-egy kézujj elvesztésével járt. A Singer és Leimdörferféle épitő vállalkozó cégnél Koller Vencel ácssegéd baltázta le ujját, mig Krámer Zsigmond mészáros Stugyéni Ferenc nevü segédje a hüvelykujját vágta le. Beider Bálint vájár a bányafának a dorogi tömedék aknában való szállitás közben Czivisz György társa vigyázatlansága következtében jobb karján súlyosan megsérült. Csonttörést szenvedett. Esztergom 1848—49-ben. (5) A városi és megyei gyűlések ezen határozatait a polgárság megelégedéssel fogadta s a rend fentartására kiküldött bizottmány tagjainak felszólitására szétoszlottak. Ezen bizottság lázas tevékenységet íejtett ki a közrend megóvására és a nemzeti örsereg szervezése körül. E zavaros világban a város közbiztonsága teljesen e bizottság vállain feküdt. Első dolga volt a kiküldött polgároknak, hogy a nemzeti örsereg toborzása céljából, de meg zavargók gyorsabb megfékezése miatt is, a négy testvérvárosban külön-külön őrtanyát létesiteni. Ez őrhelyek a városházakon tartattak, hol reggeltől estig folyt a jelentkezők összeirása. A besorozottak rögtön kötelező szolgálatba vonultak, s naponkint kétszer jelentéstételre hivattak. A szervező bizottság egyik munkáját képezte a városban található fegyverek összeirása, és a nemzetőrség számára részben megvásárlása is. Igen öreg, s rozsdás mordályok kerültek elö a padlásról, ugy-ahogy megtisztogatták, s csakhamar valamelyik nemzetőr vállán diszelgett, ki aztán önérzetesen intette csendre az utcán csoportosuló népet. Az esztergomi nép hazafias buzgalmát, hogy minden áron fegyvert akart fogni hazája védelmére — azon most már derültséget keltő eset is jellemzi, hogy a bizottság által meg nem váltott hasznavehetetlen fegyvereket a kaszával fegyverzett nemzetörök megvásárolták, s kiegyenesített kaszájukat az ócska mordály tölcséres csövéhez kötözték. Alig tiz nap múlva a bizottság 180 hasznavehető lőfegyverrel ellátott polgárt irt össze, a nemzetörök száma március végén meghaladta a 700-at. Ez a szám csak a szab. kir.^ várost képviselte s midön a szervező bizottság kérelmére Andrássy Mihály első alispán hozzájárult ahhoz, hogy addig is, mig a tervbe vett testvérvárosok egyesítése bekövetkezik, a négy városból kikerült nemzetőrség egy testületnek tekintessék és egy parancsnokság alatt álljon — a városrészekből toborzott nemzetörséggel 1278 ra emelkedett.

5

) Esztergom volt a vidéki városok között a leggyorsabb a nemzetőrség szervezésében, mert más városokban csak március végén kezdődött a toborzás, mig itt már rendszeres szolgálatot és gyakorlatokat végzett minden valamire való polgár. Március végén és április elején sürün érkeztek a nagyobb városok átiratai a város tanácsához, melyben csatlakozásra szólítják fel Esztergomot oly mozgalmakhoz, melyeket ez már, tanácsjegyzőkönyvének tanúsága szerint korábban, és a pesti központi választmánynyal egyidejűleg valóra váltott. A nemzetőrség egyelőre csak egyenlő jelvényt viselt s midön már mintegy 1500 körül járt a jelentkezők száma, a szervező bizottság 5 századdá alakította, megelőzőleg azonban nagy rostálást kellett a vállalkozók között véghez vinni, mert temérdek hibás testű, cseléd és rovott múltú ember áhítozott e dicsőségre. Ezeket szépen haza küldték, aztán tudtára adták a századoknak, hogy minden század maga választja tisztikarát. Egy kapitányt, alkapitányt, főhadnagyot, 2 őrmestert és 8 káplárt. Megindult tehát a korteskedés, és bizony csak elvhüségük elismeréseért említem meg, hogy alaposan összeverekedtek egy ilyen tisztválasztáson. Az öt század teljesen szervezve a következők parancsnoksága alatt állott: 1. század: Kapitány : ör. Meszes János, alkapitány : Grett József, főhadnagy: Koksa István, hadnagy: Meszes Ferenc. 2. század: Százados kapitány: Takáts István, alkapitány: Kollár Antal, főhadnagy: Fruhiert (Hajnali) József. ') Kőrösy: Esztergom. 166 1. 3. század: Kapitány: Horváth Mihály, alkapitány: Licsauer József, főhadnagy: Szóda Mihály, hadnagy: Maiina János. 4. század: Kapitány: Kamocsay László, alkapitány : Krakoviczer József, főhadnagy : Niedermann Ferenc, hadnagy: Lörinczy Rezső. 5. század: Kapitány: Segesdy József, alkapitány : Kakass Ferenc, főhadnagy : Szigler (Sziklai) József, hadnagy : Vincze Ferenc. Ezen öt század kiegészítő részét képezte azon 30 főből álló lovas-nemzetőr csapat, melyet Koksa István kapitány, Trenker Mihály alkapitány, Danglmayer Ferenc főhadnagy és Szejbéli József hadnagy vezettek. Ilyen tekintélyes kis sereg a város nyugalmát teljesen biztosította, és a zavargások a nemzetőrség működése kezdetén lecsillapultak. A város vezetőjének bölcs előre látása, mely a nemzetőrséget oly jó időben felállította, nagy veszedelmektől mentette meg Esztergomot, a belső forradalomtól. Voltak ugyanis, kik a hazarias mozgalmat a felekezeti gyűlölködés és bosszú medrévé akarták tenni. A zsidók valóságos üldözésszámba részesültek, összejövetelek tartattak, melyeken az ellentétek mindinkább kiélesedtek s már-már olyan mérvet ölt az általános fékevesztettség, hogy a város rendőrkapitánya egyik tanácsülésben kijelenti, miszerint minden erejét latba vetve, képtelen tovább a rendet maga fentartani, mert a nép a zsidók ellen lázitó összejöveteleket tart, s már világos nappal megrohant egy kereskedőt. Ily körülmények között a megalakult nemzetőrség szigorú fegyelemmel fogott a rend helyreállításához, ami rövid pár napi idö alatt teljesen sikerült, s igy a nemzetörségben Esztergom városa nemcsak mint a szabadelvű eszmék véderejét, hanem a város anyagi és erkölcsi biztositékát találta fel. April, hó elején volt csak nagy dolga az örseregnek. Ugyanis a város alatt járó gőzösön Pozsony és Bécsből jövö utasok azt beszélték, hogy az országgyűlés által hozott törvények egyikét sem fogja szentesíteni a király, ki most már teljesen tanácsosainak kezében van. Erre a hirre megint nőtt az izgalom, nagy csoportok verődtek össze a nyilvános tereken s hangos megjegyzésekkel szidták a bécsi kamarilla átkos kezét. Tüntetéssé azonban nem buzdulhatott ezen elfajulás, mert a nemzetőrség minden városrészben készenlétben volt éjjel-nappal. Az országgyűlésnek vége lett, a törvények nagy huza-vona után végre april. 11-én szentesittettek. Maurovicz Rezső Esztergom követe is haza érkezett az alkotott törvények nyomtatott példányaival. Nagy lelkesedés- és szeretettel fogadták a követet s április 21-én tartott közgyűlésen nagy ovációban részesítették. Maurovicz Rezső e közgyűlés előtt tartotta meg beszámolóját. A lefolyt országgyűlés történetét röviden előadva, az eredményül nyert törvényeket, melyek a nemzet újjászületését jelentették, megmagyarázta, s egyszersmind azokat minél előbb kihirdetni ajánlotta. Ezen közgyűlésben szóba jött a testvér városok egyesítése is. Maurovicz Rezső e részben úgy vélekedik, hogy a testvérvárosok már rég egyesülhettek volna, ha ö neki a városok vezetősége eziránt megbízást adott volna, vagy az országgyűlés elé petitiót terjesztett volna. Most tehát be kell várni a közelebbi országgyűlést. A törvények kihirdetésére közakarattal április 25-ike tüzetett ki.

1

) (Folytatjuk.) Színházi krónika. Nagy komolyan irtam a rovat fölé e cimet, aztán fejemet két kézre fogva néztem a fehér papirosra bizony — majd egy negyedóráig. E hét színházi szereplői mind e papírra libbentek egyenkint és itt a szemem előtt végig táncolták, végig énekelték szerepeiket, s végül egy kigyótermetü, délceg leányalak jött lassan, szendén, utolsónak. Igen ö jött legutolsónak, mert ezentúl senkit sem engedtem e papírra; elővettem meszellö vastag tollamat és gyöngéden letoltam a többieket a lapról. Pardon I Megengedik uraim és hölgyeim, hogy magunkra maradjunk. Célom krónikát irni és nem kritikát, tehát senkise vessen rám, hogy róla irok, aki a krónikát csinálta ott a színpadon és itt ezen a papíron. Mert im hogy maga van, azt hiszem már le is zárhatnám a rovatot, vagy talán még rövidebb lehetnék (?) és egyszerűen a nevét irnám J

) Pesti Hirlap: 1848. máj. 6. ide addig, és annyiszor, mig Zeke úr, nyomdánk szűkszavú vezetője leteszi szivarját. Mert ez kérem itt a munka embereinél annyit tesz : »Nincs hely, a többi kimarad.« De mi a neve ! . . . tessék, ez O. Áz alakja: egyenes, lenge, olyan mint Hetyey Arankáé. A mozdulata: könnyed, suhanó, sikló. (Apropos ! Ez a szó : sikló, a siklik szóból származik, s nehogy a budai siklóra gondoljanak.) Az arca : nem mondom szépnek, mert könnyen rám vetnék a részrehajlóság fekete vádját, tehát csak annyit mondok, hogy kifejező, mindég azt mutatja, amit játszik, amit éreznie kell. A hangja: hát hiszen ezt hallották, ha nem is énekel, közvetlenségével a szivekhez szól. O kérem nem énekesnő, ö művésznő, mert nem a természetnek vakon osztott kegyével, a szép énekhez szükséges hanggal tetszeleg, hanem érzelmeket fest, lelkiharcot produkál, az emberi sziv minden gyarló indulatainak művészi előadásával brillíroz. Summa-summárum: Deák Peti direktori fövegében egy igazi ékkövet hord. Tehetség e leány, s minden túlzás nélkül legyen mondva, féltenie kell, nehogy fővárosi direktor-társai kivegyék a korona legfénylőbb szemét. Minden mozdulata, minden szava művészet, tehetség. Deák Peti jó színész, hát csak nevelje,, gondozza e fejlő virágot, de mondtam, vigyázzon ! ne másnak. Mert tessék meghinni, vannak finomult izlésü emberek, esztétikát tudó emberek, akik nem rajonganak az operettekért oly túlságosan, hanem művészetet akarnak látni. Az operettek zenéje bármily mesés lehet, elrontja az, hogy rosz nyelvezettel, erőltetett fordítással, olyan elnyújtott mássalhangzókat kapunk, hogy csoda. A zene, a jó hang, nevetséges diszharmóniát szül a lelkemben, valahányszor egy operett primadonnát látok, amint kezében felpántlikázott hosszú pálcával, ö maga pojáca ruhában »csókok-á-á-á-á-át« dobál a közönségnek. Ez lehet másnak szép, nekem nem. Tessék játszani,, tessék művészetet produkálni. • Csak ezt akartam megmondani róla. De hisz ni — a nevét nem irtam ki! Ki irjam ? Ki irom, mert reklámot szeretnék vele Deák Petinek csinálni. No hát legyenek egymásra büszkék, társulat és művésznő; a leány neve — azt hiszem nem én fedeztem fel — Markovics Margit. Talán a leírásomból nem ismertek rá ? Hja! az én meszellö tollammal szóvirágokból már nehéz arcképet festeni. Ezzel lezárom a krónikát, s arra a kérdésre, hogy miért nem említem meg a többieket, csak azt mondom : Nem kritikát irok, krónikát, s ha e gárdát egyenkint felsorolnám és neveik után irnám : ez jó volt, ez kitűnő, ez aranyos, ez kedves, ez brillírozott, talán egy kicsit unalmas volna. Bohém. Irodalom és művészet. Köszönettel vettük Kőhalmi József főgymn. igazgatónak „A nagyszombati királyi-érseki konviktus 1900—1901. tanévben" c. érdekes és fontos füzetét, melyben a konviktus eredetét, viszontagságait s jelen helyzetét ismerteti. Ezintézet történelmi nevezetessége éppúgy érdekel, mint a méltányos törekvés annak felvirágoztatására. Pázmány Péter konviktusa megérdemelné, hogy a régi nagy mecénásokhoz hasonló jótevőre akadna, mert ma »több buzgalommal mint erővel « rendelkezik s a buzgalomból magából meg meg nem él, söt félő, hogy a buzgalom is kifogy ha »erövel« nem párosul. A történelmi rész után közli a »nevelö-intezeti személyzetnek s a növendékeknek névsorát; ismerteti a nevelést s a konviktusnak fegyelmi szabályait s végül az évi programmot. A füzetet 8 metszet s egy tervrajz díszíti. Egyetemes Könyvtár. A Győrött Zoltán Vilmos szerkesztésében és Gross Testvérek kiadásában megjelenő Egyetemes Könyvtár legújabb 131—132. kettős száma Wilbrandt Adolf »Az élet öröme« cimü üde és költői bájban gazdag elbeszélését tartalmazza Latkóczy Mihály, az ismert műfordító kitűnő fordításában. — Az Egyetemes Könyvtár, mely az irodalom minden ágából közöl dolgozatokat, az ilynemű hazai vállalatok közt a legolcsóbb, a mennyiben a szép kiállítás dacára