ESZTERGOM VI. évfolyam 1901
1901-05-05 / 19. szám
/ Vasárnapi levél. — Alkotmányos komédia. — A választások közeledtével a politikai mozgalmak kezdenek a sajtó hasábjain előtérbe lépni. A papiros, a türelmes fehér papiros olyan báránymódon viseli azt a sok fekete betűt és tintát, a mit ilyenkor a hátára kennek ; és mind a legszentebb meggyőződéseket kürtöli ki, annyi ember kétséges, és ingatag gondolkozását. Azok, akik a legszebb jogot, mit az alkotmányosság ad a népnek, maguk javára akarják felhasználni, azok első sorban a sajtót foglalják el, mint amely nagyhatalom; utat nyit a nép érzelmeihez és ösztökéli a küzdelemre. Nem kell a magyarnak ebben nagy biztatás; ősi hiúságaink között nem utolsó helyen van az, hogy széles e világon korteskedésben párunk nincs. Ámde ez útszéli kortes -világban hiába keressük az ősi idealizmust, a mi a régi magyar rendek politikai harcait jellemezte. Öreg apáink azért harcoltak, mert a születés kötelezte őket erre, meg a politikai becsület kergette őket, hogy megvívják a tusát hagyományos elveikért, meggyőződéseikért és jogaikért. Hej, ha ugy átnézem a régi krónikások jegyzeteit, de nagy külömbséget is találok a régi kortes világ, meg a mai »ugratás« között. A táblabírák, nemesi kortesek, a kuriánkénti szavazás, az önkéntes bandériumok, a családfiával leszármazott politikai hitvallások, a nobile officiumok, nótaperek . . . ezek mind letűntek. A magyar nemzeti kortes-romantika szétzüllött; a régi, dicsőséges fehér és fekete tollas politikai csatapártok szétszéledtek, kihaltak, és ha még akad is egy-egy kuruc magyar, aki elvét vérével is megváltaná, azt ugyan kinézik a ferde világból. A páthos és humor ez ősforrásai ma már nyerészkedés, és a jó magyar kifejezés szerint: »fejés«-sé mélyedtek a nép fogalmában. A múltban a kortes egy hatalmas közszereplő lehetett csak, a mai qualificatiója pedig: bő torok és elegendő jogcim a »streber« elnevezésre. Összeáll három-négy ember és körülnéz a kerületben, keresnek egy olyan »köztekintelyt«, akit az alkotmány ricsajos éljenzése, közben pár ezer forinttal meg lehet könnyebbíteni. Az mellékes, hogy a politikai pályára való-e az ur vagy sem, a fődolog, hogy elfogadja a jelöltséget és fejhető legyen. Ez nehéz munka, mert a kit ambíciója nem hajt, politikai meggyőződéséért ritkán viszi pénzét a kockajátékba. Mert hát nem ér ám olyanynyit az egész képviselőség, mint a mennyit rá pazarol az ember. Aztán meg ha örökre biztosítva volna e sinekurának tartott állapot, de öt rongyos évig . . . ? De az a háromnégy élelmes ember már felosztott maga között egy pár százast, amit még csak ezentúl kell megszerezniük, tehát többet is ugrat, és ha már egyik sem áll kötélnek, felir a központba jelöltekért, a hol van elég stréber, ki számot tart egy züllött kerületre. Már most aztán ha van egy idegen jelölt, azt kitanítja, hogy mit Ígérjen ennek a népnek, hogy az alkotmányos sikra lépjen. Mert a nép, a választó maga is nehézkes ám. Az egyik fele azért közönyös, mert neki mindegy, akárki is viseli az ö képét oda fönt. Meg van győződve, hogy sem ez, sem az nem törülteti az adóját, vagy lendit a sorsán; a másik fele meg azért közönyös, mert épen nem közönyös neki, hogy voksát 10 pengőért vagy 20-ért adja-e. A korteseknek kell ismerni a kerület kívánalmait és azt hangoztatni a jelölttel, ki ha már idegen, akkor legtöbbnyire az uralkodó politikai hatalom központjától pottyant a jelöltségbe. A kortesek dolga az ilyen jelöltek képességeit kiszínezni és a komikumig fokozni, hogy a kerület biztositékát lássa benne a haladásnak. És ez élelmes emberek lehetetlen hivatalokat és címeket adnak a jelöltnek, aki »nem jött másért ide közétek, mint hogy segítsen a bajotokon.« Ez szép szó a magyar hálás természetének. Akiben még megvan az erkölcsi tisztesség, és nem adta el még voksát, az bizony csupa hálából is rá szavaz arra az idegenre, aki Isten tudja honnan jött oda, hogy a baján segitsen, s melesleg olyan fényes nagy ur, mint a hogy a kortesek éljenzik. Mert ha még oly közönyös is az a kerület, azért mégis van valami óhaja, amibe belé kapaszkodhatik a jelölt. Ha nincs járásbírósága: majd hoz a jelölt. Ha van : akkor nem engedi elvinni. Ha kell, ígér állami cukorgyárat; ha túlnyomóan öregek a választók: a Kossuth bankók beváltását; ha dologtalan, renyhe a kerület: sültgalamb honosító részvénytársaságot alapit; ha ködös a vidék: ködvágó vállalatot és még sokat létesít. És ez a szegény nép csak választ, politikai meggyőződés és határozott akarat nélkül, ahogy a kortesek akolba terelik. Kortes nem lehet olyan ember, aki a maga érdekét nem helyezi politikai álláspontja fölé. A mult választásoknál történt egy nagyobb választókerületben, hogy egy pártból 20 választó kilépett, mert a jelölt állítólag antiszemita érzelmeket táplált. A főkortes a jelölthöz rohant és halálra ijesztette e hirrel. — Megbukom, — mondta a jelölt. — Meg, — mondta rá a kortes; de ha 2000 forintom volna, még nem volna vesztett ügye. Átmennék egy kis vásárt csinálni. 2000 pengőt elszámolásra! A 2000 pengőt megkapta és most annak a 20-nak az élén átment a másik pártba és ott éktelen hangon szidta azt az antiszemita jelöltet és hogy érvényt szerezzen kifakadásainak, nyomban le is szavazott az ellenpárt jelöltjére. Persze volt nagy forrongás a liberális táborban és'sutytyomban 40 választó átszökött az antiszemita érzelmű jelölthöz, kit aztán megválasztottak, és a ki hálásan szorongatta pár nap múlva kortesének Legszabadabb volt a kedv a lapdázásnál. Midőn kivonultunk Sz.-György-mezöre (a temető melletti szobor-térre, ahol még egy cigány kunyhó is állt, és ahol ma már nem az »arany ifjúság« mulat, mert onnan is kiszorította öt a krumpli és kukorica), hej akkor rágyújtottunk^ egy pár nemzeti dalra. Vissza rendesen az »Os Buda gyermeke fel szaporan« indulós üzemű dallal mentünk egész a »Sötét kapuig«, ott elhallgattunk. 1859-ben megmozdult a magyar kivül is, és tanáraink nem késtek a magyar ruhában példát adni; csak a szegény jó Ferenczy, mint direktor, hordta kényszerűségből legtovább a cilinder kalapot; mi meg pörge kalap, árva lányhaj, attilla és a tarajos sarkantyúnak bezzeg neki láttunk. Ez időben volt az első Széchenyi requiem a Bazilikában, amelyre mi deákok is elmehettünk. Már derengeni kezdett; mi ezt felhasználva, a »requiescant« után egyszerre csak rákezdtük a »Szózat«-ot. Az akkori öreg kanonokok közül néhány »gut gesinnt« csóválta a fejét, de azért mi »fujtuk« erősen, nem törődve semmivel, mi csak tanárainkra néztünk és énekeltünk! Eszembe jut itt még egy kis epizód. Egy háznál az utcára nyiló szobából kihangzott a zongorán játszott dal. Az illető a »Világosi feladó« cimü és »Honnan jösz te oly leverten« kezdetű dalt játszotta. Egyszerre bezörget az ablakon egy arra menő csendőr és letiltotta az éneket és a zenét. De azért Vörösmarty imaszerű »Szozata« már hangzott erdön-berken, még nyilvánosan is, mikor az 1859-diki olasz háború után az 1860-diki év meghozta a cseh Beamtereknek az útilaput. Ez időből származik a »Cseh Szozat« is. — Vörösmarty nagy szelleme tán megbocsájt, hogy itt leirom az ö travestált Szózatát, mely igy szól: kezét anélkül, hogy tudta volna, hogy az átvitt 20 választóért a túloldalon, mint vásárlási dijakat — de a melyeket szinte nem fizetett ki — 1000 frtot kapott s igy 3000 forint nyomta a zsebét, vagy a lelkét . . . ? Pont. I. Csehországnak rendületlenül Légy hive oh pemák! Bölcsőd ez, sírod is, ha majd Kicsap Magyarország. A nagy világon e kivül Nincsen számodra hely, Áldjon, vagy verjen sors tehát, Innen kotródnod kell. II. Ez ä föld, melyen annyiszor Orrodnak vére folyt. Ez, melyhez minden cseh nevet Egy sípláda csatolt. Itt küzdtenek éhgyomorral Szvatopluk fiai, Legelni betörtek hozzánk, Csehország barmai. III. Szolgaság! ők hordozák Német zászlóidat, S a földre hulltak nyögdelőn A nagy iga alatt. És annyi orcátlankodás között, És oly sok gúny után Meghalva bár, de némán nem Él verklis e hazán. IV. De jönni fog bizonyosan Oly kegyelmes halál, Mely addig fojtogatand, Mig egy csehet talál. És a sírt, hol elsülyednek majd Varjak veszik körül S a kánya milliója majd A tornak megörül. V. Légy hive rendületlenül Hazádnak cseh hárfás, Ez éltetőd, s ha elbukál Krumli-sírt ez ás. A nagy világon e kivül Nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sors tehát Innen kotródnod kell. El is mentek. — A nemzet pedig lelkes küzdelmek között, a jó Scitovszky prímás és a bölcs Deák Ferenc vezérlete alatt, kivívta az alkotmányosságot, hogy sorsát ezentúl önmaga irányítsa — jóra, vagy rosszra. P. J. A katholikus legény-egyesület közgyűlése. Szent József oltalmának vasárnapján, ápril 28-án d. u. 3 órakor tartotta meg nagytermében a helybeli katholikus legény-egyesület évi közgyűlését a pártoló és rendes tagok nagy és lelkes részvétele mellett. A gyűlést dr. Csernoch János elnök nyitotta meg a következő magvas intelmet intézve az egybegyűltekhez : Tisztelt Közgyűlés ! A városunk falai között csak imént lezajlott fényes ünnepélyekhez szerényen csatlakozik a mi legényegyletünk az ő évi közgyűlésével, mely ha talán mások előtt nem is, de előttünk, akik annak tagjai vagy tisztviselői vagyunk, ünnepélyszámba megy. Ilyenkor ugyanis nemcsak egymás között, és hogy ugy mondjam, családi körben, szoktuk nézeteinket kicserélni egyletünk ügyei fölött, hanem a nagy közönség előtt is számolunk egy évi működésünkről, a mi egyszersmind zajtalan és csendes munkálkodásunknak szélesebb köröket is érdeklő megnyilatkozása. Törekvésünk kezdettől fogva odairányult, hogy a katholikus legényegylet iránt minél nagyobb érdeklődést keltsünk, ugy a legelső sorban arra hivatott iparos osztályban, mint a nagyközönség körében is. Ez utóbbi, hála Istennek, sikerült is, mert társadalmunknak számottevő tényezői, különösen pedig a papság, mindenkor melegen fölkarolták szerény egyesületünket. Föpásztorunknak neve ott díszlik, az egylet háláját megörökítő táblán s ragyogásával fényt áraszt, áldást hint nemcsak többi jótevőinkre, hanem magára az egyletre is. Fővédnöksége nemcsak az egylet ügyei iránt folyton tanúsított magas érdeklődésében, hanem évenkint megújuló fejedelmi bőkezűségében is nyilvánul, amely anyagi terheink viselését lehetővé teszi, egyletünk fönnállását pedig biztosítja. Az ily magas helyről jövő példa természetesen nem maradt hatás nélkül. Már maga ez a körülmény ís elegendő volna, hogy másokra is buzditólag hasson, őket a kath. legényegylet fontosságáról meggyőzze. És valóban a helybeli papság mindig szivén hordozta egyletünk ügyét; pártfogását tőlünk soha meg nem vonta s ugy személyes közreműködésével, mint anyagi áldozataival mindig a legelső sorban állott, a mikor egyletünkről szó volt. Hasonlóképen hálásan kell megemlékeznem iparos világunk előkelő tagjairól is, kik szabad idejökböl sokat áldoznak az egylet vezetésére és fölvirágoztatására s anyagi eszközeikhez mérten is készségesen előmozdítják annak javát. Résztvesznek előadásainkban, mulatságainkban, melyek nem egyszerű mulatságok, hanem mindig valamely magasabb, nemesebb céllal egybekötött szórakozások. Bárcsak mondhatnám ugyanazt városi értelmiségünkről is, mely sajnos mindeddig nem tanúsította azt az érdeklődést egyletünk iránt, amelyet ez társadalmi hivatásánál fogva megérdemel. Nem lehet azonban tagadni, hogy városunk társadalmi viszonyai oly nagy terheket raknak vállaira, melyeket ez csak nagynehezen bir el s azért az egyletünktől való távolmaradása érthető. Nehezebben érthető az a közöny, mely az iparos ifjúság részéről a katholikus legényegyletek iránt nyilvánul. Nemcsak mi érezzük, hanem országszerte halljuk a panaszt, hogy a katholikus legényegyletek tagjainak száma nem áll arányban az illető legényegyleti központokban lakó iparosok számával. Nálunk is az iparos ifjaknak egy nagy része még mindig távol tartja magát ez egyesülettől; pedig egyesületünk annyi előnyt nyújt tagjainak, a minőt egyetlen egy más egyesület sem képes nyújtani. Van szép házunk, a minővel kevés legényegylet dicsekedhetik az egész országban. Van igényeinknek megfelelő könyvtárunk, melynek gyarapítása kiváló tekintettel a tagok szellemi szükségleteire történik. Vannak tisztességes szórakozást nyújtó helyiségeink, melyekben a napi munkától kifáradt test és szellem egyaránt fölüdülnek és a további munkálkodásra is képesekké válnak. Van saját takarékpénztári intézményünk, mely takarékosságra ser-