ESZTERGOM VI. évfolyam 1901
1901-04-28 / 18. szám
f. hó 26-ára tűzte ki a szakértői helyszíni szemlét, melyet Tiefenthal Gyula városi mérnök és Tölgyesi László ejtettek meg és jelentésükön most •dolgoznak. Hogy a szemlét eszközölhessék, a gyárban 24-én reggel 8 órától nem tüzelhettek. A kéményt annak idején Sinka Ferenc épité Czigler budapesti építész felügyelete alatt, kinek nevében egy oki. építész mérnök jelent meg az átadáshoz. * Két jegyzőválasztás. Hétfőn volt Süttőn a. jegyzőválasztás, mely egész csendben és rendben folyt le, a jelenlegi helyettest, Gössi György volt bátorkeszi segédjegyzőt választván meg a község körjegyzőnek. — Pilismaróton szerdán folyt a nevezetes aktus és itt már kemény mérkőzés volt Berényi József köbölkúti és Lévay Sándor libádi jegyző között, melyből Berényi került ki egy szótöbbséggel. A választást mindkét helyen Kakass László föbiró vezette kellő tapintattal. * Haltenyésztés. A helybeli halászati társulathoz a földmivelési minister adományából 800.000 fogassüllö pete érkezett, mit a társulati felügyelő vezetése alatt a Dunába sülyesztettek. * Temető gép. Seltenhofier és fiai, soproni -cég ajánl; tot tett a városnak egy gép szállítására, •mely temetések alkalmával a koporsókat nagy biztonsággal ereszti le a sírgödörbe. E gépezet -már minden nagyobb városban ht^ználatban van, s ezért a tanács megragadva az alkalmat, a gazdasági tanácsost megbízta a gép beszerzésével. Ezzel azt hisszük egyúttal elkerüljük ama idegrázó eseteket, melynek legutóbb a boldogult Hübschl Alajos temetésén voltunk tanúi, hogy a .sírásók beejtették a koporsót. * Általánosan elismerik ugy nálunk, mint külföldön, hogy a Mauthner-féle gazdasági és kerti magvak gyakran háromszor akkora termést adnak, mint sok másféle magvak, különösen impregnált csillagjegyü répamagjai ritkítják párjukat és •össze nem tévesztendők más utánzott hasonló védjegyű, de nem impregnált répamagokkal. A Mauthner-féle magok tehát felülmúlhatatlanok és gazdáink csak helyesen cselekszenek, ha magszükségletüket mindig Mauthner-féle magokkai fedezik. * Szurkáló cigány. Nagy ribilliót okozott f. hó 22-én két cigány a sz. Anna téren. Párkányi vásárról jövet ugyanis ä vörösvári Oláh família két tagja, apa- és fiu, valami elszámolási különbözet miatt hajba kaptak. A fiu az öreget minden áron le akarta kapni a tiz körméről, de az öreg nem engedett. Addig huzakodtak, amig végre az apa kést rántott és fiát fejbe szúrta. A késelő cigányt elcsípték, de mivel a fiu nem emelt panaszt apja ellen, a dádét szabadjára eresztették. * Gyanús kutyaharapás. Borovszky Ignác helybeli lakos házi-ebe f. hó 20-án megharapta Szabó Lajos rendőr 5 éves fiacskáját. Az ebet a gyepmesteri telepre szállították, a kis fiu pedig orvosi kezelés alatt áll. * Nemzetközi nagy lóvásár Érsekujvárott. Még egyszer sem nyilvánult olyan nagy érdeklődés az érsekújvári nemzetközi nagy lóvásár iránt, mint az idén, mely a folyó évi május hó 5-én és 6-án fog megtartatni. A folyó évben megtartott lóvásárok az egész országban rosszul sikerülvén, a külföldi kereskedők Érsekujvárott reménylik szükségletüket beszerezhetni.—• Miután az érdeklődés a lóvásár iránt igen nagy, a Nyitramegyei Gazdasági Egyesület ez uton figyelmezteti a lóvásáron részt venni akarókat, hogy lakások és istállók az érsekújvári rendörkapitányi hivatalnál rendelhetők. * A hülye legény halála. Bajóthon minden ember csak »a hülye« névvel emiitette Rapati [ános fiatal legényt és az utcagyerekek más játék hiányában öt dobálták, öt csúfolták utca hosszat. A. szerencsétlen fiatal ember szellemi fogyatkozása dacára szorgalmas és munkás volt és ép minka közben érte öt utói a halál is. Mult napokaan Bajóthon egy vizzel telt árok mellett az lton dolgozott, midőn megcsúszott és az árokba suhant. Tehetetlenül vergődött a boldogtalan egy darabig, de a közelben nem lévén senki, hogy segélyt nyújthatott volna neki, nyomorultul elDusztult, megfulladt a pocsolyában. * Tűzeset. Köhidgyarmaton f. hó 12-én iddig ismeretlen okból tüz támadt, amelynek igy lakóház esett áldozatul. A kár biztosítás •évén csak részben térül meg, mert a ház leígett és a tulajdonosnak minden értékes holmija jlpusztult. * GyápSzhir. Szereden özv. Türk Vencelné szül. Fendt Karolin urnö f. é. april hó 19-én délután 1 órakor hosszú szenvedés s a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után életének 71. évében elhunyt. Temetése 21-én délután 4% órakor volt és másnap reggel a szeredi templomban 7 órakor az engesztelő sz. mise áldozat. * Vörheny. Nyerges-Újfalun a vörheny járványszerüen lépett fel. Eddig ötven megbetegedés történt és 5 haláleset volt. A veszedelmes baj különösen a 4—6 éves gyermekek között pusztít. * Tolvaj napszámos. Török Kálmán napszámos, ki a városi kórház építkezésénél volt alkalmazva, az építési raktárból hat köteg fedélfedő papirost lopott el, de nem élvezhette tettének gyümölcseit, mert a rendőrség kiderítette a lopást és most a büntető járásbiróság elé került a fedélfedö papirost tolvajló Török. * Baleset. Az esztergomi vasúti pályaudvarban egy oszlop rádölt Seres Péter táviró szerelőre s annak egyik lábát bokában összezúzta. A szegény embernek dr. Simonyi Adolf vasutorvos nyújtotta az első segélyt. * Eltűnt inasgyerek. Keinczvalter Sándor süttöi születésű bádogos inas, napokkal ezelőtt elhagyta gazdáját Peitly Sándor bádogos mestert, s azóta nyomtalanul eltűnt. A fiú édesatyja a szomszéd városokban és Budapesten is hasztalan kereste fiát; most a hatóság által fogják kerestetni. * Botrány. Akik a város utcáin sétálnak, gyakran lehetnek oly jeleneteknek tanúi, melyek arcába kergetik a vért az embernek és a legnagyobb megbotránkozást keltik a lelkében. Azokról a dülöngő részeg napszámos és koldus emberekről van szó, akik ha egy-két fillért keresnek, nyomban a pálinka-mérésekbe viszik, s ott a mérget áruló pálinkás szives jóvoltából annyira leisszák magukat, hogy az utcán ugy potyognak, mint a fáról az érett körte. A hatóságnak kellene közbelépni, és utasítani e lebujok boldog tulajdonosait, hogy ne adjanak annyit e páriáknak, hogy ne tudjanak haza menni. Nincs nap, hogy ily utcai botrány ne volna, mert a jeles pálinkaárusok, ha egy ilyen ember már az eszét a pénzével együtt elitta, az utcára vetik és ott sorsára bizzák. Szerkesztőségi Telefon. Vidéki munkatársainkat és lapunk barátait tisztelettel kérjük, hogy a képviselő választási mozgalmakról értesítéseket küldeni szíveskedjenek. — Ipolyságh. P. G. Elkésve érkezett, de a jövő számban jön. Felelős szerkesztő : Dr. CSAJKA ERTSTO. 731/1901. tkvi szám. Anerési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. járásbiróság mint telekkönyvi hatóság közhirré teszi, hogy Binetter Jakab végrehajtatónak Antal Lajos és neje végrehajtást szenvedettek elleni 1000 korona tökekövetelés, ennek 1899. év július hó 15. napjától számítandó 6°/ 0 kamatai, 32 kor. 34 fill, per, 25 kor. 34 fillér végrehajtási és ezúttal megállapított 30 kor. 30 fill, árverés kérvényezési költségek kielégítése iránti végrehajtási ügyében az ezen telekkönyvi hatóság területéhez tartozó, a piszkei 515. számú betétben a I. 1. 2. rdsz. 192/66. és 192/67. helyrajzi szám alatt Antal Lajos és neje Kósa Erzsébet tulajdonául felvett csoritagi ház és udvar 904 korona kikiáltási árban az árverés elrendeltetvén, árverési határidőül 1901. évi április hó 29. napjának d. e. 9 órája Piszke község házába kitüzetett azzal, hogy ugyanakkor a jelzett ingatlan esetleg a kikiáltási áron alul is el fog adatni. Árverezni szándékozók tartoznak a bánatpénzt készpénzben avagy óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez letenni, vagy annak a bíróságnál történt előleges elhelyezéséről szóló elismervényt átszolgáltatni. A vételár tetszésszerinti részletben 90 nap alatt fizetendő az árverés napjától számítandó 6°/ 0-os kamatokkal. Az árverési hirdetmény kibocsátásával egyidejűleg megállapított árverési feltételek a hivatalos órák alatt a telekkönyvi hatóságnál és Piszke községházánál a hivatalos hirdetések között megtekinthetők. Az árverés a jelzett tkvi betétekben följegyeztetik. Egyúttal az árverési hirdetménynek az »Esztergom«-ban leendő egyszeri közzététele céljából annak a végrehajtási törvény 152. §-ában körülirt kivonata külön egy példányban végrehajtatónak kiadatik. Kelt Esztergomban, a kir. járásbiróság mint telekkönyvi hatóságnál 1901. január hó 19-én. Környey Imre kir. járásbirő. 742/901. tkv. sz. Árverési hirdetményi Kivonat. Az esztergomi kir. járásbiróság mint tkvi hatóság közhirré teszi, hogy Binetter Jakab végrehajtatónak Rozonits János végrehajtást szenvedett elleni 700 korona tökekövetelés, ennek 1899. évi július hó 20. napjától számítandó 6°/ 8 kamatai, 32 korona 34 fillér per, 22 korona 40 fillér végrehajtási és ezúttal megállapított 30 korona 30 fillér árverés kérvényezési költségek kielégítése iránti végrehajtási ügyében ezen tkvi hatóság területéhez tartozó Rozonits Jánosnak a piszkei 344. sz. betétben A. I, 1—2. rd. sz. 192/64. és 192/65. hsz. 115. népsor sz. ház és kertjére 328 kor. u. o. II, 1—2. rd. sz. 617/2. 617/3. hsz. alatt felvett 102. népsor számú ház s udvarára 320 kor. kikiáltási árban az árverés elrendeltetvén, árverési határidőül 1901. évi május hó 3. napjának d. e. 9 órája Piszke község házába kitüzetett azzal, hogy ugyanakkor jelzett ingatlanok esetleg a kikiáltási áron alul is el fognak adatni. Árverezni szándékozók tartoznak a bánatpénzt készpénzben avagy óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez letenni, vagy annak a bíróságnál történt előleges elhelyezéséről szóló elismervényt átszolgáltatni. A vételár tetszésszerinti részletben 90 nap alatt fizetendő az árverés napjától számítandó 6 ü / 0-os kamatokkal. Az árverési hirdetmény kibocsájtásával egyidejűleg megállapított árverési feltételek a hivatalos órák alatt a tkvi hatóság és Piszke község házánál és hivatalos hirdetések között megtekinthetők. Kelt Esztergomban 1901. évi január hó 18-án, a kir. járásbiróság mint tkvi hatóság. Környey Imre, kir. járásbiró.