ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-03-21 / 12. szám

IL évfolyam. Esztergom, 1897. március 21. 12. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 8 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bólyegdij minden hirdetés, után 30 krajcár. A hercegprímás szózata. Esztergom, márczius 20. Az isteni szeretet tüze, az apostoli lelkesedés és vezérlő szellem lángja gyulladt ki azon beszédben, mely Magyarország hercegprímásának ajkáról a Sz.-István-Társulat közgyűlésén szelid fenséggel elhangzott. A Szent-István-Társulati gyűlések primási beszédei mindig országos jelentőségűek, a közszellem irányítására hivatottak, és éppen azért figyelemre és megszívlelésre méltók. Az aktualitás jellemzője e beszédeknek, s az idei kétszeresen azzá lett a modern állam romboló törekvéseinek remek koncepciójú fejtegetése által. Mai viszonyaink között szükséges volt ily erélyes intő szózat azok felé, akik az ország kormányzói hatalmát képviselik és viszik. Az ország első közjogi méltóságától, egy magas fórumról elhangzott szózat határozott, sújtó Ítélet azon kormányférfiakra és szabadelvű politikusokra, akik a jövőt az általános államosítással akarják Istentöl s az egyháztól függetleníteni. És mikor az ország primása sújtó Ítéletét az egyház megsemmisítésére irányzott cél és politikai naturalizmus fölött kimondja s utal a leggyönyörűbb útirányra, az Istenhez való visszatérésre, egyúttal elégtételt és igazságot szolgáltatott azon elöhaladott mozgalomnak is, mely a keresztény politika alapján akarja Magyarországot revindikálni. A primás a magyar egyház szive s így ö neki kell első sorban érezni azon bajt, mely az egyházat az állam részéről naprólnapra jobban fenyegeti. Magyarország romlásában Jeruzsálem romjait látja maga előtt, ezért emelkedik hivatásának öntudata az isteni érzelmek magaslatára. Ezen érzelem a nemzeti közszellemet kell hogy felemelje, mert hazája sorsáról szól a primás s a magyar név régi becsületének fentartása vegyül ajkain a szent evangélium hangjai közé. Hisz övé e nemzet, melynek lelki vezére, ö van hivatva megacélozni lelkét, megeclzeni erejét, hogy a magánélet megmérgezett erkölcsei s a politika szenvedélyei alatt össze ne törjék. A primás vezeti a nemzetet az önfentartás fájdalmas küzdelmei között, baljóslatú idők szenvedésein át és tűz eléje hivatást, mely méltó multunk hagyományaihoz, keresztény hitünkhöz, nemzeti becsvágyunkhoz, erőnk nagyságához s a keresztény polgárosodás fennállásáért vivott harcaink dicsőségéhez. Mikor a primás azt mondja, hogy: n

nem ismerünk a magyar társadalomra", a nemzet üterét érintette, s így olvasta rá a diagnózist, a hanyatlás csalhatatlan jeleit. Mert h?; vatlás jele, a keresztény tanoktól való elfordulás, hanyatlás jele, a nemzeti hagyományokkal való szakítás. Az erkölcs cenzusának leszállítása a társadalom vallási leszerelését jelenti. A szabadelvüség elöhaladása uszály gyanánt a politikai tisztesség dekadenciáját is magával hurcolta. Közéletünk nyilvános mozgalma annyi szemetet kavart fel, hogy a levegőt miazmáival szinte agyonfertöztette. És ha a legutolsó 2—3 év történetére nézünk, a felforgatás ádáz Mefisztója nemcsak küszöbünkre, de már a szentélybe is lépett. A századvégi Magyarország értse meg a legelső magyar főpap szózatát, addig, mig nem késő. Ha a kereszténység fogy, vájjon Magyarország növekszik ? Ha a liberális tanoknak megfelelően átalakított nép nem tudna imádkozni, kevesebb lenne a fájdalom ? Ha az ős magyar géniusz elégséges államalkotó erőt birt volna, Gejza erős keze nem hagyta volna azt fiára. És ha szent István az ősi szellemben, az ősi vallásban és nemzeti intézményekben feltalálta volna a magyar egységesítéséhez s államalkotásához szükséges elemeket, nem hajtotta volna meg nyakát Jézus keresztje előtt. A magyar állam a katholikus egyház müve, tehát a vallás munkája. Istennel kezdettük honalapitásunkat, Istennel vivtuk rettenetes harcainkat, Istennel szenvedtük át elnyomatásunk sötét napjait, Istennel küzdöttük ki alkotmányunkat, Istennel kell tehát folytatnunk hazánk fejlesztését. Vissza Istenhez, hogy a magyar véréből ki ne párologjanak az erkölcsi elvek ! Vissza Istenhez, hogy ki ne essen kezünkből Hunyadi kardja! Vissza Istenhez, hogy legyen világosság, mely a magyar lelkét elárasztja, legyen szentség, mely lángszellemeket teremtsen ! Meg kell védenünk Krisztus diadalát mindannyiszor, valahányszor csak fenyegetik a népszerű parlamentáris zsarnokok. A lánc első csörrenésére ébredjünk, sohse legyünk aluszékonvak, mert a diadal sohasem befejezett, AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Anyámnak. Oh hányszor mondtad, lelkem jó anyáin, Mit választék, nagyon nehéz az út: „Kevéssel is beérhetnéd talán. Hagyd másnak, gyermekein, a koszorút! Magasan nő a fényes zöld babér, Es szebb a rózsa lenn a völgyeken . . . El ne cseréld soha emezt azért : Maradj mellettem, édes gyermekem! Gyöngül a kar, mely egykor ringatott, S vezetgetett, mióta nincs apád . . . Minden virág bár néked nyilna ott: Öreg szülöd ne hagyd itt egymagát! Sokan törnek veled egy czél után, S közülök hány a félúton marad! Biztos fészek itt vár reád csupánMaradj velem a nádfödél alatt!" S bár elröppent felettünk az idő. Fülemben cseng még mindenik szavad. Utam sötét, az árnyék egyre nö, S körillveszen, mint tört hajóst a hab . • . Sehol, seJiol egy biztató sugár, — Oly zord a táj, amerre visz utam; Pedig szivemben teljes még a nyár, Mely küzdelemre sarkal untalan. Eszembe jut a boldog ifjúkor, Mikor utamra még a rózsa hullt, Mit gyermekészszel lábam eltiport, S szivemre im, a szenvedés borult. Oh, akkor még ha néha bánat ért, Lecsókoltad te mindig könnyemet — & most itten senki sincs, aki megért, Te kívüled mindenki elfeled . . . De érjen még bármennyi szenvedés, Ez utat én soha el nem hagyom. Az öntudathoz még ez mind kevés, Ha czélhoz érek s ott megnyughatom. Szivemben törhetetlen él a hit: — Hisz azt oda te ülteted, anyám — Betelve látni lelkem álmait. Oh, hidd, hogy még büszke lész reám! Füzy Antal. Magda. Nem volt szép leány, de ezt alig vettük észre. Mert ha valakin mélytüzű szemeit rajta felejtette, ez a gyöngéd, de annál mélységesebb tekintet elfeledtette az arc túlságos hosszúságát, bántó halaványságát. De legjobban érezte e tekintet hatalmát, úgylátszik, Fegyverneky Balázs miniszteri titkár úr, mert az mindig Magduska körül forgott s mindig csak Magdus tekintetét kereste. Azaz dehogy is! Nem kellett azt már keresni, hiszen Magda tekintete egy idő óta mindig Fegyvernekyn pihen meg, ha együtt vannak, a társaság e kényeztetett kedvencén, a kit férfias szépsége mellett — tekintélyes állása is segített, legalább a szülők szemében. Mert azt kijelentjük, hogy Magduska előtt ez épen semmit sem számolt. Elég gazdag volt ő arra, hogy választottjában ne annyira partiét, mint inkább azt az élettársat keresse, a kin szive minden dobbanásával csüngjön s a kitől szintén csak azt várhassa, hogy viszont ő benne találja fel örömének, bánatának osztályosát. S miért ne hitte volna, hogy Fegyvernekyben ezt föltalálja, mikor az ő romlatlan aranyos lelke, tiszta szive mit sem tudott a tettetésről; mikor halavány fogalma sem volt arról, hogy valaki mást beszélhet s mást érezhet s hogy máshoz közeledhessen, nem ahhoz, a kiért szive hevül, dobog ? De ha tudta volna is! ? Váljon szerető szive megengedte volna-e annak föltevését, hogy Fegyverneky is ilyen, az a Fegyverneky, a kit mindenki a becsületesség mintaképének tartott? A ki sentimentalis jeleneteket nem csinált soha, nem hivatkozott holdvilágra, csalogánydalra, mint a regénybeli szerelmesek; s a ki csak arra kérte őt egy szép alkonyon : »Magdus ! Nézzen a szemembe s azután mondja meg, akar-e az én kis feleségem lenni!« — Mit szóljon neki? mikor ő már régen rabja volt Fegyverneky tekintetének, a mely tekintetnek pedig semmi melegsége nem volt s a mely semmi benső felindulást, érzelmet nem árult el! — Csak annyit szólt hát: »Mégis megértett Balázs ? !« S ezzel vége volt. Következett az eljegyzés s a sok gratuláció ! De ki is ne gratulált volna ehhez a házassághoz, mikor az a két gyerek, már mint Balázs