ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-03-14 / 11. szám

Ausztria ezek mellett csak az óvatos szemlélő álláspontjára helyezkedik. Jelenleg semmi oka nincs az erélyes fellépésre, de annál inkább kell egyenes lépést tennie, ha esetleg a bonyodalom a monarchia érdekét támadja meg. Ha a nemzeti érzelmek is föl lesznek izgatva, akkor az osztrákmagyar alattvalók is könnyen mozoghatnak és a Balkán-félszigeten olyan zűr-zavar keletkezik, melynek következménvei beláthatlanok. Jakabunk gyásza. — Eredeti tudósítás. — Itt a böjt. A visszavonultság és az önmegtagadás napjai bekövetkeztek, de Jakabunkat ez egy csöpet sem alterálta volna. Az ő jő kedve kifogyhatatlan, és büszkén mutogatta a meghívókat, melyeket böjti bálokra kapott. A »makkabeus hadastyán egyesület«, az »odondaszok társasága«, az »első izraelita-jótékony egylet*, a »regálé bérlők országos társulata*, az »Egyenlőség*, a »Testveriség«, »Szabadsag« stb. egyesületek most tartják mulatságaikat, melyekre Jakabunk hivatalos. És ő még sem boldog, nem mosolyog, hanem szomorkodik és gyászol. Mikor Munkácsról visszajött, örömében ugrált, dicsérte a ruténeket és sokat emlegette Schmalzgieszer Oronkát, kinek szellemességét nem tudta felejteni. Most búsul. A szegény. Bécsben volt a mult héten és hosszú orral tért vissza. Ezt átvitt értelemben tessék venni, mert hát szokás-mondás. Jakabunk orra azonban nem nyúlik meg, hanem inkább még jobban lekonyul, ba őt kedvezőtlen dolgok érintik. Bődi tanár ur, aki a fizikát és a csillagászattant tanítja, hivatalos vizsgálat tárgyává tette Jakabunk orrát, és számtani pontossággal konstatálta, hogy Jakabunk orra Bécsből való visszatérése után 15 fokkal erősebb deklinációt mutat. Eddig is, ha Jakab ur sokat kotnyeleskedett a szerkesztőségi irodában, a segédszerkesztő azt szokta neki mondani, »hallja Jakab, azonnal Bécsbe küldjük«, és ő kigyelme rögtön meghunyászkodott. Most pedig tényleg Bécsbe ment, és -ott is volt. De lássuk az ő tudósítását, melyet ő maga küldött lapunk részére, és a melyben a lefolyt képviselő választással foglalkozik. »Március 7-én a déli vonattal utaztam Bécsbe. A vonaton igen sok kollégéval találkoztam, Gewürz Áron, Leberschmalz Dávid, Gansvogel Izor, Krachmandl Makszi, Spitzkopf Náci, Tattelbaum Simi, ezek mind utaztak Bécsbe, mint a budapesti liberális lapok kiküldött tudósítói, hogy a választás lefolyásáról eredeti tudósítást küldjenek. Azt tudtuk előre, hogy a választás nem lesz olyan érdekes, mint nálunk szokott lenni, mert hiába, egy Tarnóci, Szulyovszky, Csillaghy, és a mi fő egy Kloch csak nálunk teremhet; a bécsieknek még fogalmuk sincs egy szép »alkotmányos« választásról. Bécsben a Nordbahn állomáson szálltunk ki. Midőn a bécsiek ezt a sok eleganciát meglátták, azonnal »Hoch Lueger!« kiáltásba törtek ki. Botrányos állapot. Hát mire való a rendőrség, a csendőrség, a rendezőség meg a katonaság, mely ilyen állapotokat tür. No csak minálunk történnék ilyesmi. Ennél sokkal szivesebben fogadott minket dr. Ádler Móric, hírneves szocialista vezér. Azonnal bevezetett a párthelyiségbe. Mily nagyszerű vala itt minden. Csupa szocialista, készülődtek a következő napra. Bemutatta nekünk a pártvezéreket sorban : Sauerteig Mózes, Krümpelesz József, Siebenkäs Zsiga, Hlumenstrausz Izidor, Weiss Nátán, mind hivatásos politikusok és képviselőjelöltek. Ádler barátunk reánk mutatva csupán ennyit mondott: »Unsere Lajt aus Ongarn«, és lett erre óriási ölelkezés. Mondhatom, hogy hatalmas egy párt itt a mi pártunk, és ha azok a rebellis antiszemiták az ő Luegerjüket »lieber«-nek nevezik, ugy mi a mi Adlerünket »

gewaltig «-nak nevezhetj ük. A mi pártunk a választás előtt igen jól állott, mert a hány Jakab, Dávid, Áron stb. van Bécsben, az mind szociáldemokrata, és lett volna csak egy icike-picike Klochocskánk, ha nem is fia, de legalább unokája, akkor bizton győztünk volna, és az országházban ma Kohnok, Kohnfelderek, Khóbik stb. uralkodnának. Maga a választás nem ért semmit. Gewürz Áron barátommal akarunk a választási helyiségbe menni és a szavazatokat ellenőrizni, a mint ehhez minálunk mindenütt jogunk van, lévén mi a választások rendezői. Stomfán, Gsacán, Várnán beeresztettek mindenhová, csupán az orrom miatt, itt meg tessék ezt csak elképzelni, kidobtak engem minden honnan csupán az orrom miatt. Próbáltam szerencsét Lipótvárosban, itt majd sikerül valamit kitudnom. Előre kérdezem, kik ott a bizalmi férfiak. Elmondják a neveket, köztük ballom a nálunk igen jó hangzású Schlezinger nevet. No oda bemegyek. Bemutatom magam Schlezingernek, a ki tanár és országgyűlési képviselő, alig hogy befejezem a mondókámat, máris érzik váliaim és hátam erős kezek nyomását, és mire észretértem, már ott találtam magam az utcán. Képzelje csak szerkesztő ur, ez a Schlezinger van egy antiszemita. Ezt is köszönöm, de nem kérek belőle. Ez nem választás, a hol mindenki szabadon és titkosan szavazhat. Este felé kisült, hogy csupa antiszemitákat választottak meg, és hozzá még milyen embereket, Posztpischil és Preczechtel pincéreket, Zatocsil és Viszkocsil kereskedő segédeket és valami Lueger nevü Írnokot. Tagadhatlan tény, hogy az intelligencia csak minálunk van meg. Este a választás után a lipótvárosi zsinagógában gyászistentiszteletet tartottunk. Reb. Pájeszfutter mondott imát, melyben az antiszemitákat elátkozta. A megható ima alatt a jelenlevők mind zokogtak és velők együtt én is. Ünnepélyesen elhatározták, hogy Ausztriának örökre búcsút mondanak és testületileg bevonulnak édes hazánkba, a szép Magyarországba. Szívesen látjuk. Biztos voksok. Ünnepélyes fogadtatásukról b, Bánffy gondoskodik. Kiadtuk a jelszót, melyet uton-utfélen hangoztatni fogunk; »Megvetlek Bécs«. E jelszóval utazott vissza Tattelbaum Számi, Gewürz Áron, Leberschmalz Dávid, Gansvogel Izidor, utánuk jön a többi bécsi Izidor, Dávid, Áron, Abris, Móric stb. mind. meg a mélyen gyászoló Jakab. Városi közgyűlés. Folyó hó 12-ikén, délután 3 órára egybehívott közgyűlésre szokatlanul nagy számban jelentek meg a képviselők. Elnöklő polgármester megnyitván a gyűlést bejelenti, hogy a fökáptalan a városi képviselőtestületben legtöbb adófizető jogának gyakorlásával gróf Csáky Karoly lemondása folytán dr. Walter Gyula kanonokot bízta meg. Jelenti továbbá, hogy Knöpfler Mihály a legtöbb adófizető képviselők névjegyzékébe fölvétetett. Ezután következett a határozathozatal a reál és elemi iskola céljaira megvásárlandó telkek ügyében. Ez képezte a mai gyűlés központját, s keltette a szokatlanul nagy érdeklődést. Többen szólottak a tárgyhoz részben a tanács javaslata mellett, részben ellene érlelvén; a volt mellékvárosok azon óhajtását, hogy a reáliskola azok területén épüljön, mindenik méltányosnak ismerte. Ezen felszólalások alatt a gyűlés hangulata nagyon heves és zajos volt. A polgármester erélyes szavakban hivta föl a gyűlés tagjait a tanácskozás komolyságának megőrzésére és a szónokok türelmes meghallgatására. Szavazás alá bocsájtatván a kérdés, megveszi-e a város a kijelelt telkeket iskolai célokra vagy nem; igennel szavazott 64, nemmel 66 képviselő s igy a tanács javaslata két szavazattal elvettetett. Szavazás alá bocsájtatott ismét e kérdés Helcz Antal azon módosításával, hogy megveszi-e a város ezen telkeket a cél meghatározása nélkül azon szándékkal, hogy ott felépítse azon épületet, melyre a városnak a közel jövőben egy vagy más célból szüksége lesz. A jelenlévők egy része a szavazástól tartózkodott, mellette 59, ejlene 4 szavazat adatott be. A kérdéses telkeket tehát a város megveszi. E szavazás után elnöklő polgármester a gyűlést öt percre felfüggesztette, mialatt a kedélyek lecsillapultak, sokan pedig eltávoztak. A gyűlés folytatását a vágóhíd ügyének tárgyalása képezte. Á főjegyző felolvasta a építészeti bizottság és a pénzügyi bizottság idevonatkozó véleményét s részletes számításait, a melyek alapján a tanács a benyújtott tervezetet elfogadásra ajánlja. A tervezet szerint a vágóhíd 92,000 forintba kerülne, de egy oly modern épület lenne, mely a bemutatott számitások szerint nemcsak a befektetett tőkét törlesztene bevételeiből, hanem még jövedelmet is hozna. A közgyűlés a tanács javaslatát egyhangúlag, minden megjegyzés és hozzászólás nélkül elfogadta. Reméljük, hogy ez ügyben tett számításokban nem fogunk csalatkozni. Megalakittatott továbbá a bizottság, az esztergom-kesztölci útvonal javítási munkálatainak eszközlésére Végül a körházi bizottságba szavazattöbbséggel Kerschbaummayer Károly választatott meg. Ezzel a gyűlés véget ért. E gyűlésen először láttuk a volt királyi város és a mellékvárosok képviselői között az ellenkezést kiélesedni, a melynek kiszámithatlan káros hatású folytatásától csak a kölcsönös méltányosság fog megmenteni. A belvárosi elemi iskolának ott a hol most van, vagy ahhoz közel kell lenni, ott van központja azon városrésznek, a melynek gyermekei azon iskolára vannak utalva; de a reáliskola az egész városé, azt a város más részébe helyezni, az egyesítés áldozatait is tekintve, méltányos törekvésnek tartjuk. HÍREK. * Személyi hir. Krizsán Mihály pápai kamarás, a központi papnevelő-intézet alkormányzója tegnap városunkban tartózkodott. j f Cselka Nándor. ) Az esztergomi fökáptalan, s az egész főmegye egyik jelese, Cselka Nándor f. hó 8-án az Urban elhunyt. A megboldogultnak ugy a lelkipásztorkodás, mint az irodalom terén elvitázhatlan érdemei voltak, s halála széles körben keltett mély részvétet. Életrajzi adatai következők: Cselka Nándor 1834. júliusában született Vámos-Mikolán, Hontmegyében. Gymnáziumi tanulmányait Selmecen, Esztergomban és Nagyszombatban, a hittudományi kurzust Bécsben és Budapesten végezte. 1857-ben szentelték pappá, s azután segédlelkész volt Varbón, Buda-Ujlakon, a Terézvárosban és a Belvárosban. Mint terézvárosi káplán 1869-től 1872-ig a »

Religio«-t is szerkesztette. Magvas cikkei széles látkörét és erős egyházias gondolkozását bizonyították s országszerte feltűnést keltettek. Az infallibilitás kérdésében a lap hasábjain megjelent gyönyörű cikkeiért IX. Pius pápa 1871-ben márc. 7-én saját kezével aláirt brevével tűntette ki s csakhamar pápai kamarássá is kinevezte. Egyházi karrierje ettől kezdve emelkedett. 1877-ben ó-budai p^bánossá választották, 1882-ben pedig címzetes préposttá nevezték ki. A főváros nagy ünnepléssel vette körül, mikor 1888-ban lelkipásztorkodásának 30 éves jubileumát ülte. 1889-ben pozsonyi kanonokká lett. 1890-ben a III. osztályú vaskorona-rendet kapta, 1892-ben pedig esztergomi kanonokká, s Budapest fő- és székváros érseki vikáriusává nevezték ki, végül pedig 1893-ban a carrei címzetes püspöki méltóságot kapta. Ekkor lett rektora a központi papnevelő-intézetnek is. B. I. P. * Esztergomiak a komáromi legény-egyletnek. A komáromi kath. legényegylet alapitó tagjai közé Esztergomból ujabban következők léptek be : Hetyey Samu apát-kanonok, Siiuor Teréz úrnő, lovag Mattyasovszky Lajos ny. jószágigazgató. 15 Főegyházmegyei hirek. Krizsán Mihály papnevelő-intézeti alkormányzó megbízatott a központi papnevelő-intézet ideiglenes vezetésével. Kanyó József Kőkeszire adminisztrátornak. Magdics Ignác drégely-palánki káplán a budapesti Ranolder-intézethez hitoktatónak, kinek helyére Tapolcsányi Godefrid minorita-rendi áldozár kül-