ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-01-10 / 2. szám

IL évfolyam. Esztergom, 1897. január 10. 2. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés, után 30 krajcár. Kik vadítják a tótokat? Esztergom, január 9. Csaca ismét éles, rikító bengáli tüz fényébe állítja az országkormányzó bölcseket. Bölcsek ök a Bánfiyék, azaz hogy azoknak kellene lenniök, de akár a makói csizmadiákra bizzuk rá az ország ügyeit, akár rájuk, egyre megy. Avhordó fenekét egyaránt kiütik, s kifoly a ftordóból a magyar sz. korona népeinek, hazaíiságuknak, a nemzetiségek, összetartozásának s egyetértésének szinbora! A magyar kormány egyik főfeladata a nemzetiségeknek a békéltetése, főleg akkor s addig, mikor s mig Beksics Gusztáv szerint is a nemzetiségeknek fölszivatásáról s a magyar nemzettestbe való beolvasztásáról egyhamar szó sem lehet. Ily körülmények közt tehát a kormánynak a nemzetiségeket meg kellene nyerni, s mit látunk? azt, hogy vadbikaként nekik iramodik, erőszakkal, zsandárral dolgozik, kaftános zsidókkal, ördöggel-pokollal szövetkezik, csakhogy.elkeserítse, elvadítsa a nemzetiségeket. Erre fényes példa a Pozsony, Nyitra, Trencsénmegyékben megejtett választások skandalózus története, s legfényesebb példa rá maga a szerdán megejtett csacai választás. Ugyan liberális urak, mit gondolnak, lehet igy idegen nemzetiségű embereket a magyar állameszmének megnyerni ? Nem alkalmas-e ez a botrányos erőszakoskodás arra, hogy a legjámborabb tót népben is felforralja az epét? Önöknek a kormány lapjai föltálalták s beadták azt a pilulát, hogy a néppárt szövetkezik a nemzetiségekkel s igy az országra veszedelmet hoz. Önök, mint mamelukokhoz illik, behunyt szemmel lenyelték a pilulát s a pitula erejében rákényszerítik józan belátásuk ellen önmagukat, hogy minden gaztettre, minden alávalöságra rámondják, hogy igy kell nekik, a nemzetáruló néppártiaknak; durva koloncra igy kell rávágni. Jól van, jól! de mit fognak szólni, ha állatias erőszakukkal az ellenkezőt érik el? ha azok a nemzetiségek e gaztettektől elundorodva, inkább a sizmatikus orosznak dobják magukat ölébe, mint az ilyen ázsiai despotizmusnak, melyet a nemzetnek legfenekebb fenekéből fölkerült elemek, zsandárokkal és kaftános zsidókkal karonfogva a nemzetiségek ellen elkövetnek ? Kire háramlik ez erkölcstelen vadállatiasságért a felelősség ? Igaz, hogy Szalavszky ur a nyitrai államférfiú, tósztozik Pesten, s Trencsénben államveszélyesnek tünteti föl a néppártnak akárcsak egy kerületben diadalra jutását; de utána tósztozik a szkalitai biró, a tiszta morva lakosságú Szkalitiból, mely a vidéken a pánszlávizmusnak egyik t'Megágya ; tósztozik Milecz zsolnai ügyvéd, a pánszlávizmusnak egyik fökorifeusa, tősztoznak a zsidók . . . németül ; ezek a pánszláv és zsidó jargontósztok képezik keretét Szalavszky ur hazafias fölszólal ásának, hogy halál a néppártra. Igen, ezek fogják a magyarság érdekeit megvédeni: Milecz ur, a szkalitii biró és a lengyel zsidók! Gyönyörű ármádia. Ez ármádia élén fogja Szalavszky, Kloch, s más efféle csillagzat a magyar nemzetiségi politikának kényes kérdéseit megoldani. Ezekkel a kaftános jött-ment liberálisokkal s a pénzért mindenre kész pánszlávokkal gyűrték le a tősgyökeres, becsületes tót népet. Hát ez a magyar nemzetiségi politika, akkor csak a honárulás kotyvasztó konyhájából kerülhet ki. S mit fognak mondani ezek után a liberális magyarok? ugy-e azt, hogy a néppárt szítja a nemzetiségi különválási törekvéseket ? Nem kell azoknak szítani; ha a néppárt tüzelne is a nemzetiségek alá, akkor sem érné el ez a szétzüllésnek és pártszakadásnak azt az ijesztő fokát, melyet a rombolás s a jSgtiprás politikája ér el s érlel a nemzetiségek közt. De azért Szalavszky ur főispán és a magyar politika egyik üstököse. Váljék egészségére! na/* . * Jé — A képviselőház a szünet után hétfőn, e hó 11-én kezdi meg újból érdemleges tárgyalását, a mikor az olcsó marhasó behozataláról szóló törvényjavaslatot veszik a tárgyalás alá s egyben pedig napirendre kerül a zárszámadási bizottság jelentése, valamint több helyi érdekű vasút engedélyezésére vonatkozó jelentés is. A jelentések nagyobb vitát aligha, keltenek, de a törvényjavastatnak sem igen lesz ellenzéke, mivel a gazdák egy régóta hangoztatott óhajának tesz eleget. A pártok ma tartanak értekezletet, a melyen tárgyalni fogják e jelentéseket s a nevezett törvényjavaslatot. — Széchenyi, a jós. <\ legnagyobb magyar, Széchenyi István tudvalevőleg Kossuth Lajos »agent provocateur« politikájának nem volt soha barátja, s bár ö is küzdött a független Magyarországért. — csakhogy a közgazdasági eszközökkel látta azt elérhetőnek, — mihelyt látta Kossuth szertelen s kellő megfontolást nélkülöző politikai agitációját, félrevonult s megjósolta éppen Kossuth miatt, a AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Imrás. Imrás rácsapott a botjával a hosszú fenyőasztalra s a két lócára való gyerek összerezzenve nyelte le az utolsó falatot; letörülték szalonás bicskájukat a kenyérhajon, végighúzták a kabátjuk ujját a szájukon s az orruk alatt, és nem mukkantak volna a világért sem. Imrás »tanito ur« az asztalfőn ült s egyenesre iparkodott igazítani a görbe nyakát, ami nem sikerült neki; avval a görbe nyakkal, tüskebajuszos arccal, s héja tekintettel mustrálta végig a gyerekeket. Éppen két »lóca« gyerek volt. Imrás ugyanis a gyerekeket lócaszámra, a babot szapuszámra, s a pálinkát verdunkszámra szokta mérni; no és több két lóca gyereknél nem is fért volna el ebben a kurta »iskolában.« Kurta volt biz az, már csak azért is, mert Istók gazda, ki az utcára lakott, ezt a kurta szobát csak úgy a háza végéhez hátul az udvarba építette, hogy legyen hová bújni egy kapitulációt kiszolgált, obsitos Andris fiának; miután pedig az obsitos meghalt, Imrás vonult be oda, avval a különös szándékkal, hogy ő iskolát tart. Mikor Imrás rácsapott botjával az asztalra, a vén deszkák hasadékaiból porfelleg emelkedett, s mialatt ez lomhán szerteszéjjel szállt, azalatt egy vén asszony csoszogott elő a kályha mögül s kezével lesöpörte a morzsát, szalonnabőrt, tökmag'• héjat, sülttökkóficot s amiféle fogásból csak állhat egy iskolás parasztgyerek reggelije. Ez a vénasszony az Imrás anyja; Imrás maga pedig elsősorban ennek a vénasszonynak a íia; másodsorban egy görbenyaku, olvasni tudó legényke. Gyermekkorában verébfészket szedett s egyszer leesett a félszerről; azóta görbe a nyaka. Görbe nyakkal mit csináljon? Azt gondolta ilyenformán, hogy ha parasztnak nem való, fölcsap tanítónak ; lett is s megnyitotta a K—v-di iskolát. Mire e hosszú mondókával elvégződtem, azalatt Imrás megkezdte a tanítást. Óra-rend akkor nem lógott a falon; de azért az első, meg második órát Imrás pontosan megtartotta. Harmadik nem volt minden nap ; csak néha. Kezdődik tehát az első óra. Imre Pestalozzit név szerint nem ismerte, de elveiben egyetértett vele; főelve volt, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanítsunk. Miért is a vénasszony nagy halom tollút döntött ki az asztalra s minden gyerek kikapta a porcióját. Első óra tehát tollúfosztás. Azalatt Imrás vagy a nyakát igazítgatta, vagy a fogát szítta, vagy a körmét piszkálta: a vénasszony szuszogott, rokkája zúgott, az orsó pergett s a gyerekek ujjai közt a tollú rezegett. Imrás közbe-közbe kedvteléssel nézte tanítványainak csoda-előmenetelét; mikor ezt is megunta, fogta a botot s bumszt, rávágott az asztalra. A por megint fölszállt; a gyerekek megmerevedve nagyot fújtak, ugy hogy a pihék a légbe repültek. A vénasszony ismét előcsoszogott; a fosztott to lut külön rostába szedte, s kezdődött a második óra, a kollokvium. Imrás a Szokratesi közvetlenségnek volt híve. Volt neki egy a-b-c-és könyve; avval végigfeküdt a kályha melletti lócán s a könyvet kinyitva a mellére támasztotta. A gyerekek hozzámentek sorba, pálcikával kezökben szurkálták a betűket, nyögték a tudományt: b, a, ba, b, a. ba, baba. Igy ment az addig a meddig. Néha volt, mondtam, harmadik óra; akkor Imrás szintén az asztalra vert, de az asztalon gatya volt kifeszítve, s a gatyában delikvens gyerek ordított. A vénasszony pedig ilyenkor abbahagyta az orsópergetést s fejét csóválva nézte az exekuciót. Azt gondolja erre valaki, hogy^ez egy tárcamese. Pedig dehogy mese: való igazság. Ilyen iskola volt akármennyi még a hatvanas években is. Azóta Imrás bácsi már rég elpusztult. A lócás szurdik szép tágas iskolának adott helyet; Imrás