ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-03-07 / 10. szám

szép darabot adnak elő, mely Erdélyben játszódik le. Hogy a gróf úrról, a fájó búcsúzásról, a jó szivről van sző s próbák alatt a rendező nővérek és a leánykák mindig pauzát tartanak, amikor sirnak. zokognak; siratják azt, kinek tiszteletére az ünnepélyt rendezik. Tanú rá tisztelt Szerkesztő úr, hogy hallgattam s egy kukkot sem irtam lapjának. Végre egy piros kis meghivóval kopogtatnak nálam : j— ;

— " ' Ünnepség, melyet a helybelyi sz. Vincéről nevezett szatmári irgalmas nővérek vezetése alatt álló elemi iskola növendékei méltóságos és főtisztelendő Majláth Gusztáv gróf püspök ur tiszteletére rendeznek. * Kezdete délután */, 6 órakor. Ép itt volt az áldott lelkű kegyelmes aszszony is, s igy ő is résztvett fiának ünnepségén. (A függöny legördül.) II. Felvonás. A zárda disztermében vagyunk. A terem szorongásig telve van. Ha lóvonatu kocsi lett volna, ki kellett volna függeszteni : Telve van. Majd alig fértem be. Most igazán örültem, hogy oly sovány vagyok, mert igy valahogy befurakodtam hátra, a kakasülőre. Mérgesen is néztek so- j kan rám a folyosón, akik kivül rekedtek. Csenget- ; nek, a kapun jön a gróf úr édes anyjával, meg j Molnár apáttal. A jó nővérek attól remegtek, hogy \ a gróf úr megszökik, s azért a künn maradottak- I nak az ajtóban egy álló létrát tettek s ott foglaltak helyet, s igy a szökés eshetősége ki volt zárva. Csililing, a függöny szétnyílik, egy sereg kis leányka van a színpadon, kezük összetéve, angyali dalt zengnek, üdvözlő-éneket. Egyenkint jönnek a 9 angyali kar képviselői. Mindegyik angyalnak volt egy megfelelő kis leányka. Beszéltek ezek egy angyalleikü papról, kit Isten két év előtt ideküldött nekünk; egy apostolról, ki oly bámulatosan működött a szószéken és a gyóntató-székben ; megtestesült alázatról, ki a legszegényebb kunyhót is fölkereste; egy jótékony szivről, ki mindenét a szegényeknek, szenvedőknek adja; szerető gyermekbarátról, ki úgy szeretett köztük lenni. De nem folytatom tovább, mert én is kikapok. A leánykák minden angyal beszéde után bámulatos szépen egy egész misének részeit végig énekelték latinul; ez az ami bennünket bámulatba ejtett, most jön még a java tisztelt Szerkesztő úr. A meghivón ez áll: Angela, a Gondviselés angyala, vallásos irányú szinmű 4 felvonásban. A darab Erdélyben történik a török világban. A keresztény rabszolgák bámulatos erényeit festi; sirt a darab alatt mindenki, magam is. Az ügyes kis Angela könyeket csalt a szemekbe. Dacára annak, hogy fél 6-tól 8-ig pad szélén, tenyérnyi helyen féllábon álltam — mint a gólya a fészkében — elnéztem volna e darabot akár éjfélig. A felvonások közben „Molecz bandája" olyan bús, szivhez szóló s a darabnak megfelelő magyar dalokat játszott. Másnap még egyszer előadták, még nagyobb publikum előtt. Most már nem csodálom, hogy a próbák alatt annyi sóhaj és köny hullott a jó gróf úrért. Én azt hiszem, hogy ezek az ártatlan gyermeki szivből jövő szavak jól estek a püspök urnák. (A függöny legördül.) IU. Felvonás. A plébánia nagy termében vagyunk, mely telve van papokkal. Győrből, Pestről, Pozsonyból, Esztergomból s a környékből mind csak Komáromig váltottak jegyet. Mi történik ott? Ahá az újságból olvastam, hogy eucharistikus értekezlet lesz Komáromban. Papoknak beszél valaki, és ki lenne más mint Prohászka spirituális, ez a bámulatos lélek. Beszélt arról, hogy nekünk papoknak az oltáriszentségben mindig a szenvedő, a könyező Ur Jézust kell látnunk és szemlélnünk. A szent Sziv körül mindig a töviskoszoru fonódik, a lángok sebből törnek elő. A szenvedő iránt mindig részvéttel s szeretettel vagyunk. Aztán az a sok pap karingbe öltözve borult le az Oltáriszentség előtt a hivek nagy épülésére. A zsúfolásigmegtelt templomban pedig Kanter Károly pesti káplán tartott szónoklatot az eucharistikus társulatról, az oltáregyesületről. A beszéd hatása leginkább abban nyilvánul, hogy azt kérdezgetik uton-utfélen : hol lehet beiratkozni abba az egyesületbe ; szívesen fizetünk akármennyit csak az Ur Jézus lakása tiszta legyen ! Csak az tudja Szerkesztő ur, a ki a nép között él-mozog, milyen hatással van egy, az Oltáriszentség előtt ima-órát tartó pap ájtatossága! Farsang három utolsó napján itt is szentség-imádás volt. Erre az alkalomra Brückner Lipót által festett kép is megérkezett, az Oltáriszentség előtt térdelő két angyal. Ezek fogják hirdetni itt ebben a kálvinista-fészekben, hogy az ő botránykövük, az Oltáriszentség nyilvános imádásra ki van téve. Vasárnap este Prohászka prédikált, hétfőn délután Kanter, kedden este dr. Hulek nevelő. A húshagyó keddi ájtatosság megható volt. mikor az Oltáriszentséggel a templom ajtajában áldás adatott a mulatságokban fulladó városra. A Szentség előtt mentek az oltár-egyesületi tagok égő gyertyákkal. (A függöny legördül.) IV. Felvonás. A legényegyletben megint csak Prohászka úrral találkozunk. Beszél az iparosok anyagi és erkölcsi sülyedéséről. De fontos egy tétel ez napjainkban ! Az anyagi sülyedésnek az oka, hogy sokan vannak, akik készítenék és kevesen, akik vesznek. A tehetősebb iparos nem gondol a szegényebbel, lenézi, oda sem néz neki. Széthúznak, nincs egyesületi szellem, összetartás. Az erkölcsi sülyedés oka, hogy az iparos inassal, legénynyel senki sem törődik, csak a dolgát végezze el a műhelyben, a többiben nekik senki sem parancsol. Föl kell venni a családba az inast és segédet, mint hajdanta volt s a bajon segítve lesz. Kiáltó igazságok ezek! A múltkor rosz házban egy cipészlegény meglőtt egy leányt. Mikor ezt meghallottam, mindjárt azt gondoltam : no ez a legény sem volt ám tagja a legényegyletnek ! Utána néztem a dolognak s igazam volt. Mégis kérem a mi zsidó lapunk azt hiszi, hogy majd valami olyan közös legényegylet, hová csak liberális lapok járnának ronda tárcáikkal, hogy majd ilyes valami csoda-bogár menti meg az iparos-legényt az erkölcsi sülyedéstől ! Közös zászlószentelés, közös iskola, közös istenitisztelet, ezek-azok a pompás világot megmentő dolgok ! Jó étvágyat hozzájuk. A legényegylet! zászló-szentelés május 9-én lesz, amikor színdarabot is fognak előadni : n Vissza a műhelybe !" Már most meghívjuk erre az ünnepségre Szerkesztő urat, legalább majd nekem nem kell róla írni! A kálvinisták vallásos estélye nagyszerűen sikerül mindig. Hogyne, hiszen thémájuk nem lévén más, mint a protestálás, mindig bennünket ütnek, szapulnak. Az egyik tétel ez volt: »Milyen áldásos (?) hatással van a protestantizmus az egyénre és a társadalomra.* Vannak, akik ezt elhiszik, én azt gondolom, hogy az előadó sem merne rá megesküdni. A másik tétel: »A kálvinista egyház anyagi helyzete Magyarországban.* A lóláb igy látszott ki : Ime mi magyarok, mi magyar kálvinisták milyen szegények vagyunk, s azok a pápisták 9 millió vagy nem tudom én mennyi vagyonnal bírnak, micsoda egyenlőség ez! (Tehát el kell tőlük venni s meg lesz az egyenlőség !) Egy kálvinista ember azt mondta: »No ez már mégis gyalázat, hiszen ezek vallásháborút akarnak (mégis mi izgatunk!), többet ugyan el nem megyek. Én békében akarok lenni mindenkivel!« A felesége meg rámondja: »Addig veszekednek, szidják a katholikusokat, hogy mi is azok leszünk !« S még sem akarják elhinni az atyaüak, hogy ők az okai gyűlöletük, izgatásuk által a tömeges megtéréseknek! Nem tudom melyik estélyen Tuba képviselő tartott fölolvasást — ebben már van tanulság — vállalkoznék-e közöttünk egy világi ur is ily szerepre ? Gyávák vagyunk, tanuljunk ellenségeinktől! A legközelebbi viszontlátásig —a. Jakabunk a rutének között. — Eredeti tudósítás. — »Saj di ridi diri diri doj doj«, a nemzeti Groszwardájn kellemes dallama hangzott fel a szerkesztőségi előszobában, hamvazó szerdán, reggel 8 órakor. Bizton a Jakab lesz, gondoltuk mindjárt, ki is lehetne más ? Előző este búcsúztatta a farsangot a »Tarkaság«-ban, most természetesen jó hangulatban tér vissza és referálni fog a Carneval herceg bucsu ünnepélyéről. A nóta egyre erősebben hangzik, közéig a daloló az ajtóhoz, kopogás. Az ajtó kinyilik s mi bámulunk. Ösmeretlen alak, hosszú kaftánban, pájeszekkel, különben pedig csupa elegancia, csín és finomság. Az ösmeretlen vendég egy ideig néz, s midőn látja, hogy nem ismerjük, hangosan elneveti magát. Akkor látjuk, hogy ez a Jakab, a mi Jakabunk, átöltözve lengyel zsidónak. »Hat Jakab ur, magát mi leite?« — kérdi a szerkesztő. — talán készül a »Polgári Sörcsarnok«-ba, az álarcos bálba?* »Dehogy, feleié Jakabunk, hisz az már megvolt, fontosabb ügyeim vannak, Munkácsra megyek. * »Talán lesz ott milleniumi ünnepély ?« kérdi a szerkesztőségi szolga, ki mindig ünnepelni szeret. Jakabunk egész méltatlankodással végig tekint rajtunk, s aztán megszólal: »Hat önök már nem tudják azt, a mit a múltkor irtam ? hogy én vagyok a »magyarországi észak-keleti Kárpátok között és alján lakó rutén nyelvű nép szellemi és anyagi viszonyainak istápolása, elősegítése és felvirágoztatása érdekéhen alakult értekezleti bizottság« elnöke ? Ugy ám ! Schieszberger, Schossberger, Neumann barátaimmal együtt utazom Munkácsra, a hely színére, ott lesz értekezletünk, a tudósítást pedig majd express küldöm. Pompásan föstött Jakabunk az uj egyenruhában, csináltatott is magának uj névjegyeket, a mint egy értekezleti elnökhöz illik, a névnek és cimnek teljes kiírásával : Kükürücbaum Jakab első munkácsi népboldogító egyesület elnöke, a lévai libamáj tenyésztő társulat részvényese, végzett hirlapiró és krétai lovag. Működéséhez bő sikert kívánva, útnak eresztettük, melyről örvendetes tudósítást küldött lapunknak. >Nánán, a mint beszállok a kupéba, bejön a kalauz, én nézem őt, ismerősnek látszik, s midőn megszólal, megösmerem őt. Tudják, ki volt ? Kloch a hires választási Kloch. Avanzsirozott rendkívül gyorsan. Most már vasúti főfelügyelő, idáig csak felvigyázó volt. Persze ő is rám ismert, és kedélyesen töltöttük az időt Budapestig. Bevallotta, hogy ő illetve a fia, ki számfeletti napidíjas gyakornok, háztűznézni jár most e vidéken. Én ! meghívtam őt előzetesen Munkácsra, azután Esztergomba kormánybiztosnak. Budapesten igen sokan szálltak fel. Az egész lipótvárosi hottvolé. Mindnyájan Munkácsra szándékoztak a rutén értekezletre. Köztük volt Kakelesz Árpád, Rosenzweig Gyula, Blauluft Zoltán, i Knobloch Béla, — a ki már évek óta knopfloch ! betegségben szenved, nomen-omen, — Spitzer J József Gyula, a kit Hock tisztelendő ur az országházban megéljenzett, Berl Dávid és Ullendorf Móric, az utóbbi három egy néven nevezhető milleniumi khónzorciumnak is, mert ők bérelték a kiállítási jegyeket, azért sikerült a kiállítás. Midőn e hárman a perronon megjelentek, óriási éljenzés keletkezett, főkép midőn a Munkácsra utazó közönség észrevette, hogy köztük van a morzsafalvi, morzsányi Brezlicska Karcsi, a híres provizionista, különben pedig elválaszthatatlan barátjuk is. Morzsányi Karcsi barátunk, ki még Brezlicska korából jó ismerősöm volt, bejáratos volt házunkhoz, édes atyámnak kóser trachterieje volt Erzsébetvárosban, hol ö kellő provízió és méltányos biztosíték mellett üzleti kötéseket közvetített, most Spitzer-Berl-Ollendorf khónzorciummal mint jogi tanácsos zónázott Munkácsra. »Szervusz Karcsi! kiáltottam én, téged az Isten hozott vissza Abbáziából körünkbe. Nélküled az egész rutén kérdés megoldása csütörtököt mondott volna. Hiába, értekezleteket, liberális gyűléseket és tüntetéséket senki sem tud ugy rendezni mint te, tudom, hogy a kormány örökké