ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-03-07 / 10. szám

II. évfolyam. Esztergom, 1897. március 7. 10. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 8 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fö-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés, után 30 krajcár. A kultuszminister programmja. Esztergom, márczius 6. O Egy miniszternek a nyilatkozatát sem szokta nálunk a közvélemény oly kíváncsian várni, mint a kultuszminiszterét. Es ez természetes is, mert a kultuszminisztérium munkaköre a nemzet legfontosabb érdekeit öleli föl, a melyekben a társadalom minden egyes osztálya saját külön érdekeivel is képviselve van. Ez érdeklődés most is nyilvánult Wlassics miniszternek a költségvetés tárgyalása előtt elmondott beszéde iránt s nem akadályozták azt sem a krétai események, sem a kiállítási bérletjegyek Panama-szagu ügye. Wlassics ez alkalommal a tárczájával majdnem minden szorosabban összefüggő fontosabb ügyről nyilatkozott; feltűnt azonban, hogy abban sem a kongruáról, sem a katholikusok autonómiájáról szó nem volt. Valószínűleg azért, mert az autonómiára nézve még most sem tartja »eléggé nyugodtaknak a kedélyeket, « a kongrua pedig még ki nem került a különféle fórumok hivatalos szobáiból. Az autonómia kérdésében annál kevésbbé lett volna szabad hallgatnia a miniszternek, mert az erdélyi autonómiának egyik tagja, Groisz képviselő, a magyar katholikusok autonómiáját is szóba hozta s liberális elvéhez méltóan, megrágalmazta a főpapokat. A miniszter e hallgatásánál azonban sokkal feltűnőbb egyik-másik nyilatkozata pl. az, amely a papság nevelésére és az iskolák államosítására; vagy a hittudományi fakultásoknak az egyetemeken való elhelyezésére vonatkozik. A miniszter meglehetősen óvatos volt kijelentéseiben; bizonyára tekintettel volt arra, hogy »a kedélyek nyugalma még helyre nem állotU, vagyis más szavakkal, I ogy a katholikusokat ném tanácsos még jobban ingerelni, mint ahogy már tényleg föl vannak izgatva. Mert most már nemcsak arra a kicsiny, de bátor néppártra kell nézni, amely ott ül az országházban, de a katholikusoknak millióira is, a kik elegendöképen megmutatták a választások alatt, hogy nincsenek a liberalizmussal megelégedve. Mégis sok oly dolgot mondott el, a melyek már előre is kihívják a katholikusok bizalmatlanságát s éber figyelmét. Mit akar ugyanis a miniszter ur a papság nevelésével? Micsoda befolyást akar ö arra gyakorolni? Nem tudja, hogy ez az egyház beléletének egyik legjelentékenyebb, legkényesebb tényezője, a melybe az egyház semmiféle beavatkozást nem tűr ? Németországban a kultúrharc alatt éppen az állam beavatkozása a papság nevelésébe képezte a katholikusok sérelmének egyik lényeges pontját, s midőn egyéb kérdésekben hajlandónak is mutatkozott az egyház bizonyos határig engedni, ebben az egyben nem tápcitott S nálunk is valahányszor beleavatkozott az állam a papság nevelésének ügyébe, azt az egyház mindig a saját belső fegyelmi ügyén ejtett sérelemnek tekintette s addig nem nyugodott, mig az állami befolyást nyakáról le nem rázta. Vagy talán nics még elegendöképen az ország békéje földúlva, hogy uj konfliktust akar provokálni a miniszter az állam és egyház között? A papnevelő intézeteket a tridenti zsinat egyenesen a püspökök joghatósága alá helyezte, s nincs oly püspök, a ki az állam beavatkozását a papnevelés ügyébe eltűrné vagy eltűrhetné. De össze sem egyeztethető ez az állami beavatkozás a hatásköröknek az egyházpolitikai törvények következtében beállott elválasztásával. Akármennyire is hangoztatja ugyanis Wlassics miniszter, az ö homályos theóriáját az egyház és az állam közti viszonyról, annyi bizonyos, hogy az uj törvényekkel az egyházat az államtól tényleg elválasztották. Hogy ezt nyíltan nem merik bevallani, ennek egyedül csak az az oka, hogy nem akarják kezükből kibocsátani azt a hatalmat, a melyet most is gyakorolnak az egyház fölött; mert az érdekköröket elválasztani, az végkövetkezményeiben annyi, mint magukat az érdekkörök alanyait, az egyházat és az államot elválasztani. Minthogy pedig ezt csakugyan megtették, hagyjanak békét a papok nevelésének ép ugy, a mint az egyház nem avatkozik az állam tisztviselőinek nevelésébe. Amit pedig Wlassics valami centralizált papnevelésröl beszélt, ha ez alatt vagy a meglevő papneveldék összevonását, vagy a mi még rosszabb volna, a hírhedt II. József-féle centrális papneveldéknek fölállítását értette, arra nézve csak kerestesse ki magának a kultuszminisztérium iratai közül azt a memorandumot, a melyet ez ügyben egyik elődje, Trefort miniszter kapott a püspöki kartól. A püspöki kar már akkor értésére adta a kormánynak, hogy papjainak nevelésébe nem enged semmi állami beavatkozást és semmi kétség nincs benne, hogy ezen álláspontjához még ma is ragaszkodik. Az iskolák államosítására vonatkozó nyilatkozat sem elégít ki minket, mert a miniszter nem azt mondotta, hogy nem akar államosítani, hanem ellenkezőleg beismerte, hogy állaAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Bernát naplójából. Hiába, a mai újságolvasó közönség megköveteli a szenzációt. Ilyen körülmények között a riport egyszerűen nélkülözhetetlen. Azért nem is késem osztatlan elismerésemet kifejezni Szerkesztő Úrnak, a ki ezen a téren egy új csillagot, és még Alborákokat is túlszárnyaló zsenit fedezett fel •— Jakab úr személyében. Nem akarok itt az ő csacai tudósításairól, az ő interjuvairól, báltudősitásairól, a riportnak ezen gyöngyeiről szólni. . . Minek? Jakab nagy férfiú, ehhez szó sem fér; nem is ő róla akarok én ezúttal beszélni, csak annyit akartam szerényen megjegyezni, hogy ha a t. Szerkesztőségnek meg van a maga Jakabja, nekünk is van ám valakink, és pedig — Bernátunk. Ne tessék rosszat gondolni. Igaz, hogy a Bernát név kissé kellemetlenül hangzik manapság, mikor a nyugati szellő hozzánk is áthozott a szomszédból valamicskét annak a fehér szegfűnek az illatából. A mi Bernátunk teljes fashionable fiatal ember. Igaz, hogy még nem sok X nyomja a vállát, és még mindig jobb sorsra méltó igyekezettel hajszolja azt a másik X-et, ezt a titokzatos (de éppen nem bájos) ismeretlent a másod, harmad és nem tudom én hányad fokú egyenletek végtelen számsorain át. No de kérem ne szaporítsuk a szót. Megmondom két szóval az egészet. Az ország miniszterelnöke már úgyis jó példával járt elől a levéltitok mikénti megőrzésében, igy hát nekem sem került nagy lelki küzdelmembe elsikkasztani a mi Bernátunk naplóját arról az estéről, a melyen Brückner bácsi matatta be a maga bűvész-tudományát a szemináriumban. Igaz, hogy nem hurcolkodáskor találtam, sem a papírkosárból nem halásztam ki, de ez utóvégre mellékes, a fő az, hogy megvan. Minden más referáda helyett álljon hát itt a napló-részlet: Február 28. Kedd. . .. Éppen azon búsultam, bogy miért is kellett ma előadásnak lenni? miért kellett ezzel a sok leckével vesződnöm, — mikor hallom, hogy Brückner bácsi előadást tart ma is. Siettem elől helyet kapni, mert tudtam vasárnapról, hogy azok kapják a legtöbb cukrot, a kik legközelebb állanak a színpadhoz. Szerencsésen el is foglaltam a régi helyemet, egyszer csak szétnyílik a függöny és ott állt Brückner bácsi egy ládával. No, gondoltam magamban, ha a múltkor egy pohárból annyi cukrot tudott kivarázsolni, akkor ebben egész kocsira való lesz. De bizony nem az volt benne, hanem egy — fej ! Egy igazi, eleven fej, hanem hát hol az ember ? Igazán mondom, először megzavarodtan, mert eddig még nem találkoztam olyan fejjel, a melyikhez egy ember is ne tartozott volna. Brückner bácsi elkezdte magyarázni, hogy hol vette ő ezt a fejet. Azt mondta, hogy az már 703 éves. És csakugyan, olyan szép ősz fej volt, hogy el lehetett volna neki hinni, de ekkor eszembe jutott, hogy hiszen az ember nem krokodil vagy cethal, hogy annyi ideig éljen! Hát. kérem, egyszerre csak a fej elkezdett beszélni. Kérdezte tőle, hogy kit lát? Körülnéz, azután elkiáltja magát, hogy itt van a doktor bácsi, itt van Jakab ! En is körülnéztem meglepetve, hogy hol van itt zsidó ? De nem láttam sehol. Még azután sokat mulatott a fejjel, de az egyszerre csak megunta a mulatságot, felugrott az asztal, és kisült, hogy egy egész ember volt alatta. No lám, mondtam én, mégis igazam volt; az ember fej nélkül még csak el lehet, de már a fej ember nélkül, csakugyan nem ! Azután néztem még csak nagyot, mikor láttam, hogy az nem más, mint közülünk egy — a főceremoniárius úr, a szemináriumban minden ceremóniáknak atyamestere. A második fölvonásban már mint bűvész-inas szerepelt. Én csak örültem ennek, mert gondoltam, ha már a múltkor Brückner bácsi egymaga annyi cukrot és fánkot teremtett elő az üres kalapokból — hát még ha ketten lesznek, akkor lesz majd aratás ! De bizony nem lett semmi. Mert mikor keresztül bökte a kalapot, csak lyukas maradt az, hiába fújta a lyukat; és mikor vizet meg lisztet öntött bele, az igért kása helyett csak pép lett belőle, ott meg az is kifolyt a kalap lyukas alján. — Máskülönben nagyon szépen nézett ki a bűvészinas úr, fején a piros fezzel; akárcsak Pesten az a Mardili Ibrahim, a ki télen hordár, nyáron meg török a városligetben. — De még a Tündér Pista segítségül hivása sem igen sikerült neki, mert mig