ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-02-28 / 9. szám

a pártkasszába, a belgák 500 frankot; hasonlóképen Schiceitzban és Franciaországban is gyűjtenek, Londonban állandó bizottság alakult e célból, sőt Észak-Amerikában is terjesztik felhívásaikat. Lichtenstein herceg a bécsi keresztényszocialisták gyűlésén azon reményének adott kifejezést, hogy az ötödik kúria 72 mandátumának túlnyomó többsége a keresztény-szocialistáké lesz. Az Alp-vidéki tartományok és Felső-Ausztria már most is egész biztosan az övék. Az új képviselőháznak 425 tagja lesz, tehát j 28-cal több, mint a német parlamentben. Eddig ; 353 képviselő volt. Különben az egész választási küzdelem a j lehető legnagyobb zűr-zavar képét nyújtja, mert a liberalizmus érezvén vesztét, a választók meg- \ tévesztésére igyekszik. Régi elnevezései alatt nem \ mer többé fellépni, azért a legkülönbözőbb cime- j ken árulja magát, hogy így csalás útján sikerül- 'I jön a parlamentbe jutni. 5-5-féle pártra szakad- j tak a liberálisok és hangzatos jelszavakkal lépnek j a választők elé. Külsőleg egymás ellen küzdenek, de a szabadkőműves-páholyokból azért egyöntetű irányítás alatt állanak. Ez azonban csak a végső vergődés. Mindenki meg van arról győződve, hogy az ausztriai liberalizmus is a belga liberálisok sorsa előtt áll és teljesen elpusztul. Akik nem hagyják el a politikai küzdelmeket, azok a szociáldemokraták közé állnak és ilyen alakban folytatják gyűlöletüket a kereszténység ellen. Többségre azonban nincs kilátásuk és egész szereplésük arra fog szorítkozni, hogy a parlamentben botrányokat okozzanak, az utcákon pedig a csőcseléket tüntetésekre vezessék. A szociáldemokrácia különben már e választások alatt sem titkolja igazi természetét. Szüntelen hangoztatott jelszavai: Szabadság, egyenlőség ; de ezekkel ellentétben hallatlan zsarnoksággal kormányozza pártját és példátlan durvaságok jellemzik működését. Azért csak kis józanság szükséges arra, hogy utálattal forduljon el tőle az a munkásnép, melyet folyton hazug Ígéretekkel tart. A keresztény-szocialisták pedig napról-napra erősödnek és annyit már most is biztosan látunk, hogy a bécs

; parlament keresztény irányú lesz. Ezen körülmény pedig a szomszéd Magyarországra is befolyással van. Mert az alkotmány helyreállításakor a magyar liberális parlament, Andrássy gróffal élén, azon meggyőződést hangoztatta, hogy a monarchiát nem lehet két ellentétes minisztériummal kormányozni és követelte azt, hogy Bécsben is teljesen liberális irányzat legyen. Ekkor bukott meg ott az utolsó keresztény minisztérium. Most a bécsi keresztény irány óriási erővel lépett fel és nem fogja-e szintén azt követelni, hogy ne legyen a monarchiában két ellentétes kormányzás? Iparfelügyelöség. Magyarország mint jogállam, dac ara a sok jogásznak, s a hagyományos juristának, meglehetősen hátul áll az európai államok sorában. Ennek bizonyítéka egyszerűen az a körülmény, hogy bizony az emberéletnek minálunk még nincs nagy értéke. Nem veszik sokba, ha a kisemberek kidűlnek, s a hatóságok szívesen hunynak szemet kivált a nagyobb ipari és gyári vállalatok kihágásaival szemben. Ugylátszik ezt az engedékenységet is annak a buzgóságnak a rovására kell irni, amelylyel a magyar miniszterek a nagy ipart segíteni, dédelgetni, melengetni kívánták. Megakarták teremteni az ipart, nagygyá, virágzóvá tenni, s minden igyekezetüket arra fordították, hogy a tőkét el ne riasszák. Kiszolgáltatták a kis embert a vállalatok szivteler.ségének ; berzenkedve vettek hirt minden oly mozgalomról, mely a munkások védelmét célozta; előttük csak a kényes tíkének szeszélyei lebegtek, nehogy valamikép megsértődjenek és visszavonuljanak. De most már megelégli nálunk is a józan ész, hogy a miniszterek a tőkének dajkái legyenek, oly dajkái, kik nem saját vérükön, hanem a kisemberek vérén neveljék nagygyá a nagyipart. Elég volt már az egyoldalú áldozatokból; igazságosságot, kétoldaluságot kívánunk az ipartörvények reformságában is. E célból szemmel kell tartani a vidéknek, s kivált a vidék sajtójának is az ipari felügyelők eljárását. Az ipari felügyelők intézménye lassabban halad nálunk előre, s kevesebb eredményt mutat föl, mint óhajtottuk és célszerű lett volna. Esztergom vidékének nagy ipari telepei első sorban megérdemlik az iparfelügyelők figyelmét, s a hatóságoknak, amennyiben egyes bajok nem tartoznak az iparfelügyelők keretébe, közbelépését. Ilyen például az ó-dorogi bányaúti szerencsétlenség, melyről azt híresztelik, hogy a vállalatnak okvetlenül kellene az útat karfákkal ellátni, mert nem ez volt az első eset, hogy emberélet esett a veszedelmes árokban áldozatul. Nem szól belőlünk az ellenszenv a bányaáldozatok ellen, de igenis a rokonszenv a szegény munkás-nép iránt. A közvélemény e részben nem zárkózhatik el, s megvagyunk győződve, hogy a gyöngék pártjára áll, s követelni fog a vállalatoktól méltányosságot s egy jobb belátást a népnek valódi érdekeivel szemben. De addig sok viz fog lefolyni a Dunán; mert a javulásnak mi most csak kezdetén állunk. Ha ez irányban valamire mentünk volna, akkor nem hallottunk volna oly nyilvános bünvallomást, mint amilyent a miniszteri jelentés bemondott, bevallotta ugyanis az ő jelentésében hogy: A munkások egészsége és élete biztonsága, valamint általában a munkásviszonyok javítása érdekében a feladatoknak egész sora vár még megoldásra. Az ország legnagyobb gyártelepén a munkások idöközönkint az éjjel-nappali munkások kicserélése alkalmával 24 óráig állanak a munkában; egyik jelentékeny iparágunkban a fiatal gyermekeknek éjjeli munkákra való alkalmazását még mindig nem sikerült kiküszöbölni; nem ritkák az országban azok a vállalatok, melyek a munkások fizetésének egy részét visszatartják és egy összegben tél idején adják át a munkásoknak abból a célból, hogy munkásaikat a nyári hónapokra, amikor azok a mezei munka folytán jobb keresetre is szert tehetnének, alacsonyabb bérek mellett gyáraik részére biztosítsák; a hazai ipar egyik jelentős ágában a munkaadók kezdenek felhagyni a tanoncok alkalmazásával és a fiatal gyermekeket, mint fiatal munkásokat alkalmazzák, ily módon igyekezvén kivonni magukat azon kötelezettségek alól, melyeket az ipartörvény a tanoncokat illetőleg elrendel; az iparfelügyelők nem ritkán azt tapasztalják, hogy a munkaadók egy része csak azért szerzi be az elrendelt védőkészüléket, hogy vizsgálatok alkalmával előmutathassa, de rendesen azokat nem alkalmazza és gyakorta a bejelentések alkalmával azok valódi okait eltitkolják. Van tehát nálunk a munkás védelmet illetőleg még nagyon sok teendő, s igen sajnáljuk, hogy iparfelügyelő intézményünktől nem sok jót várhatunk, és pedig azért nem, mert parányi kis hatalmi köre van. A törvényhozások másutt is, de kivált minálunk féltek a tökepénzeseknek, vagy mondjuk jobban a tőke kezelőinek tyúkszemére hágni; igy történt azután, hogy az iparfelügyelőség tényleg árnyhatalommá lett, melynek főszerepe nem az intézkedés, hanem a fohászkodás, s a miniszter számára való jelentések elkészítése. De azért mégis reméljük, hogy a közvélemény mindinkább a munkások pártjára áll, s akkor a magyar törvényhozás is nem foltozgatja majd az iparfelügyelőségi intézményt, hanem újat alkot, olyat, amilyen 'a nép érdekeinek megfelel. Jakabunk a kulisszák mögött. — Eredeti tudósítás. — Szegény Jakab! Visszajött Krétából szerencsésen, de megtörve. A kiállott ijedelmek és izgalmak nyomai meg is látszanak rajta. Miként ő maga panaszkodott, éjszaka mindig törökökkel álmodik és valóságos hadakozási mániában szenved. Jó barátja, dr. Stangldüft Adolf, megvigasztalta őt azon kijelentéssel, hogy ez faji betegség, melyet orvosi műnyelven »delirium tremens bellatorum«-nak hivnak. Azóta rendkívül lecsillapodott. Semmiféle hadi eszközt nem szabad előtte emlegetni, mert félni lehet attól, hogy visszakapja baját. A szerkesztőségi irodában ülünk, egyszerre a főszerkesztő megszólítja Jakabunkat: »Jakab úr! önnek kellene egy kicsit Budapesten a kulisszák mögé tekinteni és néhány kulisszatitkot kitudni.« Jakabunk arca földerül és hamiskás mosolylyal kérdi: »hol kérem? A népszínházban, nemzeti vagy vígszínházban ? Somosy vagy Herzmann orfeumban? Ismerem én jól a kulisszák titkát, sőt olvastam is.« Azt hitte a jámbor, hogy mi ily diskrét dolgokat akarunk reá bizni, pedig dehogy avatkozunk báró Nopcsika mesterségébe. »A politikai kulisszákat értem*, válaszolt a főszerkesztő, s Jakabunk azonnal tisztában volt a helyzettel. Fölszerelve a szükséges ajánló levelekkel elutazott Budapestre, s itt számos kulisszatitok birtokába jutott, melyeket velünk hűségesen közöl. »A néppárti központi irodától kapott ajánló leveleimnek nagy hasznát vettem, ezek nyitották meg előttem a miniszterek és az államtitkárok ajtait. Báró Bánffy élénken kérdezősködött Molnár apát egészségi állapota felől, a jelekből ítélve, benső testvéri szeretet köteléke fűzi őket egymáshoz. Legérdekesebb és legszebb fogadtatásban részesültem azonban AVlassics Gyula kultuszminiszternél. Szűkebb körű bizottsági ülés volt, tárgyalták a kultuszügyi költségvetési előirányzatot. Szóba került a kongrua, a kath. autonómia, a rutén kérdés és sok egyéb dolog, ugy hogy alig győztem mindent megjegyezni. A kath. kongrua ügyét referálta Rosenberg képviselő, ki igen praktikus megoldási módot ajánlott a kongrua kérdés gyors és valóban ügyes lebonyolítására. Benyújtotta ugyanis Haas és Deutsch cégnek ajánlatát, melynek értelmében a nevezett khónpánia hajlandó az összes fő és alpapi vagyont bérbe venni és ennek fejében a katholikus papságnak évi 400 ezer azaz négyszáz ezer forintot fizetni. Óriási éljenzés, »éljen khóngrua«, Kossuth Franci csupán azt kötötte ki, hogy főnökét, Tarnóczi Gusztáv urat, fogadják be a bérlő csoport tagjai közé, és nála pedig biztosítsák az összes épületeket. A felügyelő-bizottság papi tagjai, csakis ex-antisemiták lehetnek. Életrevaló eszmét pendített meg Pulszky Guszti képviselő is. Annyi tény — igy szólt — hogy a katholikus templomokban igen sok kincs van összehalmozva, melyek műtörténeti értékkel bírnak. A sok arany kehely, szentség és ereklyetartó ki van téve annak a veszélynek, hogy elkallódik és elpusztul. Ezen óriási veszedelem elhárítása végett ajánlja, hogy Budapesten egy uj műtörténeti kincsház létesíttessék, ebbe hordassanak össze az ország kath. egyházainak, különösen az esztergominak minden értékes kincsei és képei. Ezen műtörténeti kincses ház élére igazgatónak ajánlja édes papáját ör. Pulszky Ferencet, főfelügyelőnek pedig a legjobb lelkiismerettel tes*véröcscsét Pulszky Károlyt, ki a szállóigévé vált »

paralysis progressiva del Piombo« betegségéből teljesen felgyógyult. Szakértőbb és biztosabb kezekre nem is lehetne bízni ennek vezetését. Wlassics Gyula, az ősi erkölcsök és szokások lelkes hive, dacára annak a fényes diadalnak, melyet a magyar kormány a római kúria felett az erdélyi segédpüspök kérdésében aratott, indítványozni fogja az országházban, hogy a püspöki székek ezentúl nem kinevezés, hanem választás utján töltessenek be. A pályázóktól megköveteltetik az elemi hittan, az uj és főkép az ó szövetség történetének ismerete, a néppárt nyilvános megtámadása, változhatlan liberális meggyőződés és a főszolgabíró meg főispán urak ajánló levele. Ezen kellékekkel fölruházottak pályázhatnak valláskülönbség nélkül, a néppártiak azonban kizáratnak a pályázatból. A püspök választásoknál az el-