ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-12-19 / 51. szám

II. évfolyam. Esztergom, 1897. december 19. 51. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 8 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. A sajtó irányítása. Esztergom, december 18. , Berlinben 1227 újság jelenik meg; tavaly óta a szaporulat 177. Esztergomban meg öt lap kerül ki a sajtók ólomsorai közül, s hogy mennyi lesz még a szaporulat, az majd január elsején elválik. Erre mindenki kész a felelettel, s azt mondja: Istens ments, öt is sok. No de kérem, tán ez sem igaz egészen s inkább azt kell mondani: ha jó az az öt, akkor nem sok; de ha nem jó, akkor egy is sok. A probléma itt abban áll, hogy mikép legyen jó legalább az, ami elveknek szolgál, mikép nemesedjék a harcban, mint tisztuljon fölfogása s jegecesedjék meg nemes nyelvezetben s elvhü, jellemes állásfoglalásban irányzata. Bármit hozzon is azonban a jövő, reméljük, hogy a csetepaték szaporodtával s az érc- és aluminium-tollak sercegése közben a sajtó nem fog megfeledkezni arról a méltányosságról, melylyel egymás meggyőződésének tartozunk, s arról a kölcsönös tiszteletről, mely a személyt nem sérti, mert mindig csak az ügyet nézi. A toll nem arra való, hogy véres sebeket ejtsen, sem arra, hogy méreg és szeny folyjék ki belőle, hanem kormánytolla akar lenni a szárnyaló emberiségnek, mely irányt is adjon s tisztább magaslatokra emelje a közérzést és törekvést. Ezeket az elveket kell szem előtt tartania a sajtónak még akkor is, mikor tapasztalni kényszerül, hogy illetéktelen befolyások erélyesebb megtorlást sürgetnek s kivált mikor látja azt, hogy zsoldos lelkek és csúnya érdekhajhászok csapnak föl a tpllforgatás lovagjaivá. Ezeket a gondolatokat idézi vissza emlékezetünkbe dr. Schöpf 50 éves irói jubileuma, amely alkalomból maga az ünnepelt elmondja, hogy irói pályájára ki és mikép avatta föl, hogy mi volt az a hozomány elvekben, vezérgondolatokban, melyet Mentora neki ezelőtt 50 évvel adott. 1848. ápril 20-án magához hivatta öt Schwarzenberg kardinális, hogy valami titkolt, fontos ügyet beszélhessen meg vele. Leültette, s azon kezdet, hogy a keresztény érdekek mennyi támadásnak vannak kitéve, mindenfelöl szemrehányások érik a szent ügy védőit, s alig van a hivatalos közegeken kivül, ki az ügyet magáévá teszi s különösen nincs közlönyük, mely fölvegye a keztyüt a sok hívatlan és hivatalos szegény legénynyel. »Lapot akarok tehát indítani s Önt szemeltem ki szerkesztőjének«, e szavakkal zárta be az elöljáró eszmefuttatást a kardináls. Azután figyelmébe ajánlotta a következőket: 1. Kerülje az üres 1 frázisokat s kiváltkép vigyázzon, hogy ne általánosítson. Ha tehát egy zsidóról valami kompromittálót megtud, ne irja azt, hogy ilyenek a zsidók. Hát milyenek a katonák, az ügyvédek, a papok, ha az egyesek vétkeit — pedig jó madarak mindenfelé találkoznak — az egész állásra vagy hivatalkörre kiterjesztjük. 2. Helyi érdekek és bajok és bibék szellőztetésénél jól vigyázzon magára s fontolja meg nem egyszer, de százszor, mielőtt egyének ellen sorompóba lép. 3. Ne károsítson senkit üzletében, hivatásában, iparában, általában kenyérkeresetében; ez nem nemes eljárás s épp mert ilyen, kiolthatlan gyűlölséget szokott támasztani. 4. Senkit se állítson pellengére vagy köznevetség, gúny és megvetés céltáblájául; mert a gúny az erkölcsi világban az, ami a lúg a kerti növényre. Az erkölcsi szenyes ruhát nem lehet úgy mosni és lúgozni, mint azt, amit levetünk. A gúny jobban elkeserít, mint a legkomolyabb intelem. 5. Védje mindig az üldözetteket s legyen segítője az elnyomottaknak ; ez a zsurnalisztát is boldogító öntudattal tölti el. Az újságírás izgalmas mezején nem szokott a boldogitás bőségesen sarjadzani, de a sok tövis közt, mely vérez, s az üröm közt, mely gyakran az élet velejéig hatol s mindent elkeserít, az ártatlanok s igazságtalanul elnyomottaknak védelme szerzi meg e vigasztalan élethivatásnak örömeit. 6. Legyen bátor, midőn az igazság harcairól van szó, aki mer, az nyer. Nem lutrit értek itt, hanem bátorságot. A sajtó munkásait egy nagy hivatás lelkesíti, s az újkor szellemi világában tagadhatlan a legfontosabb szerepek egyike lett az ö osztályrészük. De ha hivatásról, pláne kiváló hivatásról van szó, nem vonatkozhatnak szavaim arra a sok megfontolatlan zsurnaliszta gyerköcre, azokra a riporter-vigécekre, kik szimatolnak, furakodnak, azokra a csip-csup lapocskaszerkesztőkre, kiket csúnya érdek hajt, s bosszúvágy ösztönöz. Tudja, hogy a varjak miből élnek s csőrükkel mit hánynak-vetnek széjjel az őszi szántóföldeken; ne fogjon AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A régi jó időkből. (Vége.) Nem régen olvastam, hogy Budapesten rendőrök állják körül (sőt néha benn is vannak) az inasok, pardon ! iparostanoncok iskoláját, és nem rég történt, hogy egy ily fickó pajtását lebicskázta az utcán. Igaz, hogy az inasoknak privilégiumok volt mindig a huncutság, fiatal koruk, jókedvök nem engedte nyugodni, sőt az ember néha jóizűt nevetett egy-egy ilyen született gauner ötletén ; ez élet eleme volt a vigság ; és az ilyen fickó az utcán kárpótolta magát, ha valami geniestreichot követhetett el azért, ha otthon egy kissé meglábszijazták, vagy fésű nélkül rendezték az üstökét ; de mellette jó lelkű maradt, és erkölcstelenséget nem tett, mert fegyelem alatt volt. Ott volt a kötelező hittani óra vasárnaponként, ott a mise és prédikáció, ott a vasárnapi munkaszünet; most van ipariskola, vannak iskolai bizonyitványok, van minden, csak erkölcs nincs. Az inas elromlik a legények között a műhelyben, el a gyárakban. Ha már az inas is csak annyit tud a templomról, hogy az egy tornyos magas épület, de egyebet semmit, honnét lehetne várni tőle, hogy belőle erkölcsös segéd vagy mester legyen? »Úgy áldj meg, a mint tisztelünk.* Megszűnt a vallásosság, meg vele az erény ! Nézzünk meg még egy árnyképet ! ott látunk egy férget, mely a népek testén rágódik, és mely sajnos, dacára annak, hogy oly rombolást tesz az emberiségben, hogy maholnap csoda lesz az egészséges ember, mely a sok szerencsétlen korcsszülötteket termi, országos védelemben részesül és iparcikké lett, ez a prostitúció. Mióta az eltörlött céhrendszer által a mester kezéből kiesett az apai hatalom a segéd felett, mióta a vallásos irányt kiölte a munkásból a pogány szellem, az iparos ifjúság oda van vetve a testi ép úgy mint a lelki romlásnak. Nem mondom én, hogy az ifjúságban az előtt is nem volt itt-ott kivetni való, igen is volt; de hogy annyi lett volna mint most, az még sem lehetett, mert volt fegyelem, a mely nem tűrte meg a műhelyben a piszkost és erkölcstelent! Ha erőszakot is gyakorolt valaha a fegyelem, nem volt az baj, mert ezreket megmentett a testi és lelki romlástól, és megmentette az ifjú szivét, meg annak legszebb kincsét a szégyenérzetet, mely ismét megtanitá becsülni és tisztelni azt a hajadont, kihez szive vonzott és kit mint nejét az Isten oltáránál elvévé és szivéhez öleié, kit mint nejét és gyermekei anyját becsült, és kivel ha megöregedett, az ifjúság utánzandó példájává, mintegy szent szoborrá lett, mert még őszfürtei alatt is meglátszott, hogy ők egykor egy egészséges szivet vittek Isten oltárához. Most mi van ? utálat, rom ! rothadás a kórházak szalmazsákján. Ügy áldj meg, a mint tisztelünk ! Mulatság, de szép szó ! különösen fiataloknál ! és szabad-e mulatni ? hogy ne, söt kell is, hisz mi is mulatunk ma! maga sz. Pál mondja : »örüljetek« de hozzá teszi, hogy az »Urban.« És itt a bökkenő! hogy ma igen sokan mulatnak, de legkevésbbé az Űrban. Jézus elment a kánai mennyegzőre! manap egy egyszerű papnak a megjelenése elegendő volna arra, hogy elrontsa a sok mulató kedvét, mert manap nincs mulatság, —• hanem csak dobzódás, mit jó magyarsággal lumpolásnak hívnak. — Már akármit mondjon nekem valaki, én mindig csak a régi időkre térek. Higyjék meg, öregeink nem voltak oly tökkel ütött fejűek, hogy nem tudták volna mi az a mulatság, mert ők tudták mikor és meddig és hogyan kell mulatni. Újra csak a vasárnap és ünnepekbe kapaszkodom. Azok a régi jó mesteremberek, ha reggel misére, délután litániára elmentek — este felé összejöttek egy szaidlira, a kedélyes kis polgári korcsmába és nem drága hotelokba! Elbeszélgettek, elnevettek ugy estig, azután ki-ki haza ment. No hogy néha egyik-másik tán többet vitt haza a jóból, annak nem az ember volt az oka, hanem az akkori jó bor, mert műbőrt akkor nem ittak, és az is a mit vitt is, csak elsőfokú spitz volt, és még az nap este vitte haza, nem hétfőn délután vagy hétfőn este. Aztán mulattak farsangban. Voltak az úgynevezett »lakozasok.« Ide nem kellett lakktopány, glace kesztyű, meg cilinder, hanem volt helyette helyre legény szép zsinóros magyar ruhában ezüst sarkantyúval, a ki azután egyik másik leánykával eljárta amúgy a kálai kettőst, hogy az öregek szive csak ugy ugrált, és sok apa és mama elmondta »ej de jó pár lesz belőlük.« Itt volt jó kedve mindenkinek ; az öregek quaterkáztak, az ifjak illedelmesek voltak, nem voltak éjfél előtt