ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-12-12 / 50. szám

ténik, tehát a kormánynak a priori is meg kellene biznia azokban, a kiket püspöki méltóságra kiszemelt. És ha ezt nem, legalább az egyes eseteket kellene elbirálás alá a legtöbb kegyúrhoz fölterjeszteni, hogy ne maga a kultuszminiszter legyen a püspöknek birája, a mi semmikép sem egyeztethető össze a püspök tekintélyével. Valami intézkedést mindenesetre kellene tenni, hogy sem a lelkészkedő papság becsülete, sem a püspöki kar tekintélye a politikai bosszúnak és üldözésnek áldozatul ne essenek. Mi nem tagadjuk, hogy e tekintetben is fölmerülhetnek a miniszter és egyes püspökök között differenciák. Azt is elismerjük, hogy előfordulhatnak esetek, a hol egyik-másik folyamodónak behelyezése valamely községbe kevésbbé lehet előnyös vagy kívánatos. De hogy ezekben, vagyis in propria causa, maga a miniszter legyen a biró, azt már semmikép sem tudjuk összeegyeztetni a közigazgatási jog fogalmával. Ausztriában is vannak analog esetek, hanem ott az úgynevezett kifogásolási jog is szabályozva van, holott minálunk e tekintetben a praxis Berzeviczynan kivül semmi törvényes intézkedés nincsen. Ott a bemutatási jogot az illető tartomány helytartója gyakorolja és ha ő, és az egyházmegyei hatóság nem tudnak megegyezni, akkor nem a helytartó dönt, mert hiszen világos, hogy saját ügyében nem lehet egyszersmind biró is, hanem a kultuszminiszter. Nálunk az okból, hogy a kultuszminiszter gyakorolja a bemutatási jogot, a viszonyok mások mint Ausztriában s ép azért szükségesnek tartanok, hogy az ily esetek a leg- ^ főbb kegyúrnak döntése elé vitessenek. A prágai tüntetések tannlsagfarSzociális szempontból igen érdekesek voltak a prágai zavargások. Köztudomású tény, hogy a szociáldemokrácia vezetői javarészben a zsidóságból kerülnek ki. ük organizálják, ők bujtogatják merő gescheftböl a munkás nép százezreit, akik lelkesednek értük, mig a kereszténység ellen lázítanak és a vagyon, főkép az egyházi vagyon közösségét hirdetik. Ezen mozgalmak élére azért állottak, hogy a hatalmasan gyarapodó és gazdagodó zsidóságtól más felé tereljék a figyelmet. Ezen jó urak azonban nem számoltak a következményekkel, miként a legutóbbi prágai és egyéb csehországi pusztítások mutatják. A fölizgatott és a vagyonközösségért és felosztásáért lelkesülő tömegek ugyanis nem nézik a személyt, hanem fölhasználják a legelső alkalmat, mely kínálkozik, hogy rombolási és pusztitási szenvedélyeiket kielégíthessék. A prágai tüntetések, mihelyt a szociáldemokrata eszmékkel szaturált néptömeg csatlakozott hozzájuk, azonnal rablássá, gyujtogatássá fajultak. És midőn a prágai zsidóság boltjait és kirakatait fosztogatni kezdték, azonnal megjelent a szociáldemokrata vezérek kiáltványa az elvtársakhoz, melyben fölszólítják őket, hogy tartózkodjanak a »tüntetésektől«, ámde hiába, éveken keresztül izgatott kedélyeket nem lehet egy egyszerű kiáltványnyal lecsillapítani. A prágai zsidó vallású kereskedők pedig köszönjék meg szociáldemokratahitsorsosaik jóakaratát. Kuriozumképen megjegyezzük, hogy azon zsidó kereskedők, kik kirakataikba és ablakaikba szent képeket vagy kereszteket helyeztek el, megmenekedtek a garázdálkodók rombolásaitól. A prágai események talán fölnyitják a zsidóság szemeit és kevesebb vehemenciával fognak törni a kereszténység eszméi és tanai ellen. A tanítóképző segitö-egyesülete. Hála a jó Isten segítségének, az intéző-körök kezdeményezésének és Esztergom közönsége meleg érdeklődésének, végre megszületett aminek már régen élnie és hatalmas fává kellett volna nőnie: a tanítóképző segitő-egyesülete. Igazán félve és a homályos sejtelem tapogatódzó érzetével fogtunk a dologhoz, tudva azt, hogy Esztergom városának intelligens közönsége annyira túl van terhelve az egyesületi élet számtalan adójával, hogy szinte merényletnek látszik már minden ilyen irányú ujabb törekvés. Ámde az a nem remélt nagy érdeklődés, amelylyel ezen ügy találkozott, amig egyrészről örvendetes csalódást okozott, addig másrészt fényes bizonyítékát nyújtotta annak: mennyire időszerű, mennyire szükséges, mennyire halaszthatatlan a tanítóságnak és az iskolának, mint a nemzeti lét és nagyság egy-egy oszlopának társadalmi segélyezése. A közhangulat nyilvánult és a közszükséglet szólalt meg abban a meleg fogadtatásban, amelylyel a tanitóságra készülő növendékek anyagi támogatásának fölvetett eszméje Esztergom városának művelt és a nemzeti nagy érdekek iránt finom érzékkel biró közönségénél találkozott. Mindenki érzi annak a feladatnak fontosságát, mely a tanítóságra, mint a nemzeti közművelődés napszámosaira és előharcosaira vár és amelynek sikeres megoldása hazánk és nemzetünk nagyságának egyik sarkkövét képezi. Épen azért mindenki tudja, hogy az az áldozat hozza a legfölségesebb gyümölcsöket, amelyet a népnevelés oltárára raktunk le. Érdeke a hazának, hogy művelt és jó tanitói legyenek, de érdeke az egyháznak is, hogy keresztény meggyőződéssel teljes és hitükhöz mindhalálig híven ragaszkodó férfiak álljanak gyermekei nevelésének élén. Ma a viszonyok olyanok, hogy a minden oldalról megtámadott egyháznak a tanitó jóformán az egyetlen munkatársa. Ha ezt is sikerül tőle elszakítani, akkor támaszt Istenen kivül sehol sem talál. Nincs is nagyon távol az idő, sőt az események nagyon is világosan előre vetik árnyékukat, melyek a papságnak teljes elszigetelésére figyelmeztetnek. Ezen törekvésnek kell minden erővel ellenállanunk és minden áron megakadályoznunk a tanítóságnak az egyháztól való elszakitását. Azért a tanítóságnak keresztény szellemben való nevelése mondhatni életkérdés úgy a hazára, mint a keresztény társadalomra nézve. Megértette ezt Esztergom müveit katholikus közönsége, különösen pedig a mélt. fökáptalan, amelynek illusztris tagjai vetélkedve siettek támogatásunkra, vajha megértené az egyházmegyének papsága és tanitói kara is, amelynek érdekében történik tulajdonképen az egész mozgalom. Kicsiny magból kel ki a nagy fa is, kicsiny és szerény kezdet képezi sokszor nagy események alapját. Ma csak segitő egyesületről beszélünk, de ha az Isten segítsége velünk marad és a fejlődés a kezdetnek megfelelő lesz, reméljük és ez a mi törekvéseinknek végcélja, hogy sikerülni fog egy nagyobb szabású tápintézetet létrehoznunk és végre az egyházmegyei tanitók házát fölépítenünk. Nagy feladat! És talán még messze van! De lehet hogy közelebb is, mint gondolni mérnők ! Attól függ, minő pártfogásra talál. A társadalom ereje ellenállhatatlan, mint a hömpölygő áradat. Csak meg kell indítani és elsöpör minden akadályt. Ennek a társadalmi mozgalomnak megindítása és a fölvetett eszme megvalósítása érde-^ kében hívjuk fel az egyházmegye papságának és tanitói karának figyelmét. Az egyház érdekéről a tanítóság keresztény szellemű neveléséről és az egyházmegyei tanítóság gyermekeiről van szó. Oly dolgok, amelyek megérdemlik a pártolást! Oly cél, amelynek megvalósítása érdekében semmiféle áldozattól sem szabad visszariadni. Hisszük is, hogy mindazok, akik a keresztény szellemű nevelés diadalát óhajtják, mélkövetkező interpellációt terjesztette elő : Szándékozik-e a vallás- s közoktatásügyi miniszter úr Ghyczy Kálmán képviselő úr interpellációjára mielőbb válaszolni, hogy az ezen interpellációban felhozott tények helyreigazítása által a Magyarországban élő katholikus honpolgároknak azon megnyugtatást szerezze, melyre ők méltán számot tarthatnak? és nevezetesen szándékozik-e őket aziránt megnyugtatni, hogy az 1848-iki XX-ik t. cikk második §-ában a vallásfelekezeteknek biztositott jogegyenlőség s viszonosság alapján tőlök sem fog azon önkormányzati joggyakorlat megtagadtatni, mely a görög keleti egyház híveinek az 1808. IX. t.-cikk által tényleg már meg adatott ?« Fauler Tivadar kultuszminiszter 1871. april 22-én felelt egyszerre a két beadott interpellációra. Ghyczynek kijelentette, hogy a kath. kongresszus munkálatáról érdemileg addig nem nyilatkozhatik, annak taglalásába nem bocsátkozhatik, míg az a minisztériumhoz felterjesztve nincs; a miniszter Ghyczyvel szemben védte a kongresszus alakulásának módját s törvényességét, annyival is inkább, minthogy ily szervező gyűlések alakulásáról és alakjáról rendelkező fövényeink nincsenek ; a felekezetek így a katholikus egyház önkormányzati s szervezési jogát a kormány elismerni, foganatba vételéhez azonban a törvényhozás hozzájárulását múlhatatlanul szükségesnek tarja. Miután a »törvényhozás hozzájárulása* anynyiszor és annyiszor lett emlegetve, igen mi is azt mondjuk bizonyos, az autonómiai tervezetben foglalt pontokra nézve, melyek előbb szoros viszonyban voltak az államhatalommal, szükséges az országgyűlés intézkedése oly formában és alakban, hogy az előbb birt joggyakorlatról maga az állam is ünnepélyesen lemond s azt a törvényhozással szentesíti. Ily pont pl. a főkegyuraságnak a minisztérium álal vaió gyakorlása, vagy a vallás és tanulmányi alap kezelése. A törvényhozás közbejötte tehát csak renunciáló aktus lehet. Minden egyéb tekintetben, nem csak a joggal, de az autonómia egész tendenciáival ellenkeznék, ha az országgyűlés az autonómiai szervezet fölött döntöleg s mintegy dirigálólag határozna. Hisz éppen az adott jogosultságot az autonómiai törekvéseknek, hogy a felekezetlen állam sokszor bizony a katholikus minisztere által ne folyjék be tevőlegesen a katholikus egyház ügyeibe. Ha a vallásilag különböző egyedekből álló országgyűlés határozná s állapítaná meg, hogy minő legyen tulajdonképpen az a katholikus autonómia, ez az autonómiának merő szemfényvesztése lenne s az állam lábbal taposná önalkotta elvét a vallások szabadságát s egyenjogúságát. Keményfy K. D. A régi jő időkből. Azt manap minden iskolás gyermek meg tudja már mondani, hogy az ember Isten képére teremtett lény. Ha tehát áll az, hogy az ember Isten képe, — a mint hogy bizonyos is, szükség, hogy ezen tan igazsága igazán képére legyen irva az embereknek t. i. az ember tetteiben és cselekedeteiben kisugározzék az Istenség, a tökély; azaz tetteink az Isten törvényével egyezzenek ; mert az Isten a törvényt azért adta a tudatlan és gyarló embernek, hogy ő a törvényt megtartva, ez kezében eszköz legyen, mely által magában az isteni képet valósítsa; mert valamint a szobrásznak véső és kalapács kell arra, hogy a kőszirtből megszólalásig hű alakot faragjon; ugy az ember állati része a test számára kell az isteni törvénynek lenni, hogy belőle az Isten képét kidomborítsa. Minden tetteinket tehát ezen elv vezérelje, akkor azok fedhetetlenek lesznek, de magasztosak is ; ezen elv nélkül soha az »ember« tiszta fogalma, és teszem hozzá, méltósághoz nem tudunk felvergődni. Ma nap az a baj, hogy mióta az emberiség oly könnyen forgatja a tollat, és a nyomda-fésték oly sürün pazaroltatik, és a »tudós« cimet oly hamar megszerezhetni, azóta a legnagyobb fogalmi zavar jött létre. Az előtt még az írás nem volt mindennapi, és a sajtó nem volt oly buja termésű, nem lehetett ugy elbolondítani a világot mint most, és elhitetni vele mindent, mert régente a tudást tanulás előzte meg ; de most nem tanulnak, csak sokat olvasnak és igy okoznak maguknak az emberek legnagyobb mérvű fogalomzavart; igy történik meg, hogy ezen fogalomzavar azután az embereket a végletekig viszi. Igy van ez a többi közt a munka fogalmával is; ez a szó »munka« manap egy fogalomchaos, és ez az oka, hogy manap a munkáskérdés egy megoldhatlan csomóvá lön, és marad is mindaddig, mig el nem fogadtatik az egyedüli jó megoldási mód, az t. i. hogy megoldási alapelvül a kereszténység elve vétessék. Hogy manap a »munka« szónak tiszta fogalmával nem bir az emberiség, kitűnik onnan,