ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-11-14 / 46. szám

II. évfolyam. Esztergom, 1897. november 14. 46. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 8 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bólyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. Az autonómia megnyitása. Esztergom, november 13. A katholikusok autonómiai kongresszusa másodszor ült össze, hogy a vajúdásnak induló ügyet megalkossa. Jövő évben lesz félszázada, hogy a katholikus autonómia felszínre került és nem tud dűlőre jutni. Bár az előzmények nem valami szerencsések, Gassandra szerepére nem vállalkozunk. Mi ettől a kongresszustői igenis elvárjuk, hogy felemelkedik hivatása magaslatára, megcsinálja a katholikusok autonómiáját a felség és az egyház jogainak s érdekének csorbitása nélkül. Kétségtelenül nem könnyű a feladat, de azok a nehézségek, a melyek ma előtérbe tolatnak, félszázaddal előbb is megvoltak s nagy elmék, hitbuzgó szellemek mégse találták kivihetetlennek, mégis küzdöttek megvalósításáért. Persze bizonyos fokú áldozat és a quieta non movere elv felfüggesztése kell, hogy nagy dolgok, korszakalkotó alkotások létesüljenek, ez kell az autonómia megalkotásánál is. Ha találkoznának, akik megakasztanák az autonómia létesülését, azok magát az autonómiát le nem szerelhetik, nem vehetik le a napirendről, annál elementárisabb erővel fog az életet követelni. A leányzó nem halt meg, az él. A kormány hallgat, lapjai olyan összevisszaságokat irnak a püspöki kar magatartásáról, hogy azokat komolynak nem veszszük, nem vehetjük. Azok a hírek, mintha a püspöki kar nem akarná az autonómiát, nem egyebek mint konkoly-hintések, mert a mint elsők voltak a püspökök az autonómia szükségességének felismerésében és sürgetésében, azok ma is, élén a biboros hercegprímással. A magyar püspököktől mi sem áll távolabb, mint a következetlen ideák követése. Ök a magyar egyház őrei, ök ismerik legjobban annak igényeit, ök orvosai bajainknak, s ha a magyar katholicizmus üterét megtapintják, látják annak vergődését, .... nagy szivük megdobban, szellemük bevilágít és bizonyára az autonómia jogtisztelö és célirányos rendezésében találják fel azt a gyógyszert, mely a magyar katholicizmus jövő hatalmának emeltyűje lehet. Hisz a katholikus egyház szervezete az autonómiát nagyon is megtűri, az egyház régibb alapjai a legelterjedtebb autonómián nyugodtak; a hierarchia rendi és joghatósági hatalmát, a fökegyur jogkörét miben sem akarja alterálni az autonómia, csak arról van szó, hogy az állam uzurpációja megszűnjék, az egyház külső ügyei ne egy felekezetlen állam, hanem illetékes tényezők által gyakoroltassék, hogy az egyháziak és világiak együttes tevékemsége növekedve, a katholikusok zömében találja meg gyökerét. A biboros hercegprimás autonómiai fényes és jó benyomást keltő megnyitó beszéde megjelölte általában a keretet, melyet az autonómiai kongresszusnak respektálnia kell. Gyönyörűen megszabja, hogy mibe nem szabad a kongresszusnak beleütköznie: az egyház szervezetébe és a felség főkegyúri jogába. Ám ha finom fordulattal azt ki is mondja, hogy ö felsége semmiféle kijelentéssel vagy utasítással nem prejudikált a kongresszus határozatának, mégis e kérdés sikeres megoldását tartja a kongresszus legnehezebb feladatának. Kiváló momentum a hercegprimás beszédében, hogy a király főkegyúri jogát a magyar királynak, a pápától nyert, fentartott, személyes, elidegenithetlen jogának jelenti ki. Ezzel elévülhetlenül jelöli meg a magyar egyház álláspontját e kérdésben, s áll elébe a febronianista jogászok jogtörténeti s jogelméleti felfogásának, akik a királyt nem a pápától adott privilégiumnál fogva, hanem mert souverain, tartják kegyúrnak. A hercegprimás megnyitó beszéde nekünk garancia, hogy ö komolyan akarja az autonómiát s a szervezésbe beviszi tudását, méltósága súlyát és tekintélye erejét. Az autonómia célja megkívánja, hogy a magyar katholikusokban rejlő tevékenységi erő, a maga egészében felhasznál tassék. És igy nem elégséges se az egyházközségi, se a megyei, hanem életet adó hatalom csakis az országos jellegű autonómia lehet. Itt az ideje, hogy a katholikusok necsak egymás fejéhez vágják minduntalan az autonómiát, ne tessék-lássék legyen a kongresszus lefolyása, hanem eredményes és méltóságához illő munka és alkotás. Ne rendelje alá magát se illetéktelen, se titkos befolyásnak, hanem respektálva az egyház isteni szervezetét, s a király főkegyúri jogát, munkálkodjék, hozzon olyan elaborátumot, ugy, hogy az az egyház és hitélet súlyára egészséges és gyümölcsöző legyen. Ne mint politikai kérdést, hanem mint a magyar katholikus egyház fejlődésének létkérdését tekintse a kongresszus az autonómiát. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az autonómia a kiegyezés óta. i. A 48-iki szabadságharc után, dacára hogy a 48-as törvények érvényteleneknek lettek kijelentve, a katholikus egyház régi jogi helyzetét nem nyerte vissza. Az alkotmány leszerelése miatt, gondolni se lehetett az autonómia kivivására, mert bármely ez iránt való kísérletet a bécsi kormány ugy vette volna, mintha a nemzeti alkotmányért tettük volna meg a lépést Az elnyomatás korszakában, az enervált nemzeti hangulat hullámai, a nemzetiségek kárörvendezése között pedig bármely autonomikus mozgalom, csak a jövőt kockáztatta volna. Hogy a nemzet az alkotmányos országnak még hírmondóját se lássa, még Erdély egyházi autonómiájával is tabula rázat csinált az osztrák kormány, még a püspökök joghatóságát is bürokratikus módon megrövidítette. Egészben véve azonban az absolutismus jóindulattal bánt el az egyházzal, a vallásosságot hivatalosan is előmozdította, csak azon szálakat vágta el, melyek az egyház államjogi hatalmát fűzték össze. Az alkotmányos élet derengő hajnala, a sokféle nemzeti ügygyei az autonómiát is újra előtérbe hozta. Bizonyos nyitányát látták benne sokan, a kivívandó alkotmányos szabadságnak. A 60-as évektől szabadabban kezdett a nemzet lélekzeni, felszínre jöttek tehát csakhamar azon tényezők, melyek az embereket hivatva vannak foglalkoztatni. A mint megindul az országos politizálás, azon mérvben foglalkoznak az emberek a vallás-politikai érdekekkel is. Megindul az érdeklődés az egyház ügyei iránt s általános kezd lenni a meggyőződés, hogy az egyház közös érdekeinek előmozdítására a világi katholikusok is befolyást nyerjenek. A magyar katholikusok az 1848-óta megváltozott viszonyok között, a meglevő állapotnak az állam és a felekezetek irányában tarthatatlanságát érezték, és az orvoslást az autonómiában keresték. Abauj megye kiadja a jelszót, hogy az országgyűlési követek a kath. autonómia érdekében utasítással láttassanak el, s a példát számos megye magáévá teszi. A borsodmegyei katholikusok felirattal kérik az egri érseket, hogy a katholikusoknak 48-ban megsértett szabadságát, törvényhozói tekintélyével védje. Az 1848-iki XX-ik t. c. alapján a magyar kath. egyház jogi önállóságának eszmeharca hangosan szólalt meg, ugy a sajtóban mint a közvéleményben. A püspöki kar 1865-ben Scitovszky bibornok hercegprímással élén, az autonómia kérdését beható tanácskozás alá vette, s felirattal fordult a felséghez, hogy a vallás és tanulmányi alapok kezelését az egyház a világi katholikusok teljes közreműködésével végezhesse, már csak azon indokból is, hogy a katholikusok meggyőződést szerezzenek egyházi jövedelmeik üdvös, a vallás és művelődés céljaira való fordításáról, föntartván az államnak azt, a mi az állami érdek miatt föntartandó. Mint 1848-ban, ugy 1865-ben is elsők voltak a püspökök a világi befolyás szükségességétiek felismerésében. A föliratra válasz nem érkezvén, következő évben a primási szék-üresedés idejében újra tárgyalták a püspökök az autonómia ügyét, s ez iránti elveiket megbeszélvén, Bartakovics egri érsek személyesen nyújtotta át a püspöki kar memorandumát a felségnek, kijelentve egyúttal, hogy az alapokra és iskolákra nézve, a világi katholikusok tekintélyes képviselőikkel együtt, külön feliratban szándékoznak a legmagasabb trón elé járulni. Eközben Erdély katholikusai az absolut korszakban megszüntetett autonómiájuk visszaállítása érdekében, 1866. január 10-én felség-folyamodással járultak a király elé. Mikor az erdélyiek ezt mogkockáztatták, szerencsésebbek voltak az anyaországnál, mert történeti évszázados múltú autonómiára hivatkozhattak, s csak a jogfolytonosságot kérték, ha visszanyerni igyekeztek. A reformáció mostohasága s izzó gyűlölete, a prostáns erdélyi fejedelmek vaskalapos türelmetlensége, elnyomást jelentett a katholikusok számára. Püspök, káptalan nem volt, szerzeteseik elűzettek, a vagyon javarészben elkoboztatott. Néhány főúr és a papság erre összeált, hogy megmentsék a katholicizmusnak maradványát, »katholikus Status« nevezet alatt égy bizottságot alakítottak, mely a megmaradt vagyon hovaforditása fölött intézkedett, s minden tőle telhető eszközzel gyámolította a hitélet terjesztését vagy legalább felujhodását. Tagjai lettek a püspök, a kanonokok, a kath. főhivatalnokok, tisztek és dietai követek, az esperesek és szerzetes főnökök. A bátor fellépésnek csakhamar meglett az az eredménye, hogy a katholikusok egyenjogúsittattak, majd hatáskörébe ment