ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-10-30 / 44. szám

zsebmetszők fájdalmára nem sikeresen, mert a csendőr urak az ipséket tetten kapták. Kivilágítás is akadt ugy vasárnap mint hétfőn este, habár veszedelmes volt a párkányiakra nézve az illumi­natio. Vasárnap ugyanis br. Jeszenák Gábor pár­kányi plébános szérűjén 'gyulladt meg ismeretlen okból két kup kóró, melyet szerencsésen eloltot­tak, hétfőn este pedig egy boglya szalma. Ezt is hamar elnyomták, pedig ha szél fujt volna, a tüz Párkányra veszedelmessé válhatott volna. * Tanácsülés. A város tanácsa csütörtökön délután ülést tartott, mely alkalommal a folyó ügyek nyertek elintézést. Pontosabb tárgy nem került elő. * Megszületett. Mint fájdalommal értesü­lünk, a városházán megszületett a várva-várt gyermek, a folyó évi pótadó kivetés, mely sze­rint: 1. egyedül földadóra 32-6. 2. ház-személy­es földadókra 10-72. 3. valamennyi adónemre 74-6% pótadó vettetett ki. Ezen összkivetés együt­tesen 117% pótadót jelent a folyó évre. Itt meg kell azonban jegyeznünk, hogy a 117 0 / 0 nem ugy értendő, hogy minden egyes adózó ennyit fizet, mert pl. soknak földadója nem lévén, már 32-6°/ 0-al kevesebbet, vagyis átlag 85°/ 0-ot fizet­nek. Bizony az újszülött kövér gyermek, nem tud­juk, hogy további neveltetését elbirjuk-e ? * A borellenőrző bizottságokat a várme­gye törvényhatósága f. évi szept. hó 29-én tartott ülésében a következőképen alkotta meg: 1. Eszter­gom szab. kir. városi: tagjai: Vimmer Ferenc elnök, Reviczky Gábor, Kaán János, Oltósy Ferenc és Lindtner János; 2. Esztergom járási: Gotthard Ede elnök, Fischle Frigyes, Pintér Ferenc, Hart­mann Péter, Nedeczky Árpád. 3. Párkány járási: Bodnár Gyula elnök, Szentes Péter, Rogrün Ede, Visni Kornél es Takács Gyula bizottsági tagok. * A gyógyszertárak évi vizsgálatát váro­sunkban csütörtökön fejezte be dr. Lipthay János vármegyei tiszti főorvos. Valamennyi gyógyszer­tárban a legkiválóbb rend, pontosság és tisztaság tapasztaltatott. * Névváltoztatás. Ferber Gyula magy. kir. postatiszt saját valamint gyermekeinek Béla, Má­ria és István nevét belügyminiszteri engedélylyel »Zemplényi«-re változtatta. * Mi tűnik föl a vidékinek Eszter­gomban ? Először az, hogy a vasúti állomáson nincs vendéglő. Komáromban még a vicinális szerdahelyi állomáson is van étkező. Különösen Komáromból 6-kor indul az ember reggel és sehol még egy pohár vizet sem lehet kapni, de biztat a, remény, hogy az esztergomi állomáson majd kapunk valamit, megérkezve találunk egy igazán harmadrendű állomást, hol csak üditő cukorká­kat húzhatunk ki az automatából, ha nincs el­romolva. Másodszor az a gyatra kövezet, mely a mult században megjárta, de most már kellene valamit tenni aval a Buda utcával. Harmadszor, hogy Nánáig kocsin ugyanannyi kocsidijt kell fizetni, mint Nánától Budapestig vasúti dijat. Denique haladunk ! . . . * A szénaperben hétfőn tartotta meg Lip­schitz kir. aljárásbiró a tárgyalást, mely azonban eredményre nem vezetett, amennyiben elvárja, mig Kollár g. tanácsnok ügye végkép eldől; ily érteimben hirdettetett ki a határozat is s az ujabb tárgyalás csakis a fegyelmi határozat meghozatala után fog megtartatni. Tehát mégis csak per­döntő körülményre kell várni. * Feneketlen sár. Lapunknak egyik ba­rátja a napokban Szentgyörgymezön járva, térdig sárosan áldotta azokat, akik szívesek voltak az utcákat nyáron — helyenkint méteres vastag — agyagréteggel feltölteni. Épületes látvány tárult elé akkor, midőn egy fuvarosnak fasinával meg­rakott szekere a nagy sárban eldőlt és annak rúdja, aljárata és oldalai összetörtek. Igen kelle­mes volt reá nézve, hogy a szekér tetejéről lerepült ember ép lábai előtt esett bele a fene­ketlen sárba s a felfrecscsenő sárdarabok barátsá­gosan simultak hozzá az újdonatúj téli fekete kabáthoz, nem is említve a finom cilindert, amely fejéről leesve eltűnt az iszapban. Mi is kíván­csiak lévén ez állapotokra, kocsit fogadtunk. A kocsis mihelyt megtudta, hogy expediciónk célja Szentgyörgymező, tőle telhető előzékenységgel igy szólt: »nem mehetek oda kocsival, mert elsülye­dünk . . .« És ha véletlenül tüz ütne ki e vá­rosrészben, ugy biztosra vesszük, hogy minden lajt elakad. Pedig most még lehetne segíteni a dolgon egy kis városi tapéntattal. * Ménvizsgálat. A magántenyésztésü mének vizsgálatának napját f. évi dec. hó, 5. napjára tűzte ki a vármegye lótenyésztési bizottsága a vármegyeház udvarára. A vizsgáló bizottság a kö­vetkező tagokból áll : Kruplanicz Kálmán kir. tanácsos, főispán elnök, a székesfehérvári mén­telep parancsnoka, Reviczky Károly, Gotthard Ede, Wimmer Imre és Vancsó Gyula. * Bicskás vendég. A legsötétebb Szenttamás­kerület soh' sem fogy ki a szenzációból. Vasárnap este egy halászlegényt szurkált össze ott egy isme­rőse. Moringer Ignác halászlegény ugyanis a mon­dott időben látogatást tett Varga Ferenc nevü hason foglalkozású pajtásánál. Egy ideig itóka kö­zött szépen telt az idő, de Vargán hamar erőt vett az ital s elálmosodott és Móringert haza akarta küldeni. Ugy látszik Moringer nem szokott ; ily barátságos vendéglátáshoz, mert feldühödvén j barátját egy zsebkéssel jól megbicskázta. Borda­töréssel szállították a sérültet a kórházba, Mó­j ringer pedig majd nem épen hasonló vendégsze­retetet fog élvezni Komáromban. * Betöréses lopás. Szent helyet, egy igény­; telén kis kápolnát törtek fel lelketlen vallástalan emberek. A kápolnában mi sem volt egy kis per­i selynél s abban valami csekély pénzösszeg; ezt vitték el a nyomorultak a nyerges-uj falusi kápol­nából. A dolog ép párkányi vásár előtt történt, lehetséges, hogy a betörők cigányok voltak. A nyomozást a közp. főszolgabíró a legnagyobb erély­I lyel folytatja. * A dobos sérelme. Brigán József rendőr­dobos nagyon önérzetes ember s mert másokat is hasonló önérzetes embereknek gondol, nagy panasszal kérdezte meg tudósítónktól: »ugyan kérem alásan, hogy lehetett a Garanntner biztos urat az újságba tenni, mikor a Schvartz-féle lo­pás tetteseit én csíptem el« ? — Nem tudjuk igaz-e, de ha való, ugy szivesen teszünk eleget az önérzetes rendőr kívánságának, aki nem tud­ta, hogy neki ily sérelmet elhallgatni nem szabad. * Tüzi-lárma. Szerdán este óriási lángkévék világították be a Jókai-utca sötétjét. A lángok a Sziklay-féle ház kéményéből törtek elő, de mire a tűzoltóság megérkezett, a szomszédság teljesen lokalizálta a tüzet. A veszedelmessé válhatott tüz a kürtő kaminjában elhelyezett farakásban ugy látszik több napig lappangott már, mig végre szerdán este kitört. * Itt a tél. A legkitűnőbb és a legelegán­sabb, legolcsóbb kályhák Weisz Mihály előnyösen ismert üzletében kaphatók. Raktárában olyan nagy a készlet, hogy a legelsőrendű kályha-gyárosokkal is kiállja a versenyt. * Vörös József fűszerkereskedő üzletébe már megérkeztek a friss sardiniák, tengeri rákok és pisztrángok, conservek, halak, húsfélék, kü­lönféle sajtok és csemegék, uj aratásu theák, Cabos-féle teasütemények és pozsonyi kétszer­sültek. — Eredeti angol Jamaica rumok, bel- és külföldi likörök, magyar és francia cognacok és pezsgők, kitűnő pecsenye, csemege és asztali borok. Naponta friss bécsi virstli, párizsi és prágai sódar. Esztergom ezredéves múltjából. Törökvilág Esztergomban. LIV. Végre még ugyanazon hóban felszólította őt a kamara, mutassa ki részletesen, mennyit fordí­tott az érseki jövedelemből a béke tárgyalásra egybejött biztosok eltartására. Ezt a kimutatást Baráthy bizonyosan elkészítette és átadta az ud­vari kamarának; azonban nem volt szerencsém megtalálhatni. Találtam szerencsére egy más érde­kes okmányt, melyben a kamara meghagyja Ba­ráthynak, hogy Szombathelyi (Sabariensis) János újvári plébánosnak készpénz fizetését és gabona járadékát szolgáltassa ki. Számos adatunk van reá, hogy a török kedve­zett a reformatiónak* protekciója mellett és nem csak Esztergomban, mint már elmondtuk volt, helyezke­dett el, mint biztos székhelyen, a református lelkész, de az esztergomi törökök befészkelték őt más közsé­gekbe is. Igen erősen hatalmaskodtak a törökök j mindkét' Szölgyénben. Mi volt természetesebb, mint hogy ide is református prédikátort segítet­tek be. E miatt panaszkodik 1640. máj. hó 18-án kelt levelében Sóki István mindkét Szölgyén plé­bánosa Lippay György esztergomi érsek előtt és elmondja: Kün a városban nem merik az isteni­szolgálátot végezni, azért be kelletett menni a I praesidiumba. Ott pedig a templomot a kálvi­nisták foglalták el. Azért oly alkalmatlan helyen kell megtartaniuk mint a sacrumot, mint a con­ciót, a minőben, ha a kénytelenség nem kénysze­ríti őket, azokat végezni nem kellenék. Esztergom 1625-ben ismét székhelye volt nagyfontosságú összejövetelnek, amelyben a Zsitva­toroknál kötött szerződést ójból tárgyalás alá vet­ték és megerősítették. Betlen Gábor Szatmárról okt. hó 1-én II. Ferdindhoz irt levelében emliti ezt, midőn igy ir: »Néhány nap előtt a kitünő­ségü budai basa a szolnoki béget néhány első­rangú töröknek kíséretében hozzám küldte azzal a kérelemmel, hogy Z sitvatoroknál szentesitett alkotmányok értelmében, melyek Bécsben és leg­újabban Esztergomban tartott tárgyalások alkal­mával megerősítést nyertek, a joghatóságom alatt levő falvakat melyek egykoron adózók voltak, neki visszaadjam és azoknak az adónak fizeté­sét megparancsoljam.« Igen illusztris társaság jött Össze Eszter­gomba május havában tartott e tárgyalásokra 0 felségét a királyt Althán Adolf Mihály gróf képvi­! selte. Mellette voltak galanthai Eszterházy Miklós, seusennai báró Kwich János Jakab, tersachi Fran­gepán Miklós, Gayler Zsigmond báró schvanbergi gróf és Gziráki Mózes. Az ottománok részéről ott voltak Mehmet vezér és szerdár budai basa, Isa effendi budai mufti, Musztafa efíéndi timár bu­dai defterdár, Jabia egykor kanizsai basa, Ahmed egri basa, Devis bég, Aghi Bajzám és Ali budai bég. Erdélyből jelen voltak Kamuthi Wolfgang, Todalaghi Mihály és Borsos Tamás. Az összejövetel sátrak alatt történt, bizonyára oly módon, mint azt az 1601. és 1604-ben végbe ment tárgyalások alkalmával elmondtuk. Az itt ün­nepélyesen kimondott cikkelyeknek ép oly batálya volt, mint az előbbieknek. Nem tartották meg, mert a török hatalom túltette magát rajtuk. II. Eerdinánd megsokalta az ez irányban szünet nél­kül emelt panaszokat, elrendelte, hogy a törökök erőszakoskodásai vizsgáltassanak meg és jegyző­könyvileg vétessenek fel. Az esztergomi török őrség legtöbb jogsértést Barsmegyében követett el, azért felette érdekes ez ügyben Barsmegyében történt vizsgálatnak jegyzőkönyve. Barsmegyének Kis-Tapolcsányban 1634-ben szept. 7. tartott közgyűlésén készült jegyzőkönyvé­ben fel van véve az inquisitiónak jegyzőkönyve. Ezzel az inquisitióval a megye nagy-bossányi Bossány Mihály alispánt hizta meg, aki működés helyéül Komáromot választotta. A rendkivülileg érdekes jegyzőkönyvnek szö­vege ez: »Szobonya Pál szolgabíró kerületéban tör­tént inquisitio az urnák 1634. évében. Nagy-Szelesén. Erővel hódittattak be. Tatár Ibrahim parancsol nekik Esztergámban. Derekas uruk Budán lakik. Tatár Ibrahim csak gondvi­selője az dologban. Sommájuk frt száz. Császár adója frt 10. Szekerezéstől frt 12. Búzát szapu 16 sallói szapuval, Zabot szapu 12. Vásznat 10, singet. Vajat meszelyt 40. Sommáj ok felett áta­lagokkal sert. Három esztendeje immár miólta hódolnak. Az Zsitva mellékit mikor elrablották, két emberüket ragadtak el. Barsnál mikor feküdt az tábor, ragadtanak el három gyermeket. Val­lOttak ugyan akkor hatszáz forint ára kárt mar­hájokban. Velcsicz. Erővel hóditattak be. Tatár Ibra­him birja Esztergomban. Örökös uruk Budán. Sommáj ok frt 125. Császár adójára frt 10. Sze­kerezésből és gyalog munkában 1633. adtának frt 15. Búzát sallói szapuval 1 . . . Zabot szapu 5. Temérdek vásznat singet 100. Vajat egy akó­val. Három esztendeje miólta hódúinak. Mankócz. Erővel hóditattak be. Memhet ispája birja Esztergomban. Sommájok frt 80. Csá­szár adójára frt 4. munkás ... a dtanak frt 1. Búzát sallói szaput 4. Zabot szaput 4. Vajat pintet 37. Barsnál, hogy feküdt az tábor, vittenek el embert 7. Két esztendeje leszen, hogy kezdtek hódolni Knesicz. Erővel hóditattak be. Abdi ispája és Ommer aga bírják Esztergomban. Sommájok frt 4. Az ispájának adnak zabot sitvai szapuval 50. Vajat meszszelt 40. Mézet meszszelt 20. Két kar­volt madarat. Mikor elrablották volt a falujokat 20 ház égett meg. Száz ma ... 28 emberek fult meg bújó vermekben. Elvittenek elevenen nro 80. Szarvasmarhájukat 350-et. Item, hogy ujabban Marótot elrablották, ragadtanak el gyer­meket 1-et. Kis-Szelezsén. Erővel hóditattak be, Murta­zán ispája birja Párkányban. Sommájok fi. 45. Császár számára fl. 4. Búzát szapu 5. Zabot 3. Százharminc napot szolgáltának az egy esztendő­ben. Kétezer zsindelt is vett rajtok az sommán kivüL

Next

/
Thumbnails
Contents