ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-10-24 / 43. szám

emberi lét határai közé ékelte volna; no de talán megjön az is. De megesett igenis az, hogy — s ezt már nem az újságból, hanem egy erre poroszkáló szobi embertől hallottuk, — hogy mondom, fölemlitették ezt a törvénysértést a megyei bizottságban, s ott az urak, s tán olyan is, kinek az volna épp a kötelessége, hogy a kihágásokat megtorolja, egyszerűen letagadták, hogy dolgoznak Basaharcon vasárnap, dehogy dolgoznak ; ünnepelnek s elmennek a templomba, ki a tiszteletes űr eklézsiájába, ki a maróthi plébániába. No hát erre meg én mondom, hogy ez nem igaz. Dolgozunk bizony mi a megszakadásig reggeltől estig furt, akár vasárnap legyen, akár köznap. S ha valaki kételkedik, hát jöjjön ki; nézze mit lehet világos nappal, egész vasárnapon át, az országút két oldalán, órányira Esztergomtól látni, s mit lehet ugyancsak Esztergomban a megyénél letagadni. De ha valaki nem akarja koptatni a lábát, hát kérdezze meg a főszolgabíró urat, s ha még nagyobb urat kivan, hát kérdezze meg .Beniozky Ferenc, pestmegyei főispán urat, vagy Bellák főjegyző urat, vagy Tóth tanfelügyelő urat, akik itt jártak az egyik őszi vasárnapon, azok amily tisztességes, méltóságos és nagyságos urak, bizony tanúskodhatnak, hogy Basaharcon nincs vasárnap. Van azonkívül még egy reményünk, s ez a tiszteletes úr meg a főtisztelendő maróthi 'plébános úr, ki mindkettő szivén hordja a munkás embernek, de meg az istentiszteletnek is az ügyét, s bizonyára rászánják magukat, hogy egy ily éktelen, zsidó botrány ne rontsa a falujukat. Ezek a derék, jóravaló urak majd csak utánnajárnak a törvénynek, s ha tán ez idén még ki nem okosodnak az iránt, hogy ezt tűrni nem szabad, de ha majd kitavaszodik, akkor pitymal majd náluk is a köteles belátás, s akkor aztán fajront lesz egész vasárnap. Addig is várjuk még azokat a derék hatósági urakat, kik úgy szeretnek minket, hogy letagadják bajainkat, s el se győzik képzelni, milyen féreg a munkás ember, ha basák harcolnak ellene s a törvény nem védi. A tekintetes szerkesztő úrnak szívességéért köszönetet mondva, maradtam tisztelője: egy basaharci munkás. Ezek után már csak nem fogja eltagadni senkisem, amit irtunk, hogy Basaharcon vasárnap s ünnepnap reggeltől estig botrányos nyilvánossággal folyik a vályogvetés munkája. Hol van tehát a törvény által követelt munkásvédelem, hol — merre van az ipartörvény 121. §-a, s a vasárnap megszentelését, a vasárnapi szünetet követelő törvény? azaz hogy a törvény megvan, de nincs végrehajtva. Jakabunk és a modellek. — Eredeti tudósítás. — Budapest, okt. 22. Uraim, ne adjanak hitelt mindenben az előlapoknak. Most. hogy a tiz szobornak felállításáról volt szó, az élclapok kigondoltak mindenféle ala! kokat. Igy a »Borsszem Jankó* megtette szegény J Zichy Nándor grófot szt. Gellértnek. Tréfának ugyan megjárja, de mondhatom, hogy szó sincs róla, hogy Zichy gróf ábrázolja szent Gellértet. Hanem annyit mondhatok, hogy Budapest székes-főváros szobrászai serényen dolgoznak a mintákon és legközelebb készen is i lesznek. Nagy pályázat lesz hirdetve, és a beérkezett minták közül a legsikerültebbek nyerik el a pályadijat. Maga a kivitel és felállítás több esztendőt I vesz igénybe, de a legfőbb munkálatok most törj ténnek. Azon elvtől vezéreltetve, hogy információimat mindenkor a legilletékesebb helyen szerezzem be és az olvasó közönséget megmentsem az esetleges tévedésektől és hamis nézetektől, melyeket egyéb lapok olvasásának behatása alatt szerezhetnének és hódolva azon elvnek »fiat justitia«, röviden leirom a tiz szobor felállításának és mintázásának hiteles történetét. Ismétlem, hogy információimat a legilletékesebb helyen szereztem meg. Minden nagyszerű és világrenditő mozgalom minálunk a Lloyd épületből indul ki, s valamint a »Pester Lloyd« a magas kormány félhivatalosa, ugy a Lloyd épületben szerzett tapasztalatok hivatalosak és hitelesek. Mint a szabadelvű klubb tagja sülve-főve vagyok a Lloydban. A mult hét csütörtökén belépek a klubba és látom, hogy az összes tagok csoportosulnak Bánffy körül. Ennyien még sohse jöttünk (össze, azonnal tudtam, hogy itt valami rendkivüli történik. Sok ösmeretlen alakot is láttam, s kérdem a mellettem álló Bosenberg Gyula képviselőt : »Te Gyula, mit keresnek itt ezek az emberek?* »Baratom, feleli Gyula, ezek vonnok szabar mővészek !« Hm, szobor művészek. Ahá mindjárt gondoltam, hogy a tiz felállítandó szoborról van itt szó. De hát csak nem itt akarják faragni a szobrokat? »Gyula te — kérdem tovább — csak nem akarják a Lloyd termeit átalakítani szobrászati retettel, a mely az égből nyúló rózsalánczokkal. a föld árva sziveit egymással is össze akarja kötözni. A szobor a hit symboluma, — a persely a szereteté ! s e kettő együttvéve szent hőmérő, a mely mérni fogja Esztergom hitét és belső melegét a tél hidegében, vagy talán folyammérő, mely mutatni fogja a nyári vizáradás után, mely annyi családot döntött nyomorba, a télnek árapályát a szivekben, mely hivatva van a szenvedő családokat boldogítani, mint a Nilus áradata Egyptomot. Sz. Antal szobránál találkozni fognak a föld gazdagai, a kik az Égnek csak koldusai, a föld koldusaival s az ő perselyéből az egyik rész gyémántot, a másik kenyeret fog szedni. E jótékonyságnak gondolata idegenben fakadt, nálunk csak kultúrnövény s az első kísérlet csak próba akar lenni, vájjon a magyar szivek talaja oly meleg-e, mint a francia sziveké, amelyekből beléje plántáltuk e gondolatot. 1890-ben, tehát mindössze hét év előtt történt, hogy Toulonban egy egyszerű vászonkereskedő kisasszony sz. Antalhoz való különös áhítatától vezérelve kereskedésének egy fülkéjében felállíttatta a szentnek szobrát. Vevői s sz. Antalnak egyéb tisztelői is örömmel keresték föl e szobrot és szivök sugallata szerint látogatásuk végeztével egy-két fülért hullattak a szent per- ; selyébe. Bouffier kisasszony e pénzen a szegények számára kenyeret vett. Ez volt a mű kezdete. Hogy a gondolat életképes és égből fakadt, megmutatta ezen jótékonysági mód rohamos terjedése. Ma már magában Marseilleban 21 ilyen perselye van sz. Antalnak. Bordeauxban 1894-ben 35,000 forintot hozott a persely. Franciaországon kívül Belgiumban is elterjedt, s mindkét országban jó szernek bizonyul a szocializmus ellen. A társadalmi ellentétek legalább egyes szivekben elnémulnak sz. Antal szobra tövénél. S újra bebizonyul, hogy a viharos tengeren csak a Charitas jár nyugodt s biztos léptekkel, a mint ezt az eszmét gyönyörűen [jelképezi a magyar nemzeti múzeumnak egy eldugott kis aquarellja. Ime a szentek másodvirágzása! Egy szerény I szivnek egyszerű szeretete életre kelti 650 éves boldog álom után páduai sz. Antalt. S a phönix éled. A jerichói rózsa, a mely annyi századon át sok helyen elfelejtve fonnyadozott, a keresztény szivek vizein újra éled, kibontja ágacskáit és gyönyörködtet! Sz. Antal szeretetének nem elég az ég. Alászáll a földre s mikor a buza s kenyér ára majdnem kétszeres, újra kolduló barát lesz a földön maradt Krisztusokért, a szegényekért. Ha az urij nők koldulnak a szegények számára, a gazdagok műtermekké, mert akkor hol fognak tarokkozni kegyelmes uraink ?« »Szomar — válaszolt leereszkedőleg Rosenberg Gyula —< mast csok o modelleket óllitják üssze.« Az már más és közelebb furakodtam Bánffy Dezsőhöz. Ugy látszik, éppen jókor érkeztem, mert abban a pillanatban megszólalt Dezső barátom mondván: »Uraim, önöktől tudatik, hogy azon tény, miszerint tiz nagy honfitól való szobor állittassék fel, legelső sorban a szabadelvű párttól való érdem. Ez okból meghivattak tőlem szobrász művészeink. Illő dolog, hogy e szobrokban szabadelvű pártunk vezérférfiainak alakjai örökitettessenek meg, mint a kik erre legjobban rászolgáltak. Azért kéretnek a jelenlevő tagok, hogy általuk az erre vonatkozó vélemények nyilvánittattassanak.« Nagy zaj és lárma keletkezett. A képviselők mindannyian kezdtek kiabálni: »én leszek Hunyady, én leszek Bethlen, én Bocskay stb. A nagy zajból nem tudtam sokat kivenni. Azt láttam, hogy egy szabadelvű párti papkép viselő (a legújabb akvizíció) azt kiabálta: »Én leszek Pázmány Péter.* A négy barsmegyei képviselő azt hangoztatta, »mi leszünk Pálnak,« Az izraelita vallású képviselő társaink, pedig szünet nélkül hangoztatták: »Tizenkét szobrot kérünk, az nem járja, hogy csak a katholikusok és reformátusok kapjanak. Éljen Zrínyi és Hunyady, de éljen Mezei Móric és Tencer Pál is 1« Bánffy kegyelmes ur a nagy zajban nem érthetett semmit, ezért oda szólította az elnöki székbe Podmanicky Fricit, kit midőn megláttunk, mélységes csend lett a teremben. Kezdődött a partfegyelem. Az elnök ült s nekünk hallgatnunk kellett mintha a parlamentben lettünk volna, .ló dolog is az a pártfegyelem. Nem is szabad nekünk máskor beszélnünk, csak ha a kegyelmes ur megengedi. Podmanicky Frici komolyan végignézett rajtunk s elkezdte: Hogy a mai ülést sikerrel végezhessük ez okból ajánlom, hogyamodellek kiválasztására egy előadót válasszunk, s akkor aztán tegyék meg a képviselő urak észrevételeiket. Ki hajlandó az előadói széket elvállalni? Én felugrottam s elkiáltom magam: »Én khérem szépen« Éljen Kükürüczbaum .Jakab, az előadó ! hangzott mindenfelől. »Hadd lássuk Jakab — kezdé a csikós Frici adnak ugyan, de kényszerűségből s látható kedvetlenséggel, mert egy hölgynek tárczájába nem lehet garast tenni. Az égből a földre szállott sz. Antal előtt, a ki újra kolduló barátként járja be a világot, senki sem szégyelheti magát, neki a fillér is jó! S mivel ma a földön a szövetkezeti szellem í divik, a szentek is hódolnak a divatnak. Páduai sz. Antal szövetkezik páli sz. Vincével. Sz. Antal koldul s gyűjtését sz. Vince osztja ki az ő szegényeket védő egyesülete által. Mert azt vélik, hogy igy egyesült erővel, mindkettőjük tisztelői által támogatva könnyebb lesz a munka, nagyobb a siker, több a gyöngy a szivekben s a szemekben. A pogány Rómának megvolt Bocca della Veritaja, kőből metszett emberarca, melyhez összegyűltek a pörlekedők egész / Bómából, hogy igazságot oszszon nekik. Kezüket szájába mélyítették s a babona azt tartotta, hogy az »igazság szája« márvány fogaival elharapja a hamisan esküvőnek kezét. A régi Gallia templomainak ajtajánál márványmedence állott s a bukott vagy földhöz tapadt szegény nők nem vitték el többé gyermekeiket, legdrágább kincsöket az érc Moloch tüzes gyomrába, mint a régi pheniciaiak, sem nem