ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-01-31 / 5. szám

A nemzet életrajza, hivatása nem bir vonzóerővel, nem tanulságos a liberális szellemnek. A mult életének emlékezete elhagyja a magyart, csak romot lát, az utat benőtte a paralisis progressiva. Egy népnek saját történetét elfeledni nem kevesebb, mint saját életgyökerét a földből, melyen áll, s a melyet hazájának nevez, botor kegyetlenséggel kitépni. Amikor a magyar lefolyt életét nem alkalmazza büszkén és örömmel a jelenre, midőn nagy királyainak neve, ősei példája követésre nem buzditja, midőn Hunyady, Zrinyi, Mátyás győzelmeinek hallására nem gyúl lángra s egykori törvényhozását, megyei szerkezetét, nemzeti önkormányzatát elfelejti, az irás, mit a mult az idők érctáblájára vésett, olvasati an, nem keresett, . . . akkor beteljesedik fölöttünk a mit a költő oly elégiái sóhajjal mond : »Szerte nézhet s nem leli honját a hazában !« Az egyház, a katholikusok megindult regeneráló mozgalma, pártja, küzdelme fogja a magyartól e sokszoros paralisis progressivát elhajtani. — — A szabadság iránti tisztelet Ausztriában és Magyarországon. Az osztrák püspöki kar egyetértésének ékesszóló tanújelét adta abban a gyönyörű főpásztori körlevélben, amelyet a választások alkalmából bocsátott ki híveihez. Ezt a körlevelet a választások előtt föl kell olvasni a szószékről, azonkívül a választások előtti vasárnapon nyilvános imákat kell tartani a templomokban a választások szerencsés kimeneteléért. Ez alkalommal konstatálnunk kell azon körülményt, hogy a liberális lapok nem támadják ezért a püspöki kart, sőt tisztességes hangon szólnak a körlevélről. Hogy azonbpn félre ne értessünk, ezek nem a magyar, hanem az osztrák liberális lapok, amelyekben sokkal több a tisztességérzet, mint a magyar lapokban. Nálunk csak egyszer adott ki egy püspök, a boldogult rozsnyói egy ilyen körlevelet, de volt is lárm 11 ti liberális lapokban. Még az úgynevezett placetum regiummal is előhozakodtak s hónapokon keresztül lármáztak, mennyire alacsonyította le a templomot kortestanyává. Reméljük, hogy ez alkalommal tanulnak egy kis tisztességet és mire ismét lesznek választásaink és a mi püspöki karunk is kiad majd egy közös választási főpásztori körlevelet, akkorára már fogják tudni, hogy ez a szólnak a Piszkén és Tokodon talált kőkorszaki tárgyak; ezt tanúsítják a Doroghon, Köbölkuton és Tokodon napfényre jutott rézkorszaki emlékek ; erről tesznek bizonyságot a Bajnán, Bényben, Ebeden, Helembán, Kernenden, Kövesden, Lábatlanon, Pilis-Maróthon, Piszkén, Süttőn, Szobon és Tokodon nagy számmal előkerült bronzkorból való érdekes leletek. Sok emlék maradt fönn a népvándorlás és a római uralom idejéből is. A római korbeli érmek, ékszerek, cserépedények, bélyeges téglák, hamvvedrek, kőkoporsók és épületkövek hangosan hirdetik, hogy megyénkben a rómaiaknak virágzó gyarmataik voltak. Annyi bizonyos, hogy Esztergom, a rómaiak idejében Salva Mansio néven, mint a dunai határvonalnak egyik őrpontja, megerősített hely volt. Sőt Esztergom kétszeresen is meg volt erősítve; amennyiben a rómaiak a párkányi oldalon is emeltek erődöt, a melynek Anabum volt a neve. A Duna partján hatalmasan megerősített útvonal vezetett megyénk területén. Az Aquincum (Ó-Buda) felől Bregetiumba (Ó-Szőny) vezető dunai határvonal mentében római telepek, vagy megerősített helyek voltak: Pilis-Maróth (Castra ad Herculem), Esztergom-Párkány (Salva-Anabum), Táth (Gardellaca), Nyerges-Újfalu (Crumerum), Süttő (Lepavista). De Esztergomnak reánk nézve különösen érdekes és tanulságos története, előkelő és fényes szereplése a magyarok történetével kezdődik. Géza fejedelem Esztergomot választotta székhelyül, s az ő idejében városunkban találkozott a keleti és nyugat-európai műveltség. Itt született, nevelkedett és uralkodott sz. István király; s püspöki karnak nemcsak joga, hanem kötelessége is, s igy egészen természetesnek fogják találni a dolgot. Hiszen Ausztriát úgyis mindenben utánozzuk, hát utánozzuk abban is, hogy ott sokkal jobban tisztelik a szabadságot és a politikai vélemény szabadságát, mint a szabadságáról egykor hires Magyarországon. — Bánffy-póstás. Bánffy úrnak végig kell gázolni mindenen ; most tévedt el végre csetlésbotlás után az erőszaknak, s a nemtelen politikának levélföltörö, levélsikkasztó útvesztőjébe. Annak a politikának, mely nem egyéb, mint úri huncutság, természetesen az ilyen finomabb, erkölcsi, tisztességi, illendőségi szempontok nem imponálnak ; aki birja, marja, ugyabogy; ha kell a levéltitok megsértésének árán, hát megteszi úgy is. Különben e részben a politikai erkölcstelenség soha sem volt válogatós s Bánff'y űr nagyon szép társaságban van; »nagy« királyok policáj-spiclikkel szövetkeztek, utaztatták őket levéltitok-megsértésben, úgy, mint ahogy BánfTy utazik most ebben. Miért ne volna neki is szabad, ami a német nemzeti hérosznak, »nagy« Frigyesnek nem volt titok, aki napszámba lopatta a drezdai archivumokből megvesztegetett szász hivatalnokok által az állami okiratokat: Bánffynak elég a nép-pártnak ha nem is archívuma, hát lega^bb más effajta helye, a hol zsidó közvetítés által utánozza porosz Fricit. Pedig Bánffy erről semmit sem tud, hogy porosz Frigyes mit csinált; azt sem tudja, hogy meghagyta valami Poser huszárhadnagynak, hogy valami Pietrót fogjon el, vegye el leveleit s hozza Pietrót is, meg a leveleket is Magdeburgba. Lett is Poserből kapitány, hát abból a Rosenspitzből mi lesz? Legalább is fő miniszteri levélszállitó. Sőt Bánffynak zseniális nagysága még szembetűnőbb, mert szakasztott úgy tesz, mint Bismarck! Bismarck is ellenőriztette veszedelmes embereinek, politikai ellenfeleinek levelezéseit, pl. Arnim grófét. Meg is keféli Arnim Bismarckot úgy, hogy a három hajaszála is fölkunkorodik; de azért a levéltitok megsértésén Arnim nem botránkozik. Diplomata volt, tudta, hogy ez tartozik a gsefthez ; ily kicsiségeken botránkozhatik, aki nem diplomata, — aki becsületes erkölcsi ítéletével nem tudja helyét találni a levéltitok megsértésének sem a jogban, sem a tisztességben, sem az illendőségben. De a diplomácia talál majd neki helyet. Hogyne találna, legkisebb gondja is nagyobb ennél: ezt a diplomatikus postamesterséget beülteti a miniszteri bársonyszékbe. Ott biztosan ül s a kormánypárt szegre akasztván erkölcsi érzékét, megdicséri a postás Bánffyt! — A zsidók keze. Denique, Bánffy botrányos levél-históriájában is ott látjuk a zsidóságot, mint első tényezőket szerepelni. Ha Rosenberg diskret marad, ha Vészi leküzdi szenzációt vadászó élelmességét, Bánffy nem izzadt utána még két századon át volt Esztergom az ország fővárosa, a magyar' királyok székhelye és állandó szintere a történeti jelentőségű eseményeknek. II. Géza király 1147-ben itt fogadja III. Konrád német császárt és VII. Lajos francia királyt, midőn ezek keresztes hadaikkal hazánkon át a Szentföldre vonulnak. III. Béla négy napig tartó ünnepségekkel, lovagjátékokkal és lakomákkal ünnepli Barbarossa Frigyes császárt és kíséretét. S habár utóbb megszűnt királyi székhely lenni, de azért fontos szerepet játszott mindenkor hazánk történetében; mert — a gyászos emlékű török uralom idejét kivéve — középpontja maradt a kath. egyháznak, székhelye maradt az ország első főpapjának. Roppant nagy az a történeti anyag, a mely Esztergom nevéhez fűződik. S ennek a fényes és gazdag multu városnak és megyének nemcsakhogy története nincs megírva, hanem még a rá vonatkozó adatok sincsenek fölkutatva, annál kevésbbé összeállítva vagy rendezve; a föld méhében rejlő emlékek, a melyek fényt deríthetnének sok talán homályos, vagy elfeledett eseményre vagy épületre, nincsenek kiaknázva. Hogy megyénk területén a régészetnek ezután is tág tere nyilik, azt az eddig véletlenül fölmerült leletek alapján bátran lehet állítani. Épen ezt a két célt: a régiségek felkutatását, valamint Esztergommegye és város történetének megírását tűzte ki társulatunk feladatául; ennek a tervnek a megvalósítására óhajtanának megyénk és városunk értelmiségének közreműködését és anyagi támogatását megnyerni; mert pénz volna annyit, s nem kompromittálta volna a miniszterelnöki méltóság tekintélyét. Magyarországon az a szemérmetlenség is megtörténhetik, hogy a zsidók beugratják a miniszterelnököt, aki mikor megégette magát, akkor érik meg annak belátására, hogy eszköz volt a zsidók kezében. De azért a liberálisok nem merik a zsidóságnak oda kiáltani, hogy: Quo usque tandem . . . ! — A néppárt parlamenti szereplése. Mig a liberalizmus minden izületében recseg, ropog és erjed s magán hordja a végelgyengülés biztos jeleit: addig a néppárt ifjúi hévvel és lelkesedéssel küzd a keresztény elvek igazsága mellett annak biztos tudatában, hogy a jövő kizárólag az övé. Minden oldalról támadják és ostromolják e 18 tagból álló országgyűlési pártot és e bátor kis csapat a meggyőződés erejével bámulatot keltve veri vissza a jogosulatlan támadásokat. Alig van tagja, mely többször részt nem vett volna már a parlamenti vitákban s mindannyiszor diadalmasan ne került volna ki az ütközetből. Az a 18 ember, a kiket csekély számuk miatt kikacagtak, a kiket háromszáz képviselő társa gúnyos közbekiáltásaikkal nevetségessé akart tenni; ez a tizennyolc ember olyan hatalmas ellenfélnek bizonyult rövid idő alatt, hogy lefegyverezte ellenfeleinek kicsinyeskedő modorát és örömmel, lelkesedéssel töltötte el a néppárt minden tagját. Azt mondja Wlassics és kóristái, hogy a néppárt el fog múlni. No hát akkor mire való ez a szörnyű küzdelem a néppárt ellen? Hisz azt a 18 néppárti képviselőt az a 300 főnyi liberális többség akár reggelire megeheti? Ha emberi találmány a néppárt és emberi elveket képvisel: akkor csakugyan el fog múlni magától és szükségtelen rá a szót vesztegetni. Ha pedig Isten rendeléséből van, és az Isten által szentesitett örök igazság elveit képviseli, akkor meg hiábavaló ellene a küzdelem; mert azt semmiféle földi hatalom sem lesz képes lerontani. Ha tizenkét tanulatlan halászból lett apostol az igazság erejével meghódíthatta a világot: semmi lehetetlenséget sem látunk benne, hogy a néppártnak az országgyűlésben ülő 18 apostola ugyanazon keresztény igazság elveivel miért ne hódithatná meg az országot? Nemcsak elveik ujak a parlamentben, szokatlan egész harcmodoruk is, és még a külföldi lapok is hangsúlyozzák, hogy a néppárt parlamenti szereplése az egész magyar parlament tanácskozását magasabb színvonalra emelte. Olyan a néppárt, mint a haragos oroszlán, s hangjának eWenállhatlan erejétől rémülten bújnak össze a liberálisok. nélkül a legnagyobb buzgóság, a legkitartóbb lelkesedés sem tud ezen a téren csak valamit is létesíteni. Azért a városunkra és megyénkre egyaránt fontos ügy érdekében egész bizalommal fordulok a helybeli és vidéki művelt közönséghez: karolják föl az ügyet, lépjenek minél tömegesebben a társulat tagjai közé s terjeszszék ismerőseik körében a nemes és hasznos eszmét! A cél magasztos, az eszközök nemesek, a kötelezettség igen csekély. Ezek után legyen szabad társulatunk belső életét és működését röviden vázolnom. Társulatunk tagjainak száma : 164; és pedig tiszteletbeli 4, alapító 12, rendes 109, pártoló 39. Az 1896 évben alapító tagokul jelentkeztek: Esztergomi takarékpénztár, Kereskedelmi és Iparbank, GraefYel János; a rendes tagok sorába léptek: Bertalan Vincze, Fekete György, Gidró Bonifác, Kollányi Ferenc, Magasházy Károly, Majer Imre, Schreiber Aladár, Török István; pártoló tagokká lettek : Szölgyémy Ferenc, Tóth Márton. Dr. Rimely Károly besztercebányai püspök úr ő méltósága pedig tiz forint adomány nyal járult költségeink fedezéséhez. A mult évben a január 26-án tartott első rendes közgyűlésen kivül volt három választmányi ülés, melyeken a folyó ügyek nyertek elintézést. Az április 23-án tartott választmányi ülés felolvasással volt összekapcsolva, a mikor Török István, akkor pilis-maróthi, jelenleg szölgyéni plébános úr készülőben levő nagyobb munkájából »Emlékezés a pálosokról*, cim alatt érdekes és a figyelmet mindvégig lekötő előadást tartott.