ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-09-05 / 36. szám

Franciaország, Itália és Ausztria a katholicizmus keleti védnöksége fölött. Ez természetesen tisztán politikai indokból történik, hogy befolyásukat növelhessék ott és azért bár az ügy hátrányára, de annál szenvedélyesebben harcolnak a kérdés körül. A francia diplomácia Ausztria befolyását kizárni akarja és sajtója is ezen irányban működik. A Indépendance Helge azt jelenti, hogy Szerbia és Ausztria közt a legközelebbi hetekben létesül a concordatum és hogy eddig zilált helyzet völt, ennek egyedüli oka Ausztria, mely szüntelen akadályokat görditett a megegyezés elé. Ezen nehézségek következménye az, hogy Szerbiában nincs hierarchia és a belgrádi apostoli administrator jelenleg is a djakovári püspök. Ez utóbbiról állítják, hogy határozott hive a panslavismusnak, miért sok kellemetlensége volt már a magyar kormánynyal. Most pedig minden erejével arra törekszik, hogy Szerbiát Ausztria védnöksége alól, mely hathatósan nem segítette, kiszabadítsa és közvetlen érintkezésbe hozza Rómával. E szándékában azonban nagy akadályt képez azon körülmény, hogy a Szerbiában élő 15,000 katholikus többnyire bevándorlóit osztrák alattvaló, kik természetesen legszívesebben látnák az osztrák befolyás érvényesülését. Ha Szerbia valóban concordatumot köt a római székkel, ez főleg azért lesz nagyfontosságú esemény, mivel ez által fog történni a katholicizmus hivatalos bevonulása a balkán államokba. Ez után csakhamar következnék Montenegro, hol már évek óta elő van készítve a talaj a concordatum megkötésére. E tárgyalások folyamán azonban szomorú szerepet játszik azon ellenszenv a katholikusok iránt, mely a jelenlegi kormányok jellemző vonása. Állitható, hogy Szerbia közvéleményében a legkisebb ellenkezésre sem találna a katholikus egyház rendezése, mégis a diplomácia ugy kezeli ezen kérdést, mintha az egyházat az általános emberi jogokra sem tartaná érdemesnek. Ezen eljárás aztán bőséges anyagot nyújt az izgatásra, mit a francia diplomácia siet is fölhasználni Ausztria ellen. Ezen utóbbit okozza azon sanyarú bánásmód miatt, melyben a katholicizmus részesül itt. Főleg azonban a vezető egyéniségekre tett mély benyomást Ausztria mostoha bánásmódja és az ott működő missionariusok mind azon irányban dolgoznak most, hogy az osztrák védnökségtől megszabaduljanak. Ennek következménye már jelenleg is azon hangulat, hogy a szerbiai egyházat a montenegrói érsekség alá óhajtják csatolni. Nyiltan hangoztatják, hogy a szláv elem hatalma a legerősebb most és igy a politikában is okvetlenül érvényesülnie kell. Ha azonban Szerbia egyházpolitikája ezen irányban halad, akkor ennek következménye lesz a latin szertartású egyház háttérbe vonulása keleten, mig a görög szertartású előtérbe nyomul, Ausztria befolyása pedig mindinkább csökken. Egyház-zenészeti országos tanácskozmány. — Saját kiküldött tudósítónktól. — Budapest, szept. 3. A kath. egyház-zenészeti közlöny szerkesztőinek Erney József és Kutschern Józsefnek érdeme, hogy a degenerálódott egyház-zenészeti ügy reformja egy országos tanácskozmánynak tétetett tárgyává, mely hivatva volt megállapítani a módokat és eszközöket, mikép kellene a hazánkban teljesen elhanyagolt ügyet uj életre kelteni, s a lábrakapott trivialitást a templomból örökre száműzni. Engedélyt kértek és nyertek e célra Ő EmiI nentiájától, a biboros hercegprímástól, a ki az I ügy élére Bogisich Mihály e, püspököt állitván, megbízta a tanácskozmány vezetésével. Egy kis, de lelkes csapat gyűlt össze hazánk minden tájáról, hogy képviseletével és megbízatásával illető följebbvalóinak a szent ügyet szolgálják. Jelen voltak Bogisich Mihály püspök elnöklete alatt Mayer kanonok Székesfehérvárral, Bundala Mihály, dr. Rundala János, dr. König, dr. Furth, Erney József, Szantner Zsigmond, Kossovits .1. Wavrinetz Mór, Krizsán Mihály. Langer Viktor stb. Budapestről, Haller F. Szatmárról, Glatt J. Pécsről, Militzer K. csábi plébános. Molnár Rudolf moraváni esperes-plébános, Niedermayer Antal Szegedről, Kersch F. Esztergomból, Lányi Ernő Egerből, Kutnyánszky Jenő Déváról, Szupper A. Csornáról, Molecz T. Komáromból, Leh Jakab Újvidékről, Clementis László, Laub János, Kondrády Lajos Kassáról, Roth György, Pokorny Emánuel stb. mintegy 40-en, kik részt vévén a Bogisich Mihály püspök által celebrált ünnepélyes »Veni Sancte«-n, a központi szeminárium dísztermében gyűltek össze a tanácskozmány megkezdésére. Az elnök megnyitván az ülést lelkes szavakban üdvözli a jelenlevőket, a kiket hazánk minden részéből azon cél vezetett, melynek megvalósításán már évek hosszú során át állhatatosan küzd és fárad. Majd Kutschera olvasta fel az egyházi zenére vonatkozó főbb püspöki és egyéb egyházi rendeletekről irt tanulmányát. A legrégibb időtől a mai napig kiadott rendeletek főbbjeit ölelte fel, s éles ellentétek felsorolása által igyekezett kimutatni, hogy mig régente az egyház nagyjai különös gonddal és szeretettel karolták fel az egyházi zene ügyét, addig különösen a mult századtól kezdve napjainkig az majdnem elhanyagoltatott. Határozati javaslatot terjeszt elő, hogy a nagyméltóságú pöspöki kar féliratilag kéI ressék fel, venné ismét gondjaiba az elárvult zőgazdasággal szemben fejlödik-e az ipar olyan mértékben, hogy a mezőgazdaságot pótolni tudja. Az ipar erre igen kétes értékű prognózist állit fel az államnak. Eddigelé jól tudjuk, a kisipar csak pusztul, a nagyipar pedig csak pénzébe és ujabb és ujabb áldozatába kerül az államnak. Tudjuk, hogy a mezőgazdasági gépiparért feláldozták a mezőgazdaságot például az oros'. kereskedelmi szerződésnél, melynél néhány kivitt cséplőgépért ezer agrárengedményt tettünk az oroszoknak. A nagyiparnak adó- és bélyegelengedés jár, meg ezer más kedvezmény, biztosítjuk neki az állami szállítást is, jóllehet 25 százalék károsodással s mindent elkövetünk, hogy prosperáljon az államnak ez a dédelgetett kedvence. Addig a kisipar, a nemzeti karakterben gyökerező munkásság satnyul és pusztul, egyre kevesebben nyomorognak a kisipari pályákon s a volt kisiparosok sürün csatlakoznak a proletár tömegekhez, melyek foglalkozás nélkül várnak a képesítést nem igénylő munka alkalmatosságokra s növelik a szocialista tanok pusztító híveinek számát. Ez az állam, jobban mondva az észszerüség szempontja. Már most hol van a gazda szempontja. A kamara jelentése azt mondja, hogy átalakulófélben vagyunk s ezt örvendetesen veszi tudomásul, mert ez a mi megítélésünk szerint azt jelenti, hogy az összes monarkia termelésében lassankint az osztrák ipar mindinkább túlsúlyra jut. De mit mondjanak ehhez a gazdák ? Hiszen ez tulajdonképpen a gazdák bőrére megy, mert az ő kereseti forrásuk van megszűnőben s uj források vannak ébredőben. Külföld. —cs.— Szerbia egyházpolitikai viszonyai kedvező alakulásoknak néznek elébe. Hosszú időn át szomorú helyzetben volt itt a katholikus egyház, legutóbb pedig a könnyelmű Milán uralkodása alatt a lehető legnehezebb körülmények között. Ekkor ugyanis minden vallási ténykedés az állami hatóságok nyomasztó gyámkodása és ellenőrzése alatt állott épen ugy, mint Oroszországban. Minden szó, mely a szószéken elhangzott, kémek által a politikai közegek vizsgálata alá jött, kik elfogult ellenszenvvel boncolgatták és hátrányosan magyarázták azt, amit csak lehetett. Jelenleg azonban azon remény kezd éledni, hogy ezen elnyomás szűnni kezd. A Nischben székelő missio főnöke P. Czock hosszabb ideig tartózkodott Rómában a szükséges felvilágosítások szolgáltatása végett és ott előkészítette a talajt, melyen a római kúria és a szerb kormány közt a megegyezés létre jöhet. Később maga Sándor király is látogatást tett a pápánál és ezzel jelezte, hogy komolyan törekszik kedvezőbb helyzetet adni országában a katholikus vallásnak. A francia sajtó nagy érdeklődéssel kiséri ezen ügy fejlődését, mely figyelem abban birja magyarázatát, hogy főleg most élesen vetélkednek váltatott. Pár pillanat múlva visszajön az, s megelégedetten csúsztatta zsebébe a szép borravalót. — Nem utazott el a vonattal egy elegáns fiatal nő ? kérdi a szolgát következő pillanatban a rendőr. •— De igen — válaszol a szolga — mondhatom, igen kedves volt s nekem szép borravalót juttatott, amiért jegyet váltottam neki. — Hm ! nem kellett volna tennie, az ember nem tudja, ki lehetett — felel vissza a rendőr. Lihegve, a sietéstől akadozó hangon szólal meg hirtelen mellettük egy házi szolga : — Uraim! nem láttak itt, vagy pedig elutazni egy fiatal elegáns nőt ? A rendőr e kérdésre ugy érzi magát, mint aki elszalasztott egy kedvező pillanatot, de azért nyugodtságot erőltetve magára igy szólott : — No és ha láttuk, mit akar véle ? Talán nem fizette ki számláját, akkor mondhatom, bottal ütheti gazdája a nyomát! Eh mit gondol ? Majd olyan finom nő nem fizetne ? Férje lemaradt véletlenül a vonatról s most sürgönyzött, hogy a 9 ó. 45 p.-kor érkező luxus-vonattal megérkezik. — No hát csak ez az egész ! — felel boszszusan a rendőr, hogy sejtelmében csalatkozott, — akkor se baj ! Barátom ! nyugodtan haza mehet. A férj és feleség Pozsonyban találkoznak s együtt vissza jöhetnek. A maguk elegáns vendége épen most utazik Pozsony felé. — No most ennek is bizonyos, hogy én leszek az oka — nyögte elkeseredésében a háziszolga, azt fogják otthon rám fogni, hogy nem siettem elég gyorsan. — Hanem ez az ostoba Károly is mindig ilyen butaságokat művel. Nem akarta tudni, bogy a vonat nem vár senkire ; s ha a férj lemarad, az asszony kénytelen magányosan utazni. No hanem — végzé mondókáját, nem szeretnék most a főpincér ur bőrében sem lenni, tudom, hogy a gazdánk ennek is jól megmossa majd fejét. 111. Tiniké ez alatt százszor is elgondolta magában, hogyan fog nézni férje, midőn Pozsonyban a luxus-vonaton hozzá beszáll. Ilyen és hasonló gondolatok közt gyorsan haladt az idő, egyik állomás tünt el a másik után. Végre észrevette, hogy a vonat lassítja menetét. — Átszállhatok-e a luxus vonatra ? — E szavakkal fordul a belépő kalauzhoz. — Alig hiszem Nagysád! — felel a kérdezett elővéve óráját — mert megkésve érkeztünk, a luxus vonat meg egy percet sem vár. E közben vonatuk megállott. Tiniké az ablakhoz szalad és kinéz. A következő pillanatban egy éles fütty hasítja a levegőt s a mellettük álló vonat megindul. S ki Írhatja le Tiniké fájdalmát, midőn annak egyik kocsijában férjét megpillantja. A szegény asszony fájdalmában felsikoltva rogyott le helyére. Legjobb volna, ha Nagysád itt leszállna — szólt részvéttel a kalauz — s az éj et itt töltene, ez esetben a portást ide hivom ! —• Nem, semmikép sem maradok itt — felel Tiniké a kalauznak, — tovább megyek, váltson kérem Nánáig jegyet. Mély csend honol Tinikéék barátságos lakán , mindenki rég nyugalomra tért már, csak Betti néni rakosgat még egyet-mást vissza helyére, de oly zajtalanul végzi munkáját, nehogy az alvókat fölébreszsze. Egyszerre csak gyönge kopogást hall az ablakon. Pillanatra megáll munkájában s tűnődve találgatja, mi lehet az. Tolvajok talán? de azok nem szoktak kopogtatni. — A kopogás most már erősebben ismétlődik. Bizonyosan sürgönyt küld a fiatal pár, gondolja magában, — munkáját abba hagyja —• igazán ezzel az uj találmányokkal csak zaklatják az embert, tette hozzá nem épen jó kedvvel. Kezébe veszi a lámpát, a folyosóra megy, hogy ajtót nyisson. De majd kiejtette kezéből a lámpát, midőn az éji vendéget megismerte. — Tinikém te vagy az? kiáltott föl meglepetésében. — 0 Betti nénikém ! jerünk be, —• felel az könnyezve — rendkívül fáradt és éhes vagyok. — Kincsem, aranyos gyerekem ! — felel Betti néni — csakhogy itt vagy megint. Hanem nem tanácslom, hogy szemem elé kerüljön az a mákvirág, ki igy levetette álarcát! Mondtam én mindig, hogy nem kell annak hinni! de hát én rám nem akartatok hallgatni. — De az Isten szerelméért Betti néni ! kiről beszélsz ? — Kiről ? Istenem, hát férjedről, arról a