ESZTERGOM II. évfolyam 1897
1897-08-22 / 34. szám
nek, produkciónak, üzletnek és nyereségnek: egyszóval a kapitalizmus uralma. Vázoltam ugyanott a tőke működését, s annak eredményeit, s ebből azt a meggyőződést meríthette bárki is, hogy a mai viszonyok mellett okvetlenül pusztulnia kell ugy a kisiparosnak, mint a kistermelőnek is, még abban az alig föltételezhető esetben is, ha a nagytőkék forgalmához semmi uzsora, semmi csalás sem tapadna. Elég e tekintetben ismételve hivatkoznom a következő számításra: Egy 2000 lakossal biró községnek évi fogyasztása leszámítva a húst és italokat legalább 20 000 frt. Ezen összegnek legkevesebb 20°/ 0-át a közvetítő kereskedők nyervén : a község ennélfogva 4000 frtot veszít évenként. A gabonájáért kap 50.000 frtot s ennél ismét 10.000 frtot nyerészkednek a közvetítők, ugy hogy 10 év alatt 140.000 forint az az összeg, a melyet az üzérek a községen nyernek. Az általános anyagi válságból való kibontakozás legcélravezetőbb utja, mint akkor is emiitettem : a szövetkezés, azaz koncentrációja a kis, lehetetlen tőkéknek, hogy azt a sok előnyt amit ma csak a nagytőke érhet el, a szövetkezés utján a kis emberek számára is lefoglalhassuk. Idéztem Miguel porosz pénzügyminiszter szavait, aki többek közt igy nyilatkozik: »el kell érnünk, hogy minden községben legyen egy kölcsönpénztár; ezek köré kell azután csoportosítani a többi értékesítő, bevásárlási és fogyasztási szövetkezeteket stb.« Hogy nálunk mint vélekedik ugyanerről a t. kormány, erre később rátérek; most azonban a theorizálások helyett egynéhány gyakorlati észrevételt kívánok tenni a szövetkezeteknek leggyakrabban előforduló nemeire nézve. Gondolom, a legkevesebb fáradsággal jár a hitelszövetkezetek létesítése és vezetése, és ezek is vannak leginkább elterjedve az országban. A Raffeisen elvei szerint alakult u. n. krajcáros egyletek mindenesetre a legideálisabbak, csakhogy ezeknek csupán a szegény vidék lakosai között van igazi talajuk és értelmök. A hol a nép nem a földje után, hanem csak napszám, házi ipara után él, s a hol következéskép alig van reá eset, hogy valaki 100 frton felüli hitelre szorulna: ilyen helyen a Raffeisen egylet is elegendő, hogy tagjainak kisebb hiteligényeit (5—50 frt) kielégítse. A termelő vidékeken azonban, a hol a föld, marha, gép stbnek vétele miatt többnyire csak magasabb kölcsönökkel segíthetünk, itt természetesen nagyobb tökére lesz szükség, ilyen helyen ennélfogva a Károlyi Sándor gróf hitelszövetkezetei a leginkább megfelelők. Nem szükséges épen, hogy filiálist csináljunk a központnak, söt ha lehetséges, jobb önállóságra törekedni. Ennek az az előnye, hogy szabadon mozog, kamatlábát maga határozza meg és nincs kötve sok mindenben a központhoz. Azon formalitásokra, a melyeket a törvény előir az alakulást illetőleg ki nem terjeszkedem; ezeket a Gyürky »Évkönyv «-eben mind meg lehet találni, a könyvvitelt sem lehet itt szóval magyarázni, mert ehhez minta kell; csupán a hitelszövetkezet működésének kettős irányára hivom fel az érdekénekét az égbe; azután mind a kettő eltűnik szemeink elől. Nyugodni tértek. A nap utolsó sugarai ki-kivillannak a felhők foszlányai mögül; most nem játszadoznak a forrongó habokkal. Majd megtörve a sűrű párákkal telt légkörön, csak, mintegy piros tűzgömb látszik a nap a hegy felett. Mindinkább lejebblejebb száll. Most éppen úgy tűnik fel, mintha a hegyen nyugodnék. Közepében látszik a kolostor kettős tornya : rajta a kereszttel, a Megváltás jelével. Mintha csak a természet maga vont volna dics-kört a kereszt köré. Lassan ez is elmúlik — mint minden a világon — és a nap eltűnik a hegyek mögött. A tó tompa morgásán kivül keresztül is áthallszik a közeli kis falunak lágyan-csengő estharangja, melyet azután fölkap a szél, magával sodorja; fölhordj hegytetőre, leviszi a csendes völgybe, mindenütt hirdetve az igazságos, de irgalmas Istent! . . . Már lassan minden élőlény lenyugszik. Csendesség van. A puszta körül sem csipegnek a tücskök, a nyári-est e zenészei. De a pusztában nem alusznak még. Künn a temetőben térdel egy női alak. Lehajtja a fejét mélyen; buzgón imádkozik. Majd fölemeli az Ég felé . . . E pillanatban szétszakadozik a felhő és előtűnik az első csillag . . . A nő kebeléből egy halk reménynyel dús sóhaj hallszik : — Lesz föltámadás . . . ! lődök figyelmét. A hitelszövetkezet jövedelme is kettős, a mint a működése az: t. i. kamatoztatja az alaptőkét, és kamatoztatja a betéteket. Mondjuk, hogy valamely szövetkezetnek 20.000 frt saját tőkéje van. Ennek 7°/ 0-os kamatja 1400 frt. Ha a költségekre 2°/ 0-ot számítunk, akkor a tagok 5°/ 0-ot nyernének üzletrészükön. Ezen 5 0 / 0-hoz járul azonban még azon nyereség, melyet a betéteken gazdálkodnak meg. Mondjuk, hogy ugyanazon szövetkezetnek van 20.000 frtnyi betétje, a melytől a szövetkezet 5°/ 0-ot fizet a betevőknek, de a melyet 7°/ 0-ra ad ki. A külömbség a fizetett és nyert kamatok között tehát 2°/ 0 volna, vagyis a jelen esetben 400 frt, s ezen összeg azután mint tiszta nyereség a tagok üzletrészeinek osztalékát növeli. (A zsidótakarékpénztárak 4.5% fizetnek, de ebből az adót 45 krt s az irásdijt leszámítják, ellenben 8°/ 0-ot vesznek, de ezenfelül fizeti az adós az adóilletményt 80 krt, ugy hogy ha váltóra kölcsönzött s azt egy évben 4-szer megújítja, az irásdijakkal együtt fizet sokszor 11—13°/ 0-ot is, ez azért mind törvényes. Mondja most valaki, hogy nem vagyunk mi igazán maradi emberek, midőn sok ezerekre menÖ különféle templomi tőkéink a zsidótakarékpénztárakban hevernek, melyektől 4°/ 0-ot kapunk, mig az élelmes faj ugyanazt a pénzt 9—13°/ 0 _ r a adja ki saját híveinknek. Beh sok jót lehetne tenni az egyházi pénzzel is egységes kezelés mellett!) [gaz, hogy a kamatoktól adó cimen 10°/°-ot kell fizetni, vagyis 400 frttól 40 frtot, de ezt a veszteséget ismét csökkenti a szövetkezetnek azon üzletszabálya, melynél fogva a kölcsönbe adott pénzért fizetendő kamatot azonnal levonja, ellenben a betétekért csak utólagosan fizet. A föntebbi esetben tehát 20.000 frtnyi betétnél azonnal levonnak 1400 frtot ha kölcsönbe adják, s az igy kamat cimén levont összeget szintén kamatoztathatják, ugy hogy e pénzen is (7°/ 0-ra) 98 frtot nyernek, holott a betevők csak az év végével kapnak 5°/ 0-ot számítva 20.000 frttól 1000 frtot. Vagyis a külömbség voltaképen 498 frt lesz, s a 10% adót leszámítva 448 frt 2 kr.HIREK. * A király születésnapja. A népek millióinak fohásza szállott e hó 18-án az egek Urához, a tisztelő és hódoló szivek imája esdvén, hogy a Mindenható felséges Urunkat áraszsza el kegyelmeinek teljével. Tegye boldoggá őt' és népeit, hogy még soká az Ur nevében uralkodjék az öt szerető nemzetek milliói fűlött. Lelje örömét a páratlan és egyedül álló hódoló tiszteletben és szeretetben, melylyel őt a magyar nemzet apraja és nagyja körülveszi. Esztergom városa is ez alkalomból zászlődiszt öltött. Kedden este a katonaság zenés takarodót rendezett. Szerdán reggel pedig mozsárlövésekkel és zenével jelezték az ünnep fontosságát. Nyolc órakor fölvonult az egész háziezred a várba, ahol a vártemplom előtt sorakozott. A katonai, vármegyei és a városi tisztikar díszruhába öltözve a szentély padjaiban foglalt helyet, mire Boltizár József püspök megkezdte az ünnepi hálaadó istenitiszteletet. Az egész székesegyház megtelt előkelő közönséggel. Az ének- és zenekar, mely ez alkalomból több mint 50 tagból állott, Kersch Ferenc karmester pályadíjjal koszorúzott ünnepi miséjét adta elő. Ennyi műkedvelőt már egy évtized óta nem láttunk a bazilika kórusán. A nagy ének- és zenekart Kersch Ferenc karnagy dirigálta, Schedl Arnulf főgymnáziumi tanár pedig orgonán kisérte. Az istenitisztelet végeztével a nagyszámú közönség végig nézte a katonaság defilirozását. * A biboros hercegprimás ő Főmagassága, ki a mult hét folyamán a budapesti Mátyás-templomban az ünnepi istenitiszteletet fényes segédlettel végezte, tegnap, azaz augusztus 21-én visszautazott Balatonfüredre, ahol még néhány hetet tölt. * Személyi hirek. Hetyey Samu kanonok irodaigazgató, dr. Klinda Teophil, báró Gudenus Arthur és dr. Anhäupel György hercegprimási udvari papok tegnap visszatértek Budapestről, a hol O Eminenciájának az ünnepélyes isteni tiszteleteknél segédkeztek. •— Dr. Csernoch János apátkanonok s főszékesegyházi plébános Tardoskeddre utazott, ahol a mai ünnepi bucsu alkalmával az isteni tiszteletet tartja. — Kollányi Ferenc múzeumi könyvtár-őr néhány napig városunkban időzik, mely idő alatt a főkáptalani levéltárban kutatásokat eszközöl. — Kruplanicz Kálmán főispán hat heti nyaralása után városunkba visszaérkezett. * Dr. Czibulka Nándor esztergomi kanonok és a bécsi Pázmáneumnak igazgatója, tekintettel megrongált egészségére, rektori állásáról lemondott. A rektori teendők végzésével Bergmann József, a nevezett intézetnek aligazgatója bízatott meg. * Névnap. Szent István napján a városi elöljáróság és a papság tagjai közül számosan üdvözölték dr. Roszival István, prépost-kanonokot és papneveidei kormányzót, ki ezen a napon névünnepét ülte. Délben a papneveldében az ünnepelt kormányzó tiszteletére díszebédet rendeztek, mely alkalommal számos sikerült felköszöntőt mondottak. * Adomány. Dr. Csernoch János apát-kanonok a sasvári kath. kör céljaira 20 frtot adományozott. A kör tagjai hálás elismeréssel fogadták a kezdet nehézségeivel küzdő, de életre való és szükséges egyesület céljaira szánt nemesszivü adományt. * A beteg jaáki apát. Gróf Széchényi Miklós a mult hét hétfőjén súlyosan megbetegedett. Az orvosok erősebb mérvű hagymázt konstatáltak nála, ugy hogy szt. István napi beszédjét sem tarthatta meg. A beteg apát állapota mint lapunk zártakor értesültünk, jobbra fordult. A láz csökkent, de még sokáig kell őriznie az ágyat. A beteg apátot a budapesti hercegprimási palotában levő lakásán a vörös-kereszt kórház irgalmas nővérei ápolják. * Bartal Rezső nyugdíjaztatása. A kultuszminiszter következő meleg hangú leiratot intézte Bartcd Rezső kir. tanácsos és tanfelügyelőhöz nyugdíjaztatása alkalmából. »Nagyságos Bartal Rezső királyi tanácsos, Esztergom vármegyei kir. tanfelügyelő urnák Esztergomban. A midőn Nagyságodat — saját kérelmére — negyven évet meghaladó közhasznú, lelkes buzgósággal és odaadó ügyszeretettel teljesített szolgálat után, egy emberöltőn által kifejtett fáradhatlan munkássággal jól megérdemelt nyugalomba helyezem: fogadja Nagyságod egyszersmind őszinte köszönetem és méltányló elismerésem mellett azon benső óhajomnak is kifejezését, hogy a híven és jól teljesített kötelesség tudata által nyújtott boldog megelégedésben, a nyugalom napjait még igen sokáig élvezhesse. Budapest, 1897. július hó 23-án. Wlassics.« * Aranymisés áldozár. Nemesjaczi Szécsányi Vilmos nagytapolcsányi kanonok-plébános folyó hó 15-én tartotta áldozárságának 50 éves jubileumát. A nemesszivü papot, kit ritka jelleme és felebaráti szeretetéért a környék aranyembernek nevez, nagy ovációkban részesítette ez alkalommal a vidék lakossága. A papság diszes kehelylyel, Nyáry Rudolf gróf művészi ornátussal, az apácák értékes templomruhákkal lepték meg. Ezenkívül még sok ajándékot kapott, s számtalan gratulációt. Augusztus 1-én a templomot nagyszerűen feldíszítették tiszteletére. Ugyanaznap este az egész várost kivilágították, s a város elöljárósága impozáns fáklyásmenetet rögtönzött. A katholikus iskola vagyonának biztosítása, a nemrég tartott nagygyűlés, a katholikus kör alapítása, a jó irányú irodalom támogatása és terjesztése, a most tervbe vett munkás egylet és ifjúsági társulatok mutatják, hogy Szécsányi ritka pap és ember. * Dr. Rott Nándor, ki tanulmányait Rómában végezte, az esztergomi papnöveldébe tanulmányi felügyelőnek és a bölcsészet tanárának neveztetett ki. * Negyven év. Október hó 15-én lesz negyven esztendeje annak, hogy a helybeli alsó reáliskolát megnyitották. Az intézetben alkalmazott tanárok közül Kaán János, a Ferenc Józsefrend lovagja az egyedüli, aki negyven esztendő óta egyhuzamban az intézetnél mint tanár működik. Október 15-én, midőn a tanintézet negyvenéves fönnállását megünneplik, a volt tanítványok egyúttal megülik volt szeretett tanáruknak jubileumát, kit akkoron megbízott a város a reáliskola berendezésével. Az ünnepélyre már most folynak előkészületek, és a Kaán János tanár volt tanítványai egy szűkebb bizottságot szerveznek, mely kezébe vegye a fáradhatatlanul működő tanár illő megtisztelését. * Felhívás. A tanitóképezde igazgatósága felhívja mindazokat, a kik akár szállásra, akár ellátásra akarnak növendékeket fogadni, ezen szándékukat lakásuk és feltételeik pontos meg-