ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-01-24 / 4. szám

II. évfolyam. Esztergom, 1897. január 24. 4. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s klado-tulajdonos: KEMÉNTFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bólyegdij minden hirdetés, után 30 krajcár. Majláth Gusztáv gróf. Esztergom, január 23. »Azon Majláth György országbírónak a fia, ki nem egyszer odahagyva elnöki székét, a főrendiház padsoraiból mindig férfias nyíltsággal kimondta meggyőződését, ha nem is tetszett mindig a kormánynak, nem fog a kísértő ravaszkodástól megtántorodni.« Ezt írja egy budapesti lap és pedig nem a P. Lloyd. Bizony nem is tántorodott meg, hanem odadobta a ravaszkodó Bánfiy-kormánynak s a morál-kultusz főpapjának, Wlassics úrnak azt a kinevezési okmányt, melylyel rá akarták szedni, mondjuk ki magyarán, skartba akarták tenni. ígértek püspökséget utódlási joggal s adtak helyébe egy nagy semmit; meg akartak felelni 0 Felsége kívánságának, hogy csinálnak Majláthból püspököt s adtak neki papucsot, süveget és aranyláncot, cimet hatalom, állást nüködési tér nélkül; s a fiatal, buzgó, lelkes Dapot igy akarták befogni csapdájukba s tósokára lehetetlenné tenni. De a kormánynak tágra nyílt a szeme 3 zúgott tőle mindkét füle, mikor Majláth Gusztáv gróf a királyi aláírással díszített Dkmányt el nem fogadta s a morálkultusz fiókjainak örizetére bízta. Ilyet ők még nem [attak és nem tapasztaltak! Hogy vannak aapok, kik papucs alá kerülni nem akarnak, dk beneficiumokért egymást agyon nem marák s a miniszterek kegyelméért a lelküket ü nem adják; azt ők, a kormány fenkölt ntézöi

; meg sem álmodhatták. S miért? Mert hozzászoktak oly egyházi »kitünösegekhez«, kik kanoniáért, püspökségért mindenre, szimoniára is képesek; hozzászoktak oly kanonokokhoz, kik előtt elvek nem léteznek, csak gyáva emberi tekintetek, t. i. menni csatlóskép tüskön-bokron ördöggel-pokollal, Zichy Nándorral, Bánfival, hogyha csak a hatalom kezükben van; hozzászoktak oly zseniális pap-képviselőkhöz, kiknek zsenialitása a stréberség s más hőstettek hiányában a néppárt megrugdalása; kik üres fejüknek a tátongó semmiségét mások elabo^ rátumaival takarják ; hozzászoktak oly püspökjelöltekhez, kik, jóllehet látják, hogy a szentszék előtt a jellemük gyanús, a nevük roszhangzású, mégsem pirulnak a politikái preszsziók présével kierőszakolni maguk számára a »Dei et apostolicae Sedis gratiacc-t; mit aekik az, hogyha csak megvan a miniszterek gráciája ?! Ilyen körülmények közt Majláth Gusztáv ;ette egy ragyogó csillagzat, mely a magyar sgyház szervilizmusának sötét egén fölkelöben /an; elhalványítja a parforce nagyságokat; aiegs üvegei te ti önmag:'.':, kinek fején nincs süveg, nem is kell az elvtagadás minisztériumának kegyelméből. Őt állithatjuk oda ft jó elkek, a nemeslelkü alsópapság sóvár tekin:ete elé, mely az elvek s az igazi erény pusz;aságán elfárad, hogy pihenjen meg rajta s ädüljön föl. Ilyen emberek valók püspökökaek, kik semmit sem keresnek és senkinek sem hízelegnek; kik csakis az egyház, az erkölcs, a jellem, az erény hágcsóin vélik 3lérhetni a kitüntetéseket, még akkor is, ha arra minden tekintetben méltók. Mily gyászos agurák az ilyennel szemben azok a svihákok, kik nyilt társaságban nem szégyenük magokat kimondani, mint valami »bravo«, hogy »a kanoniát már megszereztem magamnak s megszerzem magamnak a püspökséget is.« Bravó! de nem szerezték meg maguknak az egyházias érzés s a papi jellem szikráját, dacára a kanoniának s a sokféle sallangnak. Az elvnek, a papi erény s jellemnek oltárt rakott tehát Majláth Gusztáv s ez oltárnál ö a főpap Isten kegyelméből. Ezért a funkciójáért köszönetet mondunk neki mindnyájan, mi

; kik a keresztény erkölcstannak nem kultuszát hány forgatjuk, hanem jellemes férfiakat keresünk, hogy hozzájuk állva, zászlajuk alatt küzdhessünk a svihákok és stréberek, a svindlerek és csúszó-mászó akarnokok ellen. Köszönetet mond neki az egész papság, a katholikusok serege, természetesen, a liberális selejtjét kivéve. Tudjuk, hogy azért földerül még az ö napja s akitől BánfTyék megtagadják az erdélyi • püspöki szék váromán yosságát^^H

k a király Ö Felsége bármely megüÄ Kripökséget szivesen^adomá-^ Tiyozni íom — A váírvecsei képviselő. A d#ágvecsei kerületben brutális eszközökkel győzelemre segített gróf Széchenyi Aladár, Komlóssy beszédének inespirációja alatt cikket irt a »Pesti Napló^-ba a néppártról. Elmondja a gróf, hogy a néppárt a népet uszítja, de ez még a legkevesebb, odaveti, hogy a párt keresztény alapon sem áll. Hogy a grófocska mióta lett theologussá, nem tudjuk s nem is kutatjuk, mert ha kutatnánk, nagyon könnyen megérthetnénk, hogy forrás gyanánt valami Zóla-fele regényre, vagy efélére akadnánk, már pedig mi ebbe a barátrumba nem akarjuk őt követni. Elmondja a grófocska, hogy AZ jSZTERGOM_TARCAJA. Kóhn Gyuri püspök. — Az »Esztergom« eredeti tudósitása. — Tetszik tudni, ki lesz az erdélyi püspök ? Nem székhelyi gróf Majláth Gusztáv, semmi esetre sem, hanem Kohn Gyurka, a hires Kohn Izidor nagyreményű fia. Akarják tudni, honnan tudom ezt? No hát elmondom. Minden újság, hogy érdekesebbé legyen, hogy előfizetőinek száma minél jobban gyarapodjék, kénytelen tudósítókat, riportőröket tartani, kik hajhászszák a szenzációs híreket és ha nincsenek, ilyeneket gyártanak. Miután pedig Esztergomban kevés a szenzáció, sőt a meglepetés is teljes lehetetlenség; hetenkint leutaztatjuk »kiküldött tudósítónkat« Budapestre, ki aztán visszaérkezik megterhelve szenzáeiósnál-szenzációsabb hírekkel. így például, hogy Budapestnek van már vágóhídja, ki van kövezve, gymnaziumai szilárdan állanak, kórháza nagyszerű, de nincs Lőrinc-utcája, a mi valódi szenzáció számba megy. A mult héten is lent járt kiküldött tudósítónk Budapesten, útjáról, intervievjeiről a következőkben számol be. »Első szenzáció! Kihallgatást nyertem Chimay hercegnénél és Rigó Jancsinál. Ott a Rémi szálloda előtt ácsorogtunk vagy harmincan, mindanynyian interviev céljából kiküldött tudósítók. A hercegné meg a művész hallani sem akartak felőlünk. Én voltam a legbátrabb. Minden engedelem nélkül bekopogtattam és beléptem még legbelsőbb termeikbe is. Rigó Jancsi e pillanatban felém rohant és már kiakart dobni, mikor én egy tudósító büszke öntudatával meghajtom magam s megmondom nevemet: Nusselbaum Jakab. Rigó Jancsi meglepődve néz reám, s kérdi, hogy is mondta a nevét? Én ismétlem, de fölbátorodva folytatom: »Félhercegségednek, ugy látszik, ismerős a nevem, mondhatom jól hangzik, szép név, Nusselbaum Jakab de legközelebb megötvenkrajcárosítom DiÖsi Jákőra«. »Igen helyes, feleli ő félfensége, lássa, én azt hittem, hogy ön rokonom, mert engem meg gyermekkoromban Drosselbaum Izsáknak hívtak, itt nevelkedtem a Lipótvárosban, csak mikor hegedü-müvész lett belőlem, akkor aztán fölvettem a sokkal szebb hangzású Bigó Jancsi nevet«. »Talán a kedves uj másodfelesége is hasonló metamorfózison ment keresztül*? folytatám az intervievet. »No persze, — felelte János ur, — ő hercegnő és igen régi családból származik, családfáját a legrégibb ókorba vezeti vissza, mert mielőtt hercegnővé lett volna, az ő igazi neve Miss Jacobsohn Sárika volt«. Ha a »Pesti Hirlap« és kollégái szerint nemcsak páter Lepsényi, de sok néppárti vezérférfiu is az előtt nem recipiált izraelita volt, miért nem ők is? Se non é vero, é ben trovato. Meghajtottam magam és tova rohantam, mert még egy fontos intervievem volt Kohn Izidor urnái, ki kebelbarátjának, Wlassics Gyula miniszternek, irt volt levelet a tankönyvekben előforduló keresztény legendák miatt, meg hogy az iskolában emlegetik Krisztust és az apostolokat, no meg hogy hittant is mernek tanítani! Egyenesen a dohány-utcába vágtattam és itt bejelentettem magam a dohány-utcai 15 szám, II. emeleten, 15 ajtó, lépcsőtől balra lakó Kóhn Izidor urnái. »Második szenzáció! Kohn ur szívesen fogadott, bemutatta családját, Jori, Józsi, Kóbi, Számi fiait és kedves nejét, Kohn Izidorné ő nagyságát. Én kezdtem intervievolni: »Igaz-e Kohn ur, hogy ön irta Wlassics miniszter urnák azt a levelet, a mely miatt az ultramontán lapok oly nagy lármát csaptak?« »Igaz hát — hisz tetszik thodni, hogy az