ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-07-25 / 30. szám

nem követték s paripájukat nem kötötték a kormány szekerének saraglyájához, hogy azon a kötőféken rángassa őket jobbra-balra, amint akarja ; önállóságukat is jobban szerették, mint az abrakos tarisznyát; ezt tették a dicső ősök.) Most persze, kényelmesebb dolog a hazafiságról ötven álmos képviselő előtt dicshimnuszokat zengeni és várni arra, mig más teszen valamit, hogy aztán azt meglehesen kritizálni. (S még kényelmesebb dolog, szép beszédet hozzáértés hijjában nem tartani, hanem a munkáslap tollával a munkásokat védő interpellációkat beföcscsenteni.) Lám, milyen szép szemei vannak Bánffynak, hogy elbájolják »A Mi Zászlónkat* is Én csak arra volnék kíváncsi, hogy kinek a zászlaja ez voltakép, s hogy ez a zászló hány munkásgimplit fog vonzani a munkásokért semmit sem tevő, semmit sím áldozó kormány népszerető ölébe ?!A l^ty* Külföld. —cs.— „A győzők és a legyőzött" kifejezése Costa miniszternek az olasz képviselőházban | szálló igévé lett, melyet mindig gyakrabban és ; mindig —• gúnyosabban hangoztatnak. Az olasz parlamenti élet legnagyobb réme a »római kérdés«, melynek hallatára ideges lesz ; minden államférfi és szorultságában többé-kevésbé nevetséges kifejezésekre ragadtatja magát. Igy | történt ez a legutóbbi ülésszak alatt is, midőn az | iskolakérdés került elő. Egyes képviselők hangoz- | tatták, hogy a valláserkölcsi nevelésnek az állami iskolákban is szerepe legyen és ezzel kapcsolatban felemlitették ama tervet, hogy az alsó papságot az állam anyagilag segélyezze. Ennek — j szerintük — azon következménye lenne, hogy az I Italia unita részére megnyerné őket az állam. Mivei azonban az ország nyomorúságos pénzügyi helyzete más fedezetet nem talál, tehát egyszerűen j a püspökségek számát kell törvényhozásilag leszállítani és az igy nyert összegeket az alsó papság között kiosztani. Ez indítvány kapcsán erős egyházpolitikai j vita keletkezett, melyben természetesen a Vatikán j ellen heves támadásokat intéztek. Hogy a viharzó j kedélyeket lecsendesitse, fölállt Costa miniszter éá az olasz államférfiaknak ez ügyben szokásos j önérzetével figyelmeztette a parlamentet, hogy mérsékelten gondolkodjanak, mivel »mi a győ- j zők vagyunk és a Vatikán a legyőzött. Nem illik ' tehát a győzőknek a zsarnokok modorában visel- ! kedni.« Tehát »győzők és legyőzött«. ez volna a viszony az állam és a Vatikán között! Érdekes azonban megfigyelni, hogy a viszony valóságát elismerik-e a többi hatalmak? Napnál világosabban beszél e tekintetben az angol királynő jubileumán történt esemény. Ez alkalommal ugyanis a hivatalos Olaszország képviseletén Viktor Emmanuel trónörökös, a pápa nevében pedig Sambucetti érsek lett kiküldve. Az ünnepély programmjában pedig, melyet az angol udvar állított össze a legszigorúbb megfontolással, az olasz trónörökös ugy van feltüntetve, mint Olaszország képviselője, Sambucetti pedig mint — Barnáé. Tehát a pápa képviselője egyszersmind I Róma képviselője is a hivatalos világ előtt! A »római kérdés* e váratlan szereplése rendkivül meglepte a trónörököst és boszuságát egyáltalán nem titkolta. A *győzők és legyozött« viszonya ismét kiélesedett és igyekeztek még az ünnepélyek alatt kifejezést adni az ellenszenvnek. A Brompton-Oratóriumban tartott fényes Te Deumon egyedül az olasz trónörökös nem jelent meg azon indokolással, hogy ott az istentiszteletet a pápa képviselője tartja, kivel a »hivatalos« Olaszország együtt szerepelni nem akar. Olaszországban nagy feltűnést keltett ez ese- j mény és erősen kutatták a távolmaradás okát. A nyugtalan kérdezősködésekre végre Martini miniszter hivatalosan válaszolt, mely válasz azonban \ csak szégyenletes színben volt képes feltüntetni a j dolgot. Martini ugyanis a távolmaradás okául egy j megelőző bántó körülményt hozott fel, mely abban állt, hogy a norfolki herceg a saját nagy- j fényű kápolnájában az ünnepségek folyamán isten- | tiszteletet rendezett, melynél a pápai követ mondta a sz. misét. Ez ünnepre hivatalosak voltak és meg is jelentek az összes katholikus hercegek — az olasz trónörökös kivételével. Martini miniszter szerint az annyira bántotta a trónörököst, hogy azután a Brompton-Oratoriumban tartott hivatalos I ünnepélyre sem ment el, hol szintén a pápai követ szerepelt. Az angol lapok kicsinylő sajnálattal emlékeztek meg ez eseményről és kiemelték, hogy a civilizált világon az egyetlen Olaszország volt az, mely az angol nemzet ez ünnepén a kegyelet adóját leróni vonakodott. Otthon pedig a ^győzők« ismét arról elmélkedhetnek, hogy a *legyőzött« mellé áll az egész civilizált világ és minden lehető alkalommal erősen kitünteti. Szociális kérdések. ii. És most áttérek a földmivelők osztályára. A levegő telve van agrárkérdéssel. Az agrárkrízis nem puszta frázis többé, hanem aggasztó valóság. Nemcsak a telekkönyvek beszélnek erről, hanem még inkább a hitelintézeteknél és priváthitelezőknél levő váltók. A földmivesek egykor kevesebbet dolgoztak, gyermekeik 16 éves korukig csak a marhát legeltették, a föld kevesebb volt és csak félannyit hozott, ma minden 9 éves gyerek 60 krt is keres napjában, mert a szülője napszámba küldi, a föld is, a hozam is több. Hol tehát a baj ? Az agráriusok most már hősiesen küzdenek, s hiszem is hogy saját, nagybirtokukat érintő bajukat majd eligazítják. De mi lesz a kisbirtokossal? Mert tévedés azt hinni, hogy ennek előnyösebb a helyzete, a mennyiben mindent maga munkál meg. Minél nagyobb a birtok, annál jövedelmezőbb, nemcsak a müvelés intenzivitása által különféle gépek segélyével, de főként az által, hogy a termés koncentráltatván, előnyösebben adható el, továbbá hogy a nagygazdaság képes önmagát erdővel, (tűzi és épületfa), főzdékkel, tejgazdasággal stb. kiegészíteni s ekként jövedelmeit inkább biztosítani és növelni. De a bevásárlásnál is előnye van a nagybirtokosnak mert pl. olajat, kocsikenőt, magvakat, műtrágyát, vasat, üveget stb. nagyban vásárol az első forrásból, tehát jóval olcsóbban. Szerintem az agrárkrízisnek nem egyedüli oka a magas földadó, vagy a börze vagy az aranyvaluta stb. legalább a kisgazdákra nézve nem. És ha ugy volna is, hát akkor ugy is lehetetlenséggel állunk szemközt, mert az emiitettem okok annyira gyökereznek a modern kultúrában, hogy ez ellen eredményesen működni felette bajosnak látszik. Sokkal nagyobb teher a kisgazdára és mindenkire is a modern idők találmánya: a közvetett, nem irott adónemek, a milyenek a fogyasztási adó, a regálé, a különféle bélyegilleték. Már az mégis különös, hogy pl. a szesz Ht.-jétől 35 frtot vesz be az állam. Ezt a sok pénzt azért veszi be, mert a szeszfogyasztás rohamosan emelkedik ; okosabb lett volna legalább 350 frtot venni, akkor megállna az az argumentum, hogy e magas cenzussal a pálinkaélvezetet akarja korlátozni. Az agrárkrízisnek igazi oka azonban ugyanaz a nagytőke, a mely a kisiparosságot is fenyegeti. Nem szabad felednünk, hogy a meddig vasutaink nem voltak, a gabona, gyümölcskereskedés a kisgazdák kezében volt és általában más kereskedés is kicsiben, s e mellett sok százezer forint maradt a kisgazdák kezében mint fuvarkeresmény is. Miként forgatta ki a nagytőke, vagyis a koncentráció a kisgazdát előbbeni helyzetéből, azt ismét a gyakorlatból Ítélhetjük meg legjobban. Vegyünk fel egy községet, melyben 100 gazda van olyan, a ki évenkint 5 szekér gabonát szállít eladás végett a város piacára. Ha minden szállításnál a személyes költséget, a vámot, a mulasztást 2 frtba számítjuk, a község évenkint 1000 frttal károsodik. A gabonán nyerészkedik a kereskedő, ez a nyereség a gazda vagyonából került ki; a gőzmalom ugyancsak nyerészkedik, úgyszintén a sörfőzde is, ez is a gazda gabonájából indult. Ha pedig bevásárol valamit a gazda, ismét nyerészkedik a kiskereskedő, korcsmáros, s ez mind a gazda gabonájának értékéből származik. Vagy tegyünk próbát egy átlagos számítással. Egy 2000 lakossal biró községben a fogyasztási forgalom, leszámítva az italokat, legkevesebb 20.000 frt. A község tehát kiad a kereskedőknek 20.000 frtot oly árukért, a melyek kevesebbet érnek és pedig annyival, mint a mennyit a közvetítők nyertek ; tehát ha csak 20°/

0-ut számítunk, 4000 frttal károsodott egy évben a község. Ugyanazon község évenkint a gabonáért kap 50.000 frtot; a gabonája azonban többet ér, és pedig annyival, a mennyit a közvetítő nyer; tehát ha ismét 20°/

0 számítunk a közvetítők nyereségére: a község 10.000 frttal károsodott. A községnek összes károsodása tehát évenkint 14.000 frt, a mi I 10 év alatt 140.000 frtot tesz ki. Valaki ezt rabu: lisztikának tarthatja, de mit szólna ahhoz, ha a közvetítőknek reális nyereségét, azt t. i. a mely szokásos, venném a számitás alapjául, ha tehát 30, 35°/

0-ot vennék fel a kereskedők nyereségéül, a mely esetben a község károsodása 10 év alatt a 200.000 frtot is meghaladná?! Azonban nem akarok túlzó lenni; de ha csak a felét számítom is a veszteségnek, vagyis 140.000 frtnak, még az is oly összeg, mely az embert gondolkodóba ejti. Szerintem tehát ebben volna keresendő az agrárkrízis oka. Láthatjuk azt is, hogy ez az ok a modern kultúrának föltétlen következménye, oly maradandó, azt mondanám szükséges jelenség, a melyet korlátozni akarni hiába való törekvés. Hogy pl. Angliában, a nagytőke hazájában a kis; birtokosság tönkrement, senki sem tagadhatja, valamint azt sem, hogy hazánkban is az utolsó 15 év alatt a földmivelő nép helyzete veszedelmesen megrendült. S ez másként nem is lehet, mert ha a nagykereskedés, a gyáripar, és minden nagytőke óriásilag megnövekedett, ez csak ugy történhetett, hogy valahol másutt kellett a vagyonnak megfelelő arányban pusztulnia : tehát első sorban a termelőknél és iparosoknál. A vagyonelosztás ilyen felforgatása a végtelenig nem fokozható, és épen nem alaptalan az az aggodalom, hogy a kisbirtokosság tönkre megy. Hogy hányan mentek már is tönkre a földmivesek között országszerte, arról egy kis körültekintés mellett könnyű meggyőződni. Nem hiszem, hogy volna ez országban olyan község, melynek gazdái közül egy néhány tönkre ne ment volna az utolsó 10 év alatt, de olyan város is kevés lesz, a melynek tőkepénzesei elpusztultak volna. És miután egy szikrányi kilátás sincs arra, hogy a merkantilizmus I viszonya a kisemberekhez emezek előnyére vál[ toznék: világos, hogy minden igaz népbarátnak meg kell ragadnia azt az eszközt, a mely a fennálló kritikus helyzet enyhítésére kivátólag alkalmas. S mi legyen az? A föntebbiekből önként következik, hogy ezen eszköz nem lehet a reakció, vagyis visszakivánkozás a régi állapot után, hanem ellenkezőleg a haladás a modern korral. Azt a sok előnyt, a mit a kultúra a nagytőkének biztosit, meg kell szerezni a kisemberek számára. Mi által? Egy jól organizált szövetkezeti élet által. A kistőkékből, nagyobb tőkét teremtünk, s ezt állítjuk szembe a nagytőkével. Az iparosoknál a nyersáru bevásárlási szövetkezet által, a kisgazdáknál a gazdasági, a fogyasztási és a hitelszövetkezetek által érhetjük ezt el. A porosz birodalom nagy embere: Miquel pénzügyminiszter mondotta a költségvetés tárgyalásánál a porosz képviselőházban: »A szövetkezet — úgymond — egészen uj tér. Az eredmények eddig elég kedvezőek s a szövetkezeti ügy fejlődése még gyermekkorát éli. El kell érnünk, hogy egyáltalában minden községben legyen egy kölcsönpénztár. S e kölcsönpénztárak köré kell azután a többi termelő, bevásárlási és értékesítő szövetkezeteknek csoportosulniuk, ugy hogy egy nagy hálózat létesüljön a közép és kisbirtok számára, a mely azonban a nagybirtoknak is hasznára van. Ha elérjük ezt, a miben annyi erő hasznosíthatja s hasznosítja is magát, ha annyira visszük a dolgot, hogy a kis- és középbirtoknak azokon a természetes előnyökön kivül, a melyekkel a termelés és verseny szempontjából a nagybirtokkal szemben bir, hogy t. i. kevésbé van ráutalva terménye eladására, mint a nagybirtok, mert legnagyobb részét maga használja fel, ha ezeken kivül a szövetkezetek által a nagybirtok előnyeiben is részesíthetjük, akkor megteremtettük a kis- és középj birtok szaporodásának alapját. Én mindig azt mondtam, — s az eddigi tapasztalatok e véleményemet meg is erősítették — hogy a szöveti kezeti pénztárak a városi és vidéki közép és kisbirtokosság jólétének előmozdítói voltak.* Sándorfi E. A modern nök. (Levél a hölgyekhez.) Midőn leírandó cikkemről gondolkodtam, tekintve a tárgyat, a cikknek más nevet szántam, de belátva azt, hogy annak nagyon is prózai hangzása az olvasók esthetikai ízlését sérteni találná, választám a fenti cimet, azért is, mert ez ma napikérdés, a melynek már egész kis irodalma van. Mindazon nagy szellemek, a kik az emberiséget csupán a »nagy ész« vívmányai által akarják boldogítani, mind felveszik a »nő« kérdését a programmba. Uram Isten! Annyi ezer éve annak, hogy Éva leányai e világon élnek és a