ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-06-20 / 25. szám

terjednek elveik. Igy legújabban Japán emelkedett azon modern színvonalra, hogy a politikai pártok között van a szociáldemokraták részére is erős csoport. Az ázsiai tartományok közt tudvalevőleg Japán igyekszik leginkább az európai viszonyokat átültetni. Főleg pedig a nagyipart ápolta a kormány a tőkepénzesek érdekében. Ezen eljárást az általánosan terjesztett vélemény szerint a műveltség kellékének hirdetik és igy az európai műveltség után áhitozó Japán főtörekvése volt a nagytőke javára alakulni. És valóban ipari tekintetben óriási mértékben haladt. Ma már annyira van, hogy az európai és az angol-indiai kereskedelemnek Singaporeban elöntő versenytársa lett, mert habár az általa ide vitt árúk minőségre nézve a német és angol készítményeket meg nem közelitik is, azonban hasonlithatlanul olcsóbban képes azokat kiállítani, és igy mégis a japán kereskedelem igen jó üzleteket csinál. Ezért aztán a japáni kereskedelem nagy százalékokban mutatja a nyereséget. Nagyban segiti e sikert az ott még korlátlanul uralkodó kizsákmányolási rendszer. A tudatlan köznépet az állatnál kevesebbre becsülik a gyárosok és a legnagyobbb igazságtalanságot űzik velük szemben. Bármily erős munkáért a bér naponként a felnőtt emberek számára a mi pénzük szerint 20—25 kr., a női munkások pedig 7 — 15 krajcárért dolgoznak reggeltől estig. Ezen helyzet azonban sokáig nem tarthat és a szociáldemokraták figyelmét nem is kerülte el. Az ö izgatásaiknak épen az ily talaj a legkedvezőbb és valóban alig kezdték a »felvilágosítást*, mindjárt rohamosan tömörültek elvtársaik. Az úgynevezett »magasabb szocializmus« különben nagy figyelemmel kiséri az ázsiai viszonyok alakulását. Szerinte a szociális-kérdés végleges megoldása nyugati Ázsia alakulásától lesz eldöntve. Mert minél szorosabb összeköttetésbe lép a két világrész egymással, annál inkább lesz Ázsia Európának versenytársa, mig eddig csak piaca volt. És azon pillantban, midőn az ázsiai nagyipar annyira megerősödik, hogy az európait visszanyomhatja, megkondul a lélekharang az európai tőkepénzesek felett, kiknek életfeltétele, hogy szüntelenül terjeszthessék a világpiacokat. Eddig Ázsia volt az utolsó nagypiac, mely számukra nyitva állott. Ha már most az is versenyzővé válik, akkor az európai tőke megfúl. Azért a szociáldemokrácia Japánnak haladását melegen óhajtja. Ettől várja egyszersmind Oroszország elgyengülését is, mely ország állandó akadálya a szabad eszmék diadalának NyugatEurópában. Továbbá China csatlakozása is remélhető Japán haladásához. Eddig China képezi egyik legjövedelmezőbb piacát az európai árúknak. De ha. az ipar fejlődése itt is azon magaslatra ér, hogy az európai árúk nélkülözhetők lesznek, sőt saját termelésével, mely természetesen sokkal olcsóbb, az európai piacokat is elárasztják, akkor a tőke Európában csődbe jut és a zavarból diadallal emelkedik majd ki a — szocializmus. Bár kissé merésznek látszik sokak előtt a szociáldemokraták ez ábrándja, de ha figyelembe vesszük a jelenkori fejlődések rohamos természetét, mindenesetre megfontolást érdemel e számitás. Attól függ minden, hogy midőn az elmaradhatlan szocializmus hatalomra jut, váljon a józan, keresztény elvek lesznek-e éltetői, vagy pedig a romboló, forradalmi pogány irány ? A caudiumi iga felé. Esztergom, június 19. A rómaiakra nézve a K. előtti 341-dik év volt az a szerencsétlen és szomorú esztendő a mikor Pontius, samnit hadvezér Bóma büszkeségét, a sasos légiókat tőrbe csalta. Pontius nem is tudta, mit csináljon örömében. — Kikérte hát öreg atyja, Herennius tanácsát, ki is azt javasolta neki, hogy vagy egy szálig ölesse le a bekerítetteket és ezáltal Bómát teljesen meggyöngítse — vagy pedig bocsássa őket mind szabadon, hogy ezen nagylelkűség által barátaivá tegye eddigi ellenségeit, a rómaiakat. — De Pontius nem fogadta meg a szót. — Nem, a szenvedély, az elbizakodottság, a győzelemtől való nagyzás elhallgattatták benne azt a hajlandóságot, mely biztatta, hogy fogadja meg a jó szót és inkább felállitatta a történelmi nevezetességű caudiumi igát. mely alatt szégyenszemre kellett átvonulnia a római légióknak félig mezítelenül. S ime ez a hires, történelmi esemény most megismétlődik. Avagy ki ne venné észre a hasonlóságot azon régi esemény és a hazánkban most lefolyó esemény között? Igen most, amikor minden jel arra mutat, hogy a liberalizmus célhoz ért. mert ime sikerült tőrbe csalni, megejteni ellenfelét. — Vagy tagadjuk el, hogy a katholicizmus be van kerítve? — Hiszen minden oldalról körül állták. Vagy nem fontak körülötte szoros gyűrűt a hatalommal való visszaélés, a piszkos lélekvásárlás, a jellemtelenség, a törvénytelenség, az elvek feladása, erkölcstelenség, az egyéni szabadság lábbal való tiprása s korrumpált társadalmunk többi kinövései? Nem rugdalták-e innen is, onnan is gúnyos hahotázások közbon V De a mint Pontius, a samnit vezér habozott hajdan, épen úgy haboztak a liberalizmus hirhedt vezérei is. Kiirtsák-e mindegy szálig a bekerítetteket, vagy legyen mindenkinek kegyelme ? — fontolgatták összebújva. Az elsőt végrehajtani nem akarták. De nem azért, mert talán szivük megesett annyi ártatlan vér ontása felett; oh dehogy. Csak azért nem, mert tudták, hogy ebből egy élet-halál harcz kerekedik, a melyből nekik mi hasznuk sem lesz. A másodikat pedig nem követhették azért, mert ennek eszményi szépségét, fönséget, ragyogását nem tudta felfogni lelkük, az az érdekek szálaival teljesen átszőtt lélek, mely képes esküvel kitűnő mesterek után igen hangulatos colorittal elevenített meg. A növénydiszben két oldalt arany keretben monstranciát tartó angyalok medaillon képét látjuk ; ezek a beuroni bencések irányára (schola artis beuronensis) vallanak. Négy hatalmas pillérre támaszkodó boltiveken nyugszik a szelíden domboruló középső ivmező, melyen világos kék alapon gazdag acanthus disz ömlik el. Az ivmező négy sarkán az evangélisták jelképei pompáznak arany színben és medaillon alakban. A közbeeső oldalakon négy köralaku monogrammkép övezi a menyezet nagy freseoját, mely az utolsó Ítéletet ábrázolja. Legfelül Isten fia jelenik meg az égi seregekkel, előtte »liber scriptus«, melyből mindenkinek jó és gonosz tettét kiolvasá. Már kimondotta az ítéletet, jobbján az angyalok örvendező serege fogadja az üdvözülteket. kiket őrangyalaik kisérnek fel és oly kedvesen csevegnek védenceiknek a mennyei élet örömeiről. Másfelől azonban sújtó ítélet vegyül az angyalok harsona szavába ; az Üdvözítő balján denevér szárnyú ördögök ragadják magukkal a szerencsétlen elkárhozottakat. E csoport bánata és rémülete megindítja az alant álló bűnös szivét, félelmet kelt benne ; de a többi alak örömtől sugárzó, átszellemült arca, remény és szeretetre buzdítja. A harmadik ivmező, mely a diadaliven túl a szentély menyezetét képezi, megegyezik az elsővel ; csakhogy itt a medaillon képű angyalok kelyhet tartanak. A frescokép Krisztus Urunk feltámadásáttünteti elénk. Mennyei dicsfénynyel övezve kél ki sírjából; isteni felsége előtt az angyal imádatos hódolattal borul le, a katonák serege pedig támolyog. E kép láttára édes szózat cseng fülünkbe : »Ego sum resurrectio et vita.« Szeress engem teljes szivedből, teljes lelkedből, akkor te is legyőzöd a halált. A frescoképeket, a mezőket, boltiveket gyönyörű szalag, az oldalfalakat pedig hatásos szőnyegdisz ékesíti. Főoltárunk alfresco képe körülbelül négy méter magas és Szent István királyunkat ábrázolja, a mint a felhőkben megjelenő Sz. Szűznek, Magyarország védasszonyának ajánlja koronáját, országát. Midőn délfelé a nap sugarai az ablakok szines üvegein átszűrődve e képre esnek, ragyogóvá teszik szent István átszellemült arcát, mintha mennyei fényözön érné őt. A szentély falait vörös szőnyegdisz takarja, mely a liturgikában előirt sátor függönyt pótolja. A főoltárt is stylszerűen renoválták, magas retabuluna, díszesen faragott ajtós szentségházzal és mennyezettel látták el. Templomunknak egyik főékessége a tiszta, román izlésü szent Sziv oltára, melynek antitüdje a bold. Szűznek hasonló stílben készült oltára lesz. A festő-művész már rég letette ecsetét, az állványokat is kihordták, s most a gyóntatószékben mi mossuk le az emberek lelkéről a bűnök torzképeit, hogy a Szentlélek uj és színdúsabb képeket leheljen rájuk. letagadni a napnak vakitó ragyogását is, ha önzése, érdeke úgy kívánják. Nem! ez egyik sem jó ! De mi ? ! Töpreng a furfangos vezérkar. Meg van! —kiált fel végre az egyik gőgjében teljesen megvakult vezér. Teremtsétek meg a caudiumi iga mását, mely reásüsse a bekerített katholicizmusra a gyalázat bélyegét! Ez kell nekünk! — zúgtak a többiek. Csak hamar föl kell állítani! És fölállították . . . Egymás után következtek a támadások minden ellen, a mit katholikusnak tudtak, kereszténynek találtak. írtál keresztény módon? Hogy hurcolt magával a konc. a préda után leselkedő stréber nép, hogy homlokodra süttesse a becstelenség bélyegét! Vagy kifejezést adtál tán vallásos meggyőződésednek? s megmerted vallani, hogy szivedben még van a hitből, a szeretetből? Ám nem mutogattak-e reád újjal ? nem jelezte-e utadat az Isten táborából az ördög, a sátán táborába szökött lelkek légióinak gúnykacaja, nagyképűsködő vigyorgása ? esztelen kiabálása ? Vagy talán szóltál magasabb érdekekről, közjóról, eszményi célokról, melyért áldozatot is kellene hozni ? Ugyan légy őszinte s mondd meg, nem láttad-e, mily éktelen dühvel dobták reád a követ azok, a kikhez szóltál, a kiket majd fel ver a gazdagság, a vagyon, csak azért, mert ezt féltették ?! De ez nem volt elég. Az elvakultság, a gőg, a hatalom féltése, megállapodást nem engedett, hanem tovább is dolgoztatja, faragtatja igájának elkészítését. Mert hiába, látniok kellett azoknak a vezető uraknak, hogy vannak, a kik ennyi támadás dacára sem dobták el függetlenségüket s nem hajoltak meg az ő igájuk alá. Tűrhetik-e ezt ők, a diadalmas hadvezérek ? Nem! Fel hát az iga koronáját — a kongrua állami rendezését, ha kell a papi javak elkobzását is, — vetkőztessük le azt a maroknyi hadat, aztán majd meglátjuk : nem lesz-e hódolás, nem lesz-e átvonulás az iga alatt ? Mi azonban tudjuk, hogy a büszke római utódnak mindig arcába szökött a vér, mikor hallotta, hogy volt idő, a mikor a római inkább az iga alatt ment át, semhogy odakiáltotta voln cl £1 győzőnek : »Öljetek meg, de az iga alá nem megyünk. Mi eddig nem mentünk, s most tartsunk azokkal a régi gyászvitézekkel? Azt akarjuk, hogy utódaink piruljanak érettünk ?« Igaz, hogy ez a folt, mely a római néven esett, lelkesítőül, buzditőul szolgált a rómaiknál arra, hogy minden római kitartson, küzdve a hazáért ázva-fázva, nélkülözve minden kényelmet csak azért, nehogy a szégyen ismét megessék. De nem lelkesitőbb lett volna-e, ha előttük nem a caudiumi iga szégyene lebeg buzditóul, de az azelőtt elhűlt bátrak halála, halhatatlansága ? Föl hát! Igaz, a m. kir. kultuszminisztériumból hallatszik az ácsok fejszecsapása, melylyel faragják az iga betetőzésére szükséges dolgokat, — de ez nem csüggeszt, nem ejt kétségbe, hanem ellenkezőleg fellelkesít. Mert bárhogy oldogassa a kormány a kongrua kérdését, mi meghajolni, csúszni-mászni az ő igája alá nem fogunk soha. Kényszeríthet ostorral, csábithat kalácscsal. mi még sem megyünk, mert a jellem, az Úr Jézus szelleme inkább megtörik, semhogy aláhajtsa fejét a — liberalizmus igájának. Csak szóljanak hát harci kürtjeik, harsonáik reszkettessék meg a levegőt, mi nem félünk ! A támadás, az iga alá való kényszerítés helyén talál vezért, közkatonát — s azt mondhatjuk előre, hogy ha nem adhatnék is mindezeket vissza, úgy, mint a rómaiak visszaadták a samnitoknak a következő évben, — mi többre becsüljük még akkor is a bátrak halálát, hervadhatlan dicsőségét, mint a megbélyegzettek dicstelen életét, ha még úgy vele járnánk is holmi kormány kegyek, ordók, zsiros beneíiciumok stb. De mi bizunk, hogy halnunk sem kell, sem pedig becstelenül élni. Mert szemünk előtt lebeg a nemzet apostolának, sz. Pálnak mondása: »Non inquieti fuimus inter vos, neque gratis panem manducavimus ab aliquo, sed in laboré et fatigatione nocte ac die operantes.« (II. Thess. 3, 7—8.) Vagyis küzdeni fogunk s kitartásunkkal tán előbb verjük szét az igazak eddig felállított részeit, semhogy megvárnók, mig a liberalizmus és »dicső« táborkara az utolsó részeket is föltenné. Jakabunk a kortesuton. — Eredeti tudósítás. — Ejnye Jakab ur, mi az, hogy ön tudósítása a mult héten elmaradt? kérdek szerkesztőségünk tagjai Jakabot, kit stomfai útjából való visszatérte után két hétig nem láttak.