ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-06-13 / 24. szám

tévtannak ? Ha tehát a katholikus pap ölelkezik ezzel a liberalizmussal, annak szatrapáival, megveti az egyház tanítását, s ipso facto méltatlan a hivek vezetésére. Engedje is az isteni Gondviselés, világosítsa meg a Szentlélek azokat, a kikben működik, él és a kiket kormányoz, hogy a stréberkedő papok útjába állva figyelmeztessék őket a régi tilalomra : Hanc mensam vetitam noverit esse tibi. Minél nagyobbak a világ tévedései, bűnei, annál nagyobb a szükség, hogy a katholikus papnak életében az ellenkező erények találjanak kifejezésre. Mit ér a korszellem, a materializmus ellen dörögni a szószékről, ha a pap lelkét Szalavszky, Bánffy politikájának s kegyeinek szeretete emészti ? Mit ér annak a katholikus papnak a világ rosz szelleme fölött panaszkodni, ha maga is azon szellem rabságában sínylődik, s az evangéliumi papságnak nem eredetét, Krisztus papságának nem képmását, hanem csak torzképét hordozza cselekedeteiben. A körülmények, a papság opportunizmusa teszik a katholikus sajtót a stréberkedő papság malleusává. Azért hatja át a mi szivünket azon feladatnak fontossága, a melyet a sajtó hatalma tett a mi kezeinkbe. Az elvet, az igazságot, a puritán katholikus meggyőződést soha sem szabad békóban tartani, ki kell annak törnie, hogy lángoljon és világítson. A ki ezek ellen tör, legyen az pap vagy világi, az ellen kötelességünk felemelni nemcsak tiltakozó, de megbélyegző szavunkat is. Találkozni fogunk elég szemrehányással, de azzal nem törődünk, mert a küzdelem tövisekkel jár, és sokat nem tudnak az emberek megérteni most, amiben évek multán igazat fognak adni. Utóvégre is, ezen tisztulási processzuson át kell esnünk, meg kell ismernünk, hogy a válságos időkben kikre számithatunk, próbára tevő időt élünk, a midőn kitünhetik, hogy kik erősek az Ur terhének viselésére. Hallgatni legkönnyebb és mameluk szokás, kiáltani, bizva küzdeni és Krisztusban Krisztusért, az igazságot félelem nélkül kimondani, ez a katholikus ügy diadala érdekében, kötelesség. Az idö igazságot teszen, s Ítélete előtt meghajtunk. — „Ultraniontán riadó." A „Pesti Hirlap

11 június 5-iki számában „ ültramontán riadó" cimü cikkében megtámadja a biboros-hercegprimás autonómiai körlevelét, s az abban nyilatkozó szellemet elnevezi a hecckáplánok szellemének, mely a társadalmi békét és alkotmányt magát támadja. Mult számunkban irt vezércikkünkben előre megmondottuk, hogy a liberális sajtó a hercegprímás körlevele után, ugyanazon püspökök ellen fogja a katholikusokat ingerelni, akikről eddig azt hirdette, hogy ellene vannak a katholikus mozgalmaknak. Sejtelmünk nem csalt, mert ime a »Pesti Hirlap« a nyilt támadást megkezdte, egy uj jelszó, a „nemzeti katholicizmus" jelszava alatt. A »Pesti Hirlap«-nak persze nem tetszik, hogy a primás ki akarja zárni az autonómia kebeléből az egyházellenes elemeket, azért azonban agyonmagasztalná, ha Beksicset et consortes ajánlotta volna beválasztani. Azért meg pláne haragszik, hogy az egyházi javakat, alapokat, főkegyúri jog gyakorlatát az autonómia hatáskörébe tartozónak jelentette ki mert a »P. H.« a főkegyurságot állami jognak, az egyházi javakat pedig állami jellegűnek vindikálja. Megteszi a »Pesti Hirlap« azt a komikusnak hangzó jogi abszurdumot is, hogy a főkegyúri jognak állami jellegét 1848-tól datálja, mikor éppen az 1848-ki törvények vonták meg az államtól e jogot, ha feltennők. hogy annak előtte gyakorolta volna. Ha az állam katholikus, vagy ha a kath. egyház állam vallási jogaitól meg nem fosztatott volna, a főkegyúri jognak miniszter által való gyakorlata elviselhető, bár jogszerű igy se volna, mert a miniszter egy politikai párt nevében intézkedik és némileg a hatalom egy részének birtokosa. Mikor azonban azt látjuk, hogy az állam a katholikus vallást és egyházat nemcsak nem emeli ki a többi vallások fölé, de azt üldözi, s harcol ellene, józan logikával, az egyházi és polgári jog értelmében, az állam nem érezheti magát jogosítva egy tisztán egyházi természetű és származású, a király személyes jellegű jogának gyakorlatára. A primás és az autonómia nem akarja a királytól elvenni a főkegyúri jogot, mint a »Pesti Hirlap« elég dőrén állítja, — amit a pápa adott, azt a hivek egyetemessége nem vonhatja el, — hanem a vallási egyenjogúság s függetlenség elvénél s erejénél fogva jogukban áll a katholikusoknak az 1848. XX. t.-c. 2. §. értelmében és összhangzatában a miniszteri gyakorlatot megszüntetni, és azt az autonómiára ruházni át. Olyan autonómiába, amilyenről a Pesti Hirlap fantáziál, mely a nemzeti egyháznak lenne propagandája, olyan autonómiába az egyház természetesen nem mehet bele. És ha látná, hogy a kongresszus működésében nem az egyház szelleme és elve érvényesülne, visszalép a cooperációtól, és az autonómia a kormány törvénytelen hatalmi túlkapása miatt újra megfeneklik. Szeretjük hinni, hogy a „ Pesti Hirlap" cikkét nem a kormány sugalmazta, mert ha az a kormány intencióját s állásfoglalását foglalná magában, űgy az autonómia szervezésébe nem is érdemes belemennünk. A láncokat magunk számára nem segíthetünk kovácsolni. A primás autonómiai körlevele útmutató, attól el nem térhetünk, a határvonal átlépésére árulás nélkül nem indulhatunk, u. — Munkaerő az Alföldön. A mezőgazdasági munkások sztrájkja készülőben van. Hogy fognak-e vele valamire menni vagy sem, az még nagyon kérdéses. Minden esetre ugy a munkások mint a gazdák, valamint az egész ország érdekében állana, ha a mezőgazdasági munkásmozgalom nem válna sztrájkká az idén. A gazdát a munkássztrájk minden esetre súlyosan károsítaná, de a munkás is károsodnék, mert köztudomású dolog, hogy a hasonló munkabeszüntetések által esetleg kivívott kereseti többlet, melyről a mezőgazdasági munkásoknál a mai felettébb szomorú gazdasági viszonyok között alig lehet szó, sok évi folytonos munka után is alig képes fedezni a munkásoknak a sztrájknál önmaguknak okozott károkat. De a gazdákat s az országot mindenesetre meg kell óvni attól, hogy az egész évi munkának gyümölcse a parasztszociálizmus kedvéért, ha csak részben is elpusztuljon. Annál különösebb, hogy az országos magyar gazdasági egyesületnek a földmivelésügyi miniszterhez intézett feliratát, mely az agrársztrájk esetére katonaság kieszközlését kéri az aratási munkálatok végrehajtása végett, máig sem intézték el. Ha az Alföldön a munkásmozgalmak folyamán parasztzendülésre kerülne a dolog, akkor a rend fentartása végett kétségkívül fognak katonai asszisztenciát kirendelni. Azt hisszük, hogy ha ugyanezt az erőt, melyet gyakran a munkások és választók lövetésére használnak, a munka végrehajtására használnák, sokkal többet használnának a közjónak. Csakhogy az sincs kizárva, hogy az utóbbi derogál a hadseregnek, az előbbit pedig kötelességének tartja. Szeretnők hinni, hogy nem úgy van. Nem politikát, hanem kenyeret. Esztergom, június 11. Egyik »kiáltó szó« a másikat követi. Sajnos, hogy a legtöbb a pusztában kiált; részint a közönyösségnek, részint a reménytelenségnek pusztaságában. S legyünk igazságosak. Sok okuk van a nép barátainak reménytelenkedniök s csüggedniök. Nem mintha a népen segíteni nem lehetne idővel, hanem azért, mert nagyon lassan, fárasztó temzium felállításától, de az állami kincstár megterhelése nélkül. Az ilyen szabású két osztály számára nem volt elegendő két tanár. A herceg most megint a rendhez fordult, hogy a rend adjon kellő számú tanárt. Tudakolja, mikor képes a rend az V. és VI. oszt. számára tanárokat küldeni. A főapát a konventtel tartott beható tanácskozás után közölte a prímással az eredményt, a mely nem különbözött a város ott járt deputációjának adott választól. A rend az uj törvények folytán, a tized és úrbéri szolgálmányok és Somogymegye tizedének elvesztésével annyira megkárosodott, hogy kötelezettségének sem igen tud eleget tenni. Igy tehát uj terhet nem vállalhat. Csak az ügyet nagyon szivén viselő primás fordulhatott ezen nyilatkozat után újra a rend fejéhez, hogy legalább csak két tanárt adjon, a kik vagy egészben, vagy részben tőle kapják majd az eltartást. A másik két tanárt kész volt a primás és káptalan dotálni. A főapát még ily feltételek alatt sem volt képes tanárt adni. A rend ember-szükében volt; a halál és aggkor napról-napra bontja a rend sorait — mondja a főapát — holott a teendő sok. Nincs bizalma, hogy az uj nevelési rendszer mellett egyátalán lesznek ifjak, kik a rendbe lépnek. Azután újra felhozta a rend sanyarű anyagi helyzetét. De itt nem is két egyénről van sző, azokat nevelni kell és aggkorukban gyámolítani. Szaporodik ezáltal a cselédség is. Az iskolai épület is több költséget igényel. A ház oly szűk, hogy nem férnek el; megnagyobbítani sem lehet. Minthogy e szerint a rend sem tanárt nem adhatott, sem pedig megrendült anyagi helyzeténél fogva eltartásukról nem gondoskodhatott; a primás és káptalan vállalkoztak, hogy egy-egy rendes tanárt fizetnek és eltartanak, azután egyegy helyettes tanár eltartásáról gondoskodnak. A primás 1851. jun. 1-én alapitó levelet is adott ki, melyben támaszkodva a miniszter 1850. dec. 10. 8663/1346. sz. leiratára, és a város azon ígéretére, hogy a szükséges tantermeket elkészíti, két tanárnak fizetéséről gondoskodik; a mit a káptalan is megtesz. A rendes tanár fizetését 600 frtban állapítja meg, a helyettes illő fizetést kap. A káptalan a helyettes tanárt meg is találta az egyik karkáplánban, a ki úgy is jól el van látva, a másik részére a 19 stallum — arányosan megosztva — 600 frtot fizet. Az alapitvány lefizetését azon időre helyezte kilátásba, ha az V. és VI. osztály megnyílik. Kikötötte azonban, hogy az intézet nyilvános jelleggel birjon; az alapítványából dotált tanárok mindég egyháziak legyenek, a kiket a primás, vagy széküresedés idején a káptalani helynök nevez ki. Ha a föltételek meg nem tartatnak, az alapitvány más ily irányú intézetre fordittassék. A káptalan is ebben a szellemben határozott. A primás ezen elhatározását közölte a pestkerületi tanhatósággal és kérte egyúttal, hogy az V. és VI. osztályrak már a jövő 185 7

2- évben való létesítéséhez az utat egyengessék. Egyébként a tanhatóság által érintett 8 oszt. teljes gymnasiumot nem ejtette el, csak a viszonyoktól tette függővé. Majd a miniszterhez fordult s Írásban kérte annak konstatálását, hogy az 185'/

2-ben a két felállítandó osztálynak megadja a nyilvánossági jogot. Mig igy alkudoznak és tervezgetnek, egy közbejött vitás ügy egész más és helyes fordulatot adott a dolognak. A nagyszombati gymnasiumot ugyanaz a szomorú sors érte, mint az esztergomit: algymnasiummá lett. A primás ott úgy akart a bajon segíteni, hogy az algymnasiumot kiegészítette főgymnasiummá, úgy, hogy a négy osztályú szt.-Ben. r. algymnasium mellé négy felső osztályt csatolt, a melyekben világi papok tanítottak. A dolog azonban nem ment simán. Az Entwurf szerint az intézet élén csak egy igazgató állhatott. Az volt a kérdés, ki lesz az igazgató. A primás semmibe sem véve a királyi felség által a rendnek biztositott jogot, könnyű szerével ketté vágta a gordiusi csomót, kinevezvén Suppan Zsigmondot igazgatónak. A szt.-Ben. r., ha csak királyi adományban gyökerező jogát eldobni nem akarta, ebbe az intézkedésbe bele nem nyugodhatott. Jóllehet a rend nagyon tudta méltányolni a prímás gondoskodását, mely egy kath. intézet gyarapítására irányult, a mikor a főegyházmegyei intézettel egyesitette az algymnasiumot egy igazgató alatt; de űgy, hogy megtartotta a főegyházmegyei jelleget: fontos kérdés volt mégis a rendre, ki az igazgató, mert királyi szó és a magas minisztérium rendelete szerint a rendet illette a jog igaz-