ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-05-23 / 21. szám

rök csak tátongó fej-ürességüknek mélységeibe engednek bepillantani s szánalmas mosolyt csalnak a tájékozottak ajkára. Ugy vagyunk a magyarországi munkások rokkant és nyugdij-egyletével is, melynek mult vasárnap a „ Szer-ecsenben" rendezett népgyűlés fiókot akart Esztergomban állitani. Azt mondják érre a törekvésre, hogy szocializmus: bát természetes, hogy az szocializmus vagyis munkás védelem és munkás-önsegély; de nem szociáldemokratizmus, nem nemzetköziség, nem felforgatás, hanem épités és az alsó rétegeknek emberesedése, és segélyezése. Ezt a célt minden okos embernek el kell fogadnia, s a néppárt a szociális törekvéseket mindkét karjával és kezével támogatja és elő fogja mozdítani. Máskép a »kis-emberen« segiteni nem lehet. Nem ülünk föl sem a szociáldemokraták megigért sült galambjainak ; sem az államtól nem várhatunk mindent: attól csak becsületes törvényeket és tisztességtudást, no meg ha nem fejvesztett liberális, akkor támogatást is várunk ; de különben tudjuk, hogy a fősúly minden társadalmi munkában azoknak vállaira nehezedik, a kiknek érdekéről szó van. Jól teszik tehát a munkások, ha rokkant- és nyugdij-egyleteket alapítanak. Nálunk is van már ilyen, 1893. március hó 5-ke óta. A belügyminiszter jóváhagyta alapszabályait, s az egylet már jó sok helyen állított föl fiókokat; ha jól tudom, van már 16—18 fiókja. Az egyletnek nincs semmi nemű politikai tendenciája s főtörekvése oda irányul, hogy szakavatott és szolid működésével a társadalom s a munkásosztály bizalmát kiérdemelje. Hogy a rokkantak segélyezésének eszméjét a szociális törekvések mezején mily hely illeti meg, azt ugyan fölösleges bizonyítani; hiszen ott és akkor segít, a hol s amikor a segélyre legnagyobb szüksége van a munkásnak, munkaképtelenségének esetén, mikor öregség vagy valamely baleset folytán a munkás munkaképtelen s igy átlag koldussá lesz. Az egylet ekkor életfogytiglan tartó segélyezéssel a nyomortól, s a koldusbottól menti meg tagjait. Az egylet tagjai 10, 12 és 15 kr. heti illetéket fizetnek s ezt kötelesek tiz éven át pontosan fizetni. Ha a tag tiz évi tagság után (520 befizetett hét) valamely baleset vagy öregség következtében saját szakmájában munkaképtelenné válik, rokkant-segélyezésben részesül élte végéig. A segély összege a tagsági idő arányában évről-évre növekedik. Negyven évi tagság után a tag nyugdijaztatik, tekintet nélkül munkaképtelenségére. A heti segélyezések arányát osztályok szerint a következő táblázat tünteti föl: Rokkant-segély n3 Osztály 10 15 20 25 30 35 öC évi tagság után >. S3 I. (10 kr.) II. (12 kr) III. (15 kr.) 4.20 4.90 5.95 4.50 5.25 6.37 4.80 5.60 6.80 5.10 5.95 7.22 5.40 6.30 7.65 5.70 6.65 8.07 6. — 7. — 8.50 Az egyletnek van országos szervezete; úgy is kell, hiszen máskép nem boldogul. Van az egyletnek 24,000 frt vagyona, amely a hazai banknál van elhelyezve. Az egylet tagjainak száma közel 4000. Mit kívánunk mi az ily egyletek érdekében ? Azt kívánjuk, amit minden munkás kivan, aki szájától elvont garasaival akarja biztosítani bizonytalan jövőjét, azt kívánjuk, hogy az egylet pénzének kezelése, de meg az egész ügylet föltétlenül biztos kezekre legyen bizva. Ezt addig nem érjük el a lehető legnagyobb fokban, mig a biztosítás ügye állami ellenőrzés és garancia alatt nem áll. Nem akarunk mi állami nyugdij-intézetet a munkásoknak ; de azt akarjuk, hogy az állam, mely a duna-gőzhajózást 500,000 frttal támogatja és biztosítja, ezt az ügyet is garantirozza. Kívánunk teljes és tüzetes tájékoztatást és kimutatást a vagyonkezelésben, kívánunk garanciákat, az intéző személyek egyéniségében és jellemességében. Csak igy lehet a nálunk is mutatkozó bizalmatlanságot eloszlatni ? Azután meg nem lehetne az értelmesebb köröket is bevonni ez ügy előmozdításába, melyek a vidéken az eszme népszerűsítéseire bizonyára sokat tehetnének s nagyobb tekintélynek is örvendenek ? Reméljük, hogy a magyarországi munkások rokkant- és nyugdíjintézetének elnöksége kételyeink eloszlatásával bizalmunkat is éleszteni fogja e nagyfontosságú szociális ügy érdekében. Külföld. — cs.— Mig nálunk meddő közjogi vitákkal foglalkoznak a legnagyobb előszeretettel, melyekből az országra, a nép jólétének emelésére semmi haszon sem háramlik, addig Európa nyugati államai, felismerve a kor és a változott viszonyok -követelményeit, főleg a szociális kérdések megoldására fordítják figyelmüket. Nagyban foglalkoztatja Németország közvéleményét jelenleg a tárgyalás alatt levő egyesületi törvényjavaslat, melynek éle a szociáldemokraták ellen irányul. A protestáns német minisztérium azon végzetes hibában szenved, hogy a szociális mozgalmak erkölcsi jellegét fölismerni nem képes. Tisztán anyagi oldaláról látja e jelenséget és makacsul ragaszkodik azon felfogásához, hogy azt hatalmi eszközökkel megfékezni lehet. E célból az egyesületi jogról benyújtott törvényjavaslatában sűrűn foglaltatnak olyan rendelkezések, melyek által a szociáldemokráciát elnyomhatni véli. Hogy ez mily téves eljárás, világosan mutatja ama ujongó öröm, mely a szociáldemokrata sajtót eltölti a kilátásba helyezett eme új törvény miatt. Főlapjuk a »Vorwärts«, eme törvényt úgy üdvözli, mint a képzelhető legalkalmasabb eszközt az ő elveik terjesztésére. Liebknecht, a nagy szociáldemokrata, a főkelléknek jeleli a szociáldemokrácia terjedésére az alkalmas politikai talajt: hogy a munkások gyűlöljék az államot. És ime e törvényjavaslat számtalan üldöző rendelkezésével a leghatározottabban eme célra működik. Azért aztán a jövő évi választásokhoz megrendelésre sem kaphattak volna kitűnőbb izgató eszközt, mint ezt. I Azért nem alap nélkül hangoztatják, hogy a választások legalább kétszer annyi szociáldemokratát fognak hozni a parlamentbe, mint eddig. Eddig épen a szocialista törvények felfüggesztése bénította a párt terjeszkedését, de ez ujabb támadás új életre fogja őket kelteni és megkétszerezi az eredményt. Ehhez járul azon körülmény, hogy a protestáns egyház a szociáldemokráciával szemben tehetetlen. Semmi erkölcsi erőt sem bir kifejteni és igy híveit azoktól visszatartani nem képes. Szánalmas ama vergődés, melyet e tekintetben a protestantizmus fölmutat. Folyton hangoztatja a közbelépés szükségességét, számos kísérletet tesz ez irányban, de az eredmény teljességgel semmi. Lendületesebb gondolkodású pásztorai Stöcker példájára föl-fölbuzdulnak, beszélnek nagy fontoskodva, de midőn a tulajdonképeni munkához kell fogni, akkor el sem bírják kezdeni. Az idei Pünkösdkor Lipcsébe hivtak össze nagy szabásúnak tervezett »evangélikus-szociális« kongresszust. Előkelő tudósokat nyertek az előadások megtartására és a beszédek magas szinJ vonalon lesznek tartva. Hogy minél nagyobb legyen a résztvevők száma, hangsúlyozzák, hogy semmiféle politikai párt színezetét nem öltik föl. Akár férfi, akár nő eljöhet oda, hogy a hirdetett »evangyeliom« eszméiből erőt merítsenek ama bajok orvoslására, melyek a népet nyomják. A kor nagy kérdéseit fogják megvilágítani eme evangyeliom fényével és a keresztény erkölcsi érzületet emelve, a népek boldogító haladását \ óhajtják eszközölni. A szép programm megvalósítására azonban már most eltűnt a remény. Ugyanis mindjárt az elnökség olyan tagokból áll. kik épen a szoeiált politikában homlokegyenest ellenkező nézeteket vallanak. Tehát biztosra vehető, hogy eme küa kapitány volt felelős, szigorúan felügyelt az egyenruha egyformaságára. Ha a testőr rangjához nem illően viselte magát, a kapitány ítélt felette, s mindeniket öt évi szolgálat után bocsátotta el, intézkedve, hogy a hadsereghez, vagy máshová bejuthasson. Minden testőrnek magyarországi, erdélyi vagy horvát származású, szép növésű s tartású 18—22 éves nemes ifjúnak kellett lenni, kiket a megyék, később Ferenc császár alatt egyes ezredek is ajánlhattak a hadnagyig bezárólag. A testőrjelöltet a kapitány mindig a főudvarmesternek terjesztette be, ez viszont a kancelláriához tette át véleményadásra, s ha ellenvetés nem történt, az illető a felség elé lett felterjesztve. Az esküminta, sajnos, latinul vagy németül lett felolvasva, melyben igéri az esküvő, hogy mind a katonai, mind a testőrségi »regulámén

tumokat«, szabályzatot híven meg fogja tartani. A vallási kultuszra nagy gond lőn fordítva itt is, mint Rákóczynál. Mária Terézia pietizmusa a testőrséget katholikus szellemű intézménynyé emelte. Misét és sz. beszédet nem csak minden vasár- és ünnepnapon, de mikor lehetett, mindenkor kellett hallgatni; a gyónást legalább minden húsvétkor el kellett végezni ; a templomokba szakaszonkint kettős sorban mentek. Nagyobb ünnepen a nem katholikus is a katholikus isteni tiszteleten tartozott megjelenni, saját templomába csak »illendo kérés« után. Télen-nyáron reggel 6 órakor volt a keltés, 7 órára mise, az udvari szolgálat megkezdése délután 1 órakor kezdődött. Kártyázás, veszekedés, adósságcsinálás, részegeskedés, kicsapongás ismétlés esetén elbocsátással végződött. A burgban dohányozni, éjszakára kimaradni, rossz hirü nőket bebocsátani szigorúan tiltva volt. Esti 11 órára otthon kellett mindenkinek lenni s ha valaki nem a főkapun, hanem »alattomban« más helyen járt be, az elbocsátás veszélyének tette ki magát. E szigorú fegyelmi szabályokra szükség is volt a hevesvérű s kikapó magyar ifjúságnál, jólehet a szigorú rendszabályok dacára bravourjaikat többször végrehajtották —• mi leginkább azon elkényeztetésnek és dédelgetésnek tulajdonítható, melyben a gárda délceg tartása, s pazar pompájú uniformisa miatt, mind itthon, mind a külföldön részesült.

1

) Az elkényeztetés pedig mindig könynyelmüséget, elbizakodást, dicsvágyat, féktelenséget szül, melybe a testőrök bizony többször, sajnálatraméltóán mélyen estek; a rendkívüli pompa és fényűzés adósságot sőt sikkasztást, s egy esetben gyilkosságot is vont maga után, mi pedig mily sokat levont a testőrség »

Gloria«-jából, könnyen gondolható. A testőrség a mellett, hogy az »apostoli felség* testének őre volt, egyszersmind a magyar ifjak hadi és polgári felsőbb tanintézete is vala, »hogy a haza hasznos polgáraivá neveltessenek.« A katonai tudományokon kivül polgári tanárok által adattak elő a mennyiségtan, német, francia és magyar irodalom, magyar jogkurialis stilus. A kik az öt éves testőr-szolgálat után polgári pályára szándékoztak lépni, azok gyakorlatba szak*) Magyarországon a »kis királyokénak nevezték. II. Lipót prágai koronázásán a cseh paraszt a magyar gárdista lovának száját is megcsókolta. A nápolyi király a magyar mintára öltöztette gárdistáit. hivatalokba is beosztattak. Hogy az előmenetel s a nemes törekvés hatványoztassék, minden egyes testőr indexébe tanjegyei beírattak, s a ki gyönge előmenetelt tett, elbocsájtatott. Valamint a kicsapongás és engedetlenség, ugy a tehetséghiány is gátolta a testületben való maradást. A szaktanárokat kötelességeik pontos teljesítésében, nemkülönben a testőrök előadás alatti viseletét az alőrmesterek ellenőrizték. Mind a hadi, mind a polgári tudományok exakt tanítására .már csak azért is nagy gond fordíttatott, mert a hadseregbe lépők közül többen mint tanárok lettek alkalmazva a katonai iskolánál — a polgári pályára lépők pedig magasabb hivatalokat, pl. főispánság, kancelláriai vagy helytartótanácsi tanácsosságot stb. foglaltak el. A gárda testi ügyességének és edzésének fejlesztésére, mikor csak gátolva nem volt, minden nap délután 2—4-ig vivó és más testgyakorlatokat kellett végezni. Nagy fontosságúak voltak a II. József által behozott mustrák vagy lustrák (szemlék), melyek minden évben egyszer, teljes díszben, tábornagy jelenlétében tartattak meg. E szemlék olyan ellenőrző-féle látogatások voltak. A kiküldött tábornagy mint királyi biztos, megvizsgált mindent, még a szíjakat is, s hogy a lojalitás minél nagyobb mérvben előmozdittassék, újra felolvastattak a rendszabályok s a testőrök újra felesküdtek. Az étkezés a testőrpalotában volt, csak 1807-től jártak ki a gárdisták vendéglőkbe. Ha valaki beteg lett, az irgalmasok kórházába szállították, hol teljes ellátáson kivül havonkint 25 frtot kapott.Ha valaki meghalt, nagy katonai pompa-