ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-05-16 / 20. szám

Nagyon óhajtjuk, hogy a néppárta gazdasági programmal sürgesse s keresztülvitelével bizonyitsa, hogy igazán a népnek pártja. A szövetkezeti törvény megalkotása pedig a gazdasági programúinak egyik legsürgősebb pontja. Külföld. —

es.— Feltűnő jelenség, hogy Angliában a szociáldemokrácia nem képes megerősödni, jóllehet sehol a világon nincs annyi anyag összehalmozódva annak táplálására. Anglia kiválóan iparüző állam, hol a munkások százezrei élnek épen oly körülmények közt, mint más országban. A liberális elvek, melyek a munkát adók szivét a munkásoktól elfordítják, itt is uralkodnak és a tőke uralma sehol sem nagyobb, mint itt. És mégis csend van; a szociáldemokrata izgatók semmi eredményt sem képesek fölmutatni. Ezzel ellentétben Németország rémülve látja, hogy a szociáldemokrácia napról-napra nagyobb hódításokat tesz, jóllehet hasonlithatlanul kevesebb okuk van elégedetlenkedni a német munkásoknak, mint az angoloknak. Németországban ezenfelül a parlament is foglalkozik a szociális kérdésekkel és a munkások látják, hogy helyzetük komoly méltatásra talál. Ennek dacára sehol sincs oly aratása a szociáldemokráciának, mint itt. E sajátságos jelenség abban birja magyarázatát, hogy az államok politikai magatartása a két országban épen ellentétes irányban működik. Angliában hiányzik ama politikai körülmény, mely a szociáldemokratikus izgatóknak táplálékot nyújt. Megvan ugyan a szocializmus bacilíusa, de nincs meg azon levegő, mely a bacillusok kifejlődéséhez szükséges: mig Németország az ő rendőr-államával szüntelen szolgáltat anyagot ama elégedetlenség ápolására, melyből a szociáldemokrácia táplálkozik. Ha az angol munkások fölháborodnak helyzetük miatt és haragjuknak kifejezést óhajtanak adni valami tüntető körmenet vagy gyűlés által, az angol rendörségnek eszébe sem jut akadályozni őket ezen természetes emberi joguk gyakorlatában. Akár a legelőkelőbb utcákon és tereken is összejöhetnek, szónokolhatnak bármiről, meghallgathatja aki csak akarja, használhatnak tetszés szerinti jelvényeket, hordhatják a vörös zászlókat, csak a nyilvános közlekedést ne akadályozzák. Ez az egyetlen feltétel, melyet az állam a szociáldemokrata gyűlések elé szab, de ezentúl nem törődik velük, szabadon szónokolhat minden elkeseredett munkás, elmondhatják az egész világnak azon okokat, melyek miatt elégedetlenkednek, bírálhatják a törvényhozókat, lehet hangoztatniuk bármiféle elveket: a rendőrbiztos csak arra figyel, hogy a gyűlésező munkások nem állják-e el a járókelők elől az útat. Mig ellenben Németországban, ha valami munkásgyülést akarnak tartani, ezt a rendőrség csak nagy nehézséggel engedi meg. Azután is sok mindenféle boszantásnak teszi ki őket, elszedi zászlóikat, a szónokokat félbeszakítja és egy csomó részvevőt rendesen a börtönbe kísér. És ebből táplálkoznak a szociáldemokrácia bacillusai! Angliában a munkás beszélhet, irhát amit akar, gyűlésezhet, amikor és ahol neki tetszik. Németországban pedig a rendőrség folyton hajtó vadászatot tart ellenük. Amit irnak, amit beszélnek, azt a rendőrség az utolsó szócskáig szigorú bírálat alá veszi és rögtön jönnek a büíifenyitő porok és a fogság. A munkások folyton érzik itt, hogy éles felügyelet alatt állnak, kémekkel vannak körülvéve és ha eszméiknek kifejezést adnak, minden lépten a rendőrségbe ütköznek, mely őket kíméletlenül elnyomja. Egyszóval a német munkások az államhatalom vas igája alatt nyögnek és ez elnyomott helyzet folyton táplálja bennük az elégedetlenséget. Mig az angol munkás nem ismer államot, melyet gyűlölni kell. És ez az oka azon csendnek, mely Angliában a szociáldemokraták közt van. A józan Anglia belátja, hogy a munkáskérdést elnyomni, vagy orvosolni erőszakkal nem lehet, azért szabad folyást enged az eszméknek, és a nyiltan hangzó panaszokat megíigyelve, gondosan törekszik azoknak eleget tenni. Jakabunk kudarca Rómában. — Eredeti tudósítás. — A nagyhéten Jakabunk igen szomorú arcot vágott és a világ minden kincseért nem árulta volna el, mi baj érte. Egy hétig nem volt itthon, de hogy merre járt, arról mélységesen hallgatott. E héten, mint lapunk kiküldött tudósítója, hivatalos volt egy diszes esperesi ebédre. Ünnepélyesen igtatták be az uj esztergomi esperest. A jó bor megoldotta Jakabunk nyelvét és egész véletlenül kiböffentette, hogy húsvét előtt Rómában járt. Az egész vendégsereg kíváncsi lett Jakabunk római kirándulására, melyet ő kénytelenkelletlen elmondott a legerősebb titoktartás terhe mellett. Ámde amit sokan tudnak, az már úgyse titok, s azért kilátásba helyeztünk részére még egy uj esperesi ebédet, ha római élményeit leírja. A csábító igéret hatott s Jakabunk érdekes leleplezéseket közöl velünk az alábbiakban. Arról volt szó, igy beszélé el Jakabunk, hogy a magyar kormány a római kúriát alaposan informálja a jelenleg uralkodó viszonyok felöl. A miniszteri tanácsban soká tanakodtak a fölött, ki volna ezen küldetésre a legalkalmasabb. Olyan egyénre volt szükség, a ki Rómában is kedves, de a magyar kormánynyal is jó viszonyban áll. Természetesen a választás reám esett. Bánffy Dezső barátom sürgősen lehivatott Budapestre, és midőn beléptem, az összes miniszterek üdvözöltek és mindenfelől csak ezt hallottam : »Eljen Kükürüczbaum Jakab, a római rendkívüli követ!« Én eleinte vonakodtam a küldetést elfogadni, de Dezső barátom biztatott: Látod Jakab, — igy szólt ő — te mint volt antiszemita kedves vagy Rómának, mi pedig megbízunk a te liberalizmusodban, hát csak menj. Ajánló levelet meg adtak egy egész csomóval. Igy Bánffy Dezső adott egyet Agliardi bibornokhoz a volt bécsi nunciushoz, Wlassics Gyula Lemmihez, az olasz szabadkőművesek nagymesteréhez, Lukács pénzügyi miniszter Crispihez, a nagy olasz pénzügyi operatőrhöz. A magyar kormány ajánló leveleivel fölszerelve, útnak indultam. Feladatom volt a pápát a í magyarországi viszonyok felől informálni. Elmondani, mily erőszakot követ el mindenfelé a néppárt, mennyire szükséges volna vele szemben egy encyklika, mily szükséges volna, ha Molnár apátot inkább bibornoknak hivnák Rómába, vagy hallgatásra szorítanák, milyen szép lenne a kath. autonómia, ha ugy létesítenék, mint a hogy a magas magyar kormány óhajtja stb. A legjobb szándékkal eltelve, útnak indultam. Alig hogy kiszálltam Fiúméban, nagy meglepetés várt reám. Az uj polgármester Maylánder az állomáson fogadott. Jött a magyar kormánytól a hivatalos értesítés érkezésem felől, s Maylánder, a ki egy követet várt, midőn reám néz, elneveti magát. Én megszólítom : »Maga a Maylánder polgármester ?« S ő rámondja, igen. Én megölelni akarom, mert gondoltam, hogy von ünser Lajt, a neve legalább olyan hangzású, s ő hirtelenjében sarkon fordul, s ott hagy a faképnél. Hát tessék, kérem, ez egy antiszemita akár Lueger. Fiuméből Anconáig hajóval mentem. Útközben tengeri vihar fogott el. Rémületes egy utazás volt ez. Minden pillanatban azt hittem, hogy elveszünk. Lélekben búcsút vettem már Száli feleségemtől, Khóbi fiamtól, mindenkitől. Sirtam, remegtem, zokogtam, midőn a hajó hánykolódott. Nagyobb bajom hogy nem lett, ezt egyedül bátor természetemnek köszönhetem, mert a veszély pillanatában hasra vágtam magam, megetettem a a delfineket és egyéb tengeri szörnyetegeket, és ugy feküdtem, mig csak Anconába nem érkeztünk. Meg is fogadtam, hogy többé hajóval nem utazom. Egész uton azon gondolkodtam, hogy fogok majd én a pápával beszélni, hogy leszidom a néppártot és a lázitó papokat; hogy fog a pápa nélkül mentem el és szerencsésen meg is érkeztem. Jól ment minden. Közelebbről nem ismert senki, csak jó pajtásaim, kedélyes cimboráim szép számmal voltak, még a királynapok óta, a mikor sikerült hírlapírói minőségben végig enni, inni mindent, s igy csakhamar a próbákra is eljutottam ; annál is inkább, mert egyik-másik tudott az én színpadi sikereimről s igy ennek révén szinte jogosnak tartották megjelenésemet. Udvarias ember lévén, természetesen első sorban a műkedvelő hölgyekre irányítottam figyelmemet. Az ismerkedés hamar ment, néhány odavetett megjegyzés, melyben sző volt a nagy művésznőkhöz való hasonlatosságról, hamar kisi- j mitotta az ismerkedéssel járó feszességet ugy annyira, hogy később már a jó tanácsokat is szívesen fogadták. Az urak ugyan boszankodtak a mellőztetésért, de hivatkozva a hölgyek elsőbbségi jogára, végre megnyugodtak s törekvő igyekezettel alkották szerepeiket. Ki gondolta volna akkor, hogy ennek 24 óra múlva vége lesz ? Kinek jutott volna eszébe, hogy engem 24 óra múlva innen ki fognak ugratni ? És mégis megtörtént. — Megtörtént pedig épen a te megemlékezésed következtében. Halld csak! Mikor másnap megjelentem ígéretem szerint a próbán, megütközve vettem észre, hogy gyanús szemmel fogadnak az urak s kacagva a hölgyek. — No Mórickám, hogy vagyunk? kérdezi az egyik rendező, miközben a hölgyek alig fojthatták el kacagásukat. — Bántott a dolog. — Micsoda Móric ? — kiáltottam a haragtól kipirulva. — Ki itt a Móric? Engem Arthurnak hivnak, és sértő csúfolódásokatkikérek magamnak! Vagy nem sértő csúfolódás ez kedves hölgyeim ? — szóltam most a hölgyek felé fordulva — ha valakit Móricnak neveznek el, mikor Arthurnak hívják?! No nincs igazam?! Csak bátran nyilatkozzanak kérem — folytattam — nem is gondolva arra, hogy csak a milleniumi lázban lettem Arthur, s hogy ezt ők is tudhatják. Ügy van, kedves Jeszenei úr, válaszolt az egyik kis szőke s nevetve a szemem közé nézett, ne is hallgasson oda, inkább mondja el nekünk, hogy van kedves neje, a Sárika, a kit a Jakab úr megöntözött. A menydörgős menykő nem talált volna jobban, mint ez a néhány szó. De nem tudtam felfogni, honnan szedik elő most mindezt? Azonban nem sokáig hagytak kétségben, mert kezembe nyomták az »Esztergom« L7-ik számát . . . Mindent megértettem! Hiába lett volna minden védekezés ott, hol az embert saját barátai teszik tönkre, azért sarkon fordultam s 4 frtos valódi selyem esernyőmet a leendő »garderobe« számára hagyva, rohantam egyenesen a szállásomra s onnan a vasúthoz, mert tovább maradni csak káromra lett volna. De képzeld csak, mi várt rám itthon ?! A kapuban a házmester kezembe adja lakásom kulcsát azzal az üzenettel, hogy a »nacsaga« — már mint a Sárika, hagyta a »nacsagos úr«, már mint az én számomra. — Mikor? — kérdeztem gonosz sejtelemtől megkapatva. — Még előző nap délben. — Úgy ? ! Köszönöm ! S azzal átvettem a kulcsot s fölrohantam. Az ötödik emeleten van ugyan lakásom — mert ott nem olyan fülledt a levegő, mint alább — de néhány pilanat alatt följutottam. Fölnyitom a zárt s meggyőződtem, hogy sejtelmem való, mert lakásomon néhány elnyűtt ruhadarabon kivül egyéb nem volt található. Azaz tévedek ! Mert az ablakrámára gombostűvel egy papírlapot találtam feltűzve, mely lapon a következő írás volt: Közlöm a maga valóságában összes ortografiai hibáival, hiszen már Tóth Kálmán — sajnos nem közülünk való — irta :