ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-04-04 / 14. szám

és megállapított álláspontjának érvényesítése érdekében a leghatályosabb erőkifejtésnek szükségességét mondotta ki. A másodikra vonatkozólag az értekezlet nyomtatványok utján elkövetett rágalmazás és becsületsértés vétségére, valamint az esküdtszék ítéletével már sújtott elmemüvek ujabb közlése vagy árulása által elkövetett bűntettekre és vétségekre nézve tovább is az esküdtbirósági tárgyalások fentartásában és igy a 16. §. 2. és 3-ik pontjainak elejtésében, valamint a 15. §. II. pontjának ehhez képpest módosításában állapodott meg. — A 16. §. 2. pontja tudvalevőleg a »magánegyén« ellen nyomtatvány utján elkövetett rágalmazást és becsületsértést, 3. pontja pedig az esküdtbíróság Ítéletével már sújtott elmemü újra közlését vagy árulását, a rendes bíróság hatáskörébe utalja, az esküdtszék bíráskodása alól tehát kivonja. Erre vonatkozik a 15. §. II. részének, az esküdtszéki hatáskör alól kivételt tevő része is, amelynek tehát szintén megváltoztatását követeli a nemzeti párt, a 16. §. sérelmes pontjaival egyetemben. — Állategészségügyünk államosítása. Az állategészségügy államosítására vonatkozó törvényjavaslat a földmivelésügyi minisztériumban már teljesen elkészült s legközelebb tanácskozás tárgyául fog szolgálni. Ezzel Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter egy régi közgazdasági szükségletnek tesz eleget, s olyan intézmény léptet életbe, mely állattenyésztésünknek ismét biztosithatja a külföldi fogyasztó piacokat. A velünk állategészségügyi konvencióban álló államoknak azok a kifogásai, melyekkel ezt a konvenciót legtöbbnyire kijátszák, egy szervezett állami állategészségügyiszolgálat mellett alapjukat vesztik, másrészt pedig az állategészségügy államosítása az állatorvos hiányon is fokozatosan segíteni fog. Komáromi képek. Komárom, április 1 Tessék kérem, tessék besétálni! Itt lehet látni nem a kréta szigetét, nem a török-görög csatát, hanem ... a hires Komárom városát, Komárom városából érdekes és változatos képeket. Tessék kérem, tessék besétálni! Beállottam panorámásnak, s mondhatom kifizeti magát, csak színesek legyenek a képek, a közönség csak úgy tódul a bódéba. Hja kérem szint kell vallani a mai világban, a fakó szinek iránt nincs semmi érdeklődés, a fakó színtelen elvek idejüket multák Itt van mindjárt az első szines kép. Egy kálvinista »pásztor* ül az asztalnál, mérges lehet, mert homloka ráncokban húzódik össze. Hogy is ne ; a nyáj szétzüllik, nem engedelmeskevoltunk valahogy, az üzlet elég jól ment, de férjem alig kapott társától annyi pénzt, hogy abból tisztességessen megélhettünk volna. Végre beláttuk azt, hogy hitvány csalóval van dolgunk; férjem kijelentette a derék társ előtt, hogy kilép a társaságából s kéri a befektetett pénzét, s az esetleges nyereségből a rá eső részt készpénzben, mint azt az egyesség szerint köteles kifizetni. Csakhogy most meg ő kerekedett felül, s azt monda férjemnek, hogy ő rossz szelleme volt az üzletnek mindig, ki az üzletet folytonosan lopta, holott ő volt a tolvaj; mert a két év alatt, mig a társüzlet tartott, ellopkodta férjem által vágott minták nagyobb részét és némileg a szabászati tudományát is. A dologból per lett, mert nem akarta'vissza adni pénzünket a csaló ; sőt még ő kért kártérítést az állítólagos károk és veszteségekért, melyeknek az ő állítása szerint, férjem volt az oka. A per sokáig elhúzódott s végre is mi lettünk a vesztesek. Ezzel a perrel elvesztettük pénzüket, mindenünket; s az emberek előtt ez ideig bírt becsületünket is. Tönkre lettünk téve, úgy erkölcsileg, mint anyagilag; az a hitvány, lelketlen ember pedig meggazdagodott és ma is fényes cipő-üzlete van és váltó-mühelye, mi pedig koldusokká lettünk. Igen Uram ! koldusokká, földönfutókká lettünk, s egyedül azért, mert becsületes emberek voltunk, mert bíztunk és hittünk egy oly emberben, ki akasztófát érdemelne, mert bitang s rabló módra megölt egy tisztességes iparos-családot. Hogy szégyenünket és nyomorunkat, az ismerős emberek elől eltakarjuk, elhagytuk azt a várost, hol bölcsőnk ringott, s hol boldogok valánk. dik. Elhagyják a »tiszta« evangyéliumot s pápisták táborába térnek »vissza.« Skandalum bum, bum ! Tenni kell valamit. A »pasztor« fölugrik, homlokára csap, meg van. A pápista főnök gazdag ember, gróf, pénze van elég ... itt van la; pénzen vásárolja a lelkeket. Várj csak

; tönkre silányitalak én! Aszószékre lép, honnét a > tiszta « evangéliumot kellene hirdetni, arcán a farizeusi szomorúság ömlik el, s fájdalmas hangon igy szól: »Keresztyén híveim! szivem fájdalmában adom tudtotokra, hogy az elmúlt évben a katholikusok (értsd a gróf) 33 lelket vásároltak meg!« A nyáj dühösen összenéz, s hirdeti kün a világban s kiabál a pápistákra : ti lélekvásárlók. Mégis a katholikusok izgatnak és pedig a szószékről! Készül a csapda és a tőr mindenfelé a gróf ellen, s végre sikerült valami. Ime a második szines kép. Egy kálvinista leány jelentkezik megtérésre nem a gazdag grófnál, hanem a szegény káplánnál. Ez megírja az utalványt, s elküldi szülőhelyére a pénzt a keresztlevélért a leány címével. A keresztlevél jön, de az ecclesiára. A szolga viszi ki, de a leányt otthon nem találja. Másnap a leány anyja megy a keresztlevélért, nem adják ki. Ezalatt állítólag távirat megy a leány rokonihoz, nagy baj van kréta körül, ne engedjék, hogy pápista legyen. A leányt fenyegetik kapitány nyal, börtönnel. Ez elrejtőzik, s koplal, de állhatatos marad. A gazdag gróf a lánynyal csak átvétel előtt beszél, mindent a szegény káplán végez. A második jelentkezésnél megkapja a keresztlevelet, s az ecclesia kezében a levéllel tudomásul veszi a jelentkezést, de markában gúnyosan nevet, s kárörvendve várakozik. Megtörténik az átvétel a szegény káplán kezében, s a gróf megírja a jelentést az ecclesiának, hogy a leány a mienk. Az ecclesia örömében tapsol : meg vagy fogva, majd adunk mi neked! A leány csak két hónap múlva lesz 18 éves s a gróf és a káplán ezer teendők halmazában elnézik az időt. Jön egy levél a pásztortól, nagyon finom a hajtása, édes a hangja: »A jelentést tudomásul nem veszem.« A gróf megköszönni a »szives« figyelmeztetést s a dolog abban marad, az ecclesia mosolyog. A grófot a leány gyámjai (hiszi aki akarja!) bepörölik a járásbíróságnál, de a panasz mellett ott van a pásztor levele, hogy tetemes vagyon kilátásba helyezése mellett vétetett át a leány. Ime a »szives« értesítés mivé lyukadt ki ! Eljöttünk ide, ebbe az idegen városba, hol nem ismert minket senki, s mint láthatja Uram, itt idáig jutottunk. Én elérzékenyülve nyujtám kezemet az ömlő könnyeit kötőjével törülgető, bánatos, sorvadó asszonynak és hogy másfelé tereljem a beszélgetést, férje után kezdtem tudakozódni. Férjem, monda a nő, már reggel óta oda van a tandleroknál munkáért. Igen kérem, a tandleroktól élünk, mert más ember az ily szegény emberekre nem mer munkát bízni, mert félnek, hogy eladja azt. Én, a szegény nőnek és hallgatag leányának néhány résztvevő szót rebegve, a szoba bacilussal telt levegőjétől és a hallottak rettenetességétöl elkábult fejjel hagytam el a nyomornak ezen ínséges tanyáját. Alig haladtam az utcán pár lépésnyire, midőn egy magas, meggörnyedt férfiúval találkoztam, ki egyik kezében egy parányi barna kenyeret, a másikban néhány pár rongyos csizmát tartott és sietve igyekezett ama roskatag házikó felé, honnét én jövék. Megállottam. S amint mellettem mellére csüggesztett fővel elhaladt, jól megnéztem, s láttam, hogy a szép vonású férfi arcát sárgára festette a nyomor, a bánat pedig sűrűen felbarázdálta azt. A kérlelhetlen sors csapásai alatt megrokkantak a térdek, meggörbült a hát s behorpadt a mell. A látottak után több műhelyt nem vizsgáltam meg az nap, de elhihetik tisztelt hallgatóim, hogy nemcsak az nap, de azóta sem, mert féltem, hogy még sok, igen sok áldozatait kellene látnom annak az országboldogitó 1894. évi XVII. törvénycikknek és az ezen törvénycikk védelme alatt garázdálkodó kontár-legiókna

1

.. Igen ám, de a gróf főrendiházi tag, tehát kérik mentelmi jogának felfüggesztését. Igy áll eddig a dolog. A kép tehát még befejezetlen, de azért nagyon érdekes. Ad leon es azokkal az izgága papokkal! A megtérések azonban még sűrűbben történnek. Uraim tessék, tessék csak tovább besétálni, itt érdemes dolgokat lehet látni és olvasni! Katholikus autonómia gyűlését hirdetik a meghívók és falragaszok; az emberek csoportosulnak és olvassák: »no oda elmegyünk, mert hát ott lesz a Prohászka úr, aki olyan jól tud »szavazni«, meg az a szőke úr is eljön, aki meg tudja »ríkatni* az embert.« Március 28-án egy impozáns tömeg — vagy 500 — tölti meg a megyeház nagy termét, a melyet máskor csak igent szavazó automaták töltenek be. Az elnöklő gróf úr végig tekint a lelkes csapaton, s lelkesen beszél arról a milleniumi esztendőről, melynek ünneplésében végig vonul valami szomorúság, a katholikus szivek vérzenek s könnyezve térdelnek a Magyarok Nagyasszonya oltára körül. Ünnepeltünk szívből, csendben, lélekben, nem oly zajosan, mint a hivatalos Magyarország. »Bagalmaznak — úgymond — engem azzal, hogy lelkeket vásárolok, engem, ki mindent megtett, hogy a felekezetek közötti békét és egyetértést ápoljam, s föntartsam. Álljon elő az, ki tényekkel tud bizonyítani!« »Hazudnak, gyalázat*, volt a felháborodás moraja. Szemlér Ferenc szavalt egy csinos költeményt arról a szegény bilincsekbe vert, önfiai által bántalmazott egyházról. Hogy hogyan »szavazott« arról a karzaton lobogó és lebegő zsebkendők tehetnek tanúbizonyságot. Megható jelenete volt a gyűlésnek, mikor a Tóni bácsi (Pechata) fölkelt s gyenge, de szívből jövő hangon beszélt: legyenek segítőink a küzdelemben önök, ne féljenek ; tekintsenek engem, mennyit rágalmaztak, ijesztgettek, mellőztek, kigúnyoltak, de én nem rettentem vissza, mert egy szent ügyről. Krisztus ügyéről van a szó. S itt állok önök előtt, nem letiporva, de egyenes homlokkal, s a jó Isten segített mindig. Vegyenek példát a protestánsoktól. Ott egy Tisza, Darányi (meg Tuba János is!) nem röstelnek vezérszerepet vinni és fáradni egyházuk ügye érdekében. Csak mi katholikusok legyünk oly gyáva lelkek ?!« A hatás nagy volt, mert élő példa állott előttünk, egy küzdelemben, munkában kifáradt megőszült példa ! Az Ur Isten még sokáig éltesse a jó Tóni bácsit! Majd Molnár apát beszélt oly lelkesen, hogy bámulva néztünk rá. A gróf úrtól búcsúzott, aki egy csekélyke, igénytelen alak maga előtt, de nagy és feledhetetlen előttünk, s a mi sziveinkben. Egy jó polgár igy beszélt Molnár beszédjéről a gyűlés után : >Ejnye de jól szavazott a nagyságos úr! Előre legyalázta a gróf urat, de azután fölmagasztalta.* Szép volt ez a katholikus gyűlés, de az alaphangulata a búcsúzás volt attól, ki a komáromiak előtt örökre emlékezetessé tette nevét, Majláth gróftól. A gyűlés egyes pontjai között az ügyes Molecünk dalárdája gyönyörködtetett énekével. —a. Külföld. — cs.— Az osztrák parlamenthez hasonló nincs az egész világon. Eddig összesen 24 párt szerepel hivatalosan, különböző programmal. Mind friss életerőben, kivéve a liberálisokat, kik csúfosan kerültek ki a választásokból. Szánandó az a kesergés, melylyel a liberális lapok panaszkodnak és a legsötétebb színekkel festik Ausztria jövőjét. Főleg a kormányra öntik haragjukat, mivel ez őket nem támogatta, pedig — szerintük — a kormányok »természetes védői« a liberalizmusnak. Ezért árulásnak bélyegzik Badeni eljárását és boszuból felhívják az összes liberálisokat, hogy a szociáldemokrácia zászlaja alá szegődjenek. E felhívásuknak volt is eredménye, amenynyiben a művelt osztályok azon része, kik a ke-