ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-03-15 / 11. szám

lenek aggódni, hogy birái nem gyakorolhatják függetlenül magasztos tisztöket. Oly rendületlenül és megközelithetlenül kell állania a birónak, mint a világitó-toronynak a tenger hullámai között, hogy a bősz viharral, a tenger árjával küzködő hajós minden körülmények között biztosan számithasson a világitó-torony által jelzett irányra. Nálunk azonban a romboló liberalismus mindent a maga szolgálatába akar hajtani s még azt a hitet is képes megingatni, amelyet mindeddig biróságaink függetlenségébe helyeztünk. Elszomorító dolog ugyanis, midőn a liberális párt, mint valami, még a kúria fölött is álló legfőbb forum, a pártklub elé viszi a legfelsőbb magyar biróságnak egyik döntvényét s ott a fölött nyiltan nemtetszését nyilvánítja. De még elszomorítóbb, midőn az igazságügyminister is, kinek legféltékenyebbnek kellene lennie az ország bíráinak függetlenségére, szintén mutatja, hogy neki a bíróság ítélete nem tetszik; midőn azzal csitítja a jogtalanul zajongó pártot, hogy a legfőbb meg is változtathatja döntvényét, hogy a döntvény még nincs expediálva és hasonlókkal. Mert a kúriának teljes jogában volt kimondani, hogy a holtkézről szóló törvények erejöket vesztették, amint a gyakorlat azokat tényleg már régen megszüntette. Magunk is tudunk akárhány esetet, amikor az úgynevezett holtkéz ingatlant szerzett és azt a biróságok a telekkönyvben is a nevére irták, minden különös engedély és jóváhagyás nélkül. De hát a liberális-párt, mely a pacifikációt viseli szájában, ismét kimutatta, mily érzelmekkel viseltetik a szabadság iránt. Mindenkivel szemben hirdeti az egyenlőséget, de ha az egyenlőség csak némikép látszik kedvezni a katholikusoknak, azokat mindjárt kész belőlük kinézni. Tanulhatnak ebből azok a katholikusok, de a papok is, akik még mindig nem szakítottak a liberalismussal. A liberalismus maga valóságos eretnek systema, amely homlokegyenest ellenkezik a katholicizmussal, s amely ép ezért sohasem oly igazságos a katholicizmussal szemben. Bíróságainkat pedig, amelyeknek hatáskörébe igy beleavatkozik a minister és a liberális-párt, valóban sajnáljuk. Mert hát akkor mire valók a bíróság függetlenségét védő törvények, ha a minister akár mikor nyilváníthatja ítéleteikkel szemben nemtetszését? Mikor az a birói függetlenség amúgy is oly sok befolyásolásnak van kitéve! Az a legfőbb, tehát a kúriai biró is, csak oly ember, mint a többi. Abban is van ambíció, de sőt még nagyobb mint a kisebb rangú bíróban. Ó is kúriai tanácselnök, vagy államtitkár, vagy kúriai alelnök vagy elnök akar lenni, vagy pedig ő, esetleg családja is szivesen veszik a kitüntetést, egyszóval mindazt, ami az egyéni és társadalmi hiúságnak hízeleg. Mert hiszen a Csemegiek igen kevesen vannak. Már mostan tökéletes legyen ám az a biró, de meg hozzá anyagilag is oly kedvező körülmények között éljen, hogy őt a miniszteri nemtetszés meggyőződésének kimondásában el ne riassza. Félnie kell, hogy előléptetését, egész jövőjét kockára teszi, mert ha akarnak, könnyen találnak reá okot, hogy nyugdíjba helyezik. Mióta előkelő orvosok Pulszky Károlyt bolondnak nyilvánították, azóta minden lehetséges. A biróságaink függetlensége ellen intézett eme támadást szintén az uralkodó liberális-párt rovására irjuk, amely különben már annyira betelt, hogy nehéz lesz neki az ország közvéleménye előtt leszámolni. Mi azonban ezt is oda fogjuk tartani a választó-közönség elé, midőn a leszámolásnak napja megérkezik. Addig pedig lássa a világ, hogy a liberalismus még a birói függetlenséget sem becsüli. A kath. legényegylet. A kath. legényegyletnek nemrég megtartott közgyűlése fényesen bebizonyította, hogy az egyesülés óta megifjodott, élénk, pezsgő vérű egylet kitartó lelkesedéssel törekszik feladatának megfelelni s a maga körében Kolping szellemét magyar nemzeti színezetben meghonosítani. És ezért nagyon is megérdemli ez egyesület, nemes céljainak megvalósítása felé irányzott törekvésében, az esztergomi közönség erkölcsi és anyagi támogatását. A kath. legényegylet éppen azokat, az ifjakat gyűjti körébe, a kik legjobban vannak magukra hagyatva, s a kiknek erkölcsi, szellemi támaszra éppen a legnagyobb szükségük van. Avagy ki törődik azokkal a fiatal legényekkel, akik 16 — 17 éves korukban, az ifjúságnak heves vérével, jó és rosz benyomások iránt egyaránt szerfölött fogékony szivével szabadul föl és lép ki a nagy világba? Az iparos inasokról még úgy a hogy, gondoskodnak a mesterek s az ipariskolák. De az iparos legény a céhrendszer eltörlése óta, nem tartozik mesterének családjához; szülei házától, rokonaitól távol egy magában áll a nagy, önzőén számító, hideg világon. »Fölszabadult*, s ezzel megnyílt előtte a verőfényes szabadság országa, minden korlátok nélkül ; nincs most már őrködő szem, mely magaviseletére felügyelne ; nincs ott útmutató kéz, mely az élet tekervényes utain eligazítaná : nincsen ajak, mely jó tanácsával a rosztól óvhatná ; nincsen sziv, mely bajában vigasztalhatná, bátoríthatná, melengethetné. Hol találjon az a fiatal iparossegéd pihenő helyet a műhelyben elvégzett nehéz munka után szabad óráiban ? Hol találja meg azt a kedves, í csendes varázst, azt a szivre, kedélyre ható szelid j befolyást, melyet a patriarchális családi élet gyakorol ? Hol keressen a törekvő fiatal ember alkalmat további kiműveléséhez? Hol keressen a szabad pórázra bocsátott, tapasztalatlan iparoslegény tisztességes szórakozást ? És ha a vándorbotot veszi kezébe, ki fog neki biztos menhelyet nyújtani a nagy városok ezernyi veszélyei között, ki fogja őt barátságos arccal, szives kézszorítással fogadni ? Minderről gondoskodik a kath. legényegylet; mindezt megtalálja az íparoslegény a kath. legény egyletek szervezetében. Családias otthonra lel abban az iparos ifjú, és pedig nemcsak egy városban, hanem mindenütt széles e földön, a hol csak Kolping alapszabályai szerint alakult kath. legényegylet fennáll ; s jelenleg Európába s Amerikában a 900-at meghaladja a kath legény-egyletek száma. Ez egyletekben az ifjú egy papot talál, ki igazi, atyai szívvel karolja fel testi-lelki javát; önálló mesterrel találkozik ott, ki mint az egylet alelnöke, az egykori céhmester érdeklődésével és szeretetével viseltetik sorsa iránt; mosolygó, derült arcú barátokra akad ott, a kik őt tárt karokkal fogadják, mintha csak régi jó ismerős volna. És ha szükség van, munkát is közvetít neki az egylet. Az egyleti helyiségben azután elszórakozhatik ; kuglizó, billiard, sakk- és malom-tábla stb. áll rendelkezésére. De a fő súly természetesen a vallásos és nemzeti szellem ápolására, a szellemi műveltség emelésére esik. Oktatások, előadások, felolvasások hallgatása által gazdagíthatja a legényegyletben az ifjú ismeretkörét és nemesitheti szivét; szavalatok által szerezhet magának kellő ügyességet a nyilvános fellépésben, tudvágyát a könyvtár használata, szaklapok olvasása által elégítheti ki. Igy nevel a kath. legényegylet vallásos, jellemes, müveit íiatal iparosokat. Ennél inkább növekszik egyesek vallásos műveltsége, ennél gyorsabban emelkedik az egész társadalmi osztály, &z egész nép vallásos műveltségének színvonala. És éppen ezt akarja elérni a kath. legényegylet, olyan jellemeket akar képezni, a milyenekre az egyháznak és hazának szüksége van; olyan művelt munkásokat akar az ipar számára nevelni, a kik hivatásukra büszkék, a kik munkakedvtől áthatva, ambícióval törekednek iparágukban tökéletesedni. A kath. legényegylet folyton friss és egészséges vért akar az iparososztály nagy testétiek szolgáltatni. A kis ipar hanyatlásának sok oka van; de nem a legkisebbik az, hogy testében egészségtelenné vált a vér, hogy megromlottak munkásai. E bajon akar a kath. legényegylet segíteni. És midőn ezt teszi, nem csekély munkát végez a nagy socialis kérdés megoldásában. A legényegylet nem elmélkedik és sopánkodik sokat a munkásvilág modern bajai fölött, hanem eréfordulok, szembe jött vélem a Pista, komám uram jól ismeri hirét, s nem tudom mi bajg volt, belém ütődött. »Vaksi! nem látsz ?« mondok erre. Kegyelmed a' — mondja ő — mig künn járkál, más falja a mézet otthon. Nem torn mi lett volna komám, ha el nem oldalit a kölyök ? — De én meg azt tudom Mihály komám! hogy miért is látott rosszul az a pernahajder. Feleséged akkora lévai fejkötőt adott neki az útra, hogy a miatt nem látott téged. Előbb járt itt az Örzsi, itt sírta-ríta el dolgát a Julcsának. — Hát igy áll a dolog ? No Pali komám, beh bolondot tettem is én. Ha szegény Örzsimre gondolok, most fáj még csak igazán a szivem. Lássa komám! hazulról ugy indultam el, hogy a korcsmába megyek; nincsen otthon maradásom. Mert az asszony azóta nen\ beszél, ha néha lopva rám is tekint, könyesek a szemei; a kis gyerek meg ugy az anyja szoknyái közé dugja fejét, hogy nem látok a képéből egy makulányit sem. Hej! azelőtt pedig ugy futott hozzám, ahogy apró lábai engedték. S ha fölvettem, akkorát markolt bajuszomon, hogy szikrázott a szemem tőle, de azért csak hagytam őtet, jól esett a mégis. Most? ha szólitom, elkezd pityeregni, s ríva nyafog anyja nyakán. — Ej oda se neki, ne búsuljon komám. Még minden jóra fordul. Hanem ne menjen el a korcsmába, mert ha onnét haza megy, előröl fog kezdődni a patália. Hanem ha már ennyire vagyunk, adok én e bajra jobb receptet. 1-ször ne higyjen minden szóbeszédnek, mert sok az ellensége a házi békességnek. 2-szor a'szondom, hogy eredj szépen haza s fogd meg szépen az asszony kezét, s aztán nézz a szemeibe, tudod ugy mint akkor szoktál, mikor még nem volt semmi baj köztetek. S ha az asszony húzódik is eleinte, meglásd, hogy ö is rád emeli szemeit s akkor a többi magától jön ; a kis gyerek se fog félni tőled, ha az asszonyt kibékítetted. — Értem komám! kend is csak azt akarja, hogy beadjam a derekam, azután ugy táncoljak, ahogyan az asszony fütyül. De már olyan nincsen! — Hát hiszen aki nem veszi be az okos szót, annak az ember hiába tanácsol ! Hát csak ríkasd öcsém az asszonyt, mig bele hal, azután majd ha nem lesz, fölcsőkolnád a lábanyomát is mint akár a Barna Istók. Sajnállak öcsém, még jobban a feleséged, azt hittem, hogy okosabb ura van. — No csak no ! most én mondom, hogy ne tüzeljen ugy komám. Haza megyek; és ugy nézzen rám, mint a redves kutyára, ha szavát nem követem! — Ezt már értem öcsém. Add ide'a kezed ! és most Isten vezéreljen. IV. Szomorú a kedve, halavány az arca a szegény Örzsének. Julcsának igaza volt. Mihályt mintha kicserélték volna pár hét óta, semmi sem volt Ínyére. Többször az is megtörtént, hogy a korcsmába nézett, s ha onnét haza jött, olyanokat mondott az asszonynak, amitől annak könyek szöktek szemeibe. Tegnapelőtt meg, alig hogy elbánt a széltoló Pistával, belépett az ura. Már ahogyan bejött, abból sem gondolhatott semmi jót az Örzse. A köszöntést elfeledte, de el sem fogadta az ember, a kis gyereket meg »eredj utamból poronty« szóval elkergette. — Mondd te áspis kígyó! — fordult az asszonyhoz — ki járt itt a házban, tudni akarom de rögtön ! Aztán igazat beszélj, mert tudok mindent! — Az asszonynak, kinek Pista szemtelenkedése miatt még minden húr rezgett szivében, férje gyanakodásán jéggé fagyott vére s elhalt a szó ajkán. — Hah! nem beszélsz ? majd kinyitom a szájad! — szól a férj, és fölemelt ökle az ártatlanra csap le. Ezekre gondolva ült otthon az asszony. Elmélyedésében alig hallja, hogy másodszor is kopogtat valaki az ajtón. Még el sem rejtette könyeit, mire belép anyja. — Szegény Örzsim ! —• kezdi Kati néni, — mig te itt sírdogálsz, urad a korcsmába mulat, — Dehogy édes szülém; nincs is tán ott Mihály; lehet megjön mindjárt. — Csak ezt lesd. Jól van csak mentegesd. Látod lányom, te valamit rejtegetsz előttem. Pedig tudod, nem könnyű az édes anya szemét kijátszani. — Hát nem is akarom azt édes szülém. De lássa édes anyám! nem olyan vétkes az a Mihály, amilyennek lefestik !