ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-03-01 / 9. szám

megtagadja nemzetét, hazáját, Istenét s a forradalmat tanitja titokban. Aki pedig szelídebb, a templomokba megy imádkozni, hogy mentse meg öt az Isten ellenségeitől. S ezek alatt a magyar állam képviselőit érti. Ó, mi rettenetes dolog ez, hogy a liberális uralkodás hazánk népét ide juttatta. Ily állapotában szerencsétlen hazánknak, midőn korrupció és erőszak már a legmélyebbre lehatolt és a legfelsőbb köröket sem kimélte; midőn nemcsak az anyagi jólét vesz el martalócok kezei között, hanem az alkotmány összes garanciái is kiszolgáltattak a kormánynak, hogy ne legyen a nemzetnek joga és ereje magát megvédeni, s végül a vallást is megrohanták a hatalmasok, hogy a nép utolsó menedékhelyét, a templomot is elfoglalják: ekkor keletkezett a néppárt. A parlamentben nem keletkezhetett. Csekélység az egész; néhány önzetlen férfiú, ki nem birja elviselni hitének meggy a láztatás át; néhány pap, ki esküjéhez hív; pár iró és tudós, ki nem törődik vele, ha kicsúfolják és — sok, igen sok becsületes ember, aki szenved: ez a néppárt. A király tanácsából ki van rekesztve; a törvényhozás a kormányé; minden hivatal a kormányé, a pénz is övé, a sajtó szolgál neki; a néppártnak se pénze, se hivatala, nem is parancsol senkinek. Övé csak a nép szive. Minden erkölcs, ami még ki nem irtatott e népből, sóhajtva feléje néz és szabadulását a néppárttól reményli. Üldözzétek, gyötörjétek, törjétek! kiált a miniszter. S kiadja parancsolatban főispánjainak, hogy kutassák, keressék, szidják, irtsák. Ezek megteszik, de mentül jobban kapálják a földet, a néppárt annál jobban megterem benne, mentül jobban nyesik a fát, annál erösebben hajt. Ptémület fogja el a kormányt, ha a jövő választásokra gondol s nem meri a képviselőházat feloszlatni. Gyűjti a pénzt, meghamisítja a választók névjegyzékeit, elcsapja a főispánokat és alispánokat, kik kortescéljainak nem engedelmeskednek ; kedvére alakította meg a központi bizottságokat, stomfai választásokat rendez országszerte s a kisebbség által választott képviselőket a megyei bizottságokban és az országgyűlésen esküszegő birák által igazoltatja. Mind nem használ semmit. A. kormány megtarthatja a hatalmat, ám végzetét el nem kerülheti. Istennek igazságszolgáltatása utoléri s csodálkozással látjuk büntetését, amint egyik a másik után a föliberálisok közül, akik megcsúfolták, porba hull. Magyar népéért bosszút áll az Ég s bosszúja igazságos, s magyar népét az isteni gondviselés megmenti. Erre nemzetünknek erőt a keresztény hit ad. Ha ez nem volna, elvesznénk. Ebben van Magyarország regenerációjának képessége a nép segítségével. A feltámadás alulról, az áldás felülről. Ez a remény biztat, hogy Magyarország jövője felett kétségbe ne essünk. — Püspöki konferencia. Nagy jelentőségű ügyekkel foglalkozott Ő Eminenciája a Biboros Hercegprímás elnöklete alatt tartott budavári püspöki konferencia. A kongnia, a milléniumi résztét, a kassai vértantik és sz. Margit kanonizációja, a kath. tanítók millenáris kongresszusa voltak a konferencia főbb tárgyai. Mint értesülünk, a kultuszminiszter kongnia kísérlete iránt a püspöki kar, nem tudva a konkrét javaslatokat, várakozó álláspontot foglalt el, s annak olyatén megoldásába, mely az alsó papságot a kormány kortes céljainak kiszolgáltatná, semmi esetre se megy bele. A milleniiimra nézve az idén sz. István napja különös fénynyel fog megtartatni, felkérik a megjelenésre a királyt, s az uralkodóházat is. A parlament diszgyiilésén testületileg Äfpg a püspöki kar megjelenni, úgyszintén a Mátyás templomban tartandó hálaadó ünnepi istentiszteleten. A korona kiséret regnikoláris bizottságában a püspöki kar 2 tagjával vesz részt, s Ő Eminenciája a Primás a korona kivételénél jelen lesz, mint a kinek pecsétjével a korona szekrény szintén le van pecsételve. Határozatba ment, hogy a püspöki kar kérelmezni fogja a szent-széknél árpádházi boldog Margit szentté s a kassai vértanúknak boldoggá avatását. A katholikus tanítók kongresszusainak sikeres biztosítása s előmozdítása céljából Hornig Károly báró püspök küldetett ki, ki a részletekre nézve egy bizottságot alakit, melynek alelnökei dr. Komlóssy esztergomi, s Palotay veszprémi egyházmegyei főtanfelügyelők lesznek. Végül szóba került a miniszterelnök átirata következtében 0 Szentségének a milleniumon való képviseltetése is, melyre nézve közbenjáróul 0 Eminenciája a Biboros Hercegprímás kéretett fel. — Spiclizve lett általa. Önkényuralom alatt álló országokban is méltó felháborodást keltene az a hir, amely a fővárosban közbeszéd tárgya. Az államhatalom — mint a lapok irják — kémkedő rendőriig ynökökkel, spiclikkel véteti körül az ellenzéki képviselőket, hogy ilyen módon kifürkészhesse minden lépésüket, sőt talán gondolataikat is, amelyeket nem szántak a nyilvánosságnak. Ezen a mostani kormány dicsőségének emelésére és istápolására rendszeresített szisztéma, — legenyhébben szólva is — vérig botránkoztató. Sopronmegye főispánja pedig alkotmányos életünket gazdagította egy ujabb formulával. Megyéje közgyűlésén ugyanis Nagy Károly amaz indítványa kapcsán, hogy a megyei diszgyülés alkalmából, hódoló feliratot intézzenek a királyhoz, azt demonstrálva ezzel, hogy nem az új kormány az, mely bennünket az új ezredévbe vezetett, Simon főispán kijelentette, hogy: »nem engedi a kormány, mint a király végrehajtó hatalmának ténykedését bírálat tárgyává tenni « A kormány méltán elismeréssel lehet leleményes főispánja iránt. íme, mily egyszerű módon lehet véget vetni minden kellemetlenségnek, az ellenzék támadásainak, az obstrukciónak, az interpellációknak stb. stb. Mindössze Szilágyi Dezsőt kell arra rábírni, hogy a képviselőházban is proklamálja ezt az elvet: a kormány ténykedését nem szabad bírálat tárgyává tenni. Ez és egyedül ez lesz hivatva arra, hogy biztosítsa a Banffy-kabinet fennállását az emberi kor legvégsőbb határáig. Mig tehát az osztrák egy táborba sorakozik ellenünk, a mi nagy kegyelmű kormányunk saját vére, a magyar ellen behozza a spicli rendszert, a miilenaris év derekán. Bánffyban egy űj Prottmant, egy új Metternich Nepomuk János Vencelt kaptunk a milleniumra, csatlósaiban pedig spicli bajadérokat, a kik által kikémlelt dolgok hiperlojalis lelkesedéssel <• feltálaltatik * általa Bécsben, s »tétetik* általa »odaadó alattvaloi« szolgálat. Metternich és Bach rendszerét Bánffy feltámasztotta. A besugást, melylyel kikémlel, — a provokálást, melylyel gyanúsít, — az abszolút s kritikát nem tűrő kormányimádást, melylyel megbénítja az idegeinket. Azt hittűk Metternich és Bach sirba vitték a hálót, melybe a magyar alkotmányt befogták. S ime most, a millenium évében, mikor szinte összerogyunk az ünneplés láza alatt, kifeszíti azt a hálót egy magyar, ki Bánffynak »hivatik«, hatalmasabban mint valaha, s a háló széleit magyar urak, Rudnay kommandója mellett fogják. A besúgó szisztémát, amely előszobákból, nök a kapuczinus atyák tartják fönn, akik tábori lelkészek gyanánt működnek az afrikai hadseregben. Baratieri tábornok, kinek kíséretében mindig van kapuczinus pater, a múltkor azt monda az egyik kapuczinusnak: »Gondoskodjatok arról, hogy ha valamelyik ütközetben megsebesülnék, lelkemet megmentsétek, mielőtt testi életemet elveszíteném,* A pápa egészségi állapota kitűnő. Reméljük, hogy a koronázási évforduló alkalmával tartani szokott ünnepélyek fáradalmai sem fogják nagyon elgyöngiteni a 86 éves aggastyánt. X. Y. A vak hárfás. A meleg júliusi nap alkonyodni készült, bucsű sugarai megaranyozzák a Somlyó-hegy kék ormait, az esti szellő szárnyain illatos hüs levegő telepszik a völgyek ölére. Mi is künn ülünk főnökömmel házunk oldalához épített, szőlőlugassal szegélyezett verendánkon, hová behallatszik hozzánk a hazatérő gulyák kolompjainak hangja, a pásztorgyermekek furulyája, az arató leánykák vig nótája, az udvarunk alján folydogáló Torna vizének locsogása. Különben csendes minden, mintha a természet templomában volnánk, hol az estharang csendes hangja az »Ave Máriára« hí fel bennünket, mielőtt álomra lehunynánk fáradt szempilláinkat. A kellemes, est ezen ünnepies csendjében nyit be az utca ajtókon egy szegény vak koldus, vezetve botja végénél fogva egy toprongyos fiúcskától, kisérve egy csoport bámészkodó utcagyerektől. Vállain mintha a romba-dőlt világ összes nyomorát hurcolná. Arca a rémhalál képének sötét kinyomatát, csontos homloka alatt az üres szemgödrök, a sirok porladozó lakóira emlékeztetnek. Ugy tűnik fel ez alak, mint kit az élet bajai összetéptek, ki a nyugalmas sir fenekére kívánkozik, hogy ott megnyughassék; mit azonban megunva, ismét kijön onnét az élők rémitgetésére, vagy hogy tovább hurcolja azon bajokat, melyektől még a sirban sem tudott megszabadulni. Fején elnyűtt kalap. Magas testalkatát rongyok födik, melyek alól kikandikálnak botjához hasonló kiaszott csontjai. Jobb vállán elég jól húrozott régi hárfa lóg, melylyel ugy látszik kinos vándor-utján a gyötrelmek kenyerét keresi. A nyitott folyosóajtó elé kalauzolja vezetője, hol az orgonabokrok árnyában levő kutunk mellett egy régi fatörzsre letelepedik. Melléje támasztja vándorbotját, leveszi kalapját, mely alól előtűnnek szétzilált, ritka hajfürtjei, melyeket úgy látszik, nem az idő, de a nyomor változtatott tél-szinre. Térdei közé szorítván hárfáját, mely alatt mintha arca kiderülne, s üres szemgödrei alatt mintha titkos tűz lobogna, fölveti az előbb még a bánat felhőivel takart, most kiderült homlokát, s elkezdi pengetni hárfáját, s szivrepesztő hangon énekli: »Sirassatok ha meghalok Bánatos csalogány dalok. És ti hervadó levelek Temessetek el engemet. Szemfedőm a bánat legyen, Ugy sincs nekem más egyebem. Hogy ne legyek olyan árva Elviszem a más világra ! Ha rám borul a sirhalom, S zeng körülem a fuvalom : Hadd tudják, hogy én porlom ott Tűzzetek le koldusbotot; Ha majd eljő siri álmom, S nem nyugszom már fagyos ágyon, Édes fájó madárdalok Zengjetek ha feltámadok.« Kissé megnyugszik. Majd nagyot sóhajtva, mintha lelke az emlékezet szárnyain eltűnt volna egy percre, hogy szivének emléket hozzon, hogy azt húrjaira vegye — ismét megszólal bánatos hangon hárfája: »A faluban a legárvább én vagyok, Házam fölött még egy csillag sem ragyog. Nincsen apám, nincsen anyám . . . .« Itt elakadt hangja, úgy látszik szive csordulatig telt múltja emlékének keserűségével, mert most csak hárfáján játsza tovább szive keserűségének mélabús érzelmeit. Lehetetlen volt észre nem vennünk, hogy a nyomor súlyos rongyai alatt egy érző sziv lakik, s oly multat takar, mely tán bennünket is érdekelhet. Önkénytelenül kíváncsiak lettünk megtudni viharos múltját, melyet eléggé elárult életvihar-tépett testalkata, s viselkedése.