ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-03-01 / 9. szám

I. évfolyam. Esztergom, 1896. március 1. 9. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak". Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYET KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sz. János-utca 33. szám, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. Kormány és néppárt. Irta: Kaas Ivor. Budapest, február 26. Ne zárjátok ki a népet az alkotmányból. Ugy^fjar népképviseletnek mondják a parlamentet ? Miért szüntették meg a király és az országgyűlés a régi alkotmányt, melyben csak a nemesurak voltak törvényhozók s kormányozták az országot és vármegyéket ? A nemzet egyetemes akaratából történt ez, hogy akik adót fizetnek és vérükkel védik a hazát, szabad polgárai e földnek, melyet verejtékükkel müveinek s mely megadja mindennapi kenyerüket, hogy e nemzet fiai egyenlő joggal részesei legyenek az országos hatalomnak, törvényhozásban és közigazgatásban. Ezért van felelős minisztérium, ezért adatott a népnek választási jog községben, megyékben s az országgyűlésre, hogy akaratát a szabályok és törvények hozásában s az önkormányzat vezetésében érvényesíthesse. Ezt a jogát elvenni: alkotmánysértés. Önkény és jogtiprás soha áldást nem hoztak, sem a kormányzóknak, sem a nemzeteknek. Kiket az alkotmánysértés nem riaszt vissza, megértek az abszolutizmusra, s ha a kormány szolgái rabszolgaságba hajtják a népet, a választásokkal szolgaságba hajtják magát a parlamentet is. Ki védi azután Magyarország jogát, javát, önállóságát ? Minden veszendő, ha a nép szabadsága elveszett. A népek jogát a kormányoknak óvni kellene, oly szentül, mint magát a koronát. Legyen sérthetetlen egyik, mint a másik,/ Mert a koronában van a nemzet egvsége s állandósága ; a népben pedig a folytono

ssjíg. és az élet. Az a millió kar, mely naprólna"]Tra~~doígozik, a millió akarat, mely fárad és teremt, a millió sziv, mely lüktet és szeret, a millió ész, mely gondolkozik és alkot: mind együttvéve, e sok millió cselekedet képezi az állam erejét s az ország történetét. Ne bénítsátok tehát meg a népet; nel terheljetek meg túTsagosan; ne foszszátok/ meg táplálékától, hogy izmai is meg ne fogyatkozzanak; ne verjétek bilincsekbe akaratát, hogy meg ne lankadjon honszerelme; ne bántsátok szivét, hogy meg ne gyűlöljön j benneteket, kik kormányozzátok. Husz év óta a nép, mely e hazát ^akja, nem tapasztalta sehol kormánya gondviselését, nyomását érezte mindenütt. Folytonos zaklatás között tölti gondterhes napjait s nem tehet immár semmit állami beavatkozás nélkül, annyi a törvény, a rendelet, a végzés, intés, idézés, \ végrehajtás ; annyi a finánc, zsandár, falusi j biró, jegyző, végrehajtó, adótiszt, szolgabíró,: járásbiró, mezei rendőr, erdöör, anyakönyvvezető, tanfelügyelő, útbiztos, folyammérnök, járásorvos, sorozóbizottság, vicispán, főispán és miniszter, kik mind ide-oda rángatják, parancsolnak neki, gorombáskodnak vele, idejét rabolják, fizettetik s mikor arról van szó, hogy a nép a saját jogával éljen, megfenyegetik és erőszakolják. Fiait elviszik katonának, termését elszedik adóba, behatolnak a családba, az ifjak házasságát, a gyermekek nevelését lefoglalják az államnak, mintha az Isten nem az embert, hanem az államot teremtette volna. Ez ama rettenetes szabadelvüség, melynek járma alatt nyögünk. Ez ellen feltámad népünknek ösztöne. Az ember lázad fel a rendszer ellen. A lélek szólal meg a népben, midőn a lelketlenség üldözését tovább nem tűri. A lelkiismeret, mely a rabszolgákban is az emberi szabadság utolsó menedéke, a liberalizmus által megsértve, sír. Ez a közérzés alakítja a néppártot. Keletkezik magától ; nő, mint a fű, ha eső esik a földre, s nő éjjel és nappal. Nem kell neki magyarázat, érti a nép jól a maga helyzetét s tudja nyomorúságát. íme, megértik egymást magyarok és tótok, németek és oláhok, mintha egy nyelven szólnának, mivelhogy egyenlő hangja van a jajgatásnak. Ez a szegény nép nem tud magán segíteni. Külön-külön véve is gyönge, együttvéve is gyönge, de erős a kormány bosszúja, mely utolérheti mindenképen s ha ellene szegül, nyitva állanak a börtönök. Aki tehát e nép közül dacosabb, az szocialistává lesz, AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Romai levél. Róma, 1896. febr. 22. Tisztelt Szerkesztő Ur ! Múltkori levelemben emiitettem, hogy Carneval úrfi nagyon csendesen viselkedik. Most már — Ígéretemhez képest — azt is jelenthetem az »Esztergom« t. olvasóinak, hogy Carneval úrfi mindvégig, a tiz utolsó napon is, nagyon unalmasan debutirozott, kedvetlenebbül, mint valaha. A publikumot ugyan ez évben is sikerült valahogy összecsőditenie a korzóra; de hát ez a publikum nem a régi, jómódú, jókedvű, pajzánsága mellett is finom érzékű római népből került ki, hanem nagyobbára idegenekből és elégedetlen, éhező, rongyos koldus népből. Az ilyen közönség láttára, nem csoda, ha Carneval úrfiban is megcsappant a jókedv, s ha bizonyos melancholiával adta szerepét. Nem is produkált ez évben semmi ujat; egyetlen egy tréfát, egyetlen egy uj dalt vagy gondolatot sem termett az idén szelleme, mely egykoron csak ugy sziporkázott az elmés, vidám ötletektől. Egyedül a sablonszerű konfetti dobások és mokkolatával mulattatta a közönséget. Évről-évre egyre jobban hanyatlik a római Carneval. A városi tanács megpróbálta az előző években újra galvanizálni a Carnevalt, föléleszteni régi fényét, ismét vidám külsőt adni Rómának. De e törekvések mindig meghiúsultak. Most már átlátják, hogy a jó kedvet nem lehet az elkeseredéssel betöltött lelkektől kierőszakolni. Az elnyomorodott, éhes nép nagyon szomorú háttért képezne a jelmezes alakokkal megrakott carozzák felvonulásához vagy a berberi lovak futásához. A nyomor és a koldussereg kétségbeejtő módon növekszik egész Olaszországban. Néhány évvel ezelőtt csak a Campagna-ból vagy az Abruzokból jöttek a koldusok és amint festőiesen drapirozott rongyaikban a Piazza di Spagna lépcsőin vagy a Trinitá dei Monti előtt heverésztek és őgyelegtek ; még szinte érdekes képet nyújtottak a Rómában megforduló idegeneknek. Most azonban városi alakokat, foglalkozás nélküli munkásokat, kereset nélküli iparosokat, megrendelések hiányában szenvedő művészeket lehet látni, amint az esti szürkület oltalma alatt házról-házra járnak, koldulásra nyitva ki kezeiket. A szép és gazdag Olaszország a liberális és saabadkömüves uralom alatt tényleg koldusok hazájává lett. Ha Dante föltámadva a ravennai minoriták templomában levő sírboltjából kilépne s a mai Olaszországban körültekintene, azt hiszem, még sokkal nagyobb keserűséggel panaszkodnék a mai, mint az ő korabeli Itália állapota miatt, még nagyobb hazafias szomorúsággal énekelné: Mi ritrovai per una selva oscura Aüquanto, a dir qual era, é cosa dura, Questa selva selvaggia ed aspra e forte, Che nel pensier rinnova la paura! Tanto é amara, che poco é piu morte. (Sötét erdőbe jutottam Mily kín, hajh, elbeszélni, mi van ottan S e zord, vad erdőn hogy érzem magam Csak rágondolva már eliszonyodtam, Mert több iszony csak a halálban van.) A sorsnak valóban keserű gúnyja, hogy az ország nyomora a legborzalmasabb módon épen az Itália una fővárosává degradált Rómában gyülemlik össze, amely fölött pedig a buzzurdik a jólét, a műveltség, a szabadság áldását akarták a legteljesebb mértékben kiönteni. Magában Rómában, ismét a sorsnak különös szatírájából, éppen azok az utcák tárják elénk a szegénységnek és nyomornak legmegrenditőbb képeit, melyeknek nevei az olasz forradalomra vagy az olasz forradalom »hőseire« emlékeztetnek. E nagy nyomor enyhítésével, a szegények gyámolitásával csak a gyűlölt »frati«-k törődnek. Legújabban ismét egy jótékony intézet alakult »Cassa di misericordia di S. Filippo« c. alatt, melynek tagjai a munkások elhagyatott gyermekeit gyűjtik össze iskolákba és műhelyekbe Az otthoni nyomort Grispiék Abisszinia kincseivel akarják enyhíteni. E kincsekre vadásznak és azokat oly végtelen nagyra becsülik, hogy sem emberéletet, sem milliókat nem kiméinek s ráadásul még az ország alkotmányát is feláldozzák. A parlament 20 millió lirát és 6000 embert szavazott meg Crispinek ; de ő már eddig 100 milliónál többet költött el és 30,000 embernél többet küldött Afrikába a parlament újólagos megkérdezése nélkül. És azután mondja még valaki, hogy a liberálisok nem birnak finom érzékkel az alkotmányosság iránt! A Bánífy érdekszövetkezet odahaza e példától ujabb buzdítást meríthet. Különben, az Afrikából küldött olasz katonák a sok szenvedés, nélkülözés, veszély között igen épületesen viselkednek. A lelket, a bátorságot ben-