ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-02-23 / 8. szám

jegyesek ruházatúra stb. nézve, már eddig is többször elrendelt. Az a nagy ellentmondás azonban, mely az eddigi ministeri rendeletekben benne volt, ebben is benne van, hogy »a házasulok és tanuk a polgári házasság ünnepies jellegéhez méltó és viszonyaiknak megfelelő tisztességes ruházatban jelenjenek meg.« A rendeletnek ez az intézkedése ujabb visszaélésekre fog alkalmat szolgáltatni; mert az anyakönyvvezetők ebbe fognak kapaszkodni és mindegyik saját izlése szerint fogja a ruhát meghatározni. S igy megesik majd, hogy a dandys anyakönyvvezető valami elegánsabb ruhát fog követelni, az pedig, aki maga is kopottan szokott járni, megelégszik majd a saját fajtájú ruhával is. Egyébkint újra és újra megjegyezzük, hogy a ministernek magának sincs joga a házassági törvényt mindenféle cifraságokkal megtoldani. A törvény a házasulok ruhájáról nem intézkedik s igy kár a ministernek minduntalan házassági divat hangadónak fölcsapni. Polgárilag házasodni akár mily ruhában lehet, mert a törvény semmit sem tud „a polgári házasság ünnepies jellegéről." Azt csak Percei eszelte ki. — Törvényjavaslat a magánbiztositási vállalatokról. A biztosítás terén a kereskedelmi törvény életbelépte óta szerzett tapasztalatok arra inditották az igazságügyi kormányt, hogy ama nem állami vállalatokról, amelyek biztosítási ügyletekkel foglalkoznak, törvényjavaslatot dolgoztasson ki. E javaslat, melynek előadói tervezetét s indokolását Beck Hugó kúriai biró szerkesztette, mint tudva van, a kereskedelmi törvény 453—362 §§-ainak módositásával, a biztositási alapnak az ügyletek minden főágára nézve 300,000 frtra fölemelését, a nyereség tartalékok gyűjtésének kötelezővé tételét, az alapitási, szervezési és szerzési költségek fölosztására vonatkozó szabályok szigorítását, a külföldi biztositási vállalatok jogviszonyainak megfelelő rendezését s a fölügyelet s ellenőrzés hathatós gyakorlása végett állami biztositási hivatal fölállítását tervezi. Az előadói tervezetet az igazságügyi kormány még a mult évben megküldte véleményezésre az ügyvédi kamaráknak s a budapesti kereskedelmi s iparkamarának. A beérkezett vélemények földolgozása után s azok figyelembe vételével fog megállapittatni az országgyűlés elé terjesztendő törvényjavaslat végleges szövege. Esztergom város költségvetése. O Városunk képviselő-testülete kétnapi tárgyalás után megállapította az 1896. évi költségvetést. Magáról a tárgyalásról lapunk más helyén emlékezvén meg, itt röviden csak annyit óhajtunk konstatálni, hogy az elfogadott költségvetéssel egyszerre a modern városok sorába emelkedtünk. Pótadónk ugyanis elérte a 80°/

0-ot, minél nagyobb pótadó aligha lesz hazánk valamelyik más hasonrangu városában. A képviselő-testület tagjai látták, hogy ezzel óriási terhet vettek vállaikra, de arról is meg voltak győződve, hogy jelenleg ez elől ki nem térhetnek. Századok mulasztásait nem lehet áldozat nélkül pótolni és nem a város az oka, hogy most egyszerre annyi elodázhatlan szükséglet merült föl, amelyek mindegyike a sürgősséget vindikálja magának, minek folytán már a képviselő vagy polgár is egy kis finánckapacitásnak mutatja be magát, aki a helyes egy- ! másutánságot tudja ezekben megállapítani. E nyomasztó helyzetnek befolyása alatt állott a képviselő-testület, s bár nem örömest, mégis kénytelen volt beleharapni a savanyu almába. Igaz, hogy két utolsó farsangi napon át, de végre i mégis leőrölte a hosszű költségvetést, melynek egyes tételei leginkább az adófizető közönség zsebében lelik födözetöket. A földmives-osztályhoz tartozó képviselőknek legtöbb kifogásuk volt, amin senki sem fog csodálkozni, ha meggondolja, hogy a földmivesosztály terhein még eddig senki sem könnyitett, s minden ujabb intézmény az adóssággal küzdő gazda közönségnek nagyobb megterheltetésével jár. Ezt ők jól érezték s azért nem csodáljuk, hogy sokszor keményebb szavakban is adtak kifejezést szívok, majdnem azt mondottuk, zsebök keserveinek. Az egész tárgyalás alatt azonban legjobban j föltűnt az, ami nem volt benne, t. i. egy egységes, ! ! mindent felölelő pénzügyi programmnak a hiánya, mert azt, hogy egy hosszű költségvetést tételrőltételre letárgyalunk, azután kimondjuk, hogy mi a szükséglet, erre pedig ennyi a fedezet s igy i pótadó utján ennyit kell födöznünk, még nem pénzügyi programm. Vagy minduntalan csak nagyobb kölesönökbe kapaszkodni, azokba helyezni minden reményt, szintoly elj áras, amelvhez nem kívántatik valami nagy finánc zsenialitás; mert ez is utóvégre csak j egy uj neme a pótadónak. A pénzügy, a nervus rerum gerendarum, mint minden egyes embernél, úgy, de sokkal nagyobb fokban egy nagyobb városnál, mindent felölelő gondosságot, programmot vesz igénybe. Mindig szem előtt kell tartani azt, hogy az összes körülményeket pontosan nem latolgató város, könnyen elmerül az adósságban és saját fejlődésének önmaga a legnagyobb ellensége. Ki fog ugyanis iparkodni oly városban letelepedni, amelynek pótadója fölemészti jövedelmeii nek nagy részét ? Kinek lesz kedve a városban építeni, szőllőket rekonstruálni, ha látja, hogy minden hasznát elnyeli a pótadó. Pénzintézeteink, jómódú polgáraink pénzeiket inkább a takarékpénztárba helyezik vagy állampapírokba fektetik, mint ingatlanokba, melyek révén a remélhető kis j hasznot a város veszi el tőlük. Városunk pedig, ahelyett hogy épülne, megmarad eddigi állapotában, s örülhetünk majd, ha maradt pénzünk a i házak tatarozására. Az uj városi szabályszervezetben egy egészen uj osztály, a pénzügyi, állíttatik. Reméljük, sőt elvárjuk, hogy ez az osztály nagyobb szabálylyal, i financiális programmal fog föllépni, oly programj mmal, amely nemcsak a pótadóban fogja keresni a I város jövedelmét, de uj biztos forrásokat is fog megjelölni, amelyekből a város jövedelmei szaporíthatok, ugy hogy a megélhetés e városban ne legyen drágább, mint az ország fővárosában. Azon kivül elvárhatja Esztergom közönsége, hogy a költségvetésnek a közgyűlés előtt szakreferense legyen s ne kelljen ott a közgyűlésben embert keresni, aki a költségvetést fölolvassa, mert a referensnek magának is tisztában kell lenni az egész költségvetéssel és a közönséget is föl kell világosítania annak minden egyes tételéről. Ez is jövőre a pénzügyi osztálynak lesz a feladata, melytől azonban az irányban várunk legtöbbet, hogy oly pénzügyi politikát fog kezdeményezni, amely nem csupán a pótadóra épiti terveit. „A békebontók."*) »Vannak emberek, kik oly szerencsétlen csillag alatt születtek, hogy ép oly pályát választanak maguknak, mely pálya lelkületükkel és heves mérsékletükkel épen nem egyez meg; oly pályát, melyen más, erre hivatott egyén a társadalom, a népek javát, előrehaladását mozdíthatja elő, — mig ellenben az arra nem született vagy hivatását jól fel nem fogó egyén azon csak egyenetlenkedést s viszályt támaszt.« »Ezen pályák egyike az anyakönyvvezetőséggel egybekötött jegyző-pálya. Mily szép, mily fölemelő, mily tiszteletet gerjesztő az, ha a jegyző kötelességeinek él. Mily eszményi dolog a nép anyagi javáról gondoskodni, a népet a békesség és jó egyetértésre és egymást kölcsönösen támogatva saját és községük javát előmozdíthatják.« »A jegyzői hivatás e magasztos erényeit gyakorolni legtöbb alkalma nyilik a falusi jegyzőnek : a szegény falusi népnek van szüksége arra, hogy jegyzője őt tanácsával támogassa, és jó példát adjon arra nézve, hogy először is ő maga tiszteletben tartja a hazának összes törvényeit. « »Fáj dalom, hogy korunkban épen ezen a pályán és épen a nép között akadnak oly hivatásuk magasztosságáról megfeledkezett agitátorok, kik a helyett, hogy a bennök bizó népet jó tanácscsal támogatnák, azt félre vezetik, a helyett, hogy *) Megjegyezzük, hogy korántsem minden jegyzőről van szó, hanem csak azokról a Bánffy-jegyző típusokról, kikről a sz. irás szavait érthetni: »meghizott a boci s rugdalódzik*. Paródia. nemcsak a haza de az egyház törvényeit is tisztelni tanítanák, azt gyalázzák, az ellen izgatnak, j és a szegény népet nevetségessé teszik — ez által I önmagukat is — nem tekintve állásuk méltóságát.* »Fáj dalom, hogy megyénkben is akadnak ily i békebontó népboldogitók.« »A párkányi járás egyik községében a plébános előtt megjelent egy pár házasságkötés végett; I a plébános szabályszerűen kioktatván őket, figyelmeztette őket, hogy a törvény és miniszteri ren• delet értelmében nem kötelesek hitökre való hivatkozással az anyakönyvvezető előtt az anyakönyvet aláírni, sem pedig nem kötelesek valami díszruhában, vagy pedig násznéppel vagy mennyj asszonyi koszorúval az anyakönyvvezető előtt megjelenni. Más volna, ha az esküvő után mennének az anyakönyvet aláírni, de ez se szükséges, mert ez a polgári kötés a törvény szerint amúgy is ! érvényes.« »A jegyesek meg is fogadták lelkipásztoruk köj telességadta tanácsát, közbejött azonban a vőlegénynek egyik rokona, ki községi előljáró és a kinek az anyakönyvvezetővel együtt sikerült őket I erőszakosan rábeszélni, hogy nem sokat adtak a j gyerekes eszmeszüleményre és ünnepi díszben jelenvén meg az anyakönyvvezető előtt, engedtek a I szelíd (?) nyomásnak és az anyakönyvet szépen aláirtak.« »Nevetséges eset, de egyszersmind szomoritó, j elszomorítja azt, ki komolyan gondolkozik felette, j s ki jobban szereti az alárendelt, vezetésére bizott népeit, minthogy azt saját önző célja elérése reményében félre vezetni akarná. Ki jobban tiszteli I egyházának s hazájának törvényeit, minthogy azokat megtoldani, bővíteni és azokon túl követelni képes volna.« ^Magyarország ezeréves történetének lapjain még nincsenek megírva a polgári anyakönyvvezetőknek a haza felvirágoztatása, fentartása körül szerzett érdemei és irue, midőn az ország ezer éves fennállását ünnepli, már akkor támadnak ez uj testületben békebontó próféták, kik a helyett, hogy ezer éves multunk elején érdemeik alapkövét leraknák, a népnek szivébe a szeretet helyett a gyűlölet, — a béke helyett a zavargás bacillusait ültetik; — megfeledkezve arról, hogy mig ők a kicsinyek tehetetlen dühhel eme átkos munkát végzik; nem tisztelve senkit és semmit, addig a nagyok szájukban a pacifikácio igével, — mintha csak az ő hibájukat akarnák jóvátenni — a népek bolonditásán fáradoznak. « »Hiszen, ha már oly nagyon nem tetszik nekik valami, ha oly nagy a harci kedvök, hát Isten éltesse őket ! harcoljanak! — de nem így! — ne az erőszak és túlkövetelések nemtelen fegyvereivel !« »Mert végre is gondolják meg, hova fog ez vezetni?« »Ugyan mi fog történni majd, ha annak az együgyű, félrevezetett, felbujtogatott, elbolonditott népnek a szeme fel fog nyilni és látni fogja, hogy vele a hamis próféták gálád játékot üztek?« »Talán azok ellen fordul, kik ellen fel lettek lázítva ?« »Oh nem ! megfogja az a nép találni félrevezetőit — és akkor be fog teljesülni a közmondás: »Aki másnak vermet ás, maga esik bele.* Paródia régi anyakönyvvezető. Külföld. —cs.— Általánosan elterjedt felfogás az, hogy az eszmék, főleg a politikai eszmék világában Franciaország a vezérszerepet viszi. Onnét indultak ki az ujabb kor politikai áramlatai, ott született a liberalizmus is. Természetes, hogy egyszersmind Franciaországban érlelődtek meg legelébb ez eszmék és itt látható azok gyümölcse. A liberalizmus vakító fényben jelent meg az emberség előtt, a legnemesebb vágyak megvalósulását ígérte. Szabadság egyenlőség, testvériség volt a zászlóra írva, és rohant a világ e bódító jelszavak után, mindenki büszkén állt a liberálisok táborába. És az eredmény? A francia félhivatalos »

Temps«, tehát egészen gyanútlan tanú ! legutóbbi számában következőleg irja le a franciaországi állapotokat: •»Néhány év óta oly kimondhatlan zavar van minden téren, a hatalmi körök olyan összekuszálása, hogy már nem lehet tudni, mi lesz a jogból, jogvédelemből. Leirhatlan chaos van az országban, melyben az igazságosság és a polgári jogok elenyészése közéig. Ily módon azon időkbe térünk vissza, midőn egy király föltétlenül birt minden hatalmat; egymaga minden korlát nélküli ural-